Az ezüstszál tanítása

TATIOSZ:

Bizonyára hallottál már arról, hogy a szívek összetartoznak.
Ha nem így volna, nem kutatnál szakadatlanul a másik szív után.
Folyvást keresed, miként ő is téged. Tudod, hogy létezik, földre
érkezésed pillanatában, sőt annál előbb is tudomásod volt róla.
Ugyanolyan ártatlan, mint te, s nélküled ugyanolyan védtelen,
amilyen te vagy nélküle.

Amikor megszülettél, az Ajándékozótól kaptál egy érzékeny szívet.
Font hozzá egy ezüstszálat is. Innenső végét a te szívedhez, túlsó
felét ahhoz a másik szívhez kapcsolta, végül összekötötte őket.
A két kicsi szívből egy nagy szív lett. Bármilyen távol vagytok
egymástól, ez az ezüstszál nem szakadhat el soha.

A Szeretet Palotájában az emberi szívek azonban gyakran összetörnek.
Ám miután a nagy szív ismét két kicsi szívre hullik szét, akkor is össze
tartoznak, mert találkozásuk szent találkozás. A kicsi magányos szívek
olyanok, mint a születő csillagok: pislákoló fényükkel még nem tudnak
ragyogni.

Te tündökölni jöttél. A szeretet tudása mellett magaddal hoztad a csillagidőt.
Te akartad úgy, hogy a Szeretet Palotájában is a csillagidő törvényei szerint élj.
Ragyogni jöttél, bár tudtad, a csillagszikrák sugárzása csupán egyetlen pillanatig
tart: az egyik fény átadja helyét a másik fénynek.

Válasz

Ez velem nem történhet meg

Volt egyszer egy szegény ember, aki gondterhelten bandukolt az erdő szélén. Amikor elfáradt, leült pihenni, és a hátát egy fának támasztotta. Ekkor még nem tudta, milyen fát választott.
Különös, mágikus fa volt ez. Olyan fa, ami minden kívánságát teljesíti annak, aki hozzáér.
A vándor először arra gondolt, milyen jó lenne most egy pohár víz. Hirtelen azon vette észre magát, hogy egy pohár kristálytiszta víz van a kezében. Meglepetten nézte, vizsgálgatta, még meg is szagolta. Végül úgy döntött, hogy nem lehet veszélyes, és megitta. Aztán megéhezett, és valami ennivalót kívánt. Az étel ugyanolyan hirtelen és bámulatos módon jelent meg előtte, mint a víz. - Úgy látszik teljesülnek a kívánságaim!- gondolta meglepetten.
Most már hangosan mondta ki: -Akkor hát szeretnék egy gyönyörű házat!- Az előtte lévő völgyben megjelent a ház. Arcán széles mosollyal szolgákat kívánt, akik a háznak gondját viseljék. Amint ezek is megjelentek, úgy érezte, hihetetlen erővel áldotta meg az Úr. Kívánt hát magának egy gyönyörű szép és rendkívül intelligens asszonyt, akivel szerencséjét megoszthatja. Amikor ez is valóra vált, meglepődve szólt a nőhöz:
- Várj csak egy kicsit! Mi történik itt? Nekem nincs ilyen szerencsém! Ez velem nem történhet meg!- Abban a pillanatban, hogy ezeket a szavakat kimondta, minden eltűnt. -Tudtam - mondta, és megrázta a fejét. Aztán felállt, és gondterhelten bandukolt tovább az erdő szélén...
(Anthony de Mello: Szárnyalás)

Válasz

Mire való a mosógép?

Ma délután az ELMŰ Haller utcai irodájában jártam. A belépés utáni percekben lerázhatatlanul tolakodva ötlött fel bennem egy anekdota, melynek annak idején nagyon kemény valóságmagva volt. 1956 késő őszén, telén a számtalan rémhír között az egyik azt jósolta, hogy a forint rövid időn belül teljesen elértéktelenedik, s aki menteni akarja a vagyonkáját, azonnal vásárolja el.

Ekkor történt meg több boltban, áruházban, hogy olyanok vásároltak elektromos háztartási eszközöket, akikhez még be sem vezették a villanyt.

Egy ilyen boltban csodálkozott az eladó, hogy miért vesz nem egy, de két mosógépet az asszony, aki petróleummal világít otthon.

Miért, miért - zsörtölődött az asszonyka. Azért, hogy legyen mire állítani a mosóteknőt, s azért kettőt, mert egyen csak billegne!

