Egy kisfiú bejött a kertbe, ahol a nagypapa ásott. A kisfiú kérte:
- Nagypapa, add oda, majd én!
- Kisfiam, te még kicsi vagy! Nem lehet...
- De én akarok! Én itt akarok dolgozni a kertben!
- Jó, ha itt akarsz dolgozni, és valóban akarsz nekem segíteni, akkor vannak itt ilyen fehér kövecskék a földben, ezeket mind, amit itt látsz, szedd össze, és rakd egy rakásra.
- Nem! Nem akarom!
- De te mondtad, hogy akarsz segíteni! Akkor szedd össze a kövecskéket, és hordd a sarokba, ez nekem nagy segítség lesz!
- Nem, én ásni akarok!
- Tudod mit, ha nem akarsz segíteni, menj ki a kertből!
Sokan akarnak szolgálni az Úrnak, de csak akkor, ha meglesz a gyógyítás ajándéka vagy a prófétálás, vagy a szabadítási ajándéka... testvérek, nem ott kezdődik a munka! Nekünk fel kell növekedni, megerősödni arra, hogy az ásót megtartsuk és tudjunk vele dolgozni! Nagyon kedves és jó szolgálatot tett volna az a kisfiú, ha összeszedi azokat a kis kövecskéket. Csak ez nem lett volna olyan látványos! Hadd lássák, hogy én ástam, én valaki vagyok! Ebben a kísértésben vagyunk sokszor mi is! Szeretnénk az Úrnak szolgálni, szeretnénk, hogy az ajándékok kibontakozzanak, de olyan látható módon szeretnénk, hogy lássák, mennyire lelki emberek vagyunk mi! Pedig nekünk ott kell elkezdeni a kis kövecskéknél!
forrás:Demeter Zoltán

Válasz

Egyik nap, egy férfi megállított az utcán. Segítséget kért tőlem a tájékozódásban.
Minden szokásosan zajlott, elmagyaráztam neki, hogy juthat el oda, ahová menni szeretne. Elköszöntem.
Már éppen tovább indultam volna, amikor hirtelen utánam szólt, hogy újból megállítson.
- Kérhetnék még valamit?- hangzott el a kérdés.
Visszafordultam hozzá, bólintottam, majd megkérdeztem tőle, hogy mit szeretne.
- Egy mosolyt. - mondta.
Ekkor rámosolyogtam, és nem csak azért, mert megkért. Nem, ez egy szívből jövő mosoly volt.
Elment.
Ez elgondolkodtatott. A mai rohanó világban, alig figyelünk egymásra. Előítéleteket támasztunk mindenkivel szemben.
Mert mi is jut rögtön az ember eszébe, ha valamit kérnek tőle? Biztos szívességet szeretne, pénzt, egy szál cigit, vagy hogy vigyem el valahová, esetleg rám akar nyomulni.
Persze, erre is van példa bőven, ami miatt pont ezek a gondolatok fordulnak meg a fejünkben először.
Gyanakvó szemekkel vizslatunk minden idegent, mintha egyformák lennének. Pedig nem azok.
Kevesebb előítélettel kéne fordulnunk a másikhoz, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy azt kéri tőlünk, amire számítunk.
Egy mosoly nem kerül semmibe, de annál többet jelent, mindkét fél számára. És ezzel a kis kéréssel, én is kaptam tőle valamit. Mert ez az ismeretlen férfi, engem biztosan megtanított egy nagyon fontos dologra. Arra, hogy mielőtt ítélkeznék, várjam meg a választ.
forrás:hoxa.hu

Válasz

Ez nagyon tetszik!!!Okos bácsi!!

Előzmény

Válasz

Így kell RENDŐRT HÍVNI!

