A házasság

A házasságban a két nem jogai és kötelességeik különbözőek voltak. A hagyományos magyar család apajogú volt. A férjet, illetve apát illette meg a családfő tiszte, ami szinte korlátlan hatalmat adott a család többi tagjával, így feleségével szemben is. Az egyenlőtlenség már a megszólításban is tükröződhetett: a legtöbb vidéken az asszony magázta urát, az viszont tegezte őt. A házastársi hűség és a tisztességes bánásmód a férjnek erkölcsi kötelessége volt ugyan, de megsértését bizonyos határokon belül elnézte a közvélemény. Még a bíróságok is tudomásul vették a feleség ellen alkalmazott fizikai erőszakot, mint amely „a parasztságnál szokásos és elfogadott”!

Ugyanakkor arra is vannak adatok, hogy a 20. század elején helyenként a nők a gyakorlatban erősebb befolyással rendelkeztek a családon belül, mint a férfiak. Ezt a „felfordult világot” leginkább az egykéző régiókban érzékelték a megfigyelők. A "hatalomváltás" extrém eseteként is értelmezhetjük az 1910-es, 20-as évekbeli tiszazugi arzénes férjgyilkosságokat.

A család belső rendjéről vallott felfogás miatt nem volt jellemző, hogy a szülők által elrendezett házasságban meghitt, érzelmekkel telített kapcsolat alakuljon ki. A szeretet jeleinek nyílt kimutatását, a kedveskedést illetlennek tartották. A házastársak között többnyire csak a munkáról, illetve a gyerekekről esett szó. A néprajzi gyűjtések paraszti adatközlői, ha a házastársuk iránti vonzalomról beszéltek, inkább az élet nehézségeivel szemben összekovácsolódott szövetségként fogalmazták meg viszonyukat.

Deák Ébner Lajos: Esküvői menet

Náluk nem a szerelem szerzi a házasságot, hanem a szokás, nem a házasulandó választ magának földi élte pályájához élettársat, hanem a szülők néznek ki számára olyant, akit jónak látnak. A matyók többnyire a Tisza mellett haszonbérelvén pusztákat, nyaranta ott laknak, s ha a fiú, kit szülei már házasodásra alkalmasnak látnak – ami eddig leginkább 19-20 éves korukban történt – ősszel hazajön, az apa vagy az anya azon hírrel lepi meg fiát: „No, megházasodnál, Bera?” mire a fiú, kiben a szerelem heve bizonyosan késlekedett még fellobogni, azon kérdést intézi viszont: „Kit vettem el?”, mire az elvett vagy kiszemelt leány neve tudtára adatván, akár ismeri a fiú, akár nem, belenyugszik – hiszen az volt a szokás náluk még apja vagy élő nagyapja emlékezetére is. Különben ebből nem kell ám gondolni, hogy a leányozás náluk ismeretlen volna…

A matyók Borsodban. Napkelet, 1857. I. évf. 24. szám.