Kun Magdolna: Én még éltem ott

Én még éltem ott, hol munka volt és becsület,
ahol nem éheztek, nem sírtak az öregek, s a gyermekek,
ahol a barna-héjú lágy kenyeret szívvel sütötték,
ahol elismert, és rangos volt az emberi érték.

Én még jólétben éltem ott, hol élni lehetett,
mert ahol éltem, volt a lelkekben annyi szeretet,
mely elűzött maga mellől minden gonoszságot,
amely eltorzulttá tette ezt a szép-arcú világot.

Én még éltem ott, ahol a tisztes kort megért,
mosolyogva vitte hátán nehéz keresztjét,
mert tudta, mindig, de mindig mellette áll az,
aki cipeli majd helyette, ha olykor elfárad.

Én az élet által ismertem meg minden szépséget,
azt, amit a hosszú útra majd büszkén vihetek,
de az itt maradó gyermekekkel, azokkal mi lesz,
ők mit visznek, ha számukra már minden elveszett.

Válasz

Rózsa Andrea
Jaj, de elrepültél

Úgy vártuk a nyarat, mint a messiást,
minden iskolás számolta a napokat,
mikor lesz, hogy végleg kicsöngetnek már?

Számolták sokan, s én is köztük voltam,
ujjongtunk, mikor az igazgató kimondta:
"a tanévet ezennel lezárom"...

Mindenki rohanva hagyta el az épületet,
miben - igaz szünetekkel vegyítve -
tanult 10 hónapot...

Mindenki boldog volt, nincs több dolgozat,
se verseny, de jön a nyár,
a sok üdülés, s sorolhatnám tovább a dolgokat.

Igen, csakhogy semmi sem marad örökké,
a nyár is elmúlik egyszer...
Hisz minden mulandó.

Ezt mindenki tudta akkor is,
de most, hogy alig van pár nap kezdésig,
most vagyunk kétségbeesve mi...
Most kaptunk észhez mi diákok,
uramisten, ily gyorsan eltelt e nyár?
S igen, tényleg elég gyorsan elment...
Sokaknak ez a véleménye.

Oly rossz csak rágondolni,
hogy az iskolapadban kell majd megint gebedni.
Ki tudja hány órát, ott, egy helyben ülni,
s az a mindennapos tesi, mi csak futásból áll...

S most szörnyű belegondolni, hogy
megint elkezdődik a szokásos kerékvágás, hisz:
létezünk csak, mint egy gép,
mint egy hideg fogaskerék...

Csörög a vekker majd minden reggel,
felébredsz kómásan,
s dolgozatok rengetege áll előtted...
Mire lehet, nem is volt elég időd átnézni mindent.

Hát ilyen volt, s ilyen is marad a diákélet,
a sok-sok dolgozat néha kikészít minket...
Persze tudjuk, hogy a tanárok csak jót akarnak,
de néha túl sokat adnak.

Ilyen lesz, ezen nem tudunk változtatni,
csak az tartja bennünk a lelket,
hogy azért szünetek vannak,
igaz... lehetnének többek...

De ez van, így kell szeretni...
Szeptember 1-én belépünk újra,
az évnyitóra csöppenünk,
s mikor az igazgató kimondja:
"ezennel ezt a tanévet megnyitom..."
Nem örülünk e mondatnak,
de nincs más lehetőségünk, így belevágunk.

Válasz

Bella István
Esti ima

Ha nem alszol velem,
meghalok, úgy hiszem,
le se hunyom szemem,
elfog a félelem,
oly csönd, oly jégverem-
nagy csönd lesz hirtelen,
hogy azt is hihetem,
megállott a szívem,
s valaki végtelen
szem néz rám hidegen
és rezzenéstelen,
és csak a Nem, a Nem,
folyik át hűvösen,
hidegen eremen,
a semmit nézdelem,
nézem a semmiben,
ahogy valamisen
néz a valamiben
valami semmisem,
hát ne hagyj énvelem,
aludj mindig velem,
életem életű
életem élete,
Egyetlen Kérelem,
ébredj mindig velem

Válasz

Gegő Rebeka
A remény...

Emberi berkekben kószáló tünemény,
Álmokból tapasztott tétova építmény,
Lelkünkbe férkőzött érzés-szülemény,
Manapság csak úgy hívják: remény.

De miért kísért e többarcú szeszély,
Ha válóra válása annyira csekély?
Rejtély az tény, de nem eszmény, hát
Valaki mondja meg, mit ér a remény?

Mit is érzünk, mikor remélünk?
Lehet, hogy felhőtlen örömet érzünk,
Esetleg több sebből is vérzünk,
Vagy mindkét érzésben van részünk?

Amint remélünk, akképpen élünk,
Vagy érdem szerint van benne részünk?
Vajon nem tévedés minden reményünk,
S hogyha nem remélünk, ne is éljünk?

