Hétfő vers

A hétfői hangulatom vasárnap kezdődik,
amikor jókedvem már javában vergődik.
Agyamra jellemző, hogy túlontúl vérbő:
mi a francnak nekünk e rohadék hétfő?!

A jókedvem itt ülve persze csak tetőzik,
látásom a monitortól lassanként kettőzik.
Arra gondolok, hogy otthon milyen laza...
Ígérem, jó leszek, csak menjek má' haza!

Kutatom okait, de nem kell messze menni,
a hétfőt minden naptárból ki kéne venni.
Elkezdődik vele a monoton sok munka,
Kilenc óra sincs, s már mindenki megunta!

A mai rímfaragás csak azért jött ám létre,
hogy ki még nem tette, mosolyogjon végre,
Mindjárt itt a holnap és eljön majd a kedd,
Éppen itt az idő, hogy lábad haza szedd!
/ Szerzője számomra ismeretlen

a mokus.bmp

Válasz

Túrmezei Erzsébet
Ma

Erődet egy napra kérem.
Uram, ma áldd meg életem,
de csak azt add meg énnekem,
amire ma van szükségem.

Minden napnak más a terhe.
Új gondot hoz minden új nap,
s ma nem tudhatom, hogy holnap
mit mérsz Atyám, gyermekedre.

De egyben bizonyos vagyok:
megújuló hűségedben.
Ma is az hordozott engem,
s holnap is rátalálhatok.

Ma légy velem Szentlelkeddel,
hogy a kötelék, mely veled
összeköti életemet,
holnapig se szakadjon el!

Hiszen irgalmas hű kezed
új meg új szabadítással
szövi szüntelenül által
napjaimat, életemet.

Lépésről lépésre vezet.
Minden gondom rávethetem
amíg egyszer megtehetem
legutolsó lépésemet.

Válasz

Várnai Zseni
SZOLGÁLJ, SZÍVEM!


Csak kis kitartás! - biztatom magam,
még futni kell, még minden messze van.
Szolgálj, szívem, még egy kicsit nekem,
jaj, meg ne állj az úton hirtelen,
sok a dolgunk még s nem mutathatom,
hogy a harcot már nem bírom nagyon,
és este, ha ágyamba roskadok,
érzem, nagyon, nagyon fáradt vagyok.

Kicsit nehéz volt, jól tudod, szívem,
elkoptunk, de ne sejtse senki sem,
higgyék csak azt: az óra jól ketyeg,
nem irgalmaznak ám az emberek,
csak hajtsd a vért, arcom piros legyen,
frissen induljak minden reggelen,
csak én tudom, ha ágyba roskadok,
estére már milyen fáradt vagyok.



Szemem árkos és ajkam szögletén
a két vonás már mély lett és kemény,
sokat sírtam; eső után a föld
ilyen barázdált, csapzott, elgyötört...
de ha mosolygok, mint ha nap kigyúl,
arcom hegy-völgye lágyan kisimul,
csak este, ha ágyamba roskadok,
érzem megint, nagyon fáradt vagyok.

Csak kis kitartás, - kip-kop... pontosan,
holnap sikerül minden biztosan,
a félúton, szívem, jaj meg ne állj,
kip-kop... tovább is híven kalapálj,
a hegynek föl kicsit nehéz az út,
szív kell hozzá, de aki odajut,
a csillagok közt csillagként ragyog...
csak este, este oly fáradt vagyok.



Sose pihentem, nem volt rá jogom...
Most meg-megállok s felfohászkodom:
- Ó Istenem, kicsit még el ne hagyj!
szegény szívem, te meg szaladj, szaladj...
Csak kis kitartás, még egy hős iram,
fussunk dalolva bátran és vígan...
de este már a dal is csak dadog;
altassatok el engem, csillagok!

Válasz

Petőfi Sándor: István öcsémhez


Hát hogymint vagytok otthon, Pistikám?
Gondoltok-e ugy néha-néha rám?
Mondjátok-e, ha estebéd után
Beszélgetéstek meghitt és vidám,
Mondjátok-e az est óráinál:
Hát a mi Sándorunk most mit csinál?
És máskülönben hogy van dolgotok?
Tudom, sokat kell fáradoznotok.
Örök törődés naptok, éjetek,
Csakhogy szükecskén megélhessetek.
Szegény atyánk! ha ő ugy nem bizik
Az emberekben: jégre nem viszik.
Mert ő becsűletes lelkű, igaz;
Azt gondolá, hogy minden ember az.
És e hitének áldozatja lett,
Elveszte mindent, amit keresett.
Szorgalmas élte verítékinek
Gyümölcseit most más emészti meg.
Mért nem szeret ugy engem istenem?
Hogy volna mód, sorsán enyhítenem.
Agg napjait a fáradástul én
Mily édes-örömest fölmenteném.
Ez fáj nekem csak, nyúgodt éltemet
Most egyedűl ez keseríti meg.
Tégy érte, amit tenni bír erőd;
Légy jó fiú, és gyámolítsad őt.
Vedd vállaidra félig terheit,
S meglásd, öcsém, az isten megsegít.
S anyánkat, ezt az édes jó anyát,
O Pistikám, szeresd, tiszteld, imádd!
Mi ő nekünk? azt el nem mondhatom,
Mert nincs rá szó, nincsen rá fogalom;
De megmutatná a nagy veszteség:
Ha elszólítná tőlünk őt az ég...

