Az ima hatalma

Nincs olyan ember, ki ne vétene,
az elébe kerülő követ ne hajítaná el.
De minden vétek megbocsájtható,
ha a bocsánatkérés mély imaként szól.
Holtig nem lehet cipelni a vétkeket,
lelkünknek szükséges a szent kegyelem.
Ha csak az ész kéri, de a szív hallgat,
a kérés csak hallhatatlan, üres szó marad.
A lélek temploma a mi testünk,
kérésünkkor nem kell térdre esnünk.
Mélyen a szívünkből kell éreznünk,
hogy onnan csorduljon ki kérésünk.
Ha hiszünk Istenben, ha nem,
az ember választja, nincs törvényben.
Mikor vétkeink lelkünket nyomasztják,
az éjszaka s a nappal közt már nincs határ,
végül az ész is megadja magát,
s felismeri az ima hatalmát!

Hurt Judit

Válasz

Aranyosi Ervin: Ne szomorkodj az ősz miatt!

Azért, mert ősznek húrja zsong
nem kell hogy rossz kedved legyen.
Attól, hogy őszi szél jajong,
túl juthatsz még a gondhegyen.
Bár már a Föld aludni tér,
avarból készít nyoszolyát,
buzogjon benned ifjú vér,
s öltsd fel a nyárnak mosolyát.
Légy mától te a nyári nap,
legyél ki jó kedvre derít!
Csikó, mely könnyen szárnyra kap,
s táncolva vígan felnyerít!
Legyél a fény az őszben is,
derűd áradjon szerteszét!
Bút, messzi földre penderíts,
s nyomd el a bánat halk neszét!

Mosoly ragyogjon arcodon,
s melegítsen a jó szíved!
Derülj sok régi harcodon,
s kapd vissza elvesztett hited!
Legyél ki mást is boldogít,
ne pusztulhasson a világ!
Legyél a dal, mely táncba hív,
s érezd, hogy szükség van reád!

Válasz

Milyen szépen és szeretettelyesen fejezi ki az éjszaka leple alatt a rab lelke bilincse megnyillik az ég felé mint valami tündér ének átjárja az éji tájat ,

S elfeledve minden búmat,
Szívem lelkem újra éled,
Ablakomnál kap a hajnal,
. . . Istenem ! be szép az élet! .. ....köszönöm ....,

Válasz

Lévai Sándor: Kolostorban

Zárt falak közt, zárt szobában
óh mi kínos így az élet,
Az örömnek tengeréből
Egy csepp ide ritkán téved.
El-elülök asztalomnál,
Kedves költőm olvasgatom,
Majd fölveszem, majd leteszem
S kimélázok az ablakon.

Sötét az ég, fejem fölött
Alig egy-két csillag fénylik,
De rab lelkem összetöri
Bilincsét, s föl száll az égig,
S amint édes üdvösséggel
A mennyboltot összejárja,
Mint a szabad pille szállong
Egyik tájról másik tájra.

A bereknek rejtekéből,
Mint valami tündér ének,
Fájó dala hallatszik a
Párja vesztett fülemilének.
Oly édesen s olyan búsan,
Hogy lelkem is könnyez rája,
Közbe-közbe megszólal a
Pásztor méla furulyája.

Hallgatom a sírópanaszt,
Fülemüle fájó dalát,
Lelkemben ez édes hangok
E kis dalba olvadnak át.
S elfeledve minden búmat,
Szívem lelkem újra éled,
Ablakomnál kap a hajnal,
. . . Istenem ! be szép az élet! .. .

Válasz

Jószay Magdolna: Késő őszi harmónia

Két szürke kő között
késő ősszel szárba szökkent
s kinyílott egy halványlila petúnia...
akkor, mikor már
csak álom a szín, harmónia.
Ki várt rá vajon? Ki tehet róla?
Hisz már virág sincs, se híre-hamva,
csak érett avar,
mit a zord szél kavar
összevissza.

Az élet jelképe lett
két szürke kő között,
kevéssel fagypont fölött
a kimondatlan, biztos vég előtt
egy új élet teremtődött
konok önerőből,
a ritka, gyér napsugár felé
imádkozva magának utat,
leélni azt a keveset,
mi neki még adatott:
az életre - mely pár óra
csupán számára,
mégis - igent mondott.

