Pál Júlia
Hónapsoroló
November

Nyargalászik szél úrfi szabadon, és oly gondtalan,
Otthont keres a vándor, hisz dermesztő hideg van.
Vacog az őszi hajnal is, fagyos éjjelből kelteget,
Eljött az idő, hogy a kandalló tüzénél elmélkedj!
Muzsikája nem szól a vidám tücsök kománknak,
Brummogó barátaink is barlangba csoszognak.
Eső mosta, kopár fákat télbe ringatja az álom,
Rügyfakadást, új színeket ígér minden virágszálon.

Válasz

Arany János: Mátyás anyja

Szilágyi
Örzsébet
Levelét megirta;
Szerelmes
Könnyével
Azt is telesirta.

Fiának
A levél,
Prága városába,
Örömhírt
Viszen a
Szomorú fogságba:

„Gyermekem!
Ne mozdulj
Prága városából;
Kiveszlek,
Kiváltlak
A nehéz rabságból.

„Arannyal,
Ezüsttel
Megfizetek érted;
Szívemen
Hordom én
A te hazatérted.

„Ne mozdulj,
Ne indulj,
Én egyetlen árvám!
Ki lesz az
Én fiam
Ha megejt az ármány?

„Adassék
A levél
Hunyadi Mátyásnak,
Tulajdon
Kezébe,
Senkinek se másnak.”

Fekete
Viaszból
Nyom reá pecsétet;
Könyöklőn
Várnak az
Udvari cselédek.

„Ki viszi
Hamarabb
Levelem Prágába?
Száz arany,
Meg a ló,
Teste fáradsága.”

„Viszem én,
Viszem én,
Hét nap elegendő.”
„Szerelmes
Szivemnek
Hét egész esztendő!”

„Viszem én,
Hozom én
Válaszát három nap.”
„Szerelmes
Szivemnek
Három egész hónap!”

„Istenem,
Istenem,
Mért nem adál szárnyat,
Hogy utól-
Érhetném
Az anyai vágyat!” –

S ahol jön,
Ahol jön
Egy fekete holló;
Hunyadi
Paizsán
Ül ahhoz hasonló.

Lecsapott,
Lecsapott
Fekete szélvészből,
Kikapá
Levelét
Az anyai kézből.

„Hamar a
Madarat!…
El kell venni tőle!”
Szalad a
Sokaság
Nyomba, hogy lelője.

Madarat
Nem egyet,
Százat is meglőnek:
Híre sincs,
Nyoma sincs
A levélvivőnek.

Napestig
Az erdőn
Űzeti hiába:
Éjfelen
Kocognak
Özvegy ablakába.

„Ki kopog?
Mi kopog?
Egy fekete holló!
Nála még
A levél,
Vagy ahhoz hasonló.

Piros a
Pecsétje;
Finom a hajtása:
Oh áldott,
Oh áldott
A keze-irása!”

Válasz

Kányádi Sándor:Novemberi szél


Lefonnyadt rég az áfonya,

deres a medve lábnyoma.

Lecsupaszult a málnavész.

Minden toboz a földre néz.

Hályogod szemmel pillogat

olykor néhányat még a nap.

Se cirpelés, se csipogás,

hallgat minden kis muzsikás.

Csak a szél, csak a szél,

egyedül ő zenél.



Ág se moccanhat nélküle,

minden kis hang az ő műve.

A medve helyett ő morog.

Övé minden csőr és torok,

ő játszik minden furulyán,

harsonán, dobon, pikulán.

Táncoltat erdőt, bokrokat,

lebbent az égre fodrokat,

s annak, ki ellene szegül,

annak a hátán hegedül.

Válasz

Heltai Jenő: Mert dalaimnak...

Mert dalaimnak azt a részét,
Mely túlnyomónak mondható,
-Minek tagadjam gyöngeségem-
Kegyedhez írtam, kis Kató.

És dalaimnak az a része,
Mely túlnyomónak mondható,
Kegyednek semmiképp se tetszett,
Sőt visszatetszett, kis Kató.

Igaz, hogy önt tegezni mertem,
Ami botránynak mondható,
Mert önt csupán magáznom illik,
Vagy kegyedeznem, kis Kató.

De dalaimnak azt a részét,
Mely túlnyomónak mondható,
Mégis szívemből szívhez írtam,
Az ön szívéhez, kis Kató.

