Kányádi Sándor: Tél derekán

Összenőtt a föld az éggel,
csupa fehér, csupa szürke.
Ég és föld közt oszlopokként
feszül a kémények füstje.

Farkasordító hideg van.
Csattog a fagy, mint a fejsze.
Kibújni a jó melegből
kinek volna kedve, mersze?

Szégyen volna mégis-mégis
egész nap bent rostokolni:
mire való a csizma
meg az a sok meleg holmi?

Válasz

Január 22. A Magyar Kultúra Napja (Ma, január 22-én van a Magyar Kultúra Napja, annak emlékére, hogy 1823-ban - vagyis 195 éve - ezen a napon fejezte be, tisztázta le a Himnusz kéziratát Kölcsey Ferenc.)

Kölcsey Ferenc: Himnusz

Isten, áldd meg a magyart,
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.

Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlő vesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.

Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.

Hányszor zengett ajkain
Ozmán vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!

Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett, s nem lelé
Honját a hazában,
Bércre hág, és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger felette.

Vár állott, most kőhalom;
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virul
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!

Szánd meg, isten, a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Válasz

Wass Albert

Üzenet haza...

Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.

Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentom Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.

És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.

És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
a s víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.

Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!

Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.

Válasz

Csukás István: Januári hó hull

Januári hó hull, fehér lesz minden,
tiszta lapot nyit az új év.
mit írunk rá? Itt a nagy lehetőség,
egy pillanatra költő lesz mindenki,
a hóra íródik a közös költemény!...

Válasz

Kun Magdolna: Ó-év búcsúztató

Visszafájsz mindig, te varázslatos év,
melyben annyi volt a rossz, amennyi a szép.
De az egész élet ilyen. A jó a rosszal vegyül,
akkor is, ha akaratunk ennek ellenszegül

Mégis újra és újra átélnélek megint,
hisz ha tudatom a múltra visszatekint,
látom, mennyi emlék színesít égi vásznakat,
amikre lelkem festette a szivárványokat

Méla bús tudatom most csillagkönnyet ejt,
mert búcsúznom kell attól, ami felemelt.
Egészen fel a magas mennyboltozatig,
hol angyalok vigyázzák léptünk nyomait

Ma szív-batyuba kötök minden pillanatot,
mely boldogságtól ragyog percet, órát, napot
és bezárom majd ide a lélek-fiók mélyre,
hogy legyen miről mesélnem a következő évbe

és elmondhassam nektek újra-újra, újra,
bármilyen gonosz is sorsunk rabtartója,
egy dolog azért van, amit soha el nem vehet,
az ember-ember iránti hűség-szeretet.

Válasz

Mentovics Éva: Téli dal

Nádas szélén
didereg a buborék,
nézd, a part már
csupa dér, és csupa jég!

Cserszömörce ágán
reszket a kis cinege,
nem ragyog a napfény,
fagy tombol egy ideje.

Cakkos felhők fodrán
pilinkél a hó.
Hol akad most étel
- cinkének való?

Ha majd kóbor szélvész
borzolja a tollakat,
merrefelé szállnak,
hol vár rájuk jó falat?

Hívogat a bodza,
berkenye és csipkeág,
ott a kék kökény is,
a somgally is étket ád,

de a kicsi házak
- apró madárpaloták -
tálcája is ott vár,
kínál kölest, szotyolát.

Ha a vaskos dunna
árkot, berket betakar,
s nem bújik elő még
a hernyó sem egyhamar,

és a fagyos szélvész
erdőn, réten vágtat,
ne maradjon éhen
a fázós madárhad.

Válasz

Adventi hírnök, friss fenyőág.
Lobog már négy kis gyertyaláng.
Azt mondta Jézus, visszajön még.
Újjá lesz akkor föld és ég!
Ujjong a szívünk, dalra gyúl,
Nincs már messze az Úr!

Válasz

"Adventi hírnök, friss fenyő ág.
Lobog már három gyertyaláng.
Múlnak az évek, életünk száll,
De utunk végén Jézus vár.
Ujjong a szívünk, dalra gyúl,
Nincs már messze az Úr."

Válasz

Adventi hírnök: friss fenyőág,
Lobog már két kis gyertyaláng
Ha zörget Jézus, jól figyelj ám!
Betér a szívünk ajtaján!
Ujjong a szívünk, dalra gyúl,
Nincs már messze az Úr.

Válasz

Adventi hírnök , friss fenyőág
Lobog az első gyertyaláng.
Karácsonyt várva lázban a Föld
Isten gyermeket köszönt.
Ujjong a szívünk , dalra gyúl.
Nincs már messze az Úr!

Válasz