Kun Magdolna - Visszavágyás

Mikor az ember átlépi az élet küszöbét,
és felsebzett sorsára könny-eső szitál,
hazavágyik hársillatú kicsi falujába,
ahol még szeretetről mesél a ház, a kert, a táj.
Odavágyik vissza, hol ismert volt az utca,
ismert volt a szomszéd, a szél-frissült határ,
s mindaz a megszokottá váló csendes nyugalom,
amiben ezer színt tetőzött a tél, az ősz, a nyár.
Odavágyik, hol a szó, dallam volt a szívnek,
ahol megbecsültek minden szép pillanatot,
ahol bűvös mesék világába hajókáztattak
a kukoricaháncsú fosztás-halmazok.
Mert a régi otthon szépségei élénk színben élnek,
nem hervaszthatja el az idő múlása,
hisz minden olyan emlék mit a szív magába vés,
tiszta fényt ragyog a jelen-árnyakba.

Válasz

Salamon Éva : Becsüld az életet

Ha kijössz a sötétből,
S felkel a nap,
Ne feledd,miért vagy
Anyád szült,hogy legyél,ki életet ad
Ne tépd,még ha rongy is,
Becsüld,még ha fáj is
Ha senki vagy,mert annak tartanak,
Nézz az égre
Örülj és imádkozz érte,
Hogy jóanyád éljen,
Ki téged szeret,érted szenved
Ha nincs senki,ki érted éljen,
Melletted van Isten
Menj a fény után,ne a sötétbe
Ne fojtsd italba,
Ne dobd porba,
Mert összetörik lelked gyémántja
Keresd azt,ki őszintén szeret
Nagy a világ,addig járj,míg őt nem leled
Egy üveg borban magad nem találod
Földhöz vágod,s szilánkokra törik,
S széthullik a porban
Senki leszel,így azzá teszed magad
Ásó ássa lelki sírodat,
S nem találod többé lelki párodat
S úgy fogy lassan életed,
Mint olvadó gyertya halvány fénye
Lassan kialszik,
S az életed is elmúlik
Becsüld az életet,mert nincs másik,
Akkor is ha sorsod porba hullik
Mássz ki a szutyokból és állj fel,
Húzd ki magad,akár egy Isten,
Hisz te is vagy valaki,hidd el

Válasz

Ebben a versben a költő a juliusi honapot a kisértethez hasonlitva eleveniti meg ,ahova minden évben visszatér ,,,,,,

Ki ez a pajkos ismeretlen
és visszajáró ismerős?
Vendég nyaralónk. Idegenben
lakik, de nyárra itt időz.

Válasz

Szokatlan ,de hatásos "szó-ábrázolása"a nyárnak!Nagyon tetszik,köszönöm!!

Előzmény

Válasz

Borisz Pazternak : Július

Kísértet költözött a házba:
léptek nesze fejünk fölött.
Padláson fények villanása.
A szellem egyre jár, zörög.

Magát a dolgainkba ártja,
lábunk alatt van szüntelen.
Asztalról az abroszt lerántja,
ágyunkhoz fut félmeztelen.

Gyors lábait le sem tisztítva
egy légvonattal beszökik,
s a függönyön pici artista,
fölszalad a mennyezetig.

Ki ez a pajkos ismeretlen
és visszajáró ismerős?
Vendég nyaralónk. Idegenben
lakik, de nyárra itt időz.

Itt üdül. Övé az egész ház.
Július, a júliusi
vad lég, amely csupa cikázás,
minden szobánk bérbe veszi.

Július, a nyakig bogánccsal
s pitypangpehellyel szaladó,
július, az ablakon által
betörő, fönnen szavaló,

a fésületlen, a vidéki,
a hárs-illatot lehelő,
a kapor- és fű- ízű rét,
friss júliusi levegő!

**** Ford : Illyés Gyula ****

Válasz

Hittem abban....


