Dsida Jenő: Zúg az ősz szél


Könnyelmű, bolondos fajta vagyunk.
De októberben nagyon félünk.
Sápadt az arcunk, fátylas a szemünk
s begyújtjuk a lobogó nagy tüzet.

Gyümölcsök helyett kis szobánkban
a polcokra meséket rakunk,
duruzsoló, piros, érett meséket:
fehér időkre kellenek.

Gondjainkkal megtömjük a kályhát,
- hiszen annyi van, annyi van! -
rövidke négy hónapig, öt hónapig
bizton eltartanak.

Vacogva megcsókoljuk egymást.
Aztán egy egész lompos fenyő-erdőt
húzunk magunkra takarónak:
Téli álomra térünk.

Eljött az ősz kezdete.

Kívánom nektek legyen szép ősz!

Szeretettel.Mária.

Válasz

Köszöntünk OKTÓBER !

Megérkezett október
az ősz hava.
Mindszent havának
nevezték vala.

Gyümölcsöt érlel,
fa lombot színez.
Levegője, finom
illatoktól terhes.

Vidáman kergetőzik,
jól elvan egymással,
a sülő gesztenye,
az édes must illatával.

Most van ideje
a szüreti bálnak.
Méltó ünneplése
a sok-sok munkának.

Csak a virágok búsulnak,
dér csipkedi őket.
Tudják, hogy sorsuk,
a szomorú enyészet.

Erdők, mezők lakói
a télre készülnek.
Titkos éléstáraik
szépen megteltek.

Október, október,
te sokszínű hónap.
A berregők közt,
a legszebb vagy.
/ M.J.Kata /

Válasz

Aranyosi Ervin: ADJ HÁLÁT REGGEL…

Adj hálát reggel az ébredő világnak,
- örökbe kaptál egy újabb, szép napot.
Engedd az érzést áradni szívedben,
szeresd hogy itt vagy, e föld az otthonod.
Hallgasd a dalt, mely apró madaraknak
hálával teli, reggeli éneke.
Engedd a nap tiszta fényét szobádba,
s ne kérdezd: ember élhet-e nélküle ?
Öltözz fel szépen, ünnepi ruhába,
a mosoly arcodon, ékszered legyen.
Tükrödön csillog szemed ragyogása,
hagyd, hogy a látvány boldoggá tegyen!
S ha tetszik mindez, mosolyogj magadra,
s érezd a lelked, magasabbra emel.
Tartsd ezt a mosolyt meg egy egész napra,
mert aki rád néz, ennyit megérdemel.
Hagyd hogy a mosoly átterjedjen másra,
- jó érzésed csak fokozódni fog -
a szeretet ilyen, apró kis sugára
teheti szebbé a hétköznapot.

Válasz

Takáts Gyula: Szüreti vers

Szüretelnek, énekelnek,
Láttál-e már ennél szebbet?
Dió, rigó, mogyoró,
Musttal teli kiskancsó.
Sose láttam szebbet!
Akkora fürt, alig bírom,
Egy fürtből lesz akó borom.
Dió, rigó, mogyoró,
Csak úgy nevet a kancsó.
Az sem látott ilyet.
Az öregnek aszú bor jár,
A gyereknek must csordogál.
Dió, rigó, mogyoró,
Szüretelni, jaj, d jó!
Igyunk erre egyet!!!

Válasz

Radnóti Miklós: Október

Hűvös arany szél lobog,
leülnek a vándorok.
Kamra mélyén egér rág,
aranylik fenn a faág.
Minden aranysárga itt,
csapzott sárga zászlait
eldobni még nem meri,
hát lengeti a tengeri.

Válasz

Gyonyoru szep versek ,koszonom hogy olvashatom mind nagyon tetszik.

Fekete István
Szeptember




Még zöldek a fák és a patakok, még nyári suhogással ringatja magát az erdő, ha megzendül a szél, de az éjszakák elnémultak és egymásra rakják a titokban lehullt sárga leveleket.

Virág is nyílik még az utak mentén a régi kőkeresztek tövében és gerle is búg, ha hajnalban szépen felsüt a nap, de az eke már temeti a nyarat, a napraforgó a földet nézi és őszi pókhálót lenget a szél a kukorica susogó levelén.

Dúsak és teltek még a tőkék a nevető domboldalakon, szüretre kongnak mámort érlelő vidám hordók, de az estékben már az őszi kopár pír, s a vén diófák árnyéka magasabb, mint amilyen messze ér.

És hogy süt a nap! Hogy porzanak a nyárból élő vásáros országutak; hogy csillog a tavak vize, ringatva a holdat és minden csillagokat, de a tejút selyme kifehéredett már, az éjszakák hűvösek és a virradat hideg harmatot csókol a néma mezőkre.

Nevetnek még a kertek is. A fákon hetyke cinkék csevegnek valamit az almáknak és szilváknak, de eljön az est és a sötétségben egyszerre titokzatos néma lesz a világ, csak a bagoly imbolyog a csend hátán és csak a méhek zúgnak a kasban, hol a nyár édességét és virágok illatát őrzi az aranyló méz.

