Árvai János: Itt az ősz

Elmúlt a nyár
Itt az ősz
Kampós bottal
Jár a csősz.
Mert az ősznek
Párja nincs,
Amit csak hoz
Csupa kincs.

A kék szilva
Rád nevet
Alma, körte
Integet.
Hamvas szőlő
Óh, mi jó
Hozzá kenyér
Friss dió.


Ott törik a tengerit
Krumplit szednek
Nézd emitt
A présházban
Must csurog
S forrnak már
Az új borok.

Sárgulnak a levelek
Aztán mind-mind
Lepereg
Sivár, kopár
A határ
Fecske, gólya
Messze jár.

Fátyol fedi
Az eget
Az eső is
Megered
Nincs már derű
Csak ború
S minden olyan
Szomorú.

Válasz

Simon István : Falevelek a földön

Megrázza magát, nézd, a sok fa,
hullik le a száraz levél,
s mint távoli, arany vitorla,
úgy lebeg, ha fújja a szél.

Pirosan ellepi a földet,
vastag, fekete sárra hullt.
S tőle lett már színpompás szőnyeg
fasorok oldalán az út.

Szántáson magányos diófa,
alatta kerek tócsa vér.
S a deret rózsaszínné oldja
a hulló, száguldó levél.

Kopog az ősz arany esője,
kalapom tetején pereg.
Úszik a folyón is előre
a levél, a kivénhedett.

Rázza magát, nézem, a sok fa,
mintha akarva ejtené
öregségét, hogy rőt vitorla
vigye az enyészet felé.

De ág-karjukat égre tartják -
mint naphoz esdeklő kezek,
kérnek vissza már, fiatalság,
tavasz, virágzás, tégedet.

Válasz

Ady Endre - Három őszi könnycsepp

Őszi délben, őszi délben,
Óh, be nehéz
Kacagni a leányokra.

Őszi éjben,őszi éjben,
Óh, be nehéz
Fölnézni a csillagokra.

Őszi éjben, őszi délben,
Óh, be könnyű
Sírva, sírva leborulni.

Válasz

Signor István
Ősz

Minden arany már, a Napsugár is,
mely ontotta kincsét egész Nyáron át
nézd, sok falomb, levél fáradtan hintázik
az őszi széltől, lehullni, pihenni vágy...

Piros bogyók csüngnek csontváz-ágon,
társuk a lomb alig takarja őket
várják a sorsuk, s egy szeles nappalon
lehullva földre, adnak új életet...

Arany tutajként sodródik a vízen
hajtva a széltől egy árva falevél,
táplálta anyját rövid kis életében,
most letette sorsát... tovább már nem remél...

Szép most az Ősz. Akárha köddel
érkezik egy hűvös hajnalon,
s miíg fázósan bújunk össze a csípős esőben,
a Föld készül. Mereng új Tavaszon....

Válasz

Radnóti Miklós: Október

Hűvös arany szél lobog,
leülnek a vándorok.
Kamra mélyén egér rág,
aranylik fenn a faág.
Minden aranysárga itt,
csapzott sárga zászlait
eldobni még nem meri,
hát lengeti a tengeri.

Válasz

Weöres Sándor: Ballada három falevélről

Lehullott három falevél
észrevétlen az őszi ágról.

És jött a szél, a messzi szél,
egy messzi, másik, új világból.-

Elröpült három falevél.
...
Az egyik magasba vágyott:
talált a felhők közt új világot,
emelte, emelte a szél.
...
A másik rohanni vágyott:
magasba hágott és mélybe szállott,
sodorta, sodorta a szél.

Harmadik szédülni vágyott,
szemét lehunyta, semmit se látott,
kavarta, kavarta a szél.

Lobogott három falevél.
...
Lehullott három falevél
tehetetlenül a világból.
Ott lenn a sár, fekete mély-
ki emel fel az őszi sárból,

ti szegény három falevél?

Válasz

Heltai Jenő: Ősz

Nyomon kisér az éjszakában
Valami halk, sejtelmes ének.
A csöndességben az öreg fák
Egymásnak titkokat mesélnek.
Szelíden egymáshoz simúlnak
A mesemondó, karcsú ágak
És mintha mindnek lelke volna,
Suttognak, sírnak, muzsikálnak.
Majd elhallgatnak. Bántja őket
Az őszi éjjel szörnyű csendje
S reszketve, félve összebújnak,
Mintha a lelkük dideregne.
A szél suhogva vág közéjük,
A sok levél sóhajtva rezdül -
A hervadás fehér tündére
Most megy az éjszakán keresztül

Válasz

Tamkó Sirató Károly: Szembeszél

Hogyha
fúj
a szembeszél
okos
ember
nem beszél!
Lélekzik az orrán át!
Nagy hidegben
ősz-esőben
így játssza ki
a náthát!

Válasz

Őri István: A fa éneke a lehulló levélhez


elengedlek...

most menj,
s ha messze jársz is,
azért üzenj,
mert én itt maradok,
nem mozdulhatok
ez a dolgom:
várakozok
a télre,
a fehér bársony létre,
míg te a messze földet járod...

itt várok rád,
hogy visszatérj,
mert én anyád vagyok,
s szerelmes párod...
mesélj majd,
merre jártál
s hogy te is úgy vártál
engem,
mint én téged?
számoltad-e a perceket?
s amikor álmodtál
virágos rétet,
emlékeztél-e rám,
ki e rét fölé borul,
ki alatt hűs az árny
és megpihen a vándor,
ha az est ráalkonyul?
mesélj az álmaidról,
miket a puha avar adott neked
ugye nem fáztál
a bársony hó alatt,
ugye nem bántott
a zord téli üzenet?


itt vagy ágaim alatt,
mégis oly távol...
s bár létünk tűnő pillanat,
állnom kell helyemen,
vigyáznom rád,
testvéreidre,
és a rétre is,
hogy amikor
a Fény király
újra életre kel,
és a Tavasz tündér
már közel,
felemeljelek,
ébresszem
gyengéd álom létedet,
hogy sarjadj ki újra ágamon
s adj nekem
új tavaszt,
új Életet.

Válasz

Mentovics Éva: Ha int az ősz neked.

Nézd, ott pereg a rőt levél,
és szél szalad tova,
s a kertek mélyén érik már
a barna naspolya,

az alma, ott az ághegyen
pirulva rád nevet,
de füstgomoly száll felfelé
amott, a ház felett,

mert lám, a tarka kert mögött
az ősz oson tova,
és élezésre vár megint
a régi korcsolya,

mely ott suhan a tó jegén,
ha jő a tél, a fagy,
ha parti sétány fái közt
a büszke szél szalad.

De most futás, még jöjj velem
a tarka fák alatt,
hol bükkfa karja int feléd,
és pottyan rád a makk,
és szedd a hulló gesztenyét
a sok levél közül,
és gyűjts kosárba egy csomót
amott, a tér mögül!

Öleld magadhoz, fuss tova,
és vidd a kincseket!
Amott suhan a tarka ősz...
nézd, visszaint neked!

www.tvn.hu_8f98d3ef2e88a640b1f695039ff4aa2f.jpg

Válasz