Köszönöm a tavaszban illő verset ,,,szeretettel

Válasz

Tóth Árpád: Áprilisi capriccio

Az útszél: csupa pitypang,
A bokrok: csupa füttyhang.

Rigó fuvoláz; rája tíz
Zugból is felcsivog a csíz.

Hallgatja még a rest éj
Félálmában a kastély,

Emelve tornyát álmatag,
Mint nyujtózó kart, bár a nap

Elönti friss arannyal.
A parkban - rőt aranyhal, -

Kövér úr sétál lebegő
Hassal az édes levegő

Árjában, sportruhája
Most szelídség csuhája,

Mert még nem kezdi üzletét
És tőzsdetippektől setét

Agyában a mohóság
Helyett valami jóság

Zsendül, mint egy kis korai
Tavaszi virág szirmai,

Melyek, sajnos, lehullnak,
Ha majd e drága úrnak

Súlya alatt új és remek
Autója bőgve megremeg...

Ó, áprilisi út-szél,
Tréfás, arcomba fútt szél,

Rügyecskék, zöldacél-rugók,
Ó, fuvolás aranyrigók,

Ó, csermelyhangú csízek,
Illatok, édes ízek,

De jó most elfeledni, hogy
Az élet rút és vad dolog,

Hogy itt, amennyi arc van,
Megannyi csúnya harc van,

S hogy botrány lenne, ajajaj,
Micsoda cifra, szörnyü baj,

Ha most, annak jeléűl,
Hogy tavasszal megbékűl

Szegénység, bánat, szenvedés,
Belépnék e szép kertbe, és

- Áprilisi merénylő, -
A hájas úrnak fénylő

Búbjára rábökném szelíd
Öklöm vidám barackjait...

Válasz

Köüszönöm a szép verset ,szertetettel

Válasz

József Attila: Születésnapomra

Harminckét éves lettem én --
meglepetés e költemény
csecse
becse:

ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!

Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
szegény
legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért
a "Nincsen apám" versemért,
a hont
kivont

szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
hevét
s nevét:

"Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén" --
gagyog
s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj --

Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!

Válasz

Végh György: Virághozó április

Elmúlt a tél: itt a tavasz,
minden bokor újra éled -
a földből a virágokat
előhúzzák a tündérek.

Április is segít nekik,
megáll minden kicsi fánál -
virágot tűz mindenhová:
tavasz van ott, merre járt már.

Virágot hint a friss szélbe,
száll a színek zivatarja -
s merre elmegy, a kopár föld
virágoktól tarkabarka.

Válasz

Reviczky Gyula: Husvét

Fakadnak már a virágok,
Kiderül az ég,
És a föld most készül ülni
Drága ünnepét.
Szíveinkben, mint a földön,
Ma öröm legyen,
Feltámadt az isten-ember
Győzedelmesen!

Aki tudja, mint töré fel
Sírját a dicső;
Aki látja, hogy a földön
Minden újra nő:
Gondoljon feltámadásra,
Mely örök leszen…
Feltámadt az Isten-ember
Győzedelmesen

images (2).jpg

Válasz

Osvát Erzsébet Április

Ejnye, de kényes
és mily szeszélyes
ez a negyedik fia az évnek!
Tudod, ugye, hogy ki ő?
Április, a csínytevő
Űzi veled a sok tréfát:
jégesőt hoz,
havat hint rád,
majd küld szilaj szeleket,
záporzuhanyt,
meleget...
És ha látja a hamis,
fondorlatos április,
hogy ernyőt tartsz,
ha jön a zápor,
hócsizmát rántsz
havazáskor,
szelek ellen
elbújsz menten -
akkor dúl-fúl
a betyár,
dérrel-durral továbbáll.

Válasz

PETŐFI SÁNDOR:PACSIRTASZÓT HALLOK MEGINT

Pacsírtaszót hallok megint!
Egészen elfeledtem már.
Dalolj, tavasznak hírmondója te,
Dalolj, te kedves kis madár.

Oh istenem, mi jólesik
A harci zaj után e dal,
Mikéntha bérci hus patak füröszt
Égő sebet hullámival.

