SZÉKELY RAPSZÓDIA, avagy félresiklott életek

   Futótűzként terjedt a faluban, hogy Vass Máté hazajött Bukarestből és magával hozott egy hegyvidéki székely lányt. Megérkezésekor a család körül rajongta, ügyet sem vetve az idegen fehérnépre, csak amikor Máté bemutatta az anyjának és családjának, hogy a felesége, fagyott meg a levegő és elnémult minden. Az anya gyötrelmes pillantást vetett fiára, amolyan anyai fájdalmasat, mely kifejezte, hogy mi lesz most velük, hisz eddig Máté tartotta el a családot, mert a korhely apja szintén Bukarestben minden keresetét a Kökereszt utcai kuplerájokban hagyja. Most mihez kezdenek pluszban ezzel a némberrel is. S ahogy látszik már jól vastagszik, nem töltötte hiába az időt!

     Ebben a borús hangulatban fel sem mérték a fiatalasszony hamvas frissességét, lenyűgöző szépségét. Csak állt, de senki nem méltatta szóra. Hamar eltelt a három nap és Máté készülődött vissza Bukarestbe.

-Drága fiam – sopánkodott az anyja – elmész, és itt hagyod ezt az idegent a nyakunkon?

- Édesanyám, ő nem idegen, a törvényes feleségem, s amíg megszül itthon fog maradni. Legyenek kedvesek és kíméletesek vele. Meglátja, hamar beépül a családi közösségbe.

Anna összeszorította a száját és úgy sóhajtott, mert a Máté keresete már többfelé oszlik. Riky a férje csak nagyritkán ad haza pénzt, azt is amikor szabadságra jön. Ha a nagyobbik fia, Máté nem lenn annyira szülőszerető jó gyermek, mire mentek volna? Találhatott volna más megoldást, minthogy ide hozza. Azzal is tisztában volt, hogy a hegyvidéki székely népet itt a felső- Marosmentén nem szívlelik., mert lecsődültek a jobb megélhetésért, de szokásaikat is hozták, egyáltalán nem akkomodálódnak az új környezethez. Nem létezett egy bál, vagy nagyobb mulatság, hogy a székely bicska ki ne nyílt volna és a vad duhaj verekedés.

       Máté távozása után felbolydult a rokonság, egyik a másiknak adta a kilincset, hogy csudájára járjanak az új menyecskének. Volt, aki csak beköszönt Annának, szétnézett s aztán fejcsóválva ment is tovább, amikor meglátta a viselős asszonykát. Erre túl érzékenyek, prűdök voltak, tartották magukat a helyi megrögzött szokásokhoz. A fiatalasszonyban hiába volt meg minden közeledő igyekezet, a család éreztette, hogy nem örül a jelenlétének. Később szakadt a cérnaszál. Váratlanul érkezett a nagyszájú Ilona, az Anna testvérbátyjának egyetlen lánya. Mindenki előtt ismert volt szókimondása és nem válogatott a hasonlatokban sem. Azt beszélték róla, hogy a szem úgy jár mint az asztalfiókja, jobbra néz és balra lát, kifejezvén azt, hogy mindent pillanatok alatt felmér.

-          Adjon Isten, Anna néném! Künn süt a nap s maguk itt benn kotolnak? – de feleletet sem várva rögtön észrevette Ilkát. – Látom, vendége van. Ki tehene borja?

-          Itt állatokhoz hasonlítjátok a származást? Kurta Menyhért erdőgazdálkodónak vagyok a lánya, és most a Máté felesége. – Nyújtotta a kezét, de Ilona elfordult, nem fogott kezet vele.

-          S aztán ilyen hírtelen?          Összejössz, kezdel vastagodni s már benn is vagy a családban? Kérdezte Ilona és leült az asztal melletti nyikorgó székre.

-          Miért? Nálatok hogy szokás?

-          Engem ne tegezz! – tört ki Ilona – Nálunk azt ki kell érdemelni. De hogy jöttél össze öcsémmel, hisz Bukarest messze van.

-          Már akinek.! Én ott dolgoztam egy Iorgulescu nevű bojár házvezetőjeként.. De mi magyarok minden vasárnap találkoztunk a Petőfi utcai Magyar-házban. A megszokott istentisztelet után jöttünk össze, és estig beszélgettünk, táncoltunk, énekeltünk, úgy igazán magyarosan.

-          És bujálkodtatok is!?

-          Az nem kupleráj, kedvesem, akinek egy csepp sütnivalója van, az ilyet nem kérdez. Az a bukaresti magyarok kultúra központja.