Éppen lefeküdtünk volna, mikor az asszony szólt, hogy ég a lámpa a garázsban. Kinézek és látom ám, hogy négy markos cigány legény serényen hordja kifelé a cuccaimat, aztán rakják az utcán ácsorgó teherautóra ezerrel.
Kapom a telefont, hívom a rendőrséget, de azt mondja egy zsernyák, hogy momentán egy szabad kocsijuk sincs, de nyugi, amint lesz, jönnek, és már le is tette. Nekem meg a fejembe szaladt az adrenalin azonnal, úgy hogy ismét felhívtam a szervet.
Mondom neki, az előbb telefonáltam, hogy jöjjenek, de már nem kell sietniük. Ugyanis fogtam a puskámat, és lepuffantottam mind a négyet, helyszínelni meg tényleg ráérnek később is.
No, le se tettem a kagylót, négy rendőrautó már ott is volt a házunk előtt, plusz a mentő. El is kapták a betörőket ízibe.
Az egyik rendőr, aki velem is hajlandó volt szóba elegyedni megjegyezte:
- Mintha azt mondta volna, hogy lelőtte mind a négyet.
Mire én: - Maguk meg valami olyasmit mondtak, hogy nem tudnak küldeni senkit.

Válasz

El fog jönni a nap

El fog jönni a nap, amikor a napfény lágyan megsimogatja az arcodat, és te elhiszed végre, hogy szerethető és értékes vagy.
El fog jönni a nap, amikor végre értékeled a szellő simogatását, egy andalító zene izgató ritmusát, a gőzölgő kávé zamatát, a pecsenyehús szaftját a szádban, a barát ölelését, a jó szó hatalmát, az ereidben pumpáló vér lüktetését.
El fog jönni a nap, amikor megfáradt tested végre erőre kap, és érezni kezd. S te végre megfürdőzöl egy őszinte mosolyban, egy mámorító pillanat varázsában,
ha egy idegen szempár kihívóan rád mered egy autóban ülve, miközben reggel sietősen áthaladsz a zebrán.
El fog jönni a nap, amikor végre kihúzod magad, megacélozod megkínzott gerincedet, s nem hiszel többé hazug szeretőnek, álságos ígéreteknek, hamis embereknek, s úgy döntesz, életedet nem az érdek, hanem az érték határozza meg.
El fog jönni a nap, amikor kihajítod a sok szemetet, és tisztára mosod bemocskolt életedet.
El fog jönni a nap, amikor a haldoklás helyett az életet választod. Amikor nemet mondasz a gonoszságra, az aljasságra, a fájdalomra, a megalázó helyzetekre, és a félelemre. El fog jönni a nap, amikor bátor leszel és végre elkezdesz hinni. Magadban, a jóban, a boldogságban, az élet szépségében, a döntés szabadságában.
El fog jönni a nap.
Csak higgy benne végre!
Szalai Vivien

