KOSSUTH UTCA 24

                                      A konyhában áradt az áporodott öreg szag. Mindent betöltött, beleévődött már az ötven éves konyhakredencbe,a néha nyikorgó asztalba és a sarokban évtizedek óta álló csikókályhába. Sosem tudtam meg, miért hívták így. Öntvényből volt, alatta hely a fásládának és kétkarikás plattja után a ler emelkedett. Szűkös pénzű parasztoknak készítettek pléh változatot is. Mindegy milyen volt az anyaga, hétvégeken grafittal csillogóra kellett suvikszolni, hogy tiszta legyen. Tágas volt a konyha és elhanyagolt, pedig Rózsának lett volna lehetősége. A kályhába a gázt beszerelték, de a fürdőszobai kazánból már nem vezettek forró vizet a mosogatáshoz. A kályha mellett volt a mosogatópad két hatalmas vájlinggal, egyikben a mosogatóvíz, a másikban a tisztáló. Szertartásosan történt minden, mosogatás, tisztálás, az asztalra borogatás. Aztán a vizeket a lefolyóba öntötte és kezdődött a törölgetés és minden a helyére került. Ezt csinálta egy életen át. Beidegződésből.

                                     Csendben ültek a lányával, Irmával. Az idő lassan telt, ismerték egymás gondolatmenetét. Rózsa felállt és csoszogva a kredencből egy tálcán köménymagos kekszet tett az asztalra.

-          O, anyám, ne fáraszd magad, hiszen tudod, hogy úgy sem kell. Inkább elfogadnék egy snapszot.

-          Szinte gondoltam. Már látszik, hogy nem ez lesz az első, de te ne fárassz. Tudod, hol van, vedd elő. Már rég nem ellenzem.

Betámolygott a kamrába és mosolyogva hozta az üveg szilvóriumot. Leült és élvezettel töltötte a gyöngyöző italt a pohárba. Lopva azért odapillantott, hogy az anyja figyeli-e meddig tölti a poharat, de Rózsa mosolygott magában, átcikázott agyán a nemrég látott karikatúra, amikor az orvos azt mondja, hogy a páciens alkoholkeringésében vércseppek is vannak. Sajnos idefajult a lánya. Az egyetlen. A dédelgetett. Kígyófajzat lett ő is, mint a férje rokonsága egy halomra. Már nem is a lánya volt, inkább az ellensége! Már a második pohárral igyekezett kihörpinteni, de Rózsa elvette az üveget.

-          Mérsékeld magad Irma! Látszik, hogy ma nem ezzel kezdted. Undorodom, amikor dülöngélsz részegen, a szobádig is alig érsz el!

-          S az miért fájjon nekem!? Én is sok mindentől undorodom!

-          Hát persze, egész életedben azt tetted. Mindentől undorodtál, csak magadtól nem.

-          Első sorban, én nem csaltam meg senkit. Az italozásba csak azután vertem magam, miután engem megcsaltak.

-          Mese habbal kislányom. Te nőttél fel a szemem előtt és nem fordítva. Az csak egy ártatlan kifogás, van mihez kötnöd kicsapongásaidat.

-          Ennyi a bűnöm, de sosem kurválkodtam.

-          Hát persze, a szükség nem vitt rá. De végül is te és az egész fajtád nem vagytok tisztában azzal, hogy ki a kurva. Szerinted, hiába vagy olvasott nő Bováryné és Anna Karenina is kurva volt. Soha, lányom! Csak későn bontakozott ki bennük az érzés, a lángolás, amit nem lehetett már elfojtani. Én is a ti szemetekben mindig kurva voltam!

-          Megcsaltad az apámat, az nem elég?

