Szeptemberi lomb

Várj még, ne siess, szeptemberi lomb,
A hegyeken még szól a kolomp,
Még messze a tél.
A te helyed még fenn van a fán:
Hova lesz, ha te nem szólsz, az őszi magány?
Várj, hársfalevél,
Várj, bükkfalevél!

Várj még, ne siess, szeptemberi szív,
Hiszen érted már, hogy a szél hova hív:
Nincs messze a tél.
Kell még holnap is, aki énekel:
Az énekléshez élni kell.
Várj, hársfalevél,
Várj, bükkfalevél!

Sik Sándor

Válasz

Magyar vagyok

Magyar vagyok, magyar,magyarnak születtem.
Magyar nótát dalolt a dajka felettem.
Magyarul tanított imádkozni anyám
És szeretni téged, gyönyörű szép hazám!

Lerajzolta képed szívem közepébe,
Beírta nevedet a lelkem mélyébe,
Áldja meg az Isten a keze vonását!
Áldja meg, áldja meg magyarok hazáját!

Széles e világnak fénye, gazdagsága
El nem csábít innen idegen országba,
Aki magyar, nem tud sehol boldog lenni!
Szép Magyarországot nem pótolja semmi!

Magyarnak születtem, magyar is maradok,
A hazáért élek, ha kell, meg is halok!
Ringó bölcsőm fáját magyar föld termette,
Koporsóm fáját is magyar föld növelje!

Pósa Lajos

Válasz

Bár még napközben nagyon kellemes az idő, de már a fákon színesednek a levelek és hűvösek a reggelek.
Köszönjük a szép verset Gizikém.

Előzmény

Válasz

Zelk Zoltán
Ez már az ősz..

Ez már az ősz. Itt-ott még egy tücsök
dalt próbál szegény, a füvek között.
Szakad a húr, szétfoszlik a vonó -
nem nótaszó ez már, de búcsúszó.

Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.
Közeleg a rozsdaszínű áradat.
Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött -
elnémul a rigó, el a tücsök.

Mily korán jő, mily korán tör felénk -
hogy kortyolnánk még a nyár melegét!
Be üres is volt idén a pohár,
be hamar elmúlt ajkunktól a nyár!

S hallod, ők is, hogy szürcsölik a fák
az őszi ég keserű sugarát.
Hiába isszák, nem ad már erőt,
csügged az ág, sárgára vált a zöld.

Csügged az ág, ejti leveleit. -
Ó, ha az ember is a bűneit
így hullatná! s lomb nélkül, meztelen,
de állhatnék telemben bűntelen!

Válasz

Olyan kedves gondolatok a hajnali órákban ,,,köszönöm Mária ezt a szép verset ,,,,

Már csípi arcom, a hajnalnak szellője,
Csodálom a hajnalt, mint e világi érzést,
A hajnalunk csodája, minden szívnek álma,
Hajnalban, ha nézem kicsiny udvarunkat,
Vedd észre hát Te is, a hajnal üzenetét,
Hajnalpír, ha eljő egy varázsos reggelen,
De kincseim Rád hagyom,… s a kéklő hajnalokat…

Válasz

Köszönjük a szép verseket Mária, és bizony már hajnalonként kezd egyre hűvösebbé válni az idő! :-(

Előzmény

Válasz

Hajnal.

Már csípi arcom, a hajnalnak szellője
Ha az égre néznék, könnyem előjönne
A világ még pihen, e kéklő álmodásban
De szívem már zakatol, búsul egymagában

Csodálom a hajnalt, mint e világi érzést
Napunk még nem dereng, de egünkön a sejlés
Fények még nincsenek, mozdulatlan minden…
Félek egymagamban de, hogy szeretsz, érzem

A hajnalunk csodája, minden szívnek álma
De később feltámad majd szenvedélyünk árja
Mert a hajnal az, mi elvezet majd hozzád…
Jól tudom meg kapom, e néhány boldog órát

Hajnalban, ha nézem kicsiny udvarunkat
Látok virágokat, hogy nappal majd dalolnak
Dalolna szívem is, ha úgy csak megszeretnéd
Érints majd meg kérlek,… lelkem megmentenéd

Vedd észre hát Te is, a hajnal üzenetét
Attól ne félj soha, hogy nem állnék majd melléd
Mert mikor elindulsz, egy újabb nehéz napon
Szorítsd meg a kezem… egy derengő hajnalon

Hajnalpír, ha eljő egy varázsos reggelen
Dobd ki rémálmodat nézd, itt van a kezem!
Szívedet is látom, de benne fájdalmadat!
Átveszem most Tőled, nékem nem áldozat

Látod, hogy átadtad, most e fájó kelyhet
Így megtalálhat újra, kedves szép reményed
Én most viszem mesze földre, fájó bánatodat…
De kincseim Rád hagyom,… s a kéklő hajnalokat…


Árvai Attila© 2012-05-10

Kellemes szép áldott új hetet kívánok.

