Imára kulcsolom gyenge kezem


Imára kulcsolom gyenge kezem,
Mert ez az ami itt maradt nekem.
A hit, hogy ma már egy jobb világban él,
S hogy könnyeim Utána viszi a szél.
A hit hogy hallja minden minden halk szavamat,
S hogy látja még minden mozdulatomat.
A hit, hogy távolról vigyáz most Rám,
S ha eljön az éjjel, eljön Ő is vissza Hozzám.
Nagyon nehéz....de ez így lett megírva.
De kérdem én: Kinek volt ehhez joga?
Kinek volt joga ily szőrnyűséget tenni?
Kinek volt joga Őt idő előtt szeretteitől elragadni?
Ki ez a kegyetlen erő, ki a sors könyvét megírta?
És aki írta, honnan tudja, hogy helyesen írta?
Imára kulcsolom kezem, hisz kérdéseimre úgysem jön válasz soha.
Csak bízom, hogy minden perc mit megélek, még Ő is látja.
Bízom, hogy nem ment Ő olyan messzire,
S itt van velem, ha szükségem van közelségére.
Bízom, ha leszáll az éj, s fejemet álomra hajtom,
Álmaimban Őt mindig megtalálom.
Ott nem történt semmi rossz, élünk tovább csendben,
S azt remélem, hogy az álmom az én igazi életem.
Imára kulcsolom kezem, s bízom, hogy csak álmodom,
S életemben Őt újra, ha felébredek, megtalálom...

Válasz

Sárközi György: Őszirózsa

Szép voltál kinn a kertben
sokszirmú őszirózsa,
földedben megfogózva,
kényesen ringatózva,
büszkén és letöretlen.

Fejed borzongva, fázva
s illattal lebeg, de
színed a szem szerette,
s elmélázott felette,
hogy már az ősz csatáz a

lombszaggató szelekkel,
de te, mint hősi nyáron,
föltartod mindenáron
fejed a gyenge száron,
amíg le nem tör egyszer

egy kéz...S mostan letörve
haldokolsz a pohárban,
fonnyadtan és ziláltan,
mind sápadtabbra váltan
és szárad is már görbe,

mint egy piciny púposnak
gerince és zörögnek,
fakultan pöndörödnek
leveleid s letörnek
egy érintésre, poshadt

és bűzös a pohár víz,
amelyben állsz, a romlás
kikezdett, néma bomlás
pusztít, halk összeomlás
borzong föl koponyádig.

Jaj rózsa, rózsa, rózsa,
ne hullj le még, ne múlj ki,
romjaidból virulj ki,
gyilkos ősz, tavaszulj ki,
halálnak hírhozója!

Válasz

Nagy László: Krizantém

Fehér vagy, mint a habcsomó,
nehéz vagy, mint a bánat,
sokasodnak a csattogó,
vicsorgó őszi árnyak.

Krizantém, havas zivatar
készül, s a föld lesz ágyad,
isten haragja betakar,
és vége a világnak.

Válasz

Szólj még Mama ....
Kisgyerekként nem értsük szavad ,de megérett könnyes szemmel várjuk hogy szolalj meg hangodon ...gyönyörű szivhez szoló vers ,,köszönöm ,,

Válasz

Könnyet csalogató vers mely arra kér hogy addig szeress és látogass amig az élet tart ,mert a sirunkra hozott virág velünk hervad el .a kiontott könnyek már csak harmat cseppek ,
Hisz oly gyorsan múlik az élet,
mint a lepergő homokszemek.

Válasz

Száz ki nem mondott szó

NE AKKOR HOZZ NEKEM VIRÁGOT

Ne akkor hozz nekem virágot
mikor már végleg elmegyek!
Ott már a vöröslő rózsák
nem nyílnak. Elhalnak velem.
Hiába ontasz majd könnyet,
akkor már nem fáj nekem.
Csak csönd lesz, s beterít lágyan
az éjszaka sötét köpenye.
Ne akkor sírj mikor késő,
ott már nem látom könnyedet!
Ott már csak hűsítő harmat
lesz, amely síromra pereg.
Ne akkor jöjj mikor késő!
Ott már nem hallom léptedet!
Most jöjj, amikor várlak,
s titokban érted reszketek!
Ne akkor mondd, hogy szerettél!
Most mondd, míg itt vagyok veled!
Hisz oly gyorsan múlik az élet,
mint a lepergő homokszemek.
Meggyesi Éva

