Horváth Piroska
Szeptember gyöngyei...

Egy esőcsepp koppant az ablakon,
csöppnyi volt csupán, mint egy almamag -
kipp-kopp - én bódultam a dallamon,
ő gördült tovább fénylőn, hallgatag,

aztán kettő koppant az üvegen -
huncut angyalkák kristálykönnyei,
méláztam a dallamon, ütemen,
ragyogtak rám szeptember gyöngyei,

könnyeken túl a rézszín fák mögött,
pókhálónyakék - tündöklő cseppek...
ezernyi szilánk - kristály széttörött,
indián nyárban varázzsá lettek...

Válasz

Vilhelem Margareta: Büszkén szenvedve

Makacs világban konok rendben
parázslanak sötéten csillagok
tüzes éjek után szürkés napok
körülkarolják a bíbor Napot.


Ősz jöttére sikítanak szelek
szétfoszlatnak nyálkás pókhálót
tenger nagyságú fellegek nyomán
úszkálnak újszülött fehér bárányok .

Minden oly vaskos, vizes dermedés
szél fújta nedves színek kavarognak
foszladozó nyárnak sutba vetett álma;
az arany sugárban fürdő csillagok .

Minden nedves, hideg csuszamlás
az erdők rőten kéjben inognak
rothadt farönkök testük takarják
szégyellik mocskos pucérságuk.

Az ősznek napjai vihar szegettek
Világunk sutba dobott vég ítélet ,
csak fák résein villan még valóság
míg szállingóznak rozsdás levelek.

A még lombos fákon bomlik a lét,
sűrűn szállnak megcibált levelek
kopárságuk bár látszatra eleven
büszkén állnak, lombjukat feledve.

Válasz

Posa Lajos
A KACAGTATÓ HEGEDŰ

Volt egyszer egy király, annak volt egy lánya,
Széles e világnak szépsége, jósága.
Szép is volt, jó is volt, mindenki szerette,
Tűzhalálba mentek volna tán érette!
Király-apja mégis örökös bút hordott:
Egyetlenegy lánya sohase mosolygott.
Mindig sírt, mindig rítt, egyre hullt a könnye,
Mint a szomorúfűz hulló harmatgyöngye.
Ha kiment sétálni a virágos kertbe:
Messze szállt a lepke, zümmögő méhecske,
Elfonnyadt, elhervadt a nyíló virág is,
Elhallgatott sorba a dalos madár is.
Udvara hű népét elfogta a bánat,
Úgy sajnálta azt a bús liliomszálat!
Feketébe volt az egész város vonva,
Örök gyászt lengett égbenyúló tornya.
A király szolgái világszerte jártak,
Nagy baját hirdetni szegény királylánynak.
Hirdették mindenütt csengő csengetyűvel,
Zengő citerával, síró hegedűvel,
Hirdették mindenütt pergő dobszóval,
Könnyet csalogató, bús tárogatóval,
Hogy aki meg tudja szívből kacagtatni:
Király a koronát annak fogja adni.
Gyűltek, gyülekeztek királyfiak, grófok,
Víg cigánylegények, nagykalapú tótok.
Féllábon ugráltak, tótágast is álltak,
Még cigánykereket, azt is sokat hánytak.
Öltöztek kecskének, öltöztek majomnak,
Brekegtek, mekegtek és kukorékoltak.
Elkövettek biz ott ezer balga dolgot:
A királykisasszony, hej, csak nem mosolygott!
Betoppan egy legény, isten tudja: honnat!
Reszkető kezében hegedűt szorongat.
Rá is kezdi mindjárt… Húz is olyan nótát:
Visszacsalja véle a kert pillangóját.
Kinyitja a szemét a hervadt virág is,
Sorba megszólal az elnémult madár is.
Kacagó jókedvvel táncba ugrik rája
A királynak minden vendége, szolgája.
A főzőkanállal beszalad a kukta,
Palota oldalát majdhogy ki nem rúgta.
Járja a hopmester meg a miniszter is,
Rakja a király is, rakja a bakter is.
Egyszer csak mi történt?
Kacag a királylány,
Táncba ugrik ő is a nóta varázsán.
Lehull a városnak nagy fekete gyásza,
Piros zászló suhan valamennyi házra.
A királykisasszony tán most is rakja,
Kacagó jókedvét világba kacagja.

Válasz

Kisfaludy Sándor Sárga levél, sárga levél

Sárga levél, sárga levél,
Bús utamra miért estél,
"Azért estem, mert nincs ágam,
Nincs a mi tart, nincs világom."