-          Várj, lányom! Te értelmes nőnek tartod magad és kereszténynek, ha nem is jársz templomba. Azt te nem bírod felfogni, és nem értelmezed, hogy engem, mint fejletlen gyermeket tizenöt évesen férjhez kényszeríttettek? Apádat nem a szerelem űzte. Alig temettük el édesanyámat, s hogy nehogy hoppon maradjon, elessen a vagyontól, hozzá kellett menjek.  Mit gondolsz, mitől dúskáltatok mindenben? Minden az apámé volt. Keveset tudok róla, rangos tiszt volt Budapesten a Hadügy minisztériumban. Egész életében facérkodó, nőtlen volt, tiszti módra szállt egyik virágról a másikra, amíg rátalált anyámra. Neves táncosnő volt az Orfeumban. Fiatal és szép! Ő is vagyonéhes lett volna? Hajtott az örökségre, mert apámnak volt jócskán. Csak a környéken öt falu határa volt az övé és a palota, a híres Vitos-ház, mindenki ismerte Kossuth utca 24. Öt éves voltam, amikor meghalt, de anyámon kívül senki sem tudta, hogy én vagyok az egyetlen örökös. Hiába szerette anyámat, mindent egy lapra tett, rám írta a vagyont. Aztán idekerültünk a palotába, mert anyámnak is fárasztó volt a tánc és benne is dolgozott már a halál magja. Apád sem látott át a szitán, a nagy vagyonért vette feleségül és tíz évet éltek együtt jó módban, csak miután elvitte a tüdővész, derült ki,hogy mindenét a sírba vitte, mert csak annyi volt az övé, amiben eltemették. Temetés után megkérdezte apád leszek-e a felesége? Szembe röhögtem, mert húsz évvel volt idősebb nálam és tíz évig mostohám volt. Jól felpofozott és másnap az egész bocskoros nemzettsége a palotámban forgolódott. Eljött nagyanyád a kétszínű oláhasszony ,aki lány korában egy pópánál szolgált, aztán összeakaszkodott egy becsületes iparos emberrel, ráfércelte magát, egyből református lett és hat kölyköt nyomott ki magából az urának.. De a katrincát és a bocskort dugdosva mindig magával vitte, és román ünnepeken, hogy senki fel ne ismerje parasztosan öltözött, félt, hogy hitehagyásáért megveri a románok istene.

                              Esküvő után megkezdődött a nagy tárgyalás, Rózsa is ott ült de nem szólhatott a „nagyok” beszédébe. A három fiú mind mesterséget tanult. A Rózsa férje a nagybátyjánál lett kovács, Albert Szabó és Endre kőműves. Jól értettek az üzletkötésekhez és kisütötték, hogy a legjobb vállalkozás lenne a városban a közszállítás, mert nem létezik, és konkurencia sincs. Vitos Testvérek néven indult a cég, egyre fogyott a Rózsa vagyona, mert megvásároltak huszonhárom metángázzal működő autóbuszt. Először bérelték a műhelyt, de később azt is megvették és fejlesztették és beindult a nagyüzemi foglalatosság: szerelők, segédek, inasok, sofőrök és a személyzet.

-          Nagyanyád egyből négy cselédnek lett a parancsolója és közéjük sorolt engem is, mert fiatal voltam és tapasztalatlan. A vállalkozás jól ment. Endre is a családjával beköltözött a Kossuth utcai palotába, csak Albert különcködött, igaz ott az asszony hordta a kalapot, zsidó volt, más Istenjárás, más szokások, így nem érezte jól magát közöttünk. Ők csak havonta jöttek egyszer ebédre, amikor a részesedést vitték. Nagyanyád játszotta a nagyasszony szerepet, aki valamikor „kezét csókolómmal” üdvözölte az anyámat, mert bárhogyan is,nem akárki volt, hanem egy pesti művésznő, igazi dáma, de nagyon hírtelen minden feledésbe merült. A nagynénéid itt páváskodtak, orosz módra, csak reggeliztek és ebédeltek, mert a reggeli tizenegykor volt és az ebéd délután ötkor.. Volt közöttük, akinek nem ízlett a mama „reggelije” és vendéglőből hozatott kaviárt és konyakot