-          De mégis megestél!

-          Oh, ne túlozzunk, ez bárkivel megtörténik, de szerencsére idejében észrevettük

-          Miért nem varrtad magad egy bojár nyakába? Miért kellett a szerencsétlen öcsémet behálóznod?

-          Tudod, kedvesem, elsősorban nem szerencsétlen. Aztán meg tudhatod, ő volt az erősebb, ő volt felül, mit tehettem? – eltűnt arcáról a mosoly – Különben nem tartózóm beszámolni senkinek. Az apám nem vont kérdőre, áldását adta. Miért tisztáznám magam minden jött-ment előtt, akiről nem tudom ki tehene borja. De annyit tudok, hogy nem illik mások fölött pálcát törni olyannak, mint te, kedvesem, aki két gyermekes özvegy létére legények után szaladgál! Milyen kicsi a világ, nem furcsállod, hogy alig jöttem s már ezt is tudom! – sarkon fordult és bement a tisztaszobába.

Ilona nem tudott felocsúdni a meglepetéstől. Ezt neki senki nem rótta fel, hogy kikkel jár és hova, s akkor egy ilyen hegyvidéki rongy rázza előtte a piros zászlót? Csak állt dühösen, aztán indulni készült.

-         Néném, ettől a némbertől mielőbb szabadulni kell, mert nem állok jót magamért.

Ahol a rokonság nagyszámú és mindenki sógor vagy koma a hír hamar terjed. Beszélték, hogy Ilona megleckéztette az új menyecskét. Volt, aki teljes egészében tudta a társalgás kimenetelét. Akadtak sokan, akik dagadó májjal örültek, hogy végre akadt valaki, aki rápirít Ilonára. Persze ez csak kis szelektív töredéke volt a nagy rokonságnak, de ők is azért csatlakoztak a tüntető ellenállókhoz. Senki szóba nem állt a hegyvidéki menyecskével, mintha rühes lett volna, és a falu sokáig nem vette le a rágalmazó szájáról. Egyetlen szerencséje, hogy nem kellett templomba járjon, mert a sok kálvinista között a faluban egyedül volt római katolikus.

Egy azonban mégis akadt, aki kiállt a sorból, de rá senki nem orrolhatott. Annának a nővére volt Mari, aki Kolozsvárott szerzett bábaoklevelet. Mindenki előtt tekintélye volt, de úgy is viselkedett. Ő nem süllyedhet a rágalmazó posványba,ő a mindenki Mari nénije kell legyen, rokonságon kívül a falu ténsasszonya. Anna orrolása ellenére Mari több alkalommal fogadta Ilkát, aki átment hozzá, hosszasan elbeszélgettek és így neki is volt végre lelki támasza a nagy örvényben. De oly kevés volt a parányi nyugodtság és öröm a sok szekálás között. Idegileg őrlődött. A terhesség, is mint minden egyéb véges, de szerencsétlenségére idegállapota következtében a gyermek idő előtt jött a világra. Egyből lett nagy koslatás, jövés-menés, nyüzsgés. Dolgozott a kíváncsiság, kitalálni kihez hasonlít, síró baba lesz-e? Volt, aki diót hozott, hogy a tegyék a fürdővízbe, mert attól erősödik a töke. Ilona sem hiányzott az öccse öröméből, kézbe kapta, hosszan nézegette és köpködte igézet ellen

-         Néném, ez egészen a mi fajtánk. Így legalább lesz alkalmunk a megboldogult uram után Gézának keresztelni és vállalom a költségeket.

Ilka csak hallgatott, figyelte a nyüstölést, szócséplést,hogy mindenki saját nézetével és tanácsával van elfoglalva.

-         Hahó, asszonyok! – kiáltotta - Lehet nekem is véleményem, mint szülő anyának? Ne találgassanak fölöslegesen és főleg ne lovallják magukat értelmetlenül elragadtató helyzetbe. A gyermek a nagyapám után Vilmos lesz. Mari néni, megkérem a jegyzőségen így jelentse.

Lassan eloldalgott mindenki. Sokan azt hitték, esküdni mertek volna, hogy a névadással enyhülnek a kedélyek és fellazul minden ellentét. Befogadják Ilkát. De nem így történt. Anna, a nagyanya, a szeretett fia porontyát már úgy babusgatta, mint árva gyermeket. Maga mellé vette mikor lefeküdt, azt mondta Ilkának csupán azért, hogy nyugodtan pihenjen. Ej, de az alattomosságnak is meg van a hátulütője.