A nádasok felett seregélyek sudaraznak, mert telelopták magukat szőlővel, a levegőben csókák rikkantanak, mert csupa élet az egész világ, a nyárfásokban lustán henyél a nyúl, mintha róka nem is lenne a világon, de ha az alkony végigszáll a tájon a nádkunyhók tűnődve nézik a sötét vizet, és a késői gyerekek úgy döbörögnek át a hidakon, mintha lágy göröngyök hullanának a nyár koporsójára.

És milyen nevetők a fehér faluk, ha a déli harangszó megáldja a Kenyeret, milyen bátran nyílik a kapu, hogyan csattanik - de aztán elmúlik a nap, szürke fáradtsággal rogy le az alkony, és ha ellobbannak a vidám ablakszemek, egyszerre sóhajtani kezd a gond, sírni kezd valami régi sírás, fájni valami régi bánat.

A tűnődő est néma borulásában megsimogatja a falut s az álmokat, az erdőket és mezőket, az élőket s a temetőket a virágoskalapú, melegkezű, bús magyar ősz.

Válasz

A szeptemberi essőcseppeket gyöngyöknek titulálja ahogyan halkan legördülnek az ablaküvegen ,,,köszönöm ,,,

Válasz

Horváth Piroska
Szeptember gyöngyei...

Egy esőcsepp koppant az ablakon,
csöppnyi volt csupán, mint egy almamag -
kipp-kopp - én bódultam a dallamon,
ő gördült tovább fénylőn, hallgatag,

aztán kettő koppant az üvegen -
huncut angyalkák kristálykönnyei,
méláztam a dallamon, ütemen,
ragyogtak rám szeptember gyöngyei,

könnyeken túl a rézszín fák mögött,
pókhálónyakék - tündöklő cseppek...
ezernyi szilánk - kristály széttörött,
indián nyárban varázzsá lettek...

Válasz

Vilhelem Margareta: Büszkén szenvedve

Makacs világban konok rendben
parázslanak sötéten csillagok
tüzes éjek után szürkés napok
körülkarolják a bíbor Napot.


Ősz jöttére sikítanak szelek
szétfoszlatnak nyálkás pókhálót
tenger nagyságú fellegek nyomán
úszkálnak újszülött fehér bárányok .

Minden oly vaskos, vizes dermedés
szél fújta nedves színek kavarognak
foszladozó nyárnak sutba vetett álma;
az arany sugárban fürdő csillagok .

Minden nedves, hideg csuszamlás
az erdők rőten kéjben inognak
rothadt farönkök testük takarják
szégyellik mocskos pucérságuk.

Az ősznek napjai vihar szegettek
Világunk sutba dobott vég ítélet ,
csak fák résein villan még valóság
míg szállingóznak rozsdás levelek.

A még lombos fákon bomlik a lét,
sűrűn szállnak megcibált levelek
kopárságuk bár látszatra eleven
büszkén állnak, lombjukat feledve.

Válasz

Posa Lajos
A KACAGTATÓ HEGEDŰ

Volt egyszer egy király, annak volt egy lánya,
Széles e világnak szépsége, jósága.
Szép is volt, jó is volt, mindenki szerette,
Tűzhalálba mentek volna tán érette!
Király-apja mégis örökös bút hordott:
Egyetlenegy lánya sohase mosolygott.
Mindig sírt, mindig rítt, egyre hullt a könnye,
Mint a szomorúfűz hulló harmatgyöngye.
Ha kiment sétálni a virágos kertbe:
Messze szállt a lepke, zümmögő méhecske,
Elfonnyadt, elhervadt a nyíló virág is,
Elhallgatott sorba a dalos madár is.
Udvara hű népét elfogta a bánat,
Úgy sajnálta azt a bús liliomszálat!
Feketébe volt az egész város vonva,
Örök gyászt lengett égbenyúló tornya.
A király szolgái világszerte jártak,
Nagy baját hirdetni szegény királylánynak.
Hirdették mindenütt csengő csengetyűvel,
Zengő citerával, síró hegedűvel,
Hirdették mindenütt pergő dobszóval,
Könnyet csalogató, bús tárogatóval,
Hogy aki meg tudja szívből kacagtatni:
Király a koronát annak fogja adni.
Gyűltek, gyülekeztek királyfiak, grófok,
Víg cigánylegények, nagykalapú tótok.
Féllábon ugráltak, tótágast is álltak,
Még cigánykereket, azt is sokat hánytak.
Öltöztek kecskének, öltöztek majomnak,
Brekegtek, mekegtek és kukorékoltak.
Elkövettek biz ott ezer balga dolgot:
A királykisasszony, hej, csak nem mosolygott!
Betoppan egy legény, isten tudja: honnat!
Reszkető kezében hegedűt szorongat.
Rá is kezdi mindjárt… Húz is olyan nótát:
Visszacsalja véle a kert pillangóját.
Kinyitja a szemét a hervadt virág is,
Sorba megszólal az elnémult madár is.
Kacagó jókedvvel táncba ugrik rája
A királynak minden vendége, szolgája.
A főzőkanállal beszalad a kukta,
Palota oldalát majdhogy ki nem rúgta.
Járja a hopmester meg a miniszter is,
Rakja a király is, rakja a bakter is.
Egyszer csak mi történt?
Kacag a királylány,
Táncba ugrik ő is a nóta varázsán.
Lehull a városnak nagy fekete gyásza,
Piros zászló suhan valamennyi házra.
A királykisasszony tán most is rakja,
Kacagó jókedvét világba kacagja.

Válasz