Juhász Gyula - Alvás előtt

Esténkint - régi keresztény szokás volt -
Számot vetek a lelkiismerettel:
Mit tettél ember, mit vétettél ember?
És mit nem tettél ember, most felelj?

Csordultig mindig a szív, e nagy kehely.
Mit tettél ember? Fölkeltél vidáman
És álmosan, mert minden áldott reggel
A régi vágy von: kelni napkelettel.

Azután mentél, mert az élet: menni,
Egy célhoz menni, célnál sohse lenni.

És mit vétettél ember? Ember voltál
S embernek lenni: siralmas való már
És dicsőséges. Mint a csillag csillag
S a rög csak rög, az ember is csak ember.
Aludj hát szépen s kelj fel napkelettel,
Amíg az élet mégis tűrhető,
Míg ébredésre kedv van és erő.
S ha csókokat nem is csókolhat ajkad,
De új igét még mondhat és ha lankadt
Szegény karod az ölelésre, lelked
Ölelni tud jövőt, világot, embert.

Válasz

Búzavirág...
Ebben a versben összefonodik a tavasz az ősszel ,a vérvörös pipacsok és a kalászok fényes aranya mely megtestesiti az évszak szimbolumát ...köszönöm

Válasz

Erdélyi József - Búzavirág

Egyhangú zöld, unalmas a világ, -
csattanj, pipacs, rikolts, veres virág!
A gyermeket, az ifjút csalogasd,
hirdesd a zászlós, lobogós tavaszt!
Voltál virágom, szeretlek ma is,
de van a földnek más virága is,
aki nem verseng, aki nem kiált:
mély színnel izzó, kék búzavirág.
Halk földi csillag. Mint edzett acél, -
nyárról, kaszáról, kenyérről beszél.
Nem lobog lánggal, vérrel nem virít, -
munkára hí és türelemre int.
Mikor fonják az élet-koronát:
az ért kalászok fényes aranyát
acélos szárad köti, mint a dac,
s éppúgy díszíti, akár a pipacs.
Vér a pipacs. - A verejték: te vagy.
Te vagy a könny, a szent öröm, te vagy, -
te vagy a bánat és a béke szép
csillagvirága. Mennyországi, kék...

Válasz

Uram, rövid pár évre add csak

Uram, rövid pár évre add csak
A szavak csengő színezüstjét,
Vert aranyát a gondolatnak,
Képek suhanó selymét nékem,
Hogy csendbe rejtsem, álomba zenéljem
Mind, mi nekem fáj s szívemen át másnak.
Tudjam: mögöttem százak, ezrek állnak,
Némák, akiknek én vagyok a nyelve,
Tüzes nyelv. Kar, értük fegyverre kelve,
Árvák, akik nevében én beszélek
S ha elnyelik szóm puszták, sötétségek,
Tudjam: egy világ kínja kihallgatlan.

Hadd dolgozzam selyemmel, vert arannyal
S ki magam itt bolyongok tépve, árván:
Hadd legyen minden sorom súlyos márvány,
Márványba rótt sok-sok mély jelbetű.

A száz sziklába befalazott kincset
Hadd hordjam össze egy roppant halomba,
A szerteszálló sok-sok kósza jajszót
Ezer hangon búgó egy fájdalomba,
Szakadjon le az idegenség fátyla:
Aki engem lát, bennem magát lássa,
S kik rongy létem ma méltó gúnnyal nézik,
Az égből orzott láng, én Istenem.
Égessen be a szívük közepéig!

Pár évet adj csak. Akkor én, Uram,
Kezedbe adom vissza minden vágyam,
Mert mind betelt. És nem éltem hiába.

Reményik Sándor

Válasz

Schrenk Éva: Kérlek...

Ajándékozz nekem egy mosolyt!
És szép lesz tőle a napom.
Ajándékozz nekem egy mosolyt!
Mi felragyog arcodon.

