Geisz László: Csodálatos ősz


Csodálatos őszi kora este
ezer színben pompázik a táj.
Az ég alján a Nap fáradt teste
fejét lehajtva
pihenne már.

Őszi szellő suhan át a téren
meglebbentve fák rőt levelét,
és az egyre halványuló fényben
dallamát zengi
erdő és rét.

Lábam alatt lyukas dió roppan,
enyhe szellő ringatja a fát.
Árokszélen vadgesztenye koppan,
levetni készül
tüskeruhát.

Nap sugarát szűk marokkal mérik,
harang kondul a domb tetején.
Őszi lankán édes szőlő érik,
nem éhezik már
a seregély.

Őszi égen felgyúlnak a fények,
levelet már nem kerget a szél.
Éjféltájban elhalkul az élet
és a természet
pihenni tér.

www.tvn.hu_0a7e9355c213e4cee78571d5a17da1e8.jpg

Válasz

Köszönöm Erdélyről ezt a szép verset a honvágyódásról kiket oly messzire sodort az élet ....

Válasz

Lévay József: Mikes

Egyedül hallgatom tenger mormolását,

Tenger habja felett futó szép zúgását -

Egyedül, egyedül

A bujdosók közül

Nagy Törökországban!...

Hacsak itt nem lebeg sírjában nyugovó

Rákóczi nagy lelke, az eget csapkodó

Tenger haragjában!



Peregnek a fákról az őszi levelek,

Kit erre, kit arra kergetnek a szelek

S más vidékre száll a

Csevegő madárka

Nagy Törökországból...

Hát én merre menjek, hát én merre szálljak,

Melyik szögletébe a széles világnak,

Idegen hazámból?!



Zágon felé mutat egy halovány csillag,

Hol a bércek fején hókorona csillog

S a bércek aljában

Tavaszi pompában

Virágok feselnek...

Erdély felé mutat, hol minden virágon

Tarka pillangóként első ifjúságom

Emléki röpködnek.



Ah! miért nem szállhatok hozzád, szülőföldem,

Mikor minden bokrod régi ismerősöm!

Mért vagy szolgaságban,

Gyászos rabigában

Oly hosszú ideig?

Ha feléd indulok, lelkem visszatartja

Az édes szabadság bűvös-bájos karja.

Vissza, mind a sírig!...



Itt eszem kenyerét a török császárnak,

Ablakomra titkos poroszlók nem járnak

Éjjeli sötétben

Hallgatni beszédem

Beárulás végett...

Magános fa vagyok, melyre villám szakad,

Melyet vihar tördel, de legalább szabad

Levegővel élhet!



Egyedül hallgatom tenger mormolását,

Tenger habja fölött futó szél zúgását -

Egyedül, egyedül

A bujdosók közül

Nagy Törökországban.

Körülöttem lebeg sírjában nyugovó

Rákóczi nagy lelke, az eget csapkodó

Tenger haragjában.

Válasz

Köszönöm ezt a szép verset ,,,,ültess egy fát ,fess egy képet ,,,,érdemes volt élni hagysz valamit az utókórnak .

Válasz

Benedek Elek: Öreg faültető éneke

Ragyogj, ragyogj még őszi napsugár,
Melengesd testét az elaggott földnek!
Szánd meg szegényt, óh nézzed, mily kopár,
Talán nem is zöldül ki soha többet.

Ragyogj, ragyogj még nyájas-szelíden,
A zord szelet kergesd a messzeségnek,
Hadd ültetek fát szépen, rendiben,
Oh, nem magamnak - az új nemzedéknek!

Ragyogj, ragyogj még, s azzal ne törődj,
Munkám örömét hogy aligha látom…
Jól tudják ezt a vén faültetők,
Oh, jól tudom ezt én is, nap barátom!

Oh, jól tudom, hogy más szedi le majd
Édes gyümölcsét mind ez ifjú fáknak,
Örömet, hasznot nékem egy se hajt,
Fáradt testemnek sosem adnak árnyat!

Mindegy! Te csak ragyogj, segélj nekem,
A zord szelet kergesd a messzeségnek,
Mi hasznos benne? - én nem kérdezem,
Csak ültetek a jövő nemzedéknek.