A közösségnek,szeretettel.Mária.

Válasz

Ősz apánk.

Az ősz hajnali csöndje, felrepít egy kicsit
Az éjjel már elszaladt, még álmodozom picit
Minden áldott reggel, ahogy őszünk beköszöntött
Bennem az ébredés, eképp érlelődött

Csillámos emlékek, borzolják arcomat
Néha nagyon nehéz, egy magányos alkonyat
Néha olyan nehéz, a múltat újra élni
Néha olyan nehéz… szeretni,… remélni…

Az ősz itt kopogtat ajtómon, de nem szól
Magányos most ő is, már fáradt az avartól
Olyan sokszor járta már körbe a világot
Tán nem is tudok olyat, amit még nem látott

Az ősz mindnyájunknak, egy kis elmúlást hoz
Vibráló emlékek, mint a délibábok
Emlékezz most Te is, mi rég kedves volt
Emlékezz a szépre, hol boldogságod honolt…

Ősz apánk, ősz fején, hordoz mindig minket
Abba őszült bele, hogy látta lépteinket
Mert mikor boldog vagy, ősz apánk is boldog
De mikor csak sírtál, Ő is veled zokog…

Ehj, sárguló levél, zúgó őszi szellő!…
Tán megsúghatnád nekem, merre visz az erdő!
Mert ősz-erdőben járunk, tudom mindahányan
Annyi fájdalom van, e kegyetlen világban!

Bölcselő ősz apánk, kopogtass be hozzánk!
Hozd el a megértést, azt annyira vágynánk!
Hozzál jó szándékot, hozz egy kedves mosolyt
Hozz el a szívedből… s lesz, ahogy régen volt…


Árvai Attila© 2012-10-19

Válasz

Ha csak egy dolgot adhatnék

....Az lenne a szívem,
benne minden szeretetem.

Ha mindent adhatnék neked,
rózsacsokrot hoznék naponta,
az ágyadba ezernyi puha szirmot
hordanék nagy halomba.
hoznék messzi dörgést, csendes esőt,
hogy dédelgessenek álmodba,
ringva..
zöld fűből szőnyeget
terítenék lábad elé,
hogy álmodozva megpihenj,
míg véd egy ősöreg fa árnya,
ölel a színes őszi pára.

Hoznám az óceán hullámait,
elűzném a tűző napot,
befognám én a teliholdat,
és azért mondanék imát,
hogy tudjam, szíved mire vágy.

Ha mindent adhatnék neked,
mindezt begyűjteném,
de ha az adomány csak egy dolog lehet,
a szívem adnám néked én,
melyet feszít a szeretet,
hiszen már úgyis a tiéd.

**** Gregory E. lang ****

Válasz

Gál Mária:
Mégis szép


Hűvös az éj, hallgat a csend,
behunyt szemű házak felett
sötét fátylak lengedeznek,
átölelnek gondolatok,
azt kérdezem önmagamtól,
milyen is volt az életem,
csalódott vagy elégedett
útravalót adott szívem?

Út, amelyen végig mentem,
olyan volt, mint virágos kert,
vagy olyan, mint zúgó folyó,
tajtékozva elrohanó,
sima úton haladt sorsom,
kemény sziklák állták utam,
melyeket csak könny lágyított?

Az ifjúság tarka álma,
a léleknek nemes vágya,
örömteli pillanatok,
akkor tudtam, boldog vagyok,
legszebb emlék, mi létezhet,
amit ember nem feledhet,
amíg élek, velem lesznek,
erőt adnak életemnek.

Séta közben átöleltél,
fogtad kezem, úgy vezettél,
álmainkról a szivárvány
képet festett az ég alján,
táncot jártak a fellegek,
pilleszárnyon szálltak percek,
nem számoltuk az éveket,
mert szerettük az életet.

Emlékszem a zöld erdőkre,
a megbúvó tekergőkre,
térdig érő volt a harmat,
csókot hintett permet ajka,
az ébredő Természetre,
játszadozó, friss szellőre,
ásítozó virágkelyhe
kelő napot köszöntötte.

Langyos eső mosta arcunk,
ragyogtak ránk a csillagok,
mikor tenger partját jártuk,
elvarázsolt, úgy csodáltuk,
lenyugvó Nap fénykorongja
tengert, eget összefonta,
üzenetét tűzzel írta.

Az idő lassan elhaladt,
minden, mi volt, múlt marad,
sírig tartó nagy szerelem,
hamuvá lett, eltemettem,
barátságok - még maradtak,
szívem, lelkem vigasztalja,
de feledés táncol rajta.

Édesanyám bölcs tanácsa
fülemben cseng, ő jól látta,
"minden szép szó vasajtót nyit,
a hit, remény, mindig segít,
szeress, akkor boldog lehetsz,
lásd meg a jót, és a szépet,
add másnak is kicsit szíved".

Válasz