Bella István: Pipacsok, lángok...


Lángokkal veri a nyár, a mély látóhatárig
menekül a mező. De meggyullad, kivirágzik.
Pipacsok tüze tombol, vereslik szakadatlan,
tétova szikraszirmuk feltámad és kirobban
mint szememből a láng is, hogy érezd, tűzbefeslett
virágok közt menekülsz, nyárral perel a tested,
pipacsok gyúlogatnak, hogy végül, elveszetten
a fölgyúlt testű rétek sorsa rajtad beteljen:

Ki lángok ellen kel fel, azt a virágok népe
szerelemre ítéli, boldog száműzetésre,
máglyára veti a nyár és fölgyújtja mint az éhes
tüzektől menekülő, verdeső messzeséget.

Válasz

Mikor betölti a bodulat a nyári délutáni furcsa kék eget ,itt találkoznak a szerelmesek sirva ,nevetve az ég felé emelve fejüket , mert ott fent is nevetnek .köszönöm e gondolatokat ..

Válasz

Ady Endre: A nyári délutánok


Mikor az Ég furcsa, lila-kék
S találkákra mennek a lyányok,
Óh, be titkosak, különösek
Ezek a nyári délutánok.

Járunk bolondul és ittasan
Nagyvárosi utcákon égve,
Fekete, szigoru vonalak
Rajzolódnak a nyári Égre.

A város árnyas és remegő,
Ezer tornya, kéménye, karja
Úgy mered a csókos Ég felé,
Mikéntha ölelni akarna.

Mint zavarodott szerelmesek,
Pírral s pihegve szemben állnak
Az Ég s a Város. Szivük dobog
Vad ritmusára a Halálnak.

Szemünk könnyes, mégis nevetünk,
Föl-föltekintve vágyva, félve
Arra, ki szép s kit nem ismerünk,
Hideg szeretőnkre, az Égre.

S ott fenn az Égen, ott valahol,
Egy-egy pillantást visszavetnek.
Sírván nevetünk az Ég alatt
S ott fenn, ott fenn, ott is nevetnek.

Válasz

Balogh József: Nyár
Nyár kacsint be az ablakon
egy tikkadtságos hajnalon,
fénye a redőnyt törve át
magával füröszt hűs szobát.

Paplant ébreszt és takarót,
lajháros-lusta ágylakót,
tarisznyájában új virág,
- nem kap a szirma hőgutát -,

s van benne friss vakáció,
egy tópartra szánt rádió,
fecskék cikázó röpte száz,
veríték-lázas kerti ház…

A dinnye tőle cukrosul,
nevet a Nap rá huncutul,
izzad az erdő, fű, a rét,
patak párolog, és az ég
szinte önmagát fényli szét.

Vihar, ha orvul mennydörög:
kugliznak fönn az ördögök,
fürge felhő száll, dús-esős,
lenn fű között időz az őz,
hisz’ messzi még az ősz, a csősz.

Válasz

Andók Veronika: Vakáció
Láttam a napot, súgta a szélnek:
Várnak a tavak, csónakok, stégek.
És tényleg a táblán virul egy szó,
Csupaszín betűkkel: VAKÁCIÓ!

Két hónap napfény vár ránk a nyárban,
Kószálunk vígan viruló tájban,
Hűsítő tavakra, strandokra járunk,
Nincs is ilyenkor boldogabb nálunk.

Tekergünk sokat, nem riaszt felhő,
Csalogat mező, hívogat erdő.
Aranykalász közt pipacsok égnek,
Kék búzavirág suttog a szélnek.

Távol a gyorsvonat füttye után
Kaláccsal, cukorral nagymama vár.
Játszani, nyaralni, élni de jó!
Szeretünk, szeretünk, VAKÁCIÓ!

Válasz

"Csobog már a kis patak
Zöld a lomb a réten,
Méhe zsong, virág fakad
Szellő zúg mesét.
Illat száll, madár dalol,
Felhőtlen a táj,
Hív az erdő, hív a völgy,
Hív a napsugár."

taj10.jpg

Válasz

Ez a vers a naplementét idézi meg maga elé ,és a természetben a csöpp bogarakat ahogyan a csöndben és a hold fényében pihenni térnek .köszönöm Gizike

Válasz

Fecske Csaba: Aranyat rejt a nyár

A nap már hazaszállt:
elfogyó, sárga folt –
Az égi vizekben
fürödni kezd a hold.