Válasz

Öreg ember napáldozatja

- teljesen elvarázsolt a Tömörkényi stílusvilága -

Faragó Monyhért mögunta magát. Úgy vót, hogy ült eddig a tanyaház előtt a
kispadon, aztán pipázott. Rossz dohányt pipázott a garasos pipából. Tajtékpipából csak
ünnepnap szokás ez. Továbbá faragott a bicskával. Vót ott egy darab fa, epörfa, a pad
fölött.
Hullajtotta az epörfa az ágát. Öreg mán ügön, ez ettül van. Egy ága levált. Odaesött
Mönyhért elébe. Békésen. Nem ütötte mög Mönyhértöt. Mönyhért ültette ezt a fát ötven
esztendő előtt. Nem is ötven esztendő előtt, hanem ötvenkét esztendő előtt. Gyükerire zabot
szórt, hogy a fa mögfogamzzon. No, adott is ötven esztendő úta ölég epröt a malacoknak.
Ilyen a fa. A fa csakúgy él, mint az embör, csak éppen hogy lába nincs.
Lát mindönt, tud mindönt. Tisztán csak azért nyúl magosra, hogy széttekintsön a vidékön. Jó nép a fa, embörök.
Leesött a faág. Menyhért nézte. " Legyüttél?"; kérdözte tülle.
A faág leszáradt leveleivel zizögött neki. Beszélt.
"No, mondta Mönyhért " ha mán legyüttél, faragok belülied a kis onokámnak kis kést mög fakanalat. Mán úgyis eluntam magamat végképp. A faág zizögött tovább, hogy az de bizistenjó lösz.
Mönyhért mostand elővötte a bicskáját. Mögnézte egyik végrül, mögnézte másik végrül.
Akkor kinyitotta a tulajdon ágát. Igenyös, szép ág ez, még az öreg Sziráki csinálta a városban,
de tulajdon maga. Haj, még akkor fekete haja vót annak is. Mert lakodalmi bicskának vötte
ezt a bicskát Mönyhért.
De mindegy az. vasát belefeszítötte az ágba, és kettéhasította. Az ág ellent nem
szólt, mert tudta, hogy ez a sorsa. Növekvésiben egy ideig eleinte finom levelet adott a selyömbogaraknak, azután epröttermött, később árnyékot vetött alatta pihenőkre, most pedig
kanál lösz beliile, kiskanál az onokának, úgy híjják, hogy Marci, hanem borzasztó játékos fattyú.
Faragja nagyapó előbb laposra, azután az ódalait barkácsolja, utóbb mélyíti, hogy
az a valóságos kanálhoz híven hasonlítson, és löhessön vele merni csakugyan. Ráér csinálni,
mert egymaga van a tanyában, a többi odajár kint a földben, Isten áldásáért

Válasz

Ez a történet valójában csak könnyeket csal a szemünkben hisz édeanya csk egy van és többé nem érezzük a két karja ölelését ,,szeretettel Gizike,,

Válasz

No most elsírtam magam!
Ennél meghatót nem olvastam.
Könnyeimmel köszönöm drága Annám.
Mária.

Előzmény

Válasz

A KÜLFÖLDRE KÖLTÖZŐ FIÚ ELBÚCSÚZOTT ÉDESANYJÁTÓL
Íme egy történet, ami bármelyikőnkkel megtörténhetne. Vigyázzatok az édesanyátokra és a vele való kapcsolatotokra, amíg tehetitek!
Egy 16 éves fiú külföldre utazott. Mikor visszajött, a repülőtéren Édesanyja örömkönnyekkel várta. Átölelte a fiút olyan erősen, ahogy csak tudta, mert nagyon hiányzott neki.
Erre azt mondta a fia:
„Mama, tudom, hogy szeretsz, de blamálsz engem, ha ennyi ember előtt ölelgetsz, mintha kisgyerek lennék!” Nagyon megbántotta ezzel az Édesanyját, aki azt gondolta, a fia nem örül viszontlátni őt... 6 év.........vel később a fiú ismét külföldre utazott. Ekkor már 21 éves volt, de Édesanyja mégis kikísérte a repülőtérre, hogy elbúcsúzzon tőle. Ám ezúttal nem ölelte át fiát, hanem elfordult és sírva mondta neki: „Vigyázz magadra fiam!” ... Mikor a fiú visszatért, Édesanyja már nem volt a repülőtéren. Amint hazaért, egy levelet talált mamájáról egy csokor virág mellett. Kíváncsian nyitotta ki és olvasta végig. Mikor végére ért, sírva esett össze, mert élete legrosszabb pillanata volt. A levélben ez állt: „Fiam, mikor 6 évvel ezelőtt átöleltelek, az örömtől sírtam, de mikor ezeket a sorokat olvasod, én már a temetőben leszek egy koporsóban, mert meghaltam rákban... Sírtam, mikor a második utazásodnál hátat fordítottam neked, mert nem akartalak blamálni, pedig tudtam, hogy utoljára látlak téged. Nagyon szeretlek és mindig a közeledben leszek. Szeretettel, Mama.”

Válasz

Én bizony elsírtam most magam !

Előzmény

Válasz