A régi szép idők a gyermekkor tör fel az irójából az az ős régi ház melyben felnőtt emlékként elevenedik meg előtte ...köszönöm ..

Válasz

Juhász Gyula - Szögedi intérieur

Pirosló abrosz, friss szalonna,
Búbos kemence, jó meleg,
Pár kurta rőf a szoba hossza,
Megférnek a jó emberek.
Nagy ágy fölött a házi áldás,
Arany rámában a király,
Künn kora tavasz szele lármáz,
Benn enyhe, renyhe félhomály.
Fölenged itten kósza szívem
S kakukkos óraként ketyeg,
Be jó a csönd, az óbor itt benn,
Be jók e józan emberek!
Ha itt maradtam volna szépen
És fogtam volna a gyalut,
Utód apáim örökében.
Az óra szól: kakukk, kakukk!

Válasz

Mosoly az arcodon

Szeretném látni a mosolyt az arcodon,
Tisztán, szelíden úgy, hogy ragyogjon:
Szeretném látni a boldog szemeket,
Amelyekből más is erőt meríthet.

Szeretném hallani a boldog nevetést,
Amely mindig őszinte és békés.
Hallani, ahogy a jót dicséri szád,
S nem az elégedetlenség nehezedik rád.

Szeretném érezni, hogy békés a világod,
Hogy hiteddel a rosszat leigázod.
Felülkerekedsz a súlyos bánaton,
Hisz Isten veled van minden utadon.

Szeretném tudni, hogy jó döntést hozol,
Ha válaszút előtt botladozol.
Mindig tudd pontosan, melyik Isten útja,
Tudd, ha rálépsz boldogság vár rajta.

Szeretném, hogy vágyaid valóra váljanak,
De hinned kell, hogy imáid meghallgattatnak.
S ehhez legyen az a hely a templomod,
Ahol a válasz már a szívedben visszhangoz

Szeretném, ha aggódó szíved lecsendesülne,
Ha minden gondod Isten elé lenne letéve.
Ha szíved ezáltal teljesen felszabadulna,
A fénysugár lelkedig hatolhatna.

Szeretném, ha veled érted imádkozhatnék,
A bánatodban is szívesen osztoznék.
Ha nyújtod a kezed, Isten elé vezetlek,
Hitem szikrájából lángot gyújtok neked.

Szeretném, akár a könnyeid árán is,
Hogy hinni tudj abban, aki felszabadít.
Egy kőhajtásnyira van az igaz szeretet,
De a követ neked kell a földről felemelned.

Weöres Sándor

Válasz

József Attila - Imádság megfáradtaknak

Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja,
Akkor szívünkben zuhatagok vannak,
De erősebbek vagyunk gyönge életünknél,
Mert a fűszálak sose csorbulnak ki,
Csak a kardok, tornyok és ölő igék,
Most mégis, megfáradván
Dicséreteddel keresünk új erőt
S önmagunk előtt is térdet hajtunk, mondván:
Szabadíts meg a gonosztól.
Akarom.

Válasz

Bölcsen és derűsen

Bölcsen és derűsen be szép volna élni,
Élni, nem remélni,
Haláltól se félni, véle megbékélni.

Temetőbe járni, vígan elsétálni,
Koszorúkat látni
S mosolyogni: utunk oda mily parányi.

Nézni az egekre, tavaszi mezőkre,
Téli örökzöldre,
Altatóra várva heverni a földre.

Bölcsen és derűsen be szép volna élni,
Élni, mit se félni,
Rövid földi lázat könnyűnek ítélni!

Juhász Gyula

Válasz

Ady Endre
A szivárvány halála


Soha olyan ékes szivárványt:
Abroncsként fogta az Eget.
Soha olyan szent abroncsot még,
Olyan szélest, olyan ölelőt,
De íme esteledett.

Már unták is bámulni nézni
Parasztok, barmok, madarak,
Szégyenkeztek szemek és öklök,
Hogy ellágyultak ott a mezőn
Egy rongy szivárvány alatt.

Kacsintgatott már csúfolódva
A vén nap is temetkezőn.
Tetszett neki, hogy egy szivárvány,
Egy szín-csoda ámulást terem
Józan és trágyás mezőn.

Csak a szivárvány várt még mindig,
Folyton szebb lett, ahogy bukott,
Sírón nézett le a mezőre
S aztán beitták szent színeit
Távozó felhő-hugok.

A vén Nap leesett mosolygón,
Föllélegzett egész világ:
Nem valók az izzadt mezőkre
Eféle bolond és nagyszerű,
Szent, égi komédiák.