Hogy ön hideg maradt s kegyetlen,
Már ez malőrnek mondható,
Ha bánatomban meghalok most,
Magára vessen, kis Kató.

Magára vessen, ha belőlem
Más nem marad meg, kis Kató,
Mint dalaimnak az a része,
Mely túlnyomónak mondható.

Válasz

Petőfi Sándor: A négyökrös szekér


Nem Pesten történt, amit hallotok.
Ott ily regényes dolgok nem történnek.
A társaságnak úri tagjai
Szekérre ültek és azon menének.
Szekéren mentek, de ökörszekéren.
Két pár ökör tevé a fogatot.
Az országúton végig a szekérrel
A négy ökör lassacskán ballagott.

Világos éj volt. A hold fenn vala;
Halványan járt a megszakadt felhőkben,
Miként a bús hölgy, aki férjinek
Sírhalmát keresi a temetőben.
Kalmár szellő járt a szomszéd mezőkön.
S vett a füvektől édes illatot.
Az országúton végig a szekérrel
A négy ökör lassacskán ballagott.

A társaságban én is ott valék,
S valék szomszédja épen Erzsikének,
A társaságnak többi tagjai
Beszélgetének s énekelgetének.
Én ábrándoztam s szóltam Erzsikéhez:
"Ne válasszunk magunknak csillagot?"
Az országúton végig a szekérrel
A négy ökör lassacskán ballagott.

"Ne válasszunk magunknak csillagot?"
Szólék én ábrándozva Erzsikéhez,
"A csillag vissza fog vezetni majd
A mult időknek boldog emlékéhez,
Ha elszakaszt a sors egymástul minket."
S választottunk magunknak csillagot.
Az országúton végig a szekérrel
A négy ökör lassacskán ballagott.

Válasz

Bisztray Ádám: November kapui

"November kapui megnyílnak,
s beömlik rajtuk a köd,
száraz völgyét, vékonyka csemetefáit
áztatja késve jött eső..."

**************************************
Babits Mihály: A dal

...Megmondom a titkát édesem a dalnak:
önmagát hallgatja, aki dalra hallgat.
Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek....

Válasz

Pál Júlia
Hónapsoroló
November

Nyargalászik szél úrfi szabadon, és oly gondtalan,
Otthont keres a vándor, hisz dermesztő hideg van.
Vacog az őszi hajnal is, fagyos éjjelből kelteget,
Eljött az idő, hogy a kandalló tüzénél elmélkedj!
Muzsikája nem szól a vidám tücsök kománknak,
Brummogó barátaink is barlangba csoszognak.
Eső mosta, kopár fákat télbe ringatja az álom,
Rügyfakadást, új színeket ígér minden virágszálon.

Válasz

Füst Milán: Nyilas - hava

Ősz van, korán sötétül és künn esik.
Vénül az idő s könnyei szakállára peregnek.
Magános lélek! S ködös éjjeken át didereg,
S csak ködös hajnalidőbe derül, mikor rohanó,
Tengerzöld felhők úsznak az égen. Holtan
Fekszik a lélek ilyenkor s boldog. Jószívű szellem,
Idegen szellem közeleg s tengerzöld
Szőlőfürtöt tart bús arca elé...

Válasz

Juhász Gyula: November

Nem is búcsúzott, elment szótalan,
Az ifjúságom, íme odavan.

Nem is tudtam, hogy valaha volt,
Hisz mindig búról és gondról dalolt.

Nem is szerettem fanyar új borát,
Asszonytalan és pénztelen sorát.

Nem is sirattam el, csak csöndesen
Elbámulok az eltűnt éveken:

És ma sír, zúg, búg, zendül az avar:
Holt ifjúságom most élni akar!

Válasz

Ady Endre: Őszi éjszakán

A szél, ha hűvös éjszakákon
Lehűti mámoros fejem,
A te hideg, utolsó csókod,
Az jut eszembe én nekem.

Hiába száll agyamra mámor,
S virrasztok annyi éjszakát,
Mindig érzem annak a csóknak
Halálos, dermesztő fagyát.

Ajkad akkor tapadt ajkamra
Utólszor...aztán vége volt...
Talán tavasz sem volt azóta,
Az egész világ néma, holt...

Mikor a szél fülembe súgja ,
Hogy csóknak, üdvnek vége van,
A sírból is életre kelnék:
Zokognék, sírnék hangosan.

Válasz