Markovic Radmila: Nyári gondolatok

Nyári reggelen, ha vajúdva felkel a Nap,
sárga csókot a túlsó oldalnak ad,
várat magára, mire hozzánk is elér,
szeresd a reggelt, mert ez a nap is a tiéd.

Amikor delelőn áll a Nap,
éld az életed, lelked húrjain fakadjon dal,
ne riadj vissza, ha az élettel harcolni kell,
öntsd ki magadból minden érzésedet.

Ne félj rázni öklöd az ég felé,
bátran taposd a járatlan utat, legyen a tiéd,
vidd fel a hegyre azt, akinek elfogyott ereje,
szeresd a hitetlent, akit a sors keze pofozott meg.

Ha eljön az este, és pirosan búcsúzik a Nap,
élvezd az el nem csókolt szépnek tűnő csókokat,
akik veled mennek az úton, öleld kebledre azokat,
reménnyel teli szívvel lessed: fel kel–e újból a Nap.

forrás:poet.hu

Válasz

Tanácsok

Ha kell, járj egyedül -
győzelmed csak még édesebb lesz.
Ha kell, járj lassan -
nem fontos, mikorra
jutsz el a célig.
Ha kell, kezdd újra
megint és ismét -
a siker minden alkalommal közelebb kerül.
Ha kell, fogadd el,
bármit kell is -
lehet, hogy nem lesz könnyű megtenned,
de megkönnyíti a dolgod.
Ha kell, hagyd abba a futást -
így rád találhat a boldogság.
Ha kell, valld be, hogy
segítségre szorulsz -
így segíthetsz magadon.
Ha kell, küzdd le a félelmet -
félelem nélkül
minden lehetségessé válik.
Ha kell, változtass -
megváltoztathatja az életedet.
Ha kell, add meg magad -
harc nélkül, s megleled a békét.
Ha kell, köss kompromisszumot -
de tartsd magad elveidhez.
Ha kell, folytasd azt,
mi lehetetlennek tűnik -
csak akkor lehetetlen, ha kiszállsz.
Ha kell, állj meg -
s elkezdődhet egy új élet.
Ha kell, próbálj valami egyebet -
s bölcsebbé válsz.
Ha kell, várj -
csodás dolgok történnek majd mindennap.
Ha kell, élj bizonytalanságban -
az a bizonyosság, ha bízol magadban.
Ha kell, bízzál -
és bizakodásod erőt ad neked.
Ha kell, lépj tovább -
álmaid türelmesen
várnak rád.

Nancye Sims

Válasz

Túrmezei Erzsébet: Pótvizsga a szeretetből

A Mester nagy iskolájában,
Ma szeretetből pótvizsgáztam.
Tanítóm előtt remegve álltam...
Az első vizsgán én megbuktam.
A tételt bár kívülről tudtam,
De a gyakorlatban előre alig jutottam.

Szeretem én, ki engem szeret,
Minden jó embert, akit csak lehet,
De az ellenségem?
Aki megrágalmaz, kinevet,
Ad mindenféle csúfnevet,
Gyaláz és megaláz engemet?

Ilyet nem tudok szeretni! Nem!
És ezt húztam ki a tételen,
,,Hogy az ellenségemet is szeressem!"
Szereted-e? - Kérdezte tanárom,
Az én Mesterem és Megváltóm.
Nem tudom, hiába próbálom!

Szelíden monda, de erélyesen:
- Pótvizsgára mész, és ha mégsem
Tanulod, megbuksz egészen.
A szeretet nehéz tétel,
A legtöbben ebben buknak el,
Mert, aki bánt is, szeretnünk kell!

De Mesterem tovább tanított,
Különórára magához hívott,
Szeretetével sokat kivívott!
Mutatta kezén, lábán a sebet,
Hogy mennyit terem a szeretet,
Eltűri a kereszt-szegeket.

Eltűri a gúnyt, a gyalázatot,
Töviskoszorút, s nehéz bánatot.
A dárdaszúrást, mit értem kapott.
Így tanított, szívem felrázta.
Látta, hogy hajlok a tanításra.
Szeretetét a szívembe zárta.

És most pótvizsgáztam belőle.
Ott volt az ellenségem is.
Gúnyos megjegyzést kaptam tőle,
De szeretettel feleltem,
S e szeretettel őt megnyertem...
És a pótvizsgán átmentem.

Tovább tanulok, tovább megyek,
Vannak, ,,szeretet-egyetemek",
Magasak, s mégsem elérhetetlenek!
Mert más tudományt sokat tanulhatok,
Megcsodálhatnak, úgy vizsgázhatok.
Ha szeretet nincs bennem: SEMMI VAGYOK.

Válasz

Kun Magdolna: Csak szelíden gyermekem

Szívünkből

Ha majd úgy érzed,
hogy teher leszek édes gyermekem
bánj velem szelíden, ne ellenségesen.
Lelkem nézd, lelkem lásd,
mert az ugyanaz marad,
ki akkor voltam neked,
mikor hold-szőtte kiságyadon
fogtam kis kezed,
és dúdoltam-dúdoltam esti altatód,
miközben arcocskádra leheltem
az éj-útravalót.

