Őszi versek 1. 

 Zelk Zoltán Ez már az ősz

Ez már az ősz. Itt-ott még egy tücsök

dalt próbál szegény, a füvek között.

Szakad a húr, szétfoszlik a vonó -

nem nótaszó ez már, de búcsúszó.

Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.

Közeleg a rozsdaszínű áradat.

Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött -

elnémul a rigó, el a tücsök.

Mily korán jő, mily korán tör felénk -

hogy kortyolnánk még a nyár melegét!

Be üres is volt idén a pohár,

be hamar elmúlt ajkunktól a nyár!

S hallod, ők is, hogy szürcsölik a fák

az őszi ég keserű sugarát.

Hiába isszák, nem ad már erőt,

csügged az ág, sárgára vált a zöld.

Csügged az ág, ejti leveleit. -

Ó, ha az ember is a bűneit

így hullatná! s lomb nélkül, meztelen,

de állhatnék telemben bűntelen!

Dideregve didergő fák között

úgy tűrni deret, havat, vak ködöt,

tudni, tavasszal élni támadok. -

Nehéz a szívem. Mást nem mondhatok.

Tóth Árpád: Ősz

Kábultan füsttől s éji zajtól

A nedves karikákat néztem,

Miket a pohár talpa rajzol

A márványos, hűs asztalszélen.

Az utcára kék fény omolt ki,

Künn lucskos, setét kocsik álltak,

Ó, egy illatos, puha vállat

Oly jó lett volna megcsókolni...

Mentem... Magányos utcák vártak

És hervadt fák. Egy régi téren

Állt egy alak, vénhedt és fáradt;

Botjára dőlt; csendben kitértem.

Botja olyan volt, mint egy thyrsus,

Fekete szárát körülfonták

Aszú venyigék s lankadt rózsák.

És csendesen utánam indult.

A sarkon késő zene zengett,

Szomorúan s tétován megálltam.

Ő jött, a sok bús rózsa lengett,

S reszketve megfogta a vállam:

"Kedves fiam, vezess el engem

A lányomhoz, a városaljba...

Fütyölhetsz is... mért mennénk csendben?

Hisz Anni meghalt, úgyse hallja...

De lásd, kitudtam ám a módját:

Vén szilfaágból botot nyestem,

Rá ó venyigét s késő rózsát.

S most kimegyünk hozzá mi ketten.

Erős, édes, illatos élet

Hármas imáját elmormoljuk,

Botunk háromszor megsuhantjuk,

És Anni, meglásd, újra éled..."

S elindultunk a halk esőben,

Az út üres telkekre tért ki,

Nagy őszi éjben, őszi csöndben

Mentünk távol sírok felé mi.

Mentünk elalvó bús ütemmel

Megbolygatni egy csendes ágyat:

Egy ifjúember, aki fáradt

És egy megőrült öregember...