Ajándékozz nekem egy szót!
Amit csak Tőled hallhatok.
Ajándékozz nekem egy szót!
Ami elkísér utamon.

Ajándékozz nekem egy szemvillanást!
Ami belehasít a lelkembe.
Ajándékozz nekem egy szemvillanást!
Ami életet hoz a testembe.

Ajándékozz nekem egy mozdulatot!
Amitől bensőm megremeg.
Ajándékozz nekem egy mozdulatot!
Ami csak egyet jelenthet.

Ajándékozd nekem ezt a pillanatot!
Csak ezt az egyet, de ezt egészen!
Ajándékozd nekem ezt a pillanatot!
S hogy valóban szeretsz, ebből megértem.

Ajándékozz nekem egy mosolyt!
És szép lesz tőle a napom.
Ajándékozz nekem egy mosolyt!
Mi felragyog arcodon.

Ajándékozz nekem egy szót!
Amit csak Tőled hallhatok.
Ajándékozz nekem egy szót!
Ami elkísér utamon.

Ajándékozz nekem egy szemvillanást!
Ami belehasít a lelkembe.
Ajándékozz nekem egy szemvillanást!
Ami életet hoz a testembe.

Ajándékozz nekem egy mozdulatot!
Amitől bensőm megremeg.
Ajándékozz nekem egy mozdulatot!
Ami csak egyet jelenthet.

Ajándékozd nekem ezt a pillanatot!
Csak ezt az egyet, de ezt egészen!
Ajándékozd nekem ezt a pillanatot!
S hogy valóban szeretsz, ebből megértem.

Válasz

A nyár mindig csodákra képes ,megteremti a ,mindennapi kererünk ,,itt kiemelném az utolsó szakaszát ..köszönöm ..

Minden kicsiny búzaszemben
térdre kényszerítesz engem,
csodatevő Istenem.
Kezed odatette áldva
a nyár gazdag asztalára
mindennapi kenyerem.
S asztalán a keresztfának
Fiadat is odaszántad,
hogy benne legyen nekünk
kenyerünk és életünk.

Válasz

Túrmezei Erzsébet: NYÁR

Uram, áldalak a nyárban.
Aranykalászos határban
száll most hálával teli
trónusod elé az ének,
tüzéért a nap hevének,
mert a szemet érleli.
Esőcseppek záporáért,
hajnalok hűs harmatáért,
mindenért az ég alatt
vigassággal áldalak.

Friss vetés, szép zöld ígéret
magot hozott és megérett,
s amint lengeti a szél,
zizegő, szelíd szavával,
hitet tevő himnuszával
nagy jóvoltodról beszél.
Boldog, aki érti, hallja,
s míg aratni indul karja,
miközben rend rendre dűl,
Téged dicsér egyedül.

Minden kicsiny búzaszemben
térdre kényszerítesz engem,
csodatevő Istenem.
Kezed odatette áldva
a nyár gazdag asztalára
mindennapi kenyerem.
S asztalán a keresztfának
Fiadat is odaszántad,
hogy benne legyen nekünk
kenyerünk és életünk.

Válasz

A legnehezebb kérés

,,Legyen meg a Te akaratod!"
Ha elkerülnek gondok, bánatok,
könnyű kimondani. De ha nehéz
órák jönnek, s az öröm ködbe vész?
Ha a szív vérzik, a lélek zokog,
ha éjszakának tűnnek nappalok,
eltördelni mégis a mondatot,
hogy ,,legyen meg a te akaratod!"?

Inkább sikoltanék: ,,Atyám, ne, ne!
Miért kell ennek így történnie? !"
Szívem keserű lázadásba jut,
ha érthetetlen előtte az út.
Sírva tesz fel kínzó kérdéseket:
,,Én Istenem, hát ez a szeretet? !"

Aztán elcsitul: ,,Bocsáss meg, Atyám!
Te szeretsz engem híven, igazán.
Kínban vergődő szívvel is tudom:
Te vezetsz engem a legjobb úton.
Ellenemre is véghezviheted,
de szívem attól nem lesz csendesebb.
Taníts meg hát szívből kiáltani
ne csak szájjal, de szívvel mondani:
,,Ahogy te akarod, ne ahogy én!"
A békesség csak így lesz az enyém.