E néhány sorral érd be most, öcsém.
Én a vidámság hangját keresém,
És akaratlan ilyen fekete
Lett gondolatjaimnak menete;
S ha még tovább fonnám e fonalat,
Szivem repedne a nagy kín alatt.
Más levelem majd több lesz és vidám.
Isten megáldjon, édes Pistikám!

Válasz

AZ ÉN MÁTKÁM
Istenem, be várva-várom
Azt az órát, amidon,
Kit nekem rendelt a végzet,
A leány ölembe jön.

És ugyan ki és mino lesz
Majd az én szerelmesem?
Ugy sovárgok tudni, mint még
Nem sovárgá senki sem.

Szoke, barna lesz-e fürte?
Szeme kék vagy fekete?
Felnyúló-e, mint a cédrus,
Gömbölyu-e termete?

Szép a szoke, szép a barna,
Mind a ketto szép, ha szép;
Hátha még a bájjal aztán
A jóság is frigybe lép!

Isten, ilyet adjsza nékem,
S nem bánom - csak ilyet adj -
Akár szoke, akár barna,
Akár kicsiny, akár nagy!

Pozson**, 1843. május
Petőfi Sándor

Válasz

Petőfi Sándor: Egy estém otthon

Borozgatánk apámmal;
Ivott a jó öreg,
S a kedvemért ez egyszer –
Az isten áldja meg!
Soká nem voltam otthon,
Oly rég nem láta már,
Úgy megvénült azóta –
Hja, az idő lejár.
Beszéltünk erről, arról,
Amint nyelvünkre jött;
Még a szinészetről is
Sok más egyéb között.

Szemében „mesterségem”
Most is nagy szálka még;
Előitéletét az
Évek nem szünteték.

„No csak hitvány egy élet
Az a komédia!”
Fülemnek ily dicsérést
Kellett hallgatnia.

„Tudom, sokat koplaltál,
Mutatja is szined.
Szeretném látni egyszer,
Mint hánysz bukfenceket.”

Én műértő beszédit
Mosolygva hallgatám;
De ő makacs fej! föl nem
Világosíthatám.

Továbbá elszavaltam
Egy bordalom neki;
S nagyon, nagyon örültem,
Hogy megnevetteti.

De ő nem tartja nagyra,
Hogy költő-fia van;
Előtte minden ilyes
Dolog haszontalan.

Nem is lehet csodálni!
Csak húsvágáshoz ért;
Nem sok hajszála hullt ki
A tudományokért.

Utóbb, midőn a bornak
Edénye kiürűlt,
Én írogatni kezdtem,
Ő meg nyugonni dűlt.

De ekkor száz kérdéssel
Állott elő anyám;
Felelnem kelle – hát az
Irást abban hagyám.

És vége-hossza nem lett
Kérdezgetésinek;
De nekem e kérdések
Olyan jól estenek,

Mert mindenik tükör volt,
Ahonnan láthatám:
Hogy a földön nekem van
Legszeretőbb anyám!

Válasz

Szabó Lőrinc: Ujévi katica

Hegyi házamból, vérpiros, kis
remény, tavasz s nyár bogara,
fedeles szárnyad emelintve
vágyad már ki, szabadba vinne,
réglátott katica?
Vadkan csörtet a havas erdőn
s varjaival károg a tél.
Bent víz vár, méz, lekvár, – ajándék:
hétszer-hét nap kell, vagy talán még
több is, hogy kint megélj!
Túlkorai fény csalt elő: jobb,
ha még ablakomban maradsz.
Az uj évnek vagy hírhozója,
mint a kéményseprő, a gomba
s a szerencsemalac, –
ne menj hát halni, pici Hétpötty!
Volna csak itt, példádon át
szemeimmel hátra s előre
a hét pecséttel zárt jövőbe
látna ma a világ!