-          Tizenkilenc évesen háromgyermekes anya voltam - folytatta Rózsa. -  és akkor rám támadt a sárkány banda, hogy tönkre akarom tenni a bátyjukat? Minek kell nekem annyi gyermek. Mikor veled voltam viselős, akkor került ide inasnak az apád unokaöccse, félbarna kék szemű, igazi fess legény. Szerelmes lettem belé és tizenhárom évig érlelődött bennem a vonzalom, anélkül, hogy tudta volna. Volt egy falusi bejárónőnk, a férje kocsmát tartott, de hogy szabadabb legyen mindegyre a városba, küldte dolgozni a feleségét. Berta nálunk is takarított, mosott s időnként a kertben is elszimmogott a pénzért, ha nem volt más tennivaló. Épp hagymaültetés ideje volt, kimentem és is a kertbe, hogy ne legyen egyedül, s úgy térdepelve, amint haladtunk a palántaültetéssel, valahogy olyan bizalmat éreztem iránta, hogy mesélni kezdtem a sorsom, mert valaki bizalmasom nekem is kellett legyen. Neki említettem a Bercit. Persze, mintha hangszalagra rögzítette volna leadta a nagyanyádnak és másnap a délelőtti kávézás közben, amikor hiánytalanul egybe gyűlt a kígyófészek, titokban, titokban, hogy én se tudjak róla behívatták a legénykét. Ott előttem számon kérték, hogy mikor és hol találkozgat velem, és a „rokoni”pof csattant egymás után, hogy nem szégyelli, kikezdeni az unokabátyja feleségével? Mindketten dermedten álltunk, ő hiába szabadkozott, nem hittek neki, mert én céda vagyok, az anyám táncosnő volt Budapesten, szerintük kurva.

-          Ekkor csaltad meg először? – érdeklődött Irma

-          Neked az megcsalás, ha magamba fojtott érzelmekkel élek? Valóban volt úgy, hogy apád fetrengett rajtam, s én behunyt szemmel erőltettem magamra, hogy a másik karjai közt vonaglom. Mitől lenne ez megcsalás?

-          Jó, jó, csak kérdeztem!

-          Már te is megvoltál, amikor történt a nagy csobbanás. Az ablakokat pucoltam , és port töröltem a nyitott ablakú ebédlőben. Énekeltem. Egy komoly kinézetű férfi megállt és hallgatta, aztán közelebb jött és megveregette az ablakot.

-          Kezeit csókolom – köszönt – Mondja maga mivel foglalkozik?0

-          Főállásban feleség vagyok és három gyermek anyja – fogtam fel viccnek, mert túl jóképű volt a férfi.

-          Nem kamatoztatja a hangját? – érdeklődött – De abban a pillanatban ott termett Jolán, a nagypofájú sógornő, épp a kaviárját hozta. Először engem mért végig, aztán az idegenhez fordult

-           Maga kicsoda?- kérdezte nyersen.

-          Komáromi Kázmér vagyok, az itt vendégszereplő színház karmestere és zenei szakértője.- és kezet akart csókolni Jolánnak.

-          Kopjon le! – szólt oda gőgösen és farát riszálva belépett a kapun. Génjeiben volt az oláh faragatlanság!

-          Az egész úgy tűnt – tért rá Rózsa a további eset bonyolítására – mintha én lennék a nagypofájú cselédje Szégyelltem magam a férfi előtt. Becsuktam az ablakokat,hogy a cseléd teríteni tudjon. Megvártam, amíg az uszályos csürhe helyet foglal, de én nem ültem le.

-          Kinek képzeled magad Jolán, hogy közbeszólsz egy velem beszélő úri emberrel és pofátlanul oláhos mentalítással, és gőggel eltanácsolod? Láttam anyósom, elsápad, ő meg félvállról válaszolni akar, de akkor kitörtem.” Legyen világos mindenki előtt! Itt az én vagyonomban pöffeszkedtek és nyelitek a nyálatokat! A bocskoros mama „madámokat” nevelt, akik a duhajságtól nem bírnak magukkal. Ebéd nincs! Vagy mindenki elkotródik, vagy összetöröm a tálakat is! Takarodjatok!” Mindenkiben megfagyott a szó, erre nem vártak! Abban a pillanatban érkezett a férjem. Megállt és úgy éreztem mindenki fölé magasodik.

-          Mi történik itt? – kérdezte

-          Ki vagyunk utasítva. – szepegte anyósom

-          Rózsám, most igazad volt. Anyám, maga marad.

-          És ezzel vége volt a nagy balhénak. Elsomfordáltak, de még volt erőm utánuk kiáltani: „Akkor gyertek, mikor én hívlak!”

              Rózsa felállt és a helyére rakta a tálca kekszet. Egyet elsüllyesztett a zsebében, hogy esetleg később majd elfogyasztja. Alkonyodni kezdett. Sűrű villámcikázások, és égzengés jelezte a vihar közeledtét. Nagy vihar készült, egyes villámlások másodpercekig világítottak.

-          Különben félek a vihartól, de a meséid Annyira andalítóan hatnak. – mondta Irma és hátat fordított az ablaknak

-          Ha berúgtál és zavar, akkor ideje lefeküdni.