Lehet az út tövises, meredek,
amerre vezetsz, bátran mehetek.
S mindennapi kérésem az marad:
,,Add, hogy csupán Téged kívánjalak!"

,,Legyen akaratod", ha nap nevet.
,,Legyen akaratod", ha éj temet.
Legyen most és mindörökké! Igen!
Fogd meg a kezem, fogadd el a szívem!
Ha utam célját el is takarod:
Hiszek! Legyen ahogy Te akarod!

Túrmezei Erzsébet

Válasz

Taníts meg Uram

Taníts meg Uram boldognak lenni,
Tiszta szívemből, könnyen szeretni.
Szállván virágra, miként a lepkék,
Könnyen cikázva, ahogy a fecskék.

Taníts meg engem, tisztának lenni,
Vissza nem nézni, előre menni!
Letenni minden terhet és gondot,
Látni magamban a középpontot. . .

Taníts még nekem egyszerűséget,
Hogy megláthassam mindig a szépet.
Igazgyöngy legyen szellemi lényem
A hamis ékszert még meg sem nézzem!

Taníts meg engem nyugodtnak lenni,
Útra kelőktől, szép búcsút venni.
Túltenni magam, azon mi nem megy,
Erősebb szenved, okosabb enged. . .

Taníts meg engem szerelmet adni,
Nem szalmalángként, parázs maradni.
Embernek lenni, minden esetben,
Segítő erő legyen kezemben!

Hogyan tehessem? Taníts meg engem;
Új reményt adni csüggedelemben
Mindig, mindenkor emberi szóra,
Könnyet törölni, hajlani jóra.

Taníts meg engem, tanító tettre,
Példás jellemre, hű szeretetre.
Víg mosolyt csalni bánatos arcra,
Taníts meg Uram, erre a harcra!

/ismeretlen/.

Válasz

Nagy Bandó András: Öreg őznek nénikéje


Mátraalján, erdőszélen,
öreg őz élt nyáron, télen.
Szeme barna, háta őszes,
eső veri, ha majd ősz lesz.

Öreg néne egyszer régen
barangolt az erdővégen.
Megbotlott egy mohás kőben,
,,Francba! - mondta - lábam törtem!"

Jaj, most mi lesz? Lassan gyógyul,
úgy eltört, hogy attól koldul.
Mindkét szeme könnybe lábad,
,,Hogyne sírnál, fáj a lábad!"

Szegény néne gondol rája:
bárcsak jönne unokája!
Ölbe venné, megsajnálná,
aki költő, megírkálná.

Szerencsére (mivel ősz lett),
segítője épp egy őz lett.
Őz is tanult emberséget,
gyógyítja a vén vendéget.

Hallott rólunk jót és szépet,
látott ő már puskavéget.
,,Meggyógyítunk, bár már látnád!
Itt van-e a tébékártyád?"

Orvosokért szalad az őz,
gyorsan fordul, alig időz.
Néne ágya puha pázsit,
egyszer pislog, máskor ásít.

Tarka harkály kopogtatta,
fülesbagoly meghallgatta,
méh forgatta mézbe-gézbe,
végül két őz vette kézbe.

Gyógyítgatták, babusgatták,
visszarakták térdkalácsát.
Vérnyomását, lázát mérték,
kenegették, ahol érték.

Hat hét múltán lábra állott,
toppantott, majd így kiáltott:
,,Meggyógyultam, bárki lássa,
megköszönöm, őzapácska!"

Épp mikor a harang kondul,
sántikálva útnak indul.
Köd előtte, köd utána,
belevész az éjszakába.
Mátraalji faluszéle,
gyógyultan él öreg néne.
Egyszer te is légy vendége,
jó a lába, fussál véle!

Válasz