Weöres Sándor – Szép a fenyő verse.

Szép a fenyő télen-nyáron,
sose lepi dermedt álom:
míg az ágán jég szikrázik,
üde zöldje csak pompázik.


Nagykarácsony immár eljő,
érkezik az újesztendő.
Míg a mező dermed, fázik,
a zöld fenyves csak pompázik.

Válasz

Juhász Gyula - Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Behegesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.

Válasz

Kun Magdolna: Advent első gyertyalángja

Advent első gyertyalángja legyen ma a béke,
apró gyermekszívek szépreményű éke.
Ráncos, fázós kézfejeknek forró meleg kályha,
szomorú arcocskáknak pihe-puha párna.

Advent első gyertyalángja legyen ma a mosoly,
ott is ahol szívfájdító nyomorúság honol,
hisz az Adventi gyertyákban fellobbanó láng,
koldusra és királyra is mennyei fényt ád.

Válasz

Szuhanics Albert : Erzsébet nap

Az ősz s a tél kapujában
sorban nevek állanak.
Erzsébet fénylő közöttük,
ragyog, mint az őszi nap.

Előtte fák titkos fényben,
rőt levéllel, csillogón,
Mögötte a fehér hó hull,
átlépvén bús őszutón.

Óh, Erzsébet, milyen szép vagy,
mégis szeszélyes valál.
Néha reggel még ősz az úr,
de már tél van délután.

Királynője magyaroknak,
örök emlék ez nekünk.
Ámde neved nem enyészik,
egyik nagy-nagy ünnepünk.

Böbe, Zsóka, Elizabeth,
Liza, Zsike, Bözsike.
Anyánk, húgunk, nejünk neve,
míg nővérünk Erzsike.

Tüzes tekintetű Erzsók,
te hoztál fehér havat.
Mégis forró a te lényed,
s e hó még oly olvatag.

Eliz tudja, Böbe még nem,
hogy milyen a szerelem.
Kívánom, hogy névnapotok
számos, s nagyon szép legyen!

Erzsike, én megköszöntlek,
Böske néni figyelj rám!
Kívánok sok boldogságot,
ezen a szép délután!

Válasz

Arany János: Nem kell dér ...


Nem kell dér az őszi lombnak,
Mégis egyre sárgul:
Dér nekűl is, fagy nekűl is,
Lesohajt az ágrul.

Nem kell bú az aggott főnek,
Mégis egyre őszül:
Bú nekűl is, gond nekűl is
Nyugalomra készül.

Hátha dér-fagy, bú-gond érte,
Ősze is már késő:
Hogy' pereljen sorsa ellen
A szegény lomb és fő!...

Válasz

Benedek Elek: Az öreg faültető éneke

Ragyogj, ragyogj még őszi napsugár,
Melengesd testét az elaggott földnek!
Szánd meg szegényt, óh nézzed, mily kopár,
Talán nem is zöldül ki soha többet.

Ragyogj, ragyogj még nyájas-szelíden,
A zord szelet kergesd a messzeségnek,
Hadd ültetek fát szépen, rendiben,
Oh, nem magamnak - az új nemzedéknek!

Ragyogj, ragyogj még, s azzal ne törődj,
Munkám örömét hogy aligha látom...
Jól tudják ezt a vén faültetők,
Oh, jól tudom én is, nap barátom!

Oh, jól tudom, hogy más szedi le majd
Édes gyümölcsét mind ez ifjú fáknak,
Örömet, hasznot nékem egy se hajt,
Fáradt testemnek sose adnak árnyat!

Mindegy!Te csak ragyogj, segélj nekem,
A zord szelet kergesd a messzeségnek,
Mi hasznom benne? - én nem kérdezem,
Csak ültetek a jövő nemzedéknek.

Válasz

Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért

Fák, csillagok, állatok és kövek
szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.

Csókold helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.

Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket csillagos éjszaka.

Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.

S ti mind, élő és holt anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,

Vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.

Az ember gonosz, benne nem bízom,
De tűz, víz, ég, s föld igaz rokonom.

Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

Tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek.

Válasz

Petőfi Sándor: ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN UJRA

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. –

Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.

Válasz

Benedek Elek: Aratáskor

Megérett a búza, sárgul a kalásza
Piroslik a szeme, kész az aratásra.
Dűl a kalásztenger, a kalongyák gyűlnek,
Aratók danája hangzik mindenünnet.

Amerre én járok, mindenütt aratnak,
Izzad a szegény nép, tüzében a napnak.
Arcát a tüzes nap perzseli keményen,
Bánja is a jó nép, dolgozik serényen.

Peng a kasza, sarló, csendül hegy, völgy, róna,
Nincs az a muzsika, amely szebben szólna:
Még a pacsirta is elhallgat dalával,
A levegő-égben némán lebeg, szárnyal.

Válasz

Petőfi Sándor: Távolból

Kis lak áll a nagy Duna mentében;
Oh mi drága e lakocska nékem!
Könnyben úszik két szemem pillája,
Valahányszor emlékszem reája.

Bár maradtam volna benne végig!
De az embert vágyai vezérlik;
Vágyaimnak sólyomszárnya támadt,
S odahagytam oslakom s anyámat.

Kínok égtek a szülokebelben,
Hogy bucsúmnak csókját ráleheltem;
S kínja lángi el nem aluvának
Jéggyöngyétol szeme harmatának.

Mint ölelt át reszketo karával!
Mint marasztott esdeklo szavával!
Oh, ha akkor látok a világba:
Nem marasztott volna tán hiába.

Szép reményink hajnalcsillagánál
A jövendo tündérkert gyanánt áll,
S csak midon a tömkelegbe lépünk,
Venni észre gyászos tévedésünk.

Engem is hogy csillogó reményem
Biztatott csak, minek elbeszélnem?
S hogy mióta járom a világot,
Bolygó lábam száz tövisre hágott.

...Szép hazámba ismerosök mennek;
Jó anyámnak tolök mit izenjek?
Szóljatok be, földiek, ha lészen
Útazástok háza közelében.

Mondjátok, hogy könnyeit ne öntse,
Mert fiának kedvez a szerencse - -
Ah, ha tudná, mily nyomorban élek,
Megrepedne a szive szegények!

Válasz