Válasz

Aranyosi Ervin:Ébresztő gondolatok

Reggel, ha felébredsz,
lassan körülnézel.
Várod a csodákat,
ma reggel mit érzel?
Szemedet kinyitva,
fényleni kezd minden,
s pompázik világod
ezerféle színben.
Hangok szűrődnek be,
a világ is éled,
csalogatnak csendben,
dalba fognak véled.
Megmozdulsz, s a tested
minden porcikája,
hogy felkelj az ágyból,
azt a percet várja.
Kezdj el mozgolódni,
élvezd a csodákat:
- hogy mozog a tested,
a kezed, s a lábad.
Járja át a hála
szép szívednek mélyét,
élvezd ki a percet,
egy új nap esélyét.
Mosolyogj és örülj,
egy új nap kezdődik!
Szemeid sarkában
mosoly fészkelődik.
Hagyd, hogy ez a mosoly
átkússzon a szádra,
hadd fessen jó kedvet
ébredő orcádra.
Ébreszd a világod,
ilyen vidám kedvvel!
Legyen ma vidámabb
minden egyes ember!
Hisz örökbe kaptunk
egy újabb, szép napot,
légy hát hálás érte,
Teremtődtől kapod.
Ha már felébredtél,
szeretet vezessen,
segíts, hogy a világ
teljesebb lehessen.
Élvezd minden percét,
amit nyújt az óra!
Menj és mosolyogj rá
minden Földlakóra!

Válasz

Vajda János:
Őszi hangulat

Vége már a szép napoknak.
A virágok hervadoznak.
Bágyadoz a nap sugára.
Lombjai a rengetegnek
Mélabúsan integetnek;
El kell menni, úgy-e, nemsokára?

Közelebb megyek hozzájuk,
Hallgatom a suttogásuk,
Ha nekem is felelnének.
Ülök a füves bozótba,
Mint ki virraszt, hallgatózva,
Ágya mellett vonagló betegnek.

Az erdőnek érverése,
Hegyi patak csörrenése
Egyre lágyabb, egyre lankad.
Odafönn a gyászfelhőbe
Készül már a szemfedője,
És egyszerre majd eláll, elhallgat.

Elmerengve tépelődöm,
Mi az ember itt e földön,
És a nagy rejtély, a lélek?
E csodás, e képzelhetetlen
Vég nélkül való mindenben
Elenyész-e csak e percnyi élet?

A levegő halkan mozdul,
És a haldokló falombrul
Egy levélke hull a földre.
Ez talán az égi válasz,
E halott kép, néma, száraz?
Hátha mégis... nézem eltűnődve.

Mintha írva volna rája:
E világ egy játékkártya;
Elkeverik, meg kiosztják.
Porszem, ember, falevél, mind
Megannyi pillangó lény itt.
Újulásban forgó mulandóság...

Válasz

Ébert Tibor Egy cinke rekviemje

(Barbinek Péter barátomnak)



elbúcsúztam a varjaktól

és elbúcsúztam a rigóktól

elbúcsúztam a magasságoktól

ahol cikáztam önfeledten

amelyekből csőrömmel

kihasítottam darabkákat

és elbúcsúztam a mélységektől

ahova belehullottam hallgatózva

ezerféle kíváncsiságoktól űzve

titkokat remélve

és elbúcsúztam a mókustól

akié akrobatamutatványaival

az egész mint az enyém

és elbúcsúztam az embertől

akinek jól ismerem arcát

a tekintetét aki mindig

olyan akar lenni mint a többi

és elbúcsúztam magamtól

akinek emlékezetében

moccan még a táj

az egykori bizonyosság fényessége

bepólyálva árnyaival...

...

forrás.dunatukor.

Válasz

Keresném újra...

... S én azóta is egykor-volt,
tiszta énetek keresem:
Az őszinte gyermekeket
kiket egykor elvesztetem,
s keresném újra szüntelen
ha nem léptetek volna túl
minden Álmon s Ígéreten

Keresném újra ha élne még
bárha csak árnya is bennetek
az egykor-volt Tiszta Fénynek...
- De már szívetek-lelketek dobtátok
a mélység hazug szóval csábító,
ám mit sem adó vad lidércének
Keresném újra ha útjaink
bárha percre is egyfelé futnának...
De már csak hunyt szemmel,
s vakká-lett, eldurvult lélekkel
fordíttok hátat az éltető: a Valódi
ékes napsugárnak...

Homályos látszat-célok felé futtok
életben tartva egymásban a céltalanság
vak félelmet szülő, de könnyen elérhető
bár csak a semmibe vezető jogának hitét,
nem látva, s nem hallva meg az óvó szóban
senki felétek nyújtott, ma még élő szeretetét.

Egymástól is reszketve, mindenkitől félve
így fut homályba hullt nappalokon bennetek
az Értelem egykor szépreményű fénye,
hogy már rég csak a semmit kergetve
s csak a mindennek tűnő semmibe lépve
ön-poklotok rút sarába rohanjatok balgán
hová már nem ér el többé szavak és álmok
élő Mindenséget-adó, de csak megtisztult
Akarattal elérhető, harcokat kínáló Fénye

Tandari Éva

Válasz

Köszönjük Gizikém a szép verset.
puszi:Anna

Előzmény

Válasz