Aranyosi Ervin: A barátság gyógyít

Ha van egy igazán kedves, jó barátod,
kivel találkozhatsz és örülsz, ha látod,
kinek elmondhatod, mi a szíved nyomja,
aki odafigyel, kinek van rád gondja.

Aki szeretettel, sérült lelket ápol,
aki minden titkot megoszt önmagáról,
kivel együtt lenni felemelő érzés,
huncutkodni kicsit, az is nagy kísértés.

Ki a lelked érti, s gyakran felvidítja,
ki a bánatodat messzire hajítja.
Kinek kedvessége rokonlelket hordoz,
ilyen barát mellet, nem kell neked orvos!

Múltad nem köt gúzsba, sőt a szép emlékek,
újra felemelnek, felvidítnak téged!
Együtt, jót nevetve néztek a világra,
nem érzi a lelked, hogy magányos, árva.

Mert lelketek tisztul a sok nevetéstől,
mikor megszabadulsz gonddal terhelt észtől.
Lelked, mint a madár, fent az égben szárnyal,
így repül az idő, egy kedves, jó baráttal.

Idős korodba is belefér a játék,
egy ilyen barátság, igazi ajándék!
Mikor elbúcsúzott a holnapot várod,
jöjjön és gyógyítson, vidám, jó barátod!

Válasz

Tolnai Tamás: Lelkem megpihen

Hegyek és völgyek földjén messze túl,
ott ahol még zöld a fű, kék az ég,
ott ahol egymásba fut minden út,
a lelkem majd csendben nyugodni tér.

Az érintetlenben ő megpihen,

nem zavarja majd a közöny, a gőg,
mert nem csalódik soha senkiben
és a magány sem éri utol őt.

Néha felszáll majd a fellegekbe,
kíváncsian, csendesen körbe néz,
tova néz völgyek és hegyek felett.
Nézi, hogy a rossz vajon győz-e még?

Majd némán visszaereszkedik
és a természet csendje bezárja.
Reá súlyos álom nehezedik
s a múlt emlékeit bejárja.

Válasz

Ha egy nap vége széppel végződik egy szép álom után is egy szeretetben gazdag világban ébredünk ,,köszönöm

Válasz

Vége a napnak

Egy újabb napnak szép végére értünk.
Felhőpárnáin a telihold pihen.
Őrzi az álmunk, ha nyugovóra tértünk.
- Az álom jön, s erősíti hitem.
Mert hinnem kell egy ébredő világban,
hol a szeretet mindennél fontosabb.
Hol az öröm a vendég általában,
s emberré válunk, végre, oly sokan...

Aranyosi Ervin

Válasz

Nem is a hópelyhekkel meg a hótakaróval van a gondjuk az embereknek a hideg az amit nem tudnak elviselni a meleg nyári napok után ,,,köszi ....

Válasz

Hulló hópelyhek

Nézem az ablakból a hópelyheket,
ahogy keringve szállnak lefele.
Fehér lepellel vonják be a tájat
s eltakarják szennyét a hazának.

Egyformán, szabadon hullanak,
nincs versengés: ki szegény, ki gazdag.
Betakarnak embert, fát, virágot,
nem válogatnak, nem ismerik e csúfságot.

Oly tiszták, fehérek, ártatlanok,
nem ismernek bűnt, galádságot.
Ha okoznak is némelykor zavart,
nem aljas megfontoltsággal teszik azt.

Az égi áldás szándéka nemes,
nem elvenni akar, csak osztogat,
két kézzel szórja kincsét a földre,
mindenkinek jut belőle bőven.

S mi mégis lapáttal harcolunk ellene,
vagy söprűvel kotorjuk az útból félre.
Egyszerű háború ez a leesett hó ellen,
pedig a nép ellen bűntényt nem követett el.

Régen is volt hó és hideg tél,
a fagytól védte a földet és vetést,
de volt meleg otthon és fűtött kemence
s nem kellett ülni fázón, dideregve.

S most messze száműzném a telet,
ezt a kedves, vénséges vén öreget.
- Elég volt, elég! - mondanám én,
engedd, hogy süssön ránk már a fény!

írta: jazsoli5, 2010. márc.

Válasz

Reményik Sándor: Hóhullás

Ó életemnek legszebb percei,
Szent, tiszta percek,
Ha meghalok, még egyszer hulljatok rám,
Pehely pehelyre, zizzenő hullással,
Mint sűrű, csendes téli hóesés.

