Várnai Zseni: Tavaszi bánat

A szívemre a tavasz rázuhant,
Gyötrő gyönyörrel rázuhant megint,
Az élet íze nyersen rámlegyint
S én fáradtan halálra gondolok.

A föld szíve most lázas és lobog,
Vajúdik, szenved: nagy szülőanya
És harsog az élet szózata
Fában, virágban, fűben egyaránt.

Ó, boldog, kit bánat nem talált,
Az most ujjonghat s izmos karjait
Kitárhatja a szélnek, s jajait
Nem kell hallani benne százszorozva.

De én, akár a tenger háborogva,
Széltől, orkántól verve nyugtalan,
Vagy mint erdő, mennykő-vert úttalan,
E létviharzást úgy megszenvedem.

A fájdalom, a bánat van velem,
Azt érzem talán, hogy a temetőn
Egy drága síron bomlón, erjedőn
Új füvek, rügyek vannak sarjadóban.

Válasz

Várnai Zseni : Jó lenne hinnem...

Jó lenne hinnem, hogy a lelked él,
Itt leng köröttem testetlen alakban,
S körülcsókolja síró arcomat,
Ha elgyötrődött kínban, könnyben, jajban
Teéretted.

Jó lenne hinnem, hogy a lelked él
Egy más világon, szép fénylő planétán,
Ott vársz reám csak, zengve, boldogan,
Míg elfáradok e bús földi sétán
S hozzád megyek.

Jó lenne hinnem, hogy a lelked él,
S egy új élet fénylő palástját hordod,
És nézed, nézed az én könnyeim,
Ki elvetettél minden földi gondot,
S felém hajolsz.

Jó lenne hinnem, hogy a lelked él,
Ki csillag voltál itt a földi porban,
És istenlelket csókoltál belém,
Nem múlhatsz el Te hamuvá omoltan,
Az nem lehet.

Ó, hinnem kell, hogy lelked mégis él,
E földi kíntól mentesülten, fénylőn,
Mi vagyunk csak, kiket siratni kell,
Kik itt maradtunk fájdalomban élőn
Tenélküled.

Válasz

A sziget

Míg várnak, míg hiányzol...
Míg feléd derűs meleg árad,
Addig ne mondd, hogy kár volt,
Ne mondd, hogy hiába.
Míg van egy békés sziget a sodró áradatban,
Hol enyhül a bánat és múlik a jelen,
Addig még érdemes a holnapot várnod,
Nyiss be az ajtón, és tedd le a szíved.
Míg szólnak Tehozzád, és megfogják a kezed,
Míg szavadat értik, és tudják a neved.
Addig még érdemes, addig még maradj!
Addig még muszáj tartanod magad!
Míg hívnak és tudod, hogy oda kell érned,
Míg érzed az erőt, mi odahúz Téged.
Addig még ne zárj magadra ajtót!
Addig még Te is fogadd a kopogót.
Isten az embert nem uralni szánta,
Ember az embernek legyen méltó társa,
Ha nem tudsz már mást,
csak önmagadat adni,
Oszd széjjel szívedet,
és érdemes volt élni.

László Margit

Válasz

Csak azok boldogok, kik szívből szeretnek...

Lehetsz milliomos, lehet zsáknyi pénzed,
lehet a másikat kevesebbnek nézed.
Lehet, hogy kincsekből építed világod,
de ez illúzió! Egyszer majd belátod.
Ahol pénz az Isten, holtak ott a lelkek,
a földi pokolban sosem ünnepelnek.
Örök a sötétség, nincsen fény, csak árnyék,
betegség és közöny, mindaz, ami vár még...
Mert a szeretetet nem pótolja semmi.
Ne hidd, hogy anélkül tudnál gazdag lenni!
Üres lenne szíved, meghalna a lelked,
csak azok gazdagok, kik szívből szeretnek.
Őrizd hát magadban a szeretet csodáját,
Viseld az arcodon, a mosolyod báját.
Ne sajnáld másoktól, oszd úton-útfélen!
Nyáron árnyat adjon, melegítsen télen...
Amit megszereztél oszd szét a világnak,
s hiszem, hogy holnaptól, boldogabbnak látlak.
Kincseket, ha meghalsz, nem vihetsz magaddal,
bánj hát bőkezűbben a jó indulattal.
A felhalmozott pénz, nem teremt világot!
Ültess hát kertedbe fákat és virágot!
Lásd meg körülötted a csodát, a szépet,
akard megismerni, miről szól az élet.
Mert a szeretetet nem pótolja semmi.
Ne hidd, hogy anélkül tudnál gazdag lenni!
Üres lenne szíved, meghalna a lelked,
csak azok boldogok, kik szívből szeretnek.
Aranyosi Ervin

Válasz

DRÁGA iDÁM, KÖSZÖNÖM A KOMMENTED! :-)
A ma élő költők között nálam dobogós helyen állnak, Kun Magdolna és Aranyosi Ervin.
Mindkettő, mintha a szívemből írná a verseit, nincs semmi cifraság, sallang, nem kell azon morfondírozni, hogy mit is akarnak mondani?? "Csak" a tiszta hang, a lélektől-lélekig sorok.
Köszönöm Mindkettőjüknek!