10502353_919368748108527_4972665141602837118_n.jpg

Válasz

Zelk Zoltán : Őszi mese

Egy magas fa legszélső ágán élt a kis falevél. Mostanában nagyon szomorú volt. Hiába jött játszani hozzá a szellő, csak nem vidult fel.
- Miért nem hintázol velem? - kérdezte a szellőcske.
- Láttam, most mindig egy kismadárral beszélgetsz. Ugyan, mennyivel mulatságosabb ő nálamnál? No, de találok én is más pajtást! - A falevél erre sírva fakadt.
- Ne bánts, szellőcske, tudhatnád, mennyire szeretlek, és láthatod, milyen szomorú lett a sorsom. Azelőtt reggelenként arany napsugárban fürödtem, és fecskesereg köszöntött vidám jó reggelt. Most se napsugár, se fecskék. Hová lettek? Miért hagytak el? Nézd az arcom, a nagy bánattól egészen megöregedtem, már ráncos is, az esőcseppek naphosszat elülnek benne!
A szellő megsajnálta a falevelet. Megsimogatta, vigasztalta, de az zokogott, hogy leszakadt az ágról, és hullt a föld felé.
Nem baj, ha meghalok - gondolta - úgysem ér már semmit az életem. De a szellő nem hagyta kis barátját: szárnyára vette, s azt mondta:
- Oda viszlek, ahová akarod! Merre repüljünk?
De a falevél bizony nem tudta.
Éppen akkor egy kismadár szállt a fára. Csodálkozott, hogy nem találja ott a falevelet; máskor már messziről integetett neki, alig várta, milyen híreket hoz.
- Ott van a kismadár - ujjongott a falevél - akivel beszélgetni láttál. Ő megígérte, hogy hírt hoz a fecskékről, talán már tudja is, merre kell utánuk menni!
Oda repültek hát hozzá. A kis madár elmondta, hogy egyik pajtása látta, mikor a fecskék összegyűltek s elhatározták, hogy itt hagyják ezt a vidéket, s elindulnak a tengeren túlra. Azt beszélték: ott mindig aranyos napsugár ragyog.
- Menjünk utánuk-könyörgött a falevél.
A szellő nem kérette magát. Szálltak hegyen, völgyön, erdőkön, mezőkön, míg csak a tengerhez nem értek. Azon is átszálltak, mikor egy fecske suhant el mellettük. Rögtön észrevette a kis falevelet, aki több társával együtt olyan kedves házigazdája volt. Örömében gyorsan összehívta a fecskéket; de mire odaértek, a falevél már nagyon fáradt volt. Ott himbálózott a ragyogó napsütésben. A fecskék énekeltek, a napsugár mosolygott, a szellő duruzsolt.
- Most már boldog vagyok - sóhajtotta a falevél, aztán álomba ringatta a tenger.

Szép őszi levél....jpg

Válasz

Szuhanics Albert
Ősszel a fák

Felhők pilláin nagy, kövér könnyek
nyögve, agyagos földre csöpögnek.
Sápatag égen sűrű ködfátyol,
napot kötöz be, hetekig ápol.

Immár a sár úr, toccsan a tócsa,
csurog az eresz, lyukacsos, ócska.
Nehéz a csizma, dagad az agyag,
pocsolya alján, sarkamba ragad.

Vén csapként csöpög, csapkod nyakamba,
nyirkos lé fákról, csorog hajamra.
Arcomon gyöngyöz, sós ettől ajkam,
elázott ruhám, vizes ing rajtam.

Remeg a fáknak meztelen teste,
levetkeztette beste köd este.
Csábító sóhajt fülükbe súgva,
alattuk avar, levetett gúnya.

Ködnek a csókja nyálkás és csalfa,
fantomot ölel, vágyón fák karja.
Közös gyümölcsük a könnyes bánat,
Ilyenkor szívből szánom a fákat!

Válasz

lllyés Gyula: Haza, a magasban

Jöhet idő, hogy emlékezni
bátrabb dolog lesz, mint tervezni –
bátrabb új hont a mult időkben
fürkészni, mint a jövendőben –?

Mi gondom! – áll az én hazám már,
védőbben minden magasságnál.
Csak nézelődöm, járok, élek,
fegyvert szereztem, bűv-igéket.

Már meg is osztom, ha elmondom,
milyen e biztos, titkos otthon.
Dörmögj, testvér, egy sor Petőfit,
köréd varázskör teremtődik.

Ha új tatárhad, ha kufárhad
özönli el a tiszta tájat,
ha útaink megcsavarodnak,
mint giliszta, ha rátapodnak:

te mondd magadban, behunyt szemmel,
csak mondd a szókat, miktől egyszer
futó homokok, népek, házak
Magyarországgá összeálltak.

Dühöngő folyók kezesedtek,
konok bércek – ezt ne felejtsed,
ha megyünk büszke szájjal vissza,
mint várainkba, titkainkba.

Mert nem ijeszt, mi csak ijeszthet,
nem ölhet, mi csak ölne minket,
mormolj magadra varázsinget,
kiáltsd az éjbe Berzsenyinket.

Míg a szabad mezőkön jártál,
szedd össze, pajtás, amit láttál,
mit szívvel, ésszel zsákmányoltál,
vidám vitáknál, leányoknál.

Mint Noé a bárkába egykor,
hozz fajtát minden gondolatból,
ábrándok árvult szerepét is,
álmaid állatseregét is.

Lapuljanak bár ezredévig
némán, mint visszhang, ha nem kérdik,
szavaid annál meglepőbbet
dörögnek majd a kérdezőknek.

Figyelj hát és tanuld a példát,
a messzehangzóan is némát.
Karolva könyvem kebelemre,
nevetve nézek ellenemre.

Mert ha sehol is: otthon állok,
mert az a való, mit én látok,
akkor is, ha mint délibábot,
fordítva látom a világot.

Igy maradok meg hírvivőnek
őrzeni kincses temetőket.
Homlokon lőhetnek, ha tetszik,
mi ott fészkel, égbemenekszik.

Válasz

Ebben a versben a költő az őszt idézi a gesztenye lehullásával ,és a messze szálló darvakat búcsúval köszönti ...köszönöm

Válasz

Wass Albert: ŐSZ

Valahol már az ősz dalolgat,
és hullanak a gesztenyék,
vad szél-fiuk lombot karolnak,
s kacagva hintik szerte-szét,

valaki jár a szürkületben,
s szívében őszi dal fakad,
valaki búcsúval köszönti
a messze-szálló darvakat,

valaki áll a fenyves alján,
s a szeme könnyel lesz tele...
szél sír a park arany-avarján,
s koppanva hull a gesztenye.

Válasz