Üljétek meg a vállam, a fejem:
Kis fehér hangulat-galambok,
S tudjam: ez egyszer nem röpültök el,
S elolvadni sem fogtok már soha,
Nálam, velem maradtok mindörökre.

Emlékeimnek hóesése közben
így ballagjak a végtelen felé.

Válasz

A szeretet ami bennünk létezik ő beszél és cselekszik ,mert nélküle semmi sem vagyok .....

Válasz

A SZERETET DICSÉRETE

Hiába szólok angyalok nyelvén,
Hiába szép a beszédem nagyon,
Ha szeretet pedig nincsen énbennem,
Én Isten előtt csak olyanná lettem,
Mint zengő érc, vagy pengő cimbalom.

És láthatok én, tudhatok jövendőt,
S lehet világos minden nagy titok -
Lehetek én nagy bármely tudományban,
A hitemet bár mindennap megálljam,
Szeretet nélkül semmi sem vagyok.

Ha vagyonomat felétetem mind is
És ha testemet tűzre is adom,
Szeretet nélkül meghalt amit tettem,
Az örök cél lett megcsúfolva bennem,
Az én lelkemnek nincs haszna azon.

Mert a szeretet kegyes, hosszútűrő,
Nem kérkedik az, nem irigykedik,
Nem ismerős a maga haragjával -
Együtt örül az igaz igazsággal,
Hisz és remél a végső ideig.

Hiába szólok angyaloknak nyelvén,
Hiába szép a beszédem nagyon,
Ha szeretet pedig nincsen énbennem,
Én Isten előtt csak olyanná lettem,
Mint zengő érc, vagy pengő cimbalom

Válasz

(mikor nem kelt fel a nap)

Azon a reggel, mikor nem kelt fel a nap,
az első óra csak várakozás volt, tömény csend.
Talán csak késik… Talán még éjszaka van,
vagy rosszul járnak az órák odakint, idebent.

Majd találgatni kezdted a sorsod:
teljes napfogyatkozás lehet
(bár nem jelezték a csillagjósok),
vagy rejti a napot előled
valami sűrű fekete ködfátyol.
Meglehet csak álom az egész:
reggel a kerted újra fényben lángol.

Válasz, áltatás és bizonyság nélkül
vártad, hajnallá tisztuljon a konok rengeteg,
de a délelőtt komorlott, sötétült,
és nem akart oszlani az éj, fakó szöveted,
és minden reggeli szokásod elévült.

Azon a délelőtt fölment az ára
a kenyérnek és a bizalomnak,
az elmenőkről, a maradókról beszéltek,
és arról, hogy lesz-e még holnap,
a tünékeny előjelekről
(melyek oly világosak utólag).

Naptalan volt a dél és a délután.
Merre süllyedt dél meg észak?
Lehajtott fejjel álltak a tarlón
a napraforgók egész nap.

Mesterséges fényben vártak
a tücskök és a fűszálak.
Nőtt az ágak napfény-szomja,
de csak sötét aszály áradt.

Miféle veremből néztél a magasba,
hogy csak sötét folt-foszlány volt az ég,
könnyedén eltékozolható,
és minden emlék kihűlt tartozék?

Nappali sötétben égtek a lámpák.
A méhek a fényt mindhiába várták.
Látnokok, mágusok dadogtak, hebegtek.
Hova süllyedtek a derengő kezdetek?

Kavicsok közt kerested a rejtelmet;
a fákon csak fekete alma termett.
Száraz nádszálakat zörrentett a szél.
Meddig kanyarog, ki sötétben útra kél?

Föllélegeztek a késő esti temetők,
a felhők fölötted: fekete gyolcslepedők.
Gondoltad: lehetne még másnap.
Hogyha már nem neked, másnak.
Túllapoztál volna a testeden,
de a fény a lapszélen se rebben.

Aztán színekre pirkadtak a tárgyak.
Mégis eljött éles fényekkel a reggel.
A fáid új világosságban álltak.
Más-világot érintettél a szemeddel.

BENŐ ATTILA

Benő Attila (Marosvásárhely, 1968. május 10. nyelvész és költő, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem docense.
2013-ban Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen habilitált doktori címet szerzett.**

Válasz