Beléptem, s azonnal keresni kezdtem a szemeimmel ma már mindenütt divatos, az ügyfeleket fegyelemre nevelő sorszámhúzó-gépet.
A ma már mindenütt jelen lévő biztonsági őr megmutatta, melyik kisasszonyhoz kell járulnom sorszámért. Az illető hölgy megkérdezte, mi járatban vagyok.
Elmondtam neki, mire felállt, elsétált az ügyintéző pult végéhez, ahol egy magas, mutatós számkiadó gép állt. Valamit tapogatott rajta, majd visszajött, s átadott nekem egy kézzel írott, valahonnan letépett papírdarabra írt számot.
Megkérdeztem, miért nem a pult előtt áll a gép, hiszen az ügyfelek számára szerezhették be?
Mert az ügyfelek összevissza nyomkodják, de egyébként is rossz.

Kérdezem: ha egy tömegek által látogatott ügyfélirodában (egyébként helyesen) egy ilyen gépet beállítanak, annak kezeléséhez miért kell egyetemi végzettség?

Megkérdeztem azt is, hogy a gépen nem billeg-e a mosóteknő, de a hölgy valószínűleg nem értette a kérdést, nem reagált.
Vagy nem szabad neki, mert nem tanították be, hogy erre mit kell válaszolni.

Válasz

Vámvizsgálat...autóval

5 srác érkezik a határhoz egy új Audi Quatroval.
- Jó napot kívánok, a papírokat kérném!
- Jó napot, tessék.
A határőr némi tűnődés után elkezd billegni a lábán.
- Hmm - hmm. Megkérném önöket, hogy álljanak félre az autóval!
- Miért, mi a gond?
- Az, hogy önök öten utaznak.
- Igen és?
- Nos, ez egy Audi Quatro. A Quatro az ugye négyet jelent, és mint látszik, önök öten vannak, ezért nem mehetnek tovább.
- Hááá - hááá, ez marha jó poén volt, de most már talán lenne szíves visszaadni az útlevelünket?
- Mondtam, nem mehetnek tovább, egyiküknek ki kell szállni.
- De ember, hisz a Quatro az a kocsira vonatkozik!
- Amit mondtam, megmondtam.
- Na jó, akkor beszélek a felettesével!
- Az kérem nem fog összejönni.
- Hogy - hogy nem fog összejönni? Ha én a felettesével akarok beszélni,akkor magának kutya kötelessége idehívni!
- Mint már mondtam, sajnos ez lehetetlen!
- Mégis miért?
- Mert reggel óta azzal a két emberrel veszekszik abban a Fiat Uno-ban.

Válasz

Vicces történet: hálapénz a szülészeten.
Egy Budapesti kórház szülészetén történt,ha nem hallom,látom nem hiszem el. Népes, jól öltözött kisvárosi cigány család jött a kismamáért és a babáért a 4 ágyas kórterembe, hogy hazavigyék. A szülést levezető orvos is hamar előkerült - a szülés óta nem látták a szobában - és kezeit dörzsölve ott tüsténkedett a család körül, hogy ugye minden rendben volt, ugye, jó volt az ellátás, ugyebár, khm, meg hasonlók. Ekkor előlépett a családfő és nagy tisztelettel rövid mondókába fogott: egyszerű szavakkal megköszönte az orvos munkáját és átadott neki egy hatalmas díszdoboz desszertet. Az orvos átvette a dobozt, de képtelen volt eltitkolni csalódottságát és kézfogás helyett lekezelően kicsattant: - Jóember ilyenkor nem desszertet szoktak adni a szülésznek! Nagy csend lett. Aztán a férfi csendben megkérdezte: - Bocsánat, hanem mit? - Aki elégedett a munkánkkal, az borítékot ad, kérem szépen! Hagyományosan ez illik. Maguk nem hallottak még erről? Pedig van maguknál szaporulat szép számban! - Bocsánat, ne haragudjon doktor úr és mennyit szoktak adni a népek? - Hát. . . 30-40. 000 forintot. - Értem, elnézést kérek, tudatlan vagyok, de megoldjuk azonnal, engedelmével visszakérném a desszertet. Kivette az orvos kezéből a dobozt, felnyitotta és kivett belőle egy köteg 20ezres, majd 2 darabot átadott a kővé vált orvosnak, akin látszott, hogy a rosszullét kerülgeti. A többit zsebre vágta és a család kivonult a kórteremből. A többi kismama a takaró alá menekült, mert majd megfulladtak a röhögéstől.

Válasz