Szent István ünnepén...

"Ím eljött az áldott új nap 

zengő üdvös ünnepe 

szent királyunk-Istvánunknak! 

Míg tart e világ heve, 

örvendjen, ki őáltala 

lőn Urunk örököse 

s érdeméből nyeri vala,

 hogy a mennynek részese..."

A tartárjárást követő reménységesebb időkben keletkezett, latin nyelvű himnusz-krónikás ének magasztalta így Szent Istvánt.

 I.István királyunk sírját 1038. augusztus 20-án - szentté avatásakor - nyitották fel a székesfehérvári bazilikában, s az egyház azóta is ezt a dátumot tartja ünnepként. Mindazonáltal attól fogva, hogy 1818-ban Ferenc császár megengedte Szent István Budán őrzött kézereklyéjének a budai Várhegyen történő ünnepélyes körülhordozását, messze földön híressé váltak a budai István-napok.

Ez az esemény terebélyesedett a XVIII. század végén országos méretűvé. Ezeken az ünnepnapokon az ünnepi asztal ékessége volt az új lisztből készült kenyér, s az aratók mulatságát még inkább színesítette a nyáron névnapjukat tartó Istvánok ünnepe is! 

        István király törvényeivel a keresztény tanításokat az állam minden alattvalójára kötelezővé tette. Nevéhez tíz egyházmegye megszervezése kötődik, ezek élén érsek, illetve püspök állt. A keresztény tanítás a királyság legszilárdabb bázisává, a megtelepült társadalom mindennapi életének megtartó erejévé vált. A kitűnő hadviselő és belső ellenfelein győzedelmeskedő, erőskezű uralkodó 1038-ban a történészek becslése szerint ­63 éves korában hunyt el.

        45 esztendővel később VII. Gergely pápa Istvánt és fiát: Imre herceget, a szentek sorába iktatta. A magyar nép erre az időpontra ­1083. augusztus 20-ára ­évszázadok óta kegyelettel emlékezik. Államalapító Szent István ünnepe, amely a hagyomány szerint egyben az új kenyér napja ­ nemzeti ünnep. Az Országgyűlés döntése értelmében 1991-től augusztus 20-a a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepe is.

 Szuhanics Albert:   Államiságunk ünnepe

Ím a nyarat koronázza augusztus hava. 

Királyságot hirdet nekünk, mint a korona. 

Magasztos király a nyárban, benne ős erő. 

Áldása, mely harmatoz ránk, gyümölcsérlelő. 

Államiságunk ünnepe, legnagyobb ünnep, 

Ezer éves királyságunk, megtart bennünket. 

Magyaroknak koronája, népünket jelenti, 

Megszentelt tárgy, jogi személy, időknek feletti! 

Azt hirdeti, országunknak léte földön, égen, 

Örökkön az Istennél van, ahogy egykor régen. 

Új kenyér az új búzából, szalagdíszben áll, 

Piros-fehér-zöld e szalag, s éhezőkre vár. 

Éhezzük mi szép és igaz, az emberi szót, 

Magyar létnek biztonságát, és a földi jót. 

Mivé lettünk, István király, tekints végre ránk! 

Ugye zokogsz, fáj a szíved országod iránt! 

Legyen bőség, jövőnk nekünk, legyen sok gyerek. 

Legyen kenyér, legyen gyümölcs amit egyenek! 

Legyen bor, békesség, búza, erény, szeretet, 

Legyen munka, megbecsülés, s boldog emberek! 

Ím augusztus üzenete, s huszadika vár. 

Ünnepeljünk újra ismét, István a király! 

Nemzedékről-nemzedékre mindig így legyen. 

Áradjon ránk áldás, erő, bőség, kegyelem!

E nap az új kenyér ünnepe is. 

A kenyér az életet, a megélhetést, az otthont jelenti. Most van vége az aratásnak és jövőre is lesz kenyerünk. A nemzetiszínü szalaggal átkötött kenyérrel fejezzük ki, hogy a haza és az élet összekapcsolódik.

                               

                                  Szilágyi Domokos: Új kenyér  

Mosolyog a nyári dél,

az asztalon friss, fehér

új kenyér-

-Honnan van az új kenyér?

Három traktor földet szántott,

a vetőgép búzát vetett,

felhő hullatta az esőt,

nap hullatta a meleget,

szökkent a szár szép magasra,

jött a kombájn, learatta,

learatta, kicsépelte,

a gőzmalom megőrölte,

teherkocsi hazahozta,

anya pedig megsütötte.

Mosolyog a nyári dél,

az asztalon friss, fehér

új kenyér.

Amit tettél, az ég csodája volt (részlet)

Köszönjük neked, szent király, hazánkat és önmagunkat, ezt az első ezer évet itt, kérünk, ne vond el romolhatatlan jobbodat, mikor rövidesen belépünk a második évezredbe. Az ország, amelyet úgy szerettél, hogy ismételhetetlen életedet áldoztad fel érte, sose volt más, mint a te országod, s megvalljuk neked, a föld, amelyen a továbbélés lehetőségét biztosítottad, veszedelmesen emlékeztet arra, amelynek még te húztad meg etikai paramétereit. Vadak vagyunk, türelmetlenek, szenvedélyes izgágák, ma is egymást támadjuk, számtalanfelé rángatott kocsinkat zavart lovak húzzák. Látod, mégis úgy érezzük, te így is szeretsz bennünket, pártos, rossz természetünkkel együtt, mert te tudod az igazságot: minden hibás gesztusunkat eredetileg jó szándék eredményezte, csak valahogy eltorzult. Számold össze, urunk, István király, hányadjára kezdjük most újra az életet, és ne feledkezz meg szegény magyarjaidról. Nem könnyű leckére fogtál bennünket, amikor Európa keretei közé szorítottad az ősmítoszt, korodban meg kellett tenned, mert csak a pogány hit szétzúzásával remélhetted fennmaradásunk biztosítékát. Ma már nem féltenél bennünket az Etelközből hozott fátyolos képektől, Emese Álmost foganó éjszakájától, azóta a népek már megtanulták, Istenhez sok út vezet, sokféle rítus szerint járulunk elé, sok néven ismerjük őt. Különben is: mi Emese madár megtermékenyítette méhe vagy széltől vemhes, csillagok közt száguldó paripák robogása a te személyed mellett: te vagy legendáink legnagyobbika, István, szent király, aki megnyitottad előttünk az élet kapuját. Amit te tettél, valóban az ég csodája volt, hitet adtál, jövendőt és anyanyelvünk legfigyelemreméltóbb elvont főneveit: józan határú emlékezés, felejtés és bocsánat. 

(Szabó Magda)

 
Áldott megemlékezést

Mindenkinek!