Ugyanúgy érzi a szomorú s a boldog,
Hogy büntetlen születnek az álmok?
S mi egyiknek nem ad csupán átkot,
Egy másiknak adhat vidámságot?

Végül is mért hisszük mi emberek,
Hogy ez a világ csak úgy kerek,
Ha a remény keltette egyveleg,
Belsőnk legmélyén bizsereg?

Hisz a remény - a csalfa - nem más,
Mint félelembe burkolt bukás,
Testet, s lelket bántó csalás,
Sőt, néha már kész szívhasadás.

Tán van, ki el sem tudja képzelni,
Milyen lehet azt átélni, hogy
Mit az élet ad, menten elveszi, s így
Az új reményt is csak félelem kíséri.

Könnyű, kinek remélni csupa derű,
Mert korábbi emléke nem keserű,
De az élet sajnos nem egyszerű,
Kivel fukar, s kivel meg bőkezű.

De mindhiába a tiszta, józan elme,
S hiába kérdéses a remény értelme,
Mindig lesz, kivel galád játékát űzze,
S lesz, kinek a hitét zúzza össze.

2011. Július 21-23.

Válasz

Nyári zápor...
Ezek a gondolatok melyek a felhők seregét kisérve ,és ahogyan az esőcseppek a földet érve hömpölygő patakká gyűlt a víz,
Magával sodorva múlt napok szennyét ,lassan csendesegve újból kideről az ég ......köszönöm ....

Válasz

Nyári zápor

Esőcsepp koppant épp lábam élé.
Felnéztem, sötétlett már a messzeség.
Felhők serege készült kiadni mérgét.

Távolból morgásnak tűnő zene
Kísérte a következő cseppet.
Azután koppanva még egy és még,
Porzott a beton ahogy földet ért.

Néztem, porvirágok mint tűnnek el,
Mint lesznek szemem előtt eggyé válva,
Beton ráncaiban gyűlő sáros erek.

Egyre erősödő égi zene
Űzte a harcoló fellegeket.
Villámfény hasította az eget,
S az eső viharrá kerekedett.

Már hömpölygő patakká gyűlt a víz,
Magával sodorva múlt napok szennyét.
Fuldoklott, nem győzte nyelni a kanális.

Ahogy jött oly lassan csendesedett,
Mint anyja ölén szipogó gyerek.
Már csupán koppanva még egy és még
Szinte nyugodt volt, ahogy földet ért.

A Nap elűzte a fellegeket.
Felfrissülten nyújtózott a természet,
Nyári eső dézsájában csodaszép lett.

*** Helen Berg ***

Válasz

Kun Magdolna:

A te mosolyod az én mosolyom...


Tudod fiam, az anyai lélek
megtudja állítani az idő múlását,
és örök fiatallá tudja tenni azon pillanatot,
mikor először ölelte magához
szíve önmását.

Mosolyod az én mosolyom, fiam,
arcocskád pírja ajkam vonzata,
csillagszemed pillantása szemem sugara,
mely égi fényt ragyog éji álmodba.

Tündérlelked ragyogása élni akarásom,
létküzdő akarat a mindennapokba,
olyan acélhittel rendelkező földöntúli erő,
mi sosem ütközhet akadályokba.

Tested melegsége szívem dobbanása,
szíved piciny dobbanása életem dala,
mely oly szépen dúdolja a szeretet szavát,
mint a mennyben hangzó angyal-muzsika.

Válasz

Orgoványi Anikó: Őszi színek

Ősz apóka előveszi
festővásznát, ecsetét,
színesíti a lombokat,
ebben leli a kedvét.

Minden zöld volt még a nyáron,
most tobzódik ezer szín,
sárga, narancs, barna, bordó,
bíborvörös, élénk pír.

Arany a dió levele,
halványsárga a kőris,
izzik már a galagonya,
lángol a vadszőlő is.

Ősz apóka elégedett,
elkészült a színes kép,
így pompázik, míg szél úrfi,
mindent szépen le nem tép.

2014. október 15.

Válasz

Sok csillag, sok puszi, sok-sok köszönet drága Máriám!

Előzmény

Válasz

Kun Magdolna:
Kezem kezedben

Kezem kezedben, így reszketőn, vénen,
elsuhant életem, de vágyad még érzem,
még hallgatom szíved őrült dobbanását,
még látom szemedben a tűz lobogását.
Arcunk már ráncos, az érzés sem a régi,
de ha rád nézek, szeretnék ezer évig élni,
hisz a szív még fiatal, csak lassabban ver,
tudva azt, hogy ezzel mennyi időt nyer
a szenvedélyért, mit két szemedben látok,
mely forrón tartja az örökégő lángot,
mit nem vesz el tőlem az idő, sem jövő,
mert amíg létezem, te vagy minden erő,
mely éltet, nem hagy, bárhová megyek,
fogja a kezem, s én hiába mennék,
te nem engeded.

Válasz