Zelk Zoltán: Hóvirágok, ibolyák

 

"Jó reggelt, Nap, ég,

hegyek,aludtunk egy éven át..

"Így köszönnek a kibújó

hóvirágok, ibolyák.

"Jó reggelt, szél, fellegek,

jó reggelt, te szép világ!"

Bólogat a kék ibolya,

nevetgél a hóvirág.

"Jó reggelt, fa, kis bogár,

mikor hajt rügyet az ág?

Mikor lesz az ágon levél,

levelek közt száz virág?"

"Jó reggelt, virágszedők,

Örül, aki minket lát..."

Jő a tavasz, hirdetik a

Hóvirágok, ibolyák.

 

 

Zelk Zoltán: Ibolya

 

Ibolya, ibolya

virítsz már a réten,

gyönyörködsz este a

víg tücsökzenében.

Tücsökzene ringat

este elalvásra,

hajnalban megfürdesz

az ég harmatába`.

Napfény az ebéded,

szellők simogatnak:

így élsz vidáman,

hírnöke tavasznak.

 

 

Zelk Zoltán: Hóvirág

Jó, hogy látlak hóvirág,

Megkérdezem Tőled,

Mi hírt hoztál,

Mit üzensz erdőnek, mezőnek?

Szedd a szárnyad szaporán,

Vidd a hírt madárka,

Útra kelt már a tavasz,

Itt lesz nemsokára.

Zelk Zoltán: Varázskréta

 

Ismerek egy öregasszonyt

igazat mondok, nem tréfát,

aki egyszer a tavasztól

elkérte a varázskrétát.

És azóta, mint a tavasz,

hegyre-dombra és mezőre,

ő is virágokat rajzol

kemencére, terítőre.

Lehet ősz is, jöhet tél is,

olyan csudát tud e kréta,

szarkaláb és gólyahír nő,

sárgállik a margaréta.

Hadd súgok egy titkot néktek,

nagy titkot egy kicsi szóban:

benne lakik e varázslat,

benne, minden tolltartóban.

Minden színes ceruzában,

vízfestékben és ecsetben

ha akarod, rózsa nyílik,

fa ágára levél lebben.

Amíg odakünn a tél majd

fehér jégvirágát írja,

mi idebenn, a szobában,

tavaszt írunk a papírra! 

 

Zelk Zoltán: Tavaszi dal

Egy, kettő, három, négy,

kis őzike, hová mégy?

-Elég, hogyha tudom én:

tavasz elé futok én!

Egy, kettő, három, négy,

te kis nyuszi hová mégy?

-Se erdőbe, se rétre:

a szép tavasz elébe!

Egy kettő, három, négy,

te kis madár vígan légy:

olyan szép dalt daloljál,

szebb legyen a tavasznál!

 

Kiss Béla: Nyitnikék

 

Szőlővessző venyige,

rászállott egy cinege

Egy icinke-picinke

dalos csőrű kis cinke.

Dalrafakadt nyitnikék

Nyitni kéne, nyitni már

legyen szép zöld, piros, kék

Erdő-mező rét határ.

 

Móra Ferenc: Fecskehívogató

 

Villásfarkú fecskemadár,

jaj de régen várunk!

Kis ibolya, szép hóvirág,

kinyílott már nálunk!

Fátyolszárnyú kis méhecskék

zúgva-döngve szállnak.

Cifra lepkék, kék legyecskék

ide-oda járnak.

Rózsa, rózsa, piros rózsa

nyitogatja kelyhét;

itt a tavasz, lessük, várjuk

a csicsergő fecskét.

 

 

Szabó Lőrinc: Nyitnikék

Alszik a hóban 

a hegy, a völgy; 

hallgat az erdő, 

hallgat a föld.

Mikor legutóbb 

jártam itt, 

nyár nyitogatta 

pipacsait,

a nyár nyitogatta, 

temette az ősz; 

és volt, aki vesztett, 

és nincs, aki győz.

Lombnak, virágnak 

nyoma sehol, 

fekete csontváz 

a fa, a bokor,

s halotti csipke 

a díszük is, 

az a törékeny 

tündéri dísz,

mit rájuk aggat 

éjszaka 

fehér kezével 

a zuzmara.

Alszik a hóban 

a hegy, a völgy, 

hallgat az erdő, 

hallgat a föld.

Egyszerre mégis 

rezzen a táj: 

hármat fütyül 

egy kis madár.

Háromszor hármat 

lüktet a dala, 

vígan, szaporán, 

mint éles fuvola.

Az a fuvolás 

a Nyitnikék! 

Már kezdi is újra 

az énekét:

kék füttyre mindig 

'kvart' lefelé: 

nem sok, de örülni 

ez is elég.

Nyitni kék, fütyüli, 

nyitni kék, 

szívnek és tavasznak 

nyílni kék!

Nyitni, de - nyitni, 

de - nyitni kék! 

Fütyülöm én is 

énekét.

Nyitni kék, fütyüli, 

nyitni kék, 

a telet bírni 

illenék!

Bírni és bízni 

illenék! 

Fütyül és elszáll 

a Nyitnikék.

Nyitni kék! � 

fütyülök utána 

s nézek az eltűnő 

madárra.

Nyitni kék, fütyülöm, 

nyitni kék, 

hinni és bízni 

kellenék,

mint az a fázó 

kis madár, 

aki sírja, de bírja, 

ami fáj,

akinek tele rosszabb, 

mint az enyém, 

és aki mégis 

csupa remény.

Nyitni kék, indulok, 

nyitni kék, 

fog az én szívem is 

nyitni még.

Nyitni kék! Ébred 

a hegy, a völgy, 

tudom, mire gondol 

a néma föld.

Ő volt a szája, 

a Nyitnikék, 

elmondta a holnap 

üzenetét:

a hitet, a vágyat 

fütyülte szét, 

kinyitotta a föld 

örök szivét:

fütty-fütty-fütty, nyitni kék, 

nyitni kék - 

Nyisd ki, te, versem, 

az emberekét!

 Mentovics Éva: Tavasztündér

Varázspálcám suhogása

felkelti a vidéket.

A tél végi utazásra 

barátaim kísérnek.

Varázsigém hatalmával 

elaltatom a telet.

Faágakra rásuhintva 

ébresztem a rügyeket.

Virág nyílik ahol járok, 

ágak végén tipegek.

Tündérszárnyam nyomában már 

ott virít a kikelet.