Előzmény

Válasz

Istenem de gyönyörű ez a vers!Olyan" lélekzokogóan" gyönyörű!

Előzmény

Válasz

Kun Magdolna :
AZ UTOLSÓ KERINGŐ


Csak még egy utolsó keringőt táncolj velem,
hadd érezzem azt, az öregség nem fáj,
hadd higgyem csak, hogy az elmúlás is barát,
s valahol még ránk nyitja az élet kapuját.

Csak lágyan suhanjunk az éji csillagfényben.
Könnyedén lebegve, mint az első randevún,
mikor kezem kezedbe rejtetted, és annyit mondtunk,
most már mindörökre egymáshoz tartozunk.

Ebben a keringőben minden álmunk ott lesz,
benne lesz az ifjúság, könny, mosoly, bánat,
minden-minden benne lesz, ami csak a miénk,
amit nem vett el tőlünk, sem törvény, sem gyalázat,

mert egy utolsó tánc mindenkinek jár,
hisz ott teljesül majd az a nem sikerült tervünk,
amit sokszor szerettünk volna megtörténtté tenni,
de a sors elvette a hozzá való merszünk.

Válasz

Aranyosi Ervin : Hála Istennek
¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤

Istenem, köszönöm,
hogy megteremtettél!
Köszönöm, hogy rajtam kívül
ennyi teremtett él!
Köszönöm a növényeket,
a sok szép virágot.
Köszönöm a fát a bokrot.
Neved legyen áldott!
Köszönöm az állatokat,
hálás vagyok értük,
köszönöm, hogy életemet
színesíti éltük.
Köszönöm az embereket,
jót is, és a rosszat.
Kik szépítik életemet,
s akik rám bajt hoztak.
Mindannyian tanítottak,
világom megélni.
Köszönöm, hogy megmutattad,
miért nem kell félni.
Köszönöm, hogy itt vagy velem,
tudom, itt élsz bennem.
Köszönöm, hogy segítettél
jó emberré lennem.
Köszönöm, hogy utat mutatsz,
lábam merre menjen.
Köszönöm, hogy szívem hagyod,
szeretettel teljen.
Köszönöm, hogy hálás vagyok,
köszönöm, hogy élek.
Köszönöm, hogy megáldottál,
s én áldalak téged...

Válasz

Virágos kertben

Virágos kertben jár az én babám
száz virág nyílik léptei nyomán.
Alkonyat tájban szerelmesen én
légyottra várom kertem rejtekén,
Piros az ajka, mint rózsaszirom,
kitikkadt számnak csókja irgalom.
Hangja csilingel, sóhaja vigasz,
szemében látom, a szíve igaz.
Virágos kertben megfogom kezét,
magamhoz vonom karcsú termetét.
Érzem a mennybe röpít engemet,
ott várnak ránk a rózsafellegek.

Szuhanics Albert

Válasz

Szabó Lőrinc: MÁJUSI ORGONASZAG

Az orgona kezdte! Szinte csobbant,
mikor a kertben megcsapott:
fűszere gázként gyűlt a roppant
éj tavába, a völgybe, ahogy
nyomta a párás ég: nehéz
volt, mint sűrű zene, mint sűrű méz,
de mint tündér meglepetés
lengett körül, mint álmodott hang
vagy holdfényfátylas csillagok.


Mert tündér volt, igazán az: úgy ébredt,
mint alvó agyban a túlvilág,
vagy halk izzása a testi kéjnek,
amit hajnalban szít a vágy.
Az kezdte, az orgona! A mai! De
félszáz tűnt május hozta vele,
jázmin, rózsa s akác özöne
ringatta vele, lidérc, kísértet,
a rég s a nemrég illatát.


Káprázva álltam a kapum előtt, és
ópiumittas szellemek
kaszaboltak, mint zene a levegőt és
ahogy a fény az üveget:
csókolva, belül, selymesen,
mint mikor mélyen, a meztelen
szív alján zsong a szerelem
s lobbanni gyűjtenek új erőt
és csendülni a lankadt idegek.


S a rácsnak dőltem, az édes égig
tágulva, nyílva, ahogy soha még,
és ittam az orgonaízt, a régit,
az újat, a zenénél zenébb
mérget, emlékek és tavaszok
szeszét, és amit a jelen adott,
a visszatért nagy pillanatot,
mely a betegen ím újra végig-
borzongta az élet gyönyörét...


Öt napja, öt éje... Az orgona kezdte,
s azóta csupa fölszakadt
sajgás vagyok, álom és csupa zsenge
sóvárgás, néma indulat,
s az hangot követel, éneket,
zengőt, emberit, édeset,
mintha enélkül - így fenyeget -
nyomtalan halnék szét az egekbe,
ahogy a májusi orgonaszag.

Válasz