-          Ó, anyám, ne szívd fel a vizet. Igazán örömmel hallgatlak. Olyan ritkán beszélünk el ilyen hosszan.

-          Hát persze, s közben ujjongsz magadban a megaláztatásaimon.

-          Nem vagyok részeg és nem szép, hogy mindig az orrom alá dörgölöd!

-          Ilyen voltál egész életedben. Ha valakit rágalmazni kellett beálltál a kórusba. Tévesen azt hitted, amiről nem beszélnek, nem igaz. Igen lányom, te mindig úgy állítottad be, hogy bánatodban váltál alkoholistává, amikor a férjed megcsalt

-          Miért mondod ezt? Talán nem igaz? – lepődött meg Irma

-          Így könnyebb, és elhiteted magaddal is. Pedig nem! Tizenöt éves voltál, konfirmálás előtt. Abban az időben nagy ünnepeken Úrvacsora osztáskor, csak a felnőttek mentek templomba. Nem volt olyan búcsújárás, mint most, hogy a nagy imádság után a gyülekezet több mint fele útra kel és siet az ünnepi ebédre. Itthon kellett maradnod, és a fiúk is, hogy ne unatkozz egyedül. Átjött az unokatestvéretek, Juci, aki nagyobb  volt mint te. Amíg a fiúk az ebédlő perzsaszőnyegén versengtek, hogy ki tudja többször megdugni Jucit, te beosontál a kamrába és kihoztad az ebédhez előkészített meggylikőrt, egyedül megittad, mert kellemesen édes volt. Mikor hazaérkeztünk a templomból az okádásodban fetrengtél és sírtál, hogy fáj a fejed. Azután kellett mindent elzárnom előled. Később, amikor apád valamilyen évfordulóra készült Kolozsvárról hozatott eredeti francia Napóleon konyakot, éjjel mászva osontál át a hálószobán, azt hitted rég alszunk. Amikor az ebédlő ajtóhoz értél rád szóltam, hogy ha a konyakot keresed, az almárium kulcsa itt van a párnám alatt. Ijedten talpra ugrottál és pillanatok alatt született agyadban a védekezés, mi szerint úgy hallottad, hogy a szél beverte a zsalut és jöttél megnézni, az ablak be van-e zárva.

-          Te aztán fantasztikusan emlékszel mindenre.

-          Mert bennem sosem volt rágalmazó, kárörvendő hajlam. Te mindig a botlásaim emlegetted, és gyakran úgy beszéltél rólam, mint utolsó kurváról,mert olyan miliőben nőttél fel,és nem akartál kimaradni a kórusból. Miután mindenkit útra tettem nagyanyád azzal ijesztgetett, hogy anyám nem bocsátja meg, amiért feleségül mentem a férjéhez, éjjel majd a kéményen beereszkedik és megfullaszt. Mert szerinte ez rossz útra tévedés. Igaz sosem gondolkoztam azon,hogy mindezzel mit akar elérni. Mindenki minden oldalról csak támadott, és te is! De hallgasd meg lányom és mérlegeld. Még nem voltál húsz éves és a húsvétot valamikori udvarházunkban, szerettük volna csendben megünnepelni, ahol az öcsém gazdálkodott. Megérkeztünk. Te fiúsan nadrágba és csizmába öltözve, mert mindig csak a fiúk társaságában érezted jól magad. Az intéző fia nagyobb volt nálad, de ö is elvegyült a gyermektársaságban. Játszadoztatok mindenféle kergetős és bújócskás játékot, de a nagyfiú már másképp gondolkozott, hisz besorolt regruta volt. Behúzódtatok a csűrbe, apránként berúgatott téged is, meg a gyermekeket is, hogy tanúja ne legyen és ott megdugott. A gyermeksereg csodálkozva nézte amint levetkőztet és az egész műveletet. A szájukon nem volt lakat, nagy hangon tárgyalták, hogy milyen fehérek a lábaid, meg a Zolinak mekkora szerszáma van, és teljesen elsüllyesztette. Apád hallotta meg és szűrte ki a zsivaj értelmét,de mire érted ment a legényke már rég eltűnt. Hiába terveztük három napra a vendégeskedést,apád csomagolt és azonnal hazajöttünk. Néhány nap elteltével Zoliban meg volt a bátor férfias kiállás, bejött hozzánk és azt mondta, ö nem szeretné,hogy bemocskolva éld az életed, szakképzett villanyszerelő, vállalkozása is van és feleségül vesz. Apád persze kidobatta, és utána kiáltotta, hogy messze elkerülje a házunkat is. – Irmát mellbe vágta a hír, már-már sírással küszködött, hogy ilyen galádul rápirított az anyja. -  Látod lányom, azért mondtam,  te olyan ködben élsz, hogy amiről nem beszélünk nem igaz. Sokkal később volt a lakodalmad, a megcsalásod, a válásod és a nyílt süllyedésed az alkoholba!

