Azt hiszem, pontosabban: hiszek abban, hogy minden mindennel összefügg. Hogy semmi sem véletlen ami megtörténik. Megvannak az életünkben azok a sarokkövek, pillérek, tartóoszlopok amiknek feltétlenül ott kell állniuk, szilárdan összetartva életünket. Ez lehet egy pozitív vagy negatív esemény, életünk egy borongósabb időszaka amikor hajlamosabbak voltunk a magunkba tekintésre, vagy éppen egy gondtalan, felszabadult pillanat ami örökre a memóriánkba vésődött, és ott, akkor minden kifordult a sarkaiból. Kezdve a gyermekkor gondtalanságának nyugalmától, a kamaszkor rettenetesen felnagyított problémáin át, a felnőttkor nagy kérdéseiig.
Az én tartóoszlopaim tapasztalatok voltak. Úgy ahogy egy kisgyermek saját bőrén megtanulja/megtapasztalja hogy mit jelent az a fogalom hogy forró, vagy hideg, úgy én is megtanultam hogy egy-egy esemény mit jelentett, milyen jelentőséggel bírt az életemben, mit tanított nekem, mit adott és mit vett el. Csak akkor tudtam meg hogy milyen forró a kályha mikor rányomtam a kezem, és megéreztem mit is jelent az hogy “forró”. Ez ez élet más területein is így játszódott le. Csak akkor jöttem rá a tanulságra, mikor már túlmentem rajta. Például az első szerelmem, akiért a fél karom odaadtam volna. Fiatal lány voltam, könnyen befolyásolható, könnyen kihasználható… Mire észbe kaptam miben vagyok, milyenné váltam amellett az ember mellett, mennyi mindent feladtam érte, a semmiért…valahogy a sors ösztönösen kisodort a kapcsolatból, tálcán kínálta a döntést és én éltem a változtatás jogával. Az a döntés volt életem első tudatos és pozitív irányba lökő döntése, amikor kézbe vettem az életem. Amikor én irányítottam és nem csak sodródtam az árral, és persze ezt élveztem.
Sosem tudhatod mit kapsz, de azért reménykedsz. És persze sosem azt kapod amit vársz. De megtanultam hogy a zsákbamacska nem feltétlen rossz dolog…kapsz valamit, mondjuk egy lehetőséget, munkát, vagy egy pasit aki csak úgy betoppan az életedbe (mint az én esetemben, de ez egy másik történet). Aztán te magad eldöntheted hogy mit kezdesz vele. Ez a jó a zsákbamacskában, hogy tied a választás, tied a döntés hogy élsz-e azzal amit a sors adott. Ehhez kell igazán felnőni: tudni döntést hozni. És azzal a döntéssel megmásíthatatlanul együtt élni, elfogadni azt is ha hülyeséget csináltál. Mert minden döntés egy lépés, az út pedig csak később rajzolódik ki. Ezért én egy dolgot tudok hát tenni: mindennek megadni a lehetőséget, aztán majd kiderül visz-e valamerre. Mindenbe belevágni, kiszélesíteni a határaimat, kitapasztalni meddig bírom, meddig mehetek. Csak egyvalamit nem felejtek: honnan jöttem, ki vagyok, és hova tartok.