Szabadi Lívia
A várakozás ideje
Várom a havat, hófehéret,
a száncsengőt, a nevetésed,
piros sapkának fehér bojtját...
Kandallótűz meleget ont ránk.

Várom a téli nagy csodákat,
feldíszített karácsonyfákat,
narancs-fahéj illatú estet...
Békességet, nyugalmat, csendet!

Várom a családok mosolyát,
a búcsút intő gondok sorát,
a szívekbe költöző imát...
Mikor jön végre egy jobb világ?

Várom karácsony ígéretét,
lelkekbe lopott szeretetét...
Várom, hogy ne csak egy nap legyen,
várom: Ne kelljen várni sosem!

Válasz

Fejes Ádám: Ádventi örvendezés
Utaidat vágyva kerestem,
S utaid megtaláltak engem.
Csodáidat látni akartam,
S ámulok rajtuk szakadatlan.
Titkaidat bogoztam egyre,
S most, mint gyermek az egyszeregyre,
úgy nézek rájuk, dicsekedvén,
ujjong szívem kegyelmed kedvén;
mert szereteted egyszerûség,
irgalmasságod csupa hüség,
s egy értelme van a keresztnek:
hogy megkerestek és szeretnek!
Hát hirdetem, hogy útja száz van
minden szívhez a nagyvilágban,
keresni kell és rátalálni ma,
akinek Ő a vágya álma;
kinek batyuja az a „nincsen",
megtalálja a gazdag Isten.

Válasz

Köszönöm drága Irénke a szép verseket.
Szeretettel: Erzsike.

Válasz

Őrni

Kicsinyke ablaka volt... - Adventi emlék
Kicsinyke ablaka volt a szobámnak.
Kis szobám kedves advent-ablaka
kinézett a téli tájra, diófánkat
bámulva s a téglakerítést, havat
fütyült a szél - s kicsinyke madárdalt.

Az etetőre kis tengelicék szálltak,
bent duruzsolt egy régi olajkályha,
sárgán kígyózott fénye a tapétára,
melegét nyújtva e piciny világnak.

Kicsi gyermek voltam még, a Mikulásra
várva - kicsiny ajándékokra vágytam -,
takaróm alól kilestem hajnaltájban.

S reggel felébredve az ablakot csodáltam:
kicsinykéből nagy lett, s nőtt, nőtt a boldogsága!

Válasz

Simola Teréz Csilla

Advent
Első angyal

Az égből leszáll az angyal,
Hozzánk szól csengő, szép hanggal.
Figyelj az angyal szavára,
Szívedben legyen alázat.

Égszínkék ruhájú angyal.
Elbűvölően szép arccal.
Ez már az első vasárnap,
Adventnek csendes havában.

Válasz

Szoby Zsolt

Adventi gyertyafény
Adventi gyertyák ragyognak fénylő csillagként;
egy, kettő, három, négy,
hajad lágy selymén táncol a lobogó fény.
Csitt! Ne szólj, csak ülj ide mellém,
hiszen most szívünk beszél;
kezedet fogva a szeretet árad szét.
Kérlek, ne szólj - csak ölelj, míg e láng ég!
S ha kialszik mind a négy,
szenteste gyúl helyettük ünnepi fény...
És nem kell, csupán egyetlen ajándék,
mit szívem karácsonyon úgy remél:
láthassam szemedben csillogni még
sokáig e szépséges, adventi gyertyafényt.

Válasz

Kányádi Sándor: Télelő


Szajzik a Küküllő:

hártyavékony jéggel

szegte be a szélét

a zimankós éjjel.



Kétoldalt fűzfák

ezüst zúzmarások,

és olykor a ködtől

egymásig se látnak.



Hová lett a nyári

kedve zubogása?

Már a nap sem jár el

fürödni a gátra.



Legfönnebb úgy déltájt

hunyorít a vízre,

de még ő is mintha

fölötte elnézne.



Csak megkönyörül majd

valamelyik éjjel,

és bevonja véges-

végig ezüst jéggel.

***

kukullo.jpg

Válasz

Geisz László: Csodálatos ősz


Csodálatos őszi kora este
ezer színben pompázik a táj.
Az ég alján a Nap fáradt teste
fejét lehajtva
pihenne már.

Őszi szellő suhan át a téren
meglebbentve fák rőt levelét,
és az egyre halványuló fényben
dallamát zengi
erdő és rét.

Lábam alatt lyukas dió roppan,
enyhe szellő ringatja a fát.
Árokszélen vadgesztenye koppan,
levetni készül
tüskeruhát.

Nap sugarát szűk marokkal mérik,
harang kondul a domb tetején.
Őszi lankán édes szőlő érik,
nem éhezik már
a seregély.

Őszi égen felgyúlnak a fények,
levelet már nem kerget a szél.
Éjféltájban elhalkul az élet
és a természet
pihenni tér.

www.tvn.hu_0a7e9355c213e4cee78571d5a17da1e8.jpg

Válasz

Köszönöm Erdélyről ezt a szép verset a honvágyódásról kiket oly messzire sodort az élet ....

Válasz

Lévay József: Mikes

Egyedül hallgatom tenger mormolását,

Tenger habja felett futó szép zúgását -

Egyedül, egyedül

A bujdosók közül

Nagy Törökországban!...

Hacsak itt nem lebeg sírjában nyugovó

Rákóczi nagy lelke, az eget csapkodó

Tenger haragjában!



Peregnek a fákról az őszi levelek,

Kit erre, kit arra kergetnek a szelek

S más vidékre száll a

Csevegő madárka

Nagy Törökországból...

Hát én merre menjek, hát én merre szálljak,

Melyik szögletébe a széles világnak,

Idegen hazámból?!



Zágon felé mutat egy halovány csillag,

Hol a bércek fején hókorona csillog

S a bércek aljában

Tavaszi pompában

Virágok feselnek...

Erdély felé mutat, hol minden virágon

Tarka pillangóként első ifjúságom

Emléki röpködnek.



Ah! miért nem szállhatok hozzád, szülőföldem,

Mikor minden bokrod régi ismerősöm!

Mért vagy szolgaságban,

Gyászos rabigában

Oly hosszú ideig?

Ha feléd indulok, lelkem visszatartja

Az édes szabadság bűvös-bájos karja.

Vissza, mind a sírig!...



Itt eszem kenyerét a török császárnak,

Ablakomra titkos poroszlók nem járnak

Éjjeli sötétben

Hallgatni beszédem

Beárulás végett...

Magános fa vagyok, melyre villám szakad,

Melyet vihar tördel, de legalább szabad

Levegővel élhet!



Egyedül hallgatom tenger mormolását,

Tenger habja fölött futó szél zúgását -

Egyedül, egyedül

A bujdosók közül

Nagy Törökországban.

Körülöttem lebeg sírjában nyugovó

Rákóczi nagy lelke, az eget csapkodó

Tenger haragjában.

Válasz