Köszönöm kedves Anna a szép verset.
Szeretettel: Erzsike.

Válasz

Öreg szívem

Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,
megkopott már, nem cserélhetem újra!
Az idő elszállt, csak emlékeimből élek,
sírva, kacagva néha vissza-vissza nézek.

Mit tettem én? Mennyi jót, vagy rosszat?
Istenem még milyen feladatokat oszthat?
Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,
megkopott már, ki tudja, meddig bírja?

A legnagyobb kincs, mit életemben kaptam,
két szép gyermek, kiknek életet adtam.
S, most végre már nagymama is lettem,
kis unokámat nézve, csak félve kérdezem:

Mondd Jó Uram, mennyi időt adsz még?
Láthatom-e hogy nő ez a kis csöppség?
Ígérem én, hogy jó bárányod leszek,
amit csak kérsz én mindent megteszek!

Csak még egy kis időt adj énnekem,
nézzem, hogy boldogul mindkét gyermekem!
Öreg szívem, mint vén hegedű húrja,
megkopott már, de talán még elbírja!
Tisztességgel elvégzem a munkám,
ott vagyok, ahol éppen szükség van rám.
Öreg szívem, mint vén hegedűn a húr,
elpattansz te is, ha úgy dönt majd az Úr !

Róna Katalin

Válasz

Télifák ...
....Köszönöm ezt a szép verset a fenyőerdő zöldelő szépségéről .....
Egyedül a fenyőerdő
nem hódol meg hónak, fagynak:
zöldell akkor is, ha a nap
sugarai meghervadnak.

Válasz

Kányádi Sándor: Télifák

Elhullatta leveleit

kertek, erdők minden fája,

szélnek, télnek vad szigorát

egyedül a fenyő állja.



Egyedül a fenyőerdő

nem hódol meg hónak, fagynak:

zöldell akkor is, ha a nap

sugarai meghervadnak.



Fölfogja a hulló havat,

a szeleket megakasztja.

Sátra alatt menedéket

lel az erdő minden vadja.



Hunyorgó ég, pislogó ég

gyújt az ágakon gyertyákat.

Szarvas, farkas, s a szelíd őz

mind egy-egy szép télifát kap.

Válasz

Köszönöm Petőfi versét ki anyira ragaszkodik a magyar hazája otthonához ..
Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szűlőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!

Válasz

Petőfi Sándor: Magyar vagyok

Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy terűletén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszpi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl.

Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedűink első hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.
Ha az öröm legjobban festi képem:
Magas kedvemben sírva fakadok;
De arcom víg a bánat idejében,
Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.

Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A multnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát,
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep;
Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek.

Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
Holt dicsőség halvány kisértete;
Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar
– Ha vert az óra – odva mélyibe.
Hogy hallgatunk! a második szomszédig
Alig hogy küldjük életünk neszét.
S saját testvérink, kik reánk készítik
A gyász s gyalázat fekete mezét.

Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szűlőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!

Válasz

Szabó Lőrinc: Téli napfény

Mikor, még csak az ablakon át,
a kezemre idenyal,
felbámulok rá, úgy emel, hív
a sugaraival:
januári, de máris oly jó,
oly érthetetlen,
mint gondolat nélkül a vágy
a szerelemben.

Mint gondolat nélkül a vágy,
forrón és testtelen
ömlik körül, úgy visz, cirógat,
és oly esztelen:
rózsaszínben lobog a hús
belső feketesége,
s hálám, mint tüköritta fény,
csap vissza az égbe.

Óh, minden hogy aranylik, árad,
s mily csókba gyúl!
Hogy robban! robbant! Óh, milyen jó!
S mennyire új!...
Dehogy új!...Csak jó! Csak jó! A legjobb!
az örök, a régi!...
Százezer éve napimádó,
aki érzi!

10917105_784250918316092_5041463203574576982_n.jpg

Válasz

Nagyon szépen köszönöm a verset, a mondanivalója nagyon megfogott.
Szeretettel: Erzsike.

Előzmény

Válasz

Kamarás Klára: Január

Kihunyt a fény, a szent Karácsony fénye.
Nem zúg a szilveszteri hangzavar.
Hó hull szemétre, papírtrombitákra.
Ez január, mely mindent eltakar!

Kijózanodva állunk, és tűnődünk,
mit hoz az új év, lesz-e majd meleg
szoba a kemény fagyok idejére?
Jut-e fedél, kenyér mindenkinek?

Ki híd alatt hál, a párnája újság,
és takarója piszkos pártplakát,
annak hiába kántálsz szép Újévet...
Állj félre költő, mert csak köpne rád!

Válasz

Káldi János: Hóvirág





Itt-ott látsz még hóruhát,

S már nyílik a hóvirág.



Csoda-fehér, egyszerű,

Szárra nőtt kis csengettyű.



Szinte már a hó alól,

Szüntelen a szava szól.



Mit csilingel? Mit csörög?

Búcsúzót a tél fölött.

hovirag1.jpg

Válasz