Válasz

Oravecz Imre: Hátramaradó kedveshez

Mikor utolsót dobban a szívem,
és lefogják szemem,
te behatolsz mindenbe,

beveszed magad az ágy támlájába,
a ház tégláiba,
a kerti rózsákba,
a halottszállító autó rugónyikorgásába,

beköltözöl fölém a kőbe,
a hegyoldal lefutásába,
az ég kékjébe,
a rigók énekebe,

lakást veszel tölgyeimben az erdőn,
a gombák kalapjában,
a kakukkfű illatában,
az őzek délutáni álmában,

ott leszel mindenben,
földben, vízben, tűzben, levegőben,
mindenhol ott leszel,
mert én mindenhol leszek.

Válasz

Aranyosi Ervin: Nem olyan nagy dolog...

Nem olyan nagy dolog őszintén szeretni,
kihűlt, éhes szívet érzéssel etetni.
Hiszen mindannyian szomjazunk a szépre,
szükségünk van hitre, éltető reményre!
Nem olyan nagy dolog szétszórni a magját,
csillapítani a világ nagy haragját,
mit a tudatlanság, szívtelenség gerjeszt,
s úgy mint ragályos kórt, emberek közt terjeszt.

Nem olyan nagy dolog őszintén szeretni,
azt, aki kopogtat végre beengedni,
kijavítani a mérgező hibákat,
s megadni a szívnek, amit csak kívánhat!
Nem olyan nagy dolog másokra figyelni,
amit társunk elért, sosem irigyelni,
s elhinni, hogy együtt többre vagyunk képes,
egymásért küzdeni, ez is lehetséges!

Nem olyan nagy dolog egymáshoz beszélni,
hallgatni egymásra, nyitott szívvel élni,
egymás mosolyában megfürdetni lelkünk,
nap, mint nap érezni, hogy egymásra leltünk.
Egymást csak dicsérni, mindig támogatva,
a cél felé tolni, lendületet adva.
Életünk vásznára szép jövőt festeni,
Nem olyan nagy dolog hinni és szeretni!

Válasz

Tandari Éva: Szólj még Mama …

Reszkető, fáradt hangodon
csak egyszer még: Szólj hozzám, Mama!
-Lásd; eltévedtem, s nem tudom,
merre visz az Éjszaka …
.
Nem látom szemed fényét,
mely Hitet adott, Merszet, és Célt.
Nem foghatom többé kezed
hogy megcsókoljam … mindenért …

Nem hallhatom óvó szavad
mely intett; dorgált; dicsért …
- Magam kell lássam az Út rögét
ha elérni vágyom a Tiszta Célt.
- Míg gyermek voltam, ifjú, bohó:
Nem éreztem, hogy kell szavad …
Most sírva kérlek; Szólj! Ó, szólj még …
- De elszállt a Szó, mint a pillanat …

Most érteném már! Fogadnám …
- De elszállt a Szó; csak emlék maradt.
Emlék maradt, csak ezt áldhatom,
s csak a földet csókolhatom, mi rejti
mélyben is szerető, óvó hangodat …

Válasz

Falus Lajos: Nekem már nincs anyám

Nekem már nincs anyám, ki simogasson,
Estére érve álomba ringasson,
Gyengéd kezével édesen becézzen,
Szelíd szaván szép meséket meséljen,
Az én anyám a kéklő égben él már,
Csillag-szemével onnan néz le énrám:
Ha boldognak lát arca felragyog,
De mindig sír, ha szomorú vagyok.
Az én anyám olyan mint mindegyik:
Őnéki fáj ha gyermekét verik,
Ne bántsátok hát egymást emberek!
Minden rossz szó egy anyán ejt sebet...
Minden ütés egy anyaszívet ér,
Nyomában onnan serken ki a vér.
Ó szeressétek egymást, emberek!
Anyátokért... ha másért nem lehet...

Válasz