        És a háború előszele már lebegtette vészjelző jóslatát. Előhírnökök jöttek, tanulmányozták a szász települések hangulatát és kutatták, hogy egy esetleges orosz támadás mit váltana ki a nép között. Meglepetés érte Ilkát. Elkeseredésében, hogy a gyermekét is mindegyre távol tartsák tőle, csak tervezgetett, hogy mi lenne a kiút. Magas bajuszos szőke katonatiszt jött az udvarra és Ilka után érdeklődött. Az asszonyka            majdnem földbegyökerezett lábbal nézte hosszan az unokatestvérét és mukkanni sem mert.

-         Te mi járatban vetődtél erre Imre?- kérdezte a rokont.

-         Katonadolog, nem számolhatok be. De értesültem, hogy ide jöttél férjhez s gondoltam megleplek jelenlétemmel.

-         Ez valóban meglepetés a javából és kellő pillanatban.

A tisztaszobába vezette vendégét. Anna sunyin nézte és az orrát húzta, hogy idegen katonatiszt és be sem mutatja. Hosszasan elbeszélgettek. Aprólékosan elmondott mindent, hogyan jött össze Mátéval, hogyan esküdtek meg. A Máté apja örömében annyira berúgott, hogy három napig fetrengett a kuplerájban. Ő nem akarta elhagyni Bukarestet, csupán Máté sarkallta, hogy egyelőre jöjjön haza a családjába, nem szeretné, hogy az ö feleségét cselédnek nézzék. Pedig mennyire tisztelték és nehezen váltak meg tőle, sőt visszavárják, mert az erdélyi magyar lányok szorgalmáról, megbízhatóságáról és becsületérül zeng az egész Regát.. Aztán felvázolta az itteni fogadtatást, ezt a „bús magyar”összetartást. Senkit sem fogadnak be, ha nem közülük való, különösen a hegyvidékiekket utálják ki a közösségükből. Imre hallgatta és mindjobban elkomolyodott a húga helyzetén.

-         És Máté mit szól mindezekhez?

-         Nem tudja. Ő csak nagyritkán szabadságolni jár haza, mert messze van Bukarest. Csak az anyjával levelez, abban üzen nekem is néhány sort. Van, amikor meg sem mutatják. A pénzt az anyjának küldi, nekem annyit sem adnak, hogy bélyeget vegyek, nehogy panaszkodjam. Félnek!

-         De ennek véget kell vetni! Így nem mehet tovább!

-         Igazad van drága bátyám! Valóban téged az Isten vezérelt, hogy kiszabadíts ebből a kígyófészekből.

-         Hogy gondolod?

-         Egyszerűen Imre. Nekem pénzem nincs, nem tudom megtenni egyedül. Te viszont elvihetsz innen olyan messzire, hogy a hírét se halljam ennek a sárkány tanyának!

-         De hová? Brassóba, vagy még tovább?

-         Rád bízom. És áldjon meg az Isten, amiért segítesz rajtam!

-         Rajtad? És a gyermek? – nézett rá Imre botránkozva.

-         Nekik hagyom. Nem kell mag sem ebből a nyámurából!

Hosszas beszélgetés után Imre, ahogy jött köszönés nélkül távozott. Ilka a kapuig kísérte. Mikor visszajött az anyósa pillantása villámokat szórt felé.

-         Ki volt ez? Megmondanád? Jogom van tudni!

-         Nocsak! Egy valaki! Jött és azt tette, amit a maga fajtája nem, elbeszélgetett velem. S különben sem tartózom számadással.

Anna dühöngött magában, de nem feszegette a húrt. Már ö is kezdett belefáradni. Két nap múlva megérkezett ismét Imre a barátjával. Szemet gyönyörködtető két fess katonatiszt. Ilka a tisztaszobában fogadta őket és minden igyekezetével azon volt, hogy induljanak, amíg az anyósa a gyermekkel a nővérénél van. Csinosan felöltözött, a bojártól ajándékba kapott gyöngyökkel kivarrt retikült vette a vállára és a két tiszt között elment. Sokan néztek utána, amíg az állomásra értek és csak sziszegtek a foguk között „Ez kellett Máténak, bukaresti kurva!”

Bejött a vonat, felültek és Ilka sosem jött vissza a vidékre.

Az idő telt, de a kedélyek még jobban borzolódtak. Nem volt elég, hogy Máté becseppentette ezt a jött-mentet a családba, megszökött és még a kölykét is itt hagyta. Mint a szuka a szagra ,két katonatiszttel lépett meg.