Válasz

Juhász Gyula - Megy a hajó

Kürtőhang búg a mély, fekete éjbe,
Panaszos búgás, ködben elhaló,
A titokterhes ismeretlenségbe
Lomhán indul az utolsó hajó.
Egy piros kendő még lobog a szélben,
Egy asszony a parton még integet,
De búcsúszava elhal a vak éjben
És zokogása, a szárnyaszegett!

Egykedvűn áll a kapitány a hídon.
Vén, viharverte, vaskezű legény,
Nem csillan könnyű a szemébe' titkon,
Nem rejtezik vád szíve rejtekén!
Pedig alant, a szűk hajófenéken,
Magába fojtva gubbaszt száz sirám,
Míg fönn egy távol viharnak szelében
Új csillagon csügg a vén kapitány.

Mennek, sietnek. A bihari róna,
Kúnság, Bánság pusztája elmaradt.
Nem tart velük, csak egy rög és egy nóta,
Mindent beföd a szürke alkonyat!
Az égnek pásztortüzei lobognak,
Aranymezőknek délibábja int
S a fáradt, béna, néma magyaroknak
Egy új világ harsogja dalait!

A költő is megy. Hisz viharmadár volt
S jeges közönyben szárnya elfagyott.
Ő is nézi a fedélzeten állva
A hideg fényű, sarki csillagot.
Könnyű az égen némán tündökölni,
De dalos ajkkal lenn hallgatni fáj,
És koldus Lázárként koncért pörölni,
Mikor a lelkünk dús álmú király!

Hát menjenek! Hagyják el ezt a tájat,
A lusta ködöt, a meddő avart,
Ne hallják tar gally őszies sirámát,
Ne lássák lassan tűnni a magyart, -
Mint gyérül egyre, vad vízként kicsapva
Szűk Európa irigy szigetén...
Mint borul rája enyészet homokja
És siratatlan' mint vesz el, szegény!

Válasz

Babits Mihály:
Sírvers

Itt nyugszom. Végre megnyugodtam
a hosszú szenvedés után.
Keserű lelkemet kiadtam
s mint dőlt fatörzs, fekszem sután.
Keserű lelkemet kiadtam,
mint fájó gennyet a beteg:
magamtól is védve maradtam:
akarva sem szenvedhetek.



Nincs jobb világ a másvilágnál,
a másvilágon nincs világ,
s nincs jobb világ a nincs-világnál,
mert féreg nélkül nincs virág.
Nincs jobb világ a nincs-világnál,
hol féreg van csak, nincs virág,
hol féreg nem kár, hogyha rágcsál.
hol féreg nem fáj, hogyha rág.

Itt nyugszom. Végre megnyugodtam.
Elszállt az álom és a láz.
Ma föld fölöttem, föld alattam,
és nem emel, és nem aláz.
Ma föld fölöttem, föld alattam,
koporsó kerít, néma ház.
Keserű lelkemet kiadtam
és nem bosszant a léha gyász.

Nincs jobb világ a másvilágnál,
mely halkan létlen létre bont,
mert jobb ha nem látsz, mint ha látnál,
s hol semmi érzés, semmi gond.
Mert jobb ha nem látsz, mint ha látnál,
és jobb a száraz, puszta csont
ez ideges, húsos világnál,
mely oly keserves és bolond.

Válasz

Petőfi Sándor: A virágnak megtiltani nem lehet

A virágnak megtiltani nem lehet,
Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet;
Kikelet a lány, virág a szerelem,
Kikeletre virítani kénytelen.
Kedves babám, megláttalak, szeretlek!
Szeretôje lettem én szép lelkednek -
Szép lelkednek, mely mosolyog szelíden
Szemeidnek bűvös-bájos tükrében.
Titkos kérdés keletkezik szívemben:
Mást szeretsz-e, gyöngyvirágom, vagy engem?
Egymást űzi bennem e két gondolat,
Mint ôsszel a felhô a napsugarat.
Jaj ha tudnám, hogy másnak vár csókjára
Tündér orcád tejben úszó rózsája:
Bujdosója lennék a nagyvilágnak,
Vagy oda adnám magamat a halálnak.
Ragyogj reám, boldogságom csillaga!
Hogy ne legyen életem bús éjszaka;
Szeress engem, szívem gyöngye, ha lehet,
Hogy az isten áldja meg a lelkedet.

Válasz

Istenem,, milyen jó mégcsak olvasni is hogy az együttérzés nem halt ki az emberi szivekből ,mindig melletted és veled ,ez az amit nem lehet megvenni semmivel ....köszönöm ...

Válasz