245751_857840584_big.jpg

Válasz

Dugasz István

BOLDOG ÚJ ÉVET
Évek jönnek, évek mennek
Talán egyre sebesebbek.
Mindenkiben él egy álom,
Az életet szebbnek látom.
Azt kívánom a világon
Boldog legyen minden áron
Az az ember ki jót akar.
Ki a szépet úgy imádja,
Hogy azt mindig másban látja.
Lássa azt a jó pajtásban,
Lássa azt a legszebb lányban,
Lássa azt, hogy boldog lélek
Lakik minden jó emberben.
Jó az ember, ha lelke van,
Jó az ember, ha szíve van.
Nemcsak dobog, hanem érez,
Ha jót akar meg is kérdez.
Mi bántja a lelked, szíved
Részvételem legyen tied.
Embert látok mindenkiben
Neki adom lelkem, szívem.
Az ember az úgy született,
Mint a harmat és lehelet.
Legcsodásabb ő lehetett.
Mi nem volt benne szeretet,
Másik fele úgy született.
Benne méreg édes mézzel,
Nem fogható fel ez ésszel.
Kérdésem van, de nem mondom
Szóval én ezt el nem rontom.
Meghagyom az utókornak
Hol emberek vágyakoznak
Csodát látni a másikban.
Ez a másik egy csoda lény
Ő a nő ki mindig szerény.
Nő az álmok legszebb vágya
Nincs, ember ki nem kívánja.
Nélküle nincs élet, remény
Minden ember mondja enyém.
Légy enyém, életem párja
Lelkem szívedet bezárja.
Örök napsugár az álom
Lelked szívembe bezárom.
Így repül az élet tova,
Vele együtt az évek sora.
Újévkor új álmok jönnek,
Lelkünkben gyújtanak tüzet
Ígérjük azt, hogy jók leszünk
Rosszat soha nem cselekszünk.
Földön éljünk minden áron,
Akkor is, ha száll az álom.
Álom viszi a világot
Előre, kedvesnek virágot.
Boldog újévet kívánok!

Válasz

Áldás kísérje életed!

Áldás kísérje életed útját
ha az igazságért szólsz
Csendben, némán eltűröd
a megaláztatást az igazságért

Áldás kísérje életed útját
mikor nem félsz kimondani az igazságot
Mikor mások hallgatnak, gyáván
de te felnyitod a szemüket hogy lássanak

Áldás kísérje életed útját
mikor kezedet nyújtod az elesetteknek
Kiket elhagyott minden remény az életért
te erődet adva felsegíted a szívedben élő szeretettel

Áldás kísérje életed útját
mikor önzetlenül adod önmagad az emberekért
Az igazságért, hazádért, szép Magyarországért
ami kevés még él néhány embernek szívükben: az önzetlen, tiszta szeretet

Áldás kísérje életed útját
amikor elhagyna a remény
Áldás szálljon rád fentről: A Jó Isten Áldása
adjon neked erőt, vezessen az égi fény új erőt adva

Áldás kísérje életed útját
ne szomorkodj, figyelj, mert e sorok őszinték
Neked szólnak, neked írom az emberi igazadért
jóságodért, bátorságodért, őszinteségedért az emberek felé

Áldás kísérje életed útját
hidd el, szép az élet és a világ
Ne add fel soha, nézd, neked nyílik ezer virág
nyisd ki szemed, szíved újra, bízz, legyen hited

Áldás kísérje életed útját
bármi történik életedben
Holnap már új nap köszönt rád
új erőt adva neked az igazságért, jóságodért

Áldott vagy és az maradsz e hatalmas világban
nem vagy egyedül soha, vannak még jók, kik melléd állnak
Visszakapod a jót akkor, amikor nem gondolod
hidd el, így van, akármilyen ez a mai világ, vannak még jó emberek!

Szebenyi Judit

Válasz

Johannes R. Becher : Varázserdő

Siklom a már kirajzolt hócsapáson,
a fehér erdőt hangtalan szelem.
Az ismeretlenek nyomát bejárom,
mit már csak alig-alig lát a szem.
A sí-vágányon szállok egymagamban,
minthogyha új országba siklanék.
Fehér erdő simul rám puha-halkan,
s kezemhez ér a fehér sűrüség.
A fák kinyúlnak, és a vad harasztra
a hóköpeny szelíden ráborul.
Kiáltok egyet, és a hang befagyva,
mint holt csilingelés, a csendbe hull.
Még nem lebbenti szét a napsugár a
varázsfüggönyt az alvó fák fölött,
de sejteti a kristálycsillogásba,
hogy vissza tudja varázsolni őt.
Időtlen száguldás a végtelenbe,
s érzed már felejthetetlenül:
varázserdőben szállsz, hóval befedve,
és téged is varázslat vesz körül.
Még befagyott dalok szólnak a csendből,
de már itt-ott madárkák szállanak.
Olykor egy pici hó porzik le fentről,
és megremegteti az ágakat.

Válasz