Tavaszi versek képekkel...

 

 

Berzsenyi Dániel: A tavasz

 

A tavasz rózsás kebelét kitárva,

Száll alá langyos levegőn mezőnkre.

 

Balzsamos fürtjén Zephyrek repesnek,

S illatot isznak.

Alkotó aethert lehel a világra,

Mellyre a zárt föld kipihenve ébred;

Számtalan létek lekötött csirák

 

S magvai kelnek.

Flóra zsengét nyújt mosolyogva néki.

Nyomdokin rózsák s violák fakadnak,

A vidám Tréfák, Örömek, Szerelmek

            Lejtnek  utána.

 

Én is üdvezlő dalomat kiöntöm,

S egy virágbimbót tüzök, édes Emmim,

Gyenge melledhez: valamint te, olly szép.

 

S mint mi, mulandó!

 

 

 

                  Csokonai Vitéz Mihály:  Tavasz              

 

     Az egész világ feléledt

S az elérkezett tavasznak

Örömére minden örvend;

Csak az egy Vitéz nem örvend.

      Enyelegnek a juhnyájak,

Tehenek, lovak futosnak,

Danol a pacsirta s a pinty;

Az egész berek homályja

Zeneg édes énekekkel:

Egyedűl csak én kesergek.

     Ihon, a kinyílt mezőkben,

Ligetekbe, rétbe, kerten

Hiacintok illatoznak,

Tulipánok ékesednek,

Mosolyognak a virágok:

De mi kedven a tavaszban,

Ha az ő viráginál szebb

Lili nem virít ölemben?

 

 

 

Petőfi Sándor: Ki a szabadba!

   

Ki a szabadba, látni a tavaszt,

Meglátni a természet szinpadát!

Az operákban ki gyönyörködik?

Majd hallhat ott kinn kedves operát.

A természetnek pompás szinpadán

A primadonna a kis fülmile;

Ki volna, énekesnők! köztetek

Merész: versenyre kelni ővele?

 

 Megannyi páholy mindenik bokor,

Amelyben űlnek ifju ibolyák,

Miként figyelmes hölgyek... hallgatván

A primadonna csattogó dalát.

És minden hallgat, és minden figyel,

És minden a legforróbb érzelem...

A kősziklák, e vén kritikusok,

Maradnak csak kopáran, hidegen.

 

 

 

 

 

 

Babits Mihály: Tavaszi zápor

 

Tavaszi zápor... bús barátom,

fáradt vagy és szomoru, látom:

tán sírhatnál - nevetek én!

No bizony, ilyen nagy legény!

 

Lásd másnak is volt baja szinte,

más is volt már szomoru, mint te,

és könnye, mint folyós parázs:

nem kellett a vigasztalás.

 

De víg szavak... tavaszi zápor...

kiragadták a mélaságból

s mint horgony, parthoz vert hajót,

örömbe vonták kis kacsók.

 

És hullt a, hullt a csók a bajszra,

mely félreállt csáléra, hajszra,

tavaszi zápor... hullt a csók:

öleltek a bársony kacsók.

 

 

Juhász Gyula: Megint tavasz...

Megint tavasz van és megint panasz van

Szívemben, ebben az örök kamaszban.

Mert fiatal még és nem értik őt,

Repül, mint a nyíl, mit Szerelem kilőtt.

 

Repül, de már nem várják szívesen

Az ifjak és a vének kedve sem

Derül reája s úgy borul föléje

Az ég, mint hűtlen szép szemek kökénye.

Ravasz tavasz, ne játssz velem hiába,

Ne csalj, színek és fények orgiája!

Ha jő a tél majd s hímez jégvirágot,

Én akkor is még múltak májusában

Emlékek orgonáit tépve járok.

 

 

 

 

József Attila: Tavasz van! Gyönyörű!

 

 Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,

A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,

Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik

Mezei szagokkal a tavaszi szél.

Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,

Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.

Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!

Minden gyerek lelkes, jóizű kacagás!

Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!

Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!

Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -

A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!

 

 

 

 

 

Tóth Árpád: A tavaszi sugár

 

 tavaszi sugár aranyburokba fonta

A zsenge bokrokat s a bimbók reszkető

Selyemgubóiból zománcos fényű pompa,

Ezer szelíd szirom lepkéje tört elő.

 

A zsongó fák előtt, a kerti út szegélyén,

A park-őrző, borús csillámu rácsvasak

Festékes könnye folyt, sírtak, mert fémük éjén,

Hiába van tavasz, boldog rügy nem fakad.

 

Egy lány jött az úton, virággal, sok virággal,

Mellettem elsuhant, illatja megcsapott,

Egy-testvér volt talán a fénnyel és a fákkal,

Eltünt. Szívem zenélt. Merengve álltam ott...

 

 

 

 

 

Áprily Lajos: Mennék eléd

 

Mennék eléd, mert itt vagy már közel.

A déli oldalon leselkedel.

Gyökerek hallják könnyű léptedet,

átküldesz egy-egy halk leheletet,

mely szűzies még és illattalan,

de sejtető, jó langyossága van.

Csak arcom érzi még, nem sejti más,

varázs van benne, keltető varázs.

Ahol jársz, néma éberség fogad,

keresed a rügyes sombokrokat,

hogy langyosságoddal rájuk lehelj

s kipattanjon a sárga kis kehely.

Feljössz az élre, melyet hó erez,

íj válladon, a hátadon tegez,

benne az arany nyílakat hozod,

melyekkel a telet megnyilazod.

Mennék eléd, s mint fényváró anyám,

még utoljára elkiáltanám

nevedet, melyből napfény sugaraz:

Tavasz, tavasz! Tavasz, tavasz, tavasz!

 

 

 

 

Csukás István: Tavaszi vers

 

Az ablakhoz nyomul az orgona,

az ablaküvegen át rám nevet,

amit nem tudok megunni soha,

a kékszemű tavaszi üzenet.

 

Gyerek leszek egy percre újra én,

örökzöld időmből kipislogok,

a létezés halhatatlan ívén

a teremtésig visszacsusszanok.

 

Boldog részecske, együtt lüktetek,

s kinyílok mohón, mint tavaszi ág,

ledobjuk, unt kabátot, a telet,

s szívemmel ver a születő világ.

 

Mert jó élni, e gyermeki hittel

így fordulok én is a fény felé,

s tudom, hogy majd a többi szelíddel

lelkem földi jutalmát meglelé!

 

 

 

 

 

 

Devecsery László : Fény,virág, remény

 

 

Nevet, kacag a tavasz,

pajkos, kedves és ravasz,

hisz’ a szél messze szaladt,

nem maradt az ég alatt:

csupán fény, virág, remény,

az új évszak küszöbén,

bimbók nyílnak a fákon,

millió kicsi ágon,

sok-sok feslő virágon,

a tavaszi világon,

pihe-könnyű szél zenél:

hisz’ messze szaladt a szél.