Hej nekem is az a sorsom,
Hideg a föld, fázva járom.
Van hazám, de nincsen benne
Egy kis hajlék, mely fölvenne.

Harmat, harmat, hol termettél?
Bús szememre miért estél?
"Azért estem a felhőbül,
Mert víg napom már nem derül."

Rezgő harmat! te könynyé válsz,
Szememben jó forrást találsz.
Leszállt nekem is szép napom,
Szegény magyar! azt siratom.

Fülemile, te kis madár!
Szép dalod mért nem zenged már?
"Azért nem zengem dalomat,
Mert elvesztém hív páromat."

Hej fülemile, te kis madár!
Elnémulok én is immár,
Mért mondanám keservemet,
Ha nincs szív, mely ért engemet

Válasz

Moretti Gemma
Elköszön a nyár

A felgyulladó, bíbor hajnalok,
százszinű, harmatos kertek, madárfütty,
villanó fecskék a víz felett;
még elhitetik velem a nyarat.
Ám az elhalkuló erdő,
a fák szélkócolt kontyában
az aranysárga levéltincsek,
alkonyatkor már az őszről vallanak.
Egy délután majd elköszön a nyár
búcsúzva int a borzas dáliáknak.
Még idézzük a régi dallamot,
és illatát bolondos éjszakáknak,
de az emlékszirmok lassan hullanak.
Könnyszitáló ködök, lombottépő szelek,
ott leselkednek már a kertünk alatt.

Válasz

Éles Attila:

Rég láttalak (Ősz)...


Régóta várlak már.
Tarka, pillangószárnyon elszállt a nyár,
elmúlást görget maga előtt az esti szél,
csupasz ágak közé bújva, rólad mesél.

Nem jössz el, tudom.
Hiába ülök fázva a közös padon.
Az esti park ködfátyolba öltözött,
te, mint egy árny, ott vagy a köd mögött.

Talán maradok kicsit.
Várom, hogy a fuvallat mondjon valamit.

Ha mégis elmegyek,
lépteimtől libbennek a barna levelek.
A hűvös pára egy pillanatra a vállamon elidőz,
hideg szélből sálat teker nyakam köré az ősz.

Válasz

Köszönöm a vershez hozzáillő képet ,Anya csak egy van addig szeressük tiszteljük mig mellettünk van ,ő az aki a lelkét is feláldozza a gyermekei érdekében ,,,,

Válasz

Várnai Zseni: Csendes éj…

A csendes éjben anyámra gondolok,
Szívemben most az ő szíve dobog.
Szegény özvegy volt, sokat szenvedett,
Nem volt egyebe, csak a szeretet.
Szájától vont meg minden falatot,
És ha mi ettünk, ő is jóllakott.

Játékot venni nem tudott nekünk,
Varrással kereste kenyerünk.
Ő mesterkélt ünnepre szép babát,
Levágta hozzá dús hajfonatát,
Gyöngyöt fűzött, topánkát varrt neki,
Hullottak rá könnyének gyöngyei.

Láttam a föld sok szép kirakatát,
De nem találtam hasonló babát,
Oly tündérszépet, olyan kedveset,
Nem ért más hozzá. Csak a szeretet…
A szeme kék, a haja barna volt,
S a kóc mögött picinyke szív dobolt.
Anyám elment, nem érte meg szegény,
Hogy a világ forduljon tengelyén,
Pedig, hogy várta, várta mivelünk..,
Hogy nekünk is virradjon ünnepünk.
Ó, most ha élne,
Vehetnék már neki
Ruhát, cipőt,
S nem kéne küzdeni.

Ó emberek, míg él anyánk,
Nagyon szeressük őt, mert elmegy egy napon,
És visszahozni többé nem lehet
Az elmulasztott jó szót, tetteket,
A késő bánat mit sem ér neki,
Az élőt kell szeretni, érteni.

Mert újra érzem,
Látom, hallom őt,
S csak ámulok, hogy mily magasra nőtt,
És újra szép és újra fiatal,
S mintha szívéből zengene a dal,
Amit írok csöndes éjszakán:
Még most is adsz nekem, Anyám… Anyám…

oregholgy-sohaja.jpg

Válasz

Gyonyoru szep verseket olvashattam,koszono szepen Kedves Anna ,nem csak a versben de nálunk mar valoban fogy a nap melege,egyre huvosebb van igaz itt ez nem szokatlan,
Kellemes szep napokat kivanok,udvozletem kuldom;sarika

Válasz

Az ősz hideg szele a szerelmes párokat is közelebb hozza egymáshoz összebújva a csokban lelik az örömüköt ...köszönöm..

Válasz