Fürödni kezd a hold.
A fűben csöpp bogár.
Végtelen mezőkön
aranyat rejt a nyár.

Aranyat rejt a nyár.
Mezítláb jár a csönd.
A földön béke van,
s fényesség odafönt.

Válasz

"Künn a fákon újra szól a víg kakukkmadár,
napsugárban úszik minden száll az illatár.
Nyár van nyár, röpke lepke száll virágra
zümmög száz bogár.

Lombos ágon csókot vált az ifjú gerle pár
nyár van nyár van kakukk szól már a fák közt,
kakukk be szép a nyár.
Nyár van nyár van kakukk szól már."

kek_sarga.jpg

Válasz

Csokonai Vitéz Mihály: A nyár

A nap kettőztetvén hév tüzét a Rákon,
Magossan tűndöklik a hideg klímákon.
Hevűl a Neméa sárga oroszlányja,
Mert súgárit a nap rá közelről hányja.
Vévén a Szírius tőle melegséget,
Tüzes csillagával minden határt éget:
S mihelyt dögleletes fényű csillagzatja
Magát a ráfordúlt égen kimutatja,
Azonnal a tavasz szépségi hervadnak,
A kies ligetek, mezők elfonnyadnak.
A tőle megaszalt természetnek szomja
A rétek haldokló virágit lenyomja.
Lekonyúl a beteg liliom s tulipánt,
Melyeket belől egy száraz hektika bánt.
Illatos kebelek Flórához temjénez,
Hogy könyörűljön már beteg seregén ez.
Neki alázatos szárok meghajlítják,
Az újító essőt nyílt szájjal áhítják.
El is jön az esső néha nagy felhővel,
De széllel, dörgéssel, villámmal s mennykővel.
A forgószél öszvetördeli a fákat,
Elsodorja a szép vetést és plántákat.
A rohanó zápor a rétet elmossa,
A virágok nemző részit lecsapdossa.
A tüzes mennydörgés minden szívet gyötör,
A langozó mennykő mindenfelé ront, tör.
Kopog a jégesső, tördel mindeneket,
Mind pocsékká tészi a szántófőldeket.
De mihelyt a setét felhők elrepűlnek,
A haragos egek ismét kiderűlnek.
A mosdott nap egy fél felhőre könyököl,
A megszűrt áerben vidáman tűndököl.
Szépen villogtatja a szagos rétekben
Apró képecskéit a kristály cseppekben.
A megéledt barmok s vadak ugrándoznak,
A víg madarakkal az erdők hangoznak. -
Egy Ily hűs essőért mennyit sohajtozott,
Akit az izzadság és por bésározott.
Aki lankadt karral vonta már kaszáját,
Be édes örömmel kezdi most munkáját.
Be ártatlan élet, be édes nyúgalom,
Melynek megsózója a munka s szorgalom.
Óh, be kedves álom, mely az elfáradott
Inaknak szükséges megtágúlást adott! -
Be jól esik a szűk étel, ha eleve
A munkás gyomrába minden vérré leve.
Ti, kiknek nem ízes sem álom, sem étel,
Lássátok, milyen jó ez a dologtétel.
Ti puhák, a gyepre fekünni sem mertek,
Sőt a lágy pihén is sziszegve hevertek.
Páva módon fénylő baglyok, kik módiból
Éjtszakát csináltok a nap óráiból;
Ti elpuhúlt testtel ürögtök, forogtok,
Vagy egész napestig ájúltan hortyogtok.
Mikor öszvefőttök a forró dunyhába,
Érzésetek zsibbadt, agyvelőtök kába.
Finnyás henyék, kiknek a has istenetek,
Herék, kik csak azért éltek, hogy egyetek.
Hány fogásba esett jóízűn egy falat,
Hogy hasfájás nem jött reátok azalatt?
S a munkás kenyerét, sajtját előveszi:
Délbe, estve, mindég jóízűen eszi;
Tiszta forrásvízzel enyhűl igaz szomja:
Mikor fejeteket a sok bor elnyomja.
Így mikor sok kincsbe áll néktek a halál:
Ő egy napi számból új életre talál.
S mikor nyavalyák közt henyél a negédes:
Néki a munka közt éte, álma édes.
Te szegény arató, ki uradnak a nagy
Szerencsét irígyled, hallgass: Boldogabb vagy!

206550_2950748206550_big_1397657_8942_n.bmp

Válasz