-          Jól eltelt az idő – szabadkozott Irma, -- pedig azért jöttem, hogy levestésztát főzzek holnapra.

-          Nem gond, ebédelsz velem.

-          Meghívsz?

-          Eddig is hányszor jöttél hívatlanul?

                    Irma felállt, óvatosan kilépett az udvarra. Az eső rég elhúzódott, már megjelent a Vacsoracsillag az égen. A fal mellett kopogott botjával a szobájáig. Távozásával minden elcsendesült, Rózsa is megtalálta zsebében a kekszet, apró darabkákra törte és enni kezdte. Másnap Virágvasárnap volt. Akkor általában erőlevest szokott főzni, mert a kacsahúsleves a húsvéti asztalhoz illik. Tudta, hogy Irma mennyit szeret piszmogni a velős csontokkal, mindent előkészített, a kenyeret is megpirította és várt. Telt az idő. Már délutáni öt óra volt és Irma még nem jött. Hozzálátott egyedül az ebédhez. Nem volt újdonság, hogy lefekvés előtt még jól felhörpint a tartalékolt fütyülősből, aztán mélyen alszik. De amikor másnap reggel sem volt semmi mozgás, odasétált az ajtóhoz, kopogott és szólítgatta, majd erőteljesen dörömbölni kezdett, eredménytelenül., Rossz előérzete volt. Kiment a kapuba és az első járókelőt, egy fiatalembert megkért, hogy segítsen betörni az ajtót, mert valami történhetett a lányával. És betörték. Irma élettelenül, megmeredve feküdt az ágyban, a feje lelógott és szemei élettelenül fennakadtak.. A kisiető sürgősségi orvos megállapította, hogy a fogprotézise akadt meg a torkán és attól fulladt meg. A helyi lapban megjelent a rendőrségi hirdetés:” A Kossuth utca 24. szám alatt rejtélyes körülmények között holtan találták az egykori iparmágnás lányát, Vitos Irmát . A rendőrség bizonyító nyomozást kezdett.”

                               Nagypénteken volt a temetés. A reformátustemető lélekharangja szomorúan zúgott, jelezve a megrázó eseményt, a temetést. A koporsó mellett Rózsa ült egyedül. Később sorra vonult be a pap, a kántor, a harangozó, a koporsószállítók és két kőműves. Rövid volt minden,az ige, a prédikáció, a lélek Istennek való felajánlása. Amikor megindultak a kripta felé, a két kőműves Rózsát karon fogta, hogy el ne essen. A kripta előtt a pap elhadarta a feltámadási igét, rövid imádság és mindenki szétoszlott, csak a két kőműves meredt befalazni a koporsót és feltenni a márványlapot. Rózsa ült a kis padon és várt. Mikor a kőművesek is elmentek felcsendült emlékezetében a Mozart temetési éneke, melyet a reformátusok a sírnál énekelnek és a férje temetésén, összevont dalárda harsogta:

          „Fenn a csillagok felett Alleluja Ámen!

             Boldog lelkek zengenek , Alleluja Ámen!

              Aki itt elfáradott, aki hordoz bánatot,

              Azt a béke várja ott Alleluja Ámen!”

Összetört lélekkel elgondolkozott, hogy most az utolsó lélekemésztőjétől is megszabadította Isten. Itt maradt egyedül, lombtalanul, minden támasz nélkül. A késő délutáni nap bágyadt sugara átlopózott a feketefenyők ágai között és vibrált az arcán. Lassan kiegyenesedett és felnézett az égre: „Istenem, ne légy kegyetlen, ez nem megfelelő idő! Egyetlen lányom volt, s ha már mindenki elfordult tőle, ereszd meg az ég csatornáit, hadd csorogjon az eső, legalább a természet sirassa utolsó gyermekem.” Lehajtotta fejét és patakként folytak a könnyei.