Dalolj, dalolj, kedves madár,
Eszembe hozzák e dalok,
Hogy nemcsak gyilkos eszköz, katona,
Egyszersmind költő is vagyok.

Eszembe jut dalodrul a
Költészet és a szerelem,
Az a sok jó, mit e két istennő
Tett és még tenni fog velem.

Emlékezet s remény, ez a
Két rózsafa ismét virít
Dalodra, és lehajtja mármoros
Lelkem fölé szép lombjait,

És álmodom, és álmaim
Oly kedvesek, oly édesek...
Terólad álmodom, hív angyalom.
Kit olyan híven szeretek,

Ki lelkem üdvessége vagy,
Kit istentől azért nyerék,
Hogy megmutassa, hogy nem odafönn,
De lenn a földön van az ég.

Dalolj, pacsirta, hangjaid
Kikeltik a virágokat;
Szivem mily puszta volt és benne már
Milyen sok szép virág fakad.

Válasz

Kányádi Sándor: Levél röppen…

Levél röppen csupasz ágra,
felhő úszik tejfehér.
Lám az erdő sóhajtása
szellő lesz míg ideér.
És pillangók pillagóznak,
füttyögetnek a rigók,
méhek zsongnak, nyiladoznak
szép kikerics-csillagok.
Vadonatúj pöttyös köntöst
ölt a katicabogár,
csikó szökken, fecske röpdös:
minden csupa napsugár.
A vetés, mely alig látszott,
naponta nő félaraszt,
s töltik gyermekkacagások
csordulásig a tavaszt.

10350518_822473681160482_1807774160178924980_n.jpg

Válasz

Kassák Lajos: AZ IGAZ KÖLTŐKHÖZ

Ki bízta ránk a nagy munkát, a rend gyarapítását és a szabadság hirdetését
ne kérdezzük kicsinyes töprengéssel, de szorgalmasan végezzük
a dolgunk és úgy, mintha csakugyan mesterei lennénk az alkotásnak
mintha egy palota felépítéséhez kezdenénk a semmiből
s mutassuk meg a tömör, kemény falak máris emelkednek a magasságok felé
holnap tető alá kerülnek s az egész ott áll majd
a tér közepén rendületlenül.

Vállaljuk, ami kiosztatott számunkra
túl a szakma pénzügyein s a tudósok szemérmes magányán is túl.

E pillanatban szót sem érdemelnek a bajok, amiket elszenvedtünk,
s a gondokat is feledjük, amik soványra vésték
sápadtra sorvasztották arcunk színét.
Kövessük azt, aki előbbre lép, fényesre élesíti eszközeit
a hit lángját gyújtja fel ott, ahol mások csüggedten már aludni készülnek.
Mit számít, hogy némelyek mániákusoknak neveznek bennünket
hogy ajkunk előtt elhúzzák a mézesmadzagot s végül
bontani kezdik állványainkat.

A lélek mély forrásai táplálnak minket
soha nem volt fontosabb az okos szó és a helyénvaló cselekedet
soha nem álltunk tömörebben egymás mellett, reménydús bajtársak
soha még harc igazságosabb a miénknél
soha mértéktartóbb, soha vértől mocsoktalanabb
de a gonoszság sem volt soha szívósabb, ravaszul számítóbb
mint éppen most.
Nem jósolunk rózsaszín jövendőt s nem nyújtjuk át az igéretek csokrát.
Üres szavakkal nem léphetünk a boldogtalan szegények elé
és nem ruházhatjuk fel az utcára került árvákat
kinek a jószándékával olajozzuk meg gépeinket
kit emeljünk fel védőszentül, ha árvíz fenyegeti a falut?
Minden elmozdult a helyéről s most mindennek új alapot kell vetnünk.

Aki derekasan harcol, csak az remélheti a győzelmet
mellé állnak a szegények és kitagadottak, néki adják szívük bizalmát
figyelik pillantását s felőle álmodnak álmaikban.
Ilyen a mi sorsunk, költők - örökké nyughatatlan népség
fegyvertelen bajnokai az építésnek.

1509849_818798894861294_1596756454634854401_n.jpg

Válasz