Fetykó Judit:

Téli tájban




Hófödte tájon, túl ködfátyolon,
végtelennek látszik a mező,
hull a hó, s a fehér paláston
a kristály csipkeszél egyre no.

Cinke röpül az etetőre,
hol szalonna csüng madzagon,
éhes veréb ül a tetőre,
lesi a tyúkot az udvaron.

Kerítés tetején a szarka
cserregve vendégeket jelent,
a hó a mezőt betakarta,
varjústól ehetne idebent.

Míg keringelve lóg a cinke
szalonnástól körbe, s csipeget,
félve leszállva, nézegetve
veréb nyel tengeri-szemeket.

Beburkolódzva, tél-ruhában,
a rövidke nappal elpihen,
korai este homályában
dér száll a világra csendesen.

Válasz

Január
Etetőben kicsi cinke,
borzas,tollas,oly picinke.
Rögvest szalad hozzá Vince,
evett már vagy reggelizne?
S máris itt az asztal dísze,
lencse,tökmag lett a kincse.
Magocskái finom íze,
barátokat csábít ide

a jo reg1.bmp

Válasz

Kosztolányi Dezső: Téli alkony

Aranylanak a halvány ablakok…
Küzd a sugár a hamvazó sötéttel,
fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel,
a hósík messze selymesen ragyog.

Beszélget a kályhánál a család,
a téli alkony nesztelen leszállott.
Mint áldozásra készülő leányok,
csipkés ruhába állanak a fák.

A hazatérő félve, csöndesen lép,
retteg zavarni az út szűzi csendjét,
az ébredő nesz álmos, elhaló.

S az ónszín égből, a halk éjszakában
táncolva, zengve és zenélve lágyan,
fehér rózsákként hull alá a hó.

Válasz

Petőfi Sándor: A puszta télen

Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!
Mert az az ősz olyan gondatlan rosz gazda;
Amit a kikelet
És a nyár gyüjtöget,
Ez nagy könnyelmüen mind elfecséreli,
A sok kincsnek a tél csak hült helyét leli.
Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával,
Sem a pásztorlegény kesergő sípjával,
S a dalos madarak
Mind elnémultanak,
Nem szól a harsogó haris a fű közűl,
Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedűl.

Mint befagyott tenger, olyan a sík határ,
Alant röpül a nap, mint a fáradt madár,
Vagy hogy rövidlátó
Már öregkorától,
S le kell hajolnia, hogy valamit lásson...
Igy sem igen sokat lát a pusztaságon.

Üres most a halászkunyhó és a csőszház;
Csendesek a tanyák, a jószág benn szénáz;
Mikor vályú elé
Hajtják estefelé,
Egy-egy bozontos bús tinó el-elbődül,
Jobb szeretne inni kinn a tó vizébül.

Leveles dohányát a béres leveszi
A gerendáról, és a küszöbre teszi,
Megvágja nagyjábul;
S a csizmaszárábul
Pipát húz ki, rátölt, és lomhán szipákol,
S oda-odanéz: nem üres-e a jászol?

De még a csárdák is ugyancsak hallgatnak,
Csaplár és csaplárné nagyokat alhatnak,
Mert a pince kulcsát
Akár elhajítsák,
Senki sem fordítja feléjök a rudat,
Hóval söpörték be a szelek az utat.

Most uralkodnak a szelek, a viharok,
Egyik fönn a légben magasan kavarog,
Másik alant nyargal
Szikrázó haraggal,
Szikrázik alatta a hó, mint a tűzkő,
A harmadik velök birkozni szemközt jő.

Alkonyat felé ha fáradtan elűlnek,
A rónára halvány ködök telepűlnek,
S csak félig mutatják
A betyár alakját,
Kit éji szállásra prüsszögve visz a ló...
Háta mögött farkas, feje fölött holló.

Mint kiűzött király országa széléről,
Visszapillant a nap a föld pereméről,
Visszanéz még egyszer
Mérges tekintettel,
S mire elér a szeme a tulsó határra,
Leesik fejéről véres koronája.

Válasz

Tóth Árpád: TÉLI EST

Amíg a lomha est leszáll,
fehér parókát húz a hegy,
a szél felkapja illatát,...
a téli táj is szendereg.

Elnyugszik már a város is
levetve dörmögő zaját,
és elpihennek álmosan
a falvak és a kis tanyák.

402825_304161816286816_1384840705_n.jpg

Válasz

Csoóri Sándor: Hó-játék

Borús vagyok, hát játszom:
a hóból ki se látszom,
a hóból, havazásból,
e duhaj hóvilágból

Körhinta forog velem
zajtalan szél-tengelyen,
fák, terek, villamosok-
hó-láncba kapaszkodok.

Hajamon hó a kucsma ,
csurog nyakamba lucska,
hátamon végigpereg,
belül is fehéredek.

Havazok csontomban is,
szakadó gondomban is-
a hóból ki se látszom,
borús vagyok, hát játszom.

Válasz

Csanádi Imre: Első hó köszöntő

Hó, hó, friss hó,
angyalváró
gyögyehulló
gyöngyvirág-hó-

csupasz bokrok
csipkézője,
fák fodros
fejkötője,

kerítések
keszkenője,
hegyek-völgyek
ünneplője.

snowflake.jpg

Válasz

Tordon Ákos: Madárszálló

Havas téli ég alatt,
vendégeim a madarak,
kopognak az ablakon,
jól élnek itt morzsán, magon.

Csipegetnek, eszegetnek,
ha jól laknak elröppennek,
de holnapra visszajönnek,
ablakomon beköszönnek.


Így élnek ők a nagy télben,
vendégeim minden délben,
meghálálják majd tavasszal,
madárfüttyel, madárdallal.

Válasz

Gazdag Erzsi: Tél a falun

Hófehér most a határ.
Kinn a réten kánya jár.
Nincs az úton semi nyom,
csak amit a kánya von:
finom krikszkraksz a havon

Hósuba van mindenen,
mint fázó emberen.
Mint csőszön zord időn,
kicsi házon, háztetőn,
suba van a temetőn.

Subás házban emberek.
Padkán cica szendereg.
A sarokban a kapanyél.
Nagyanyóka most mesél:
"Jaj, gyerekek, itt a tél!

Itt a tél, s lám itt a a hó;
habfehér, mint a cipó.
S nézzetek csak ide, hej,
olyan habos, mint a tej,
mit az Örzse néni fej."

A kemence sustorog.
Hallgassuk meg, mit morog!
"Én mindenkit szeretek;
adok egy kis meleget,
jertek körém, gyerekek!"

Most a falu kiscsibe,
pihés hó rajt a pihe.
Tél az anyja, takarja;
szárnya alatt altatja.
- Hadd ébredjen tavaszra!

Válasz

Gazdag Erzsi: Honnan jöttél Télapó?

– Honnan jöttél Télapó?
– Hóországból, hol a hó
hegyvastagnyi takaró,
a tenger meg hat akó.
Jegesmedve barátom
varrta meg a kabátom.
Kibélelte bundával,
hogy az úton ne fázzam.
Szarvasomat befogtam,
szíves szóval biztattam:
"úgy szaporázd a lábad,
szél se érjen utánad."
Meseország (világos)
Hóországgal határos.
S Meseországból az út
egyenesen ide fut.
Szerencsémre nyitva volt,
útközben egy mesebolt.
Jöttek elém tündérek,
megkérdezték mit kérek.

a mikulas bacsi.bmp

Válasz