Tudod az idő, engem sem kímél,
roncsolja fáradt, megtört szívemet,
melynek dobbanása egyre nehezebb,
ahogy cipelem-cipelem
az élet-terheket...

De te ne azt nézd soha, ami kívül látszik,
amin sorsom keze vércsíkot hagyott,
azt lásd, ami akkor voltam neked,
mikor csillagokká csókoltam
gyermek-mosolyod.

Válasz

Páskulyné Kovács Erzsébet: ŐSZI IMÁDSÁG

Áldott jó Istenem!
Megköszönöm Neked
azt a nagy kegyelmet,
azt a szeretetet,
amivel tartottad kicsiny
életemet.
-Őszbe fordult az év
Hullnak a virágok.
Hervadnak a szívemben
megálmodott álmok.
Vágyakat söpörget
bennem az őszi szél,
szétszórja, elfújja:
a vágy csak ennyit ér,
,Ami mögöttem van
hadd legyen kár, szemét,
Ami előttem van:
legyen minden Tiéd!
Kegyelmed boruljon
utam hajlatára,
a nappalaimra
és az éjszakámra.
Havas téli napon
melegítsen Igéd,
a téli csend bennem
bontsa ki szépségét.
Szenvedélyes hittel
úgy várjam a tavaszt,
hogy a lelkem fáján
virágot bontson az.
És gyümölcstermő nyár
jöjjön életembe:
és a Te nagy Neved
szenteltessék benne.

Válasz

KÉPES GÉZA: Félálomban

Rigófüttyökre ébredek,
mosolygok.
Álmomban iskolásgyerek
voltam, együgyű, boldog,
ki rongylabdát köt, pandur-rablót játszik
s a szilvafák
sötétkék ágai alatt
rikolt egy óriásit.
A mosoly
még lelkemen remeg:
fűszálakon fénylő harmat -
Drága fűszál, nem merek
hozzád érni, hiszen
abban a pillanatban
leverem
fejed díszét, a gyönge harmatot.
Csak nézlek.
Gyönyörködöm
és hallgatok.

JÓKEDVŰ ÉBREDÉST, VIDÁM, KELLEMES NAPOT KÍVÁNOK!

Válasz

RÓZSASZIRMOK ....
köszönöm olyan krdves vers mely az alkonyat leple alatt zajlik a verseit is a rózsaszirmokhoz hasonlitva .....

Válasz

Köszönöm Marika!Wass Albertet mindig örömmel olvasom!

Előzmény

Válasz

Dsida Jenő KICSI RÓZSA...
Ha nagyon egyedül vagy, kicsi rózsa,
s végtelen éjjel ködharmata hull,
én mellédsimulok hangtalanul.

Ha árvaságod szívet-facsaró,
csak szólnod kell és támaszod leszek,
élő, egyszerű rózsafakaró.

Ha síró, szellemjáró éjfelen
végigszáguld a szél zúgva, seperve,
eldughatod az arcod kebelemre.


Ha babonázva arcodba mered
a sápadt, kaján, torzult holdvilág-arc,
elfödöm gyöngéden a szemedet.


Ha fáj, ha üldöz valami titok,
belefújok egy kicsi ezüst sípba:
gondot-űzni tündéreket hívok.


Alkonyatkor a napba bámulunk,
imádkozva, míg eljön a sötét
és álmodjuk az egymás közelét.


S mikor szirmodat sóhajok se tépik,
egy frissharmatú, boldog éjszakán,
ketten, szótlanul felnövünk az égig.
1923

Válasz

Wass Albert: Rózsaszirmok


Leszállt az alkony s egy gyenge szellő
Tündér-rózsát hintett az égre,
Fülembe suttogott egy bús mesét,
S tova libbent a messzeségbe ...
Egyszer,régen,mikor még volt öröm,
Egy tündér élt nyíló rózsák között,
Alatta vígan csillogott a tó
S a zord szikla bíborba öltözött ...
Ha jött az est,ott dalolt a szellő,
A bércen harsogott a vad patak,
S a szellő halk suttogása mellett
Táncolt a köd,s ezüst holdsugarak ...
Hanem egyszer,zúgó fergetegben
A szélkirály orkán-csapata jött,
És elragadva a tündérlányt
Eltünt a sötét fellegek mögött ...
Azóta mindig,mikor jön az est,
S bíborban úsznak a hegyoldalak,
A szellő halkan az égre szórja
A fonnyadt tündér-rózsa szirmokat ...
Én is bús szellő vagyok,
Verseim picinyke rózsaszirmok,
Miket most,hogy alkonyom leszállt,
Haloványkék végtelenbe szórok.

Kellemes ünnepi hangulatot kívánok.Sok szeretettel.
Külön köszönöm azoknak aki megtiszteli a közösséget.
Őszinte szívem szeretetét itt hagyom a sok kedves szavakért.
Mária.

Válasz