Hittem abban a szebb világban
Melyet éjjelente álmomban láttam.
Hittem benne akár nyitott szemmel,
Hittem benne feltétel nélkül csukott szemmel.
Megbíztam, még a legtitkosabb dolgokban is megnyíltam.
Hittem a szépet, a jót, minden-minden egyes szót.
Hittem azt amit szemem látott,
Hittem a szavakban hol ott sokszor bántott.
Csalódtam,
sokszor magával ragadva repített
egy gyönyörű bámulatos gond nélküli vidékre.
Hittem a végsőkig!
Én hittem benned,
Te ezt nem értheted nekem mit jelentett.
Egy nap azon kapom magam,
Véget ért az álom.
Állok szótlanul, s a valóságot látom.
Csalódottan omlok össze,
szívemben egy világ tört össze.
Ezért mást nem okolhatok,
Naiv lelkem most pofonokat kapott.
Azóta a világot más szemmel látom
s rájöttem a valóság a legborzalmasabb álom.
Jeges esti ég ez a mai.
Hideg és nyirkos köd borította.
Reggel talán kisüt majd a nap,
De szívem gyászban marad.
Itt az este s a fájdalom.
Újra eszembe jut a sok gond. . .
Szemem megtelik könnyel,
S várom hogy végre elszenderüljek.
Akit szeretek nincs itt velem,
S nem látja könnyes szemem.
Nem érzi amit érzek
Nem éli amit én most élek.
Halkan kopog az eső az ablakon,
Bár lenne minden cseppje csókod az ajkamon.
Dörög és villámlik az ég,
Nem tudom meddig bírom ki nélküled még.
Erős a sodrás és elvisz az ár,
Más csókol, más szeret és más karja zár.
De emléked őrzöm, szívembe temetem,
Bárhova bújsz, én sosem feledem
Csalódottan omlok össze
szívemben egy világ tört össze
ezért mást nem okolhatok
naiv lelkem most pofonokat kapott
azóta a világot más szemmel látom
s rájöttem a valóság a legborzalmasabb álom!
(számomra ismeretlentől)

Válasz

Kamarás Klára:

Négyszemközt...

Tudod... Az élet így is, úgy is...
Ki ne mondd...!
Csak szép legyen az út,
és mind bolond,
aki előre kesereg,
s azt várja, mikor jön a förgeteg...
mely végleg elsodor...
Most kimondom: temet.
Múlttá tesz minden küzdést, életet.
Megyünk... Megyünk a közös cél felé,
virágok, hantok, koszorúk közé...
Addig talán még lesz néhány tavasz
másnak... s nekünk is, majdnem az.
Ezer göröngyben
botlik meg a láb,
de a kék madár dalol valahol...
Te hallod még?

" - Tovább! Tovább!"
Remény? Hát persze:
Mindig van remény,
míg tart az út,
pedig végül mindenki odajut...
tudjuk, hogy nem számít hova
visz el a szentmihály-lova...
csak míg a saját lábunkon megyünk,
addig fontos: "hogyan?".
Botladozunk és vándorlunk tovább
egy kicsit sírva, kicsit boldogan...

Válasz

Juhász Gyula - Alvás előtt

Esténkint - régi keresztény szokás volt -
Számot vetek a lelkiismerettel:
Mit tettél ember, mit vétettél ember?
És mit nem tettél ember, most felelj?

Csordultig mindig a szív, e nagy kehely.
Mit tettél ember? Fölkeltél vidáman
És álmosan, mert minden áldott reggel
A régi vágy von: kelni napkelettel.

Azután mentél, mert az élet: menni,
Egy célhoz menni, célnál sohse lenni.

És mit vétettél ember? Ember voltál
S embernek lenni: siralmas való már
És dicsőséges. Mint a csillag csillag
S a rög csak rög, az ember is csak ember.
Aludj hát szépen s kelj fel napkelettel,
Amíg az élet mégis tűrhető,
Míg ébredésre kedv van és erő.
S ha csókokat nem is csókolhat ajkad,
De új igét még mondhat és ha lankadt
Szegény karod az ölelésre, lelked
Ölelni tud jövőt, világot, embert.

Válasz

Búzavirág...
Ebben a versben összefonodik a tavasz az ősszel ,a vérvörös pipacsok és a kalászok fényes aranya mely megtestesiti az évszak szimbolumát ...köszönöm

Válasz

Erdélyi József - Búzavirág

Egyhangú zöld, unalmas a világ, -
csattanj, pipacs, rikolts, veres virág!
A gyermeket, az ifjút csalogasd,
hirdesd a zászlós, lobogós tavaszt!
Voltál virágom, szeretlek ma is,
de van a földnek más virága is,
aki nem verseng, aki nem kiált:
mély színnel izzó, kék búzavirág.
Halk földi csillag. Mint edzett acél, -
nyárról, kaszáról, kenyérről beszél.
Nem lobog lánggal, vérrel nem virít, -
munkára hí és türelemre int.
Mikor fonják az élet-koronát:
az ért kalászok fényes aranyát
acélos szárad köti, mint a dac,
s éppúgy díszíti, akár a pipacs.
Vér a pipacs. - A verejték: te vagy.
Te vagy a könny, a szent öröm, te vagy, -
te vagy a bánat és a béke szép
csillagvirága. Mennyországi, kék...

Válasz