Jeney Anna

Ha eljön a 14-e...

Ha eljön a 14-e, a szívem megdobog,

Mert épp egy éve van ma annak, hogy melletted vagyok.

Szegény vagyok, nincs ajándék, csak a verseim,

Sokadjára is így mondom el neked érzéseim.

Épp 365 napba telt, míg ilyenné lettem,

Utamon egy csodás ember kísért végig engem.

Sors lenne ez, szerencse, vagy megérzés vajon?

Kinek kellhet megköszönnöm azt, hogy itt vagyok?

Ezerszer suttogtam, csak őt el ne engedd!

Úgysem lelhetnék nála soha kedvesebbet.

Értsd meg, már régen nem hiszek a csodákban,

Amíg együtt leszünk, tudom, senki nem bánthat.

Vannak közös terveink, mik nem csupán csak álmok,

Most rám mosolyogsz, tudd, nincs szebb a világon.

Álom az, mi éjjel jön el, és veled van tele,

Talán mert olyankor is fáj, hogyha nem vagy velem.

Láttunk együtt csodákat, és láttál engem sírni,

Megtiszteltél azzal, hogy tudtál bennem bízni.

Te természetnek hívod, én pedig csodának,

Kék szemeid úgy ragyognak, mintha csillagok volnának.

Elmélyedvén bennük csupán csak azt kérem,

Szeress engem addig, amíg tart az élet.

Kételkedsz még ebben, de én már most tudom,

Ahogy erőm telik, viszonozni fogom.

Ráégett ajkaimra a legelső csókod,

Azóta hozzájuk csak te tudod a kódot.

Lelkem újra fehér, nem is lesz már foltos,

Megmutattad számomra, mi az, ami fontos.

Kalandokból hűségessé temiattad lettem,

Pici lányból érettebbé, csak te tettél engem.

Érzelmeim erősíti ragaszkodó léted,

Így vált a tél nyárrá, míg végül újra tél lett.

Hosszú volt az út, míg eljöttél idáig,

Nem lehetett könnyű szenvedni sokáig.

Sorsunkba mindketten parttalan szaladtunk,

Egymásnak ütköztünk, majd végleg itt ragadtunk.

Hűvös van, de jéggé fagyni sosem tudnék újra:

Rám néztél, és jégburkomról leolvadt a múltam.

Ettől kezdve égek én menthetetlen lázban,

Nem kell már más menedék, ha átfogod a vállam.

Mellettem maradtál, de sohasem kértelek,

Miért félek hát minden nap, hogy elveszítelek?

Melletted maradtam, pedig sose kérted,

Talán azt, hogy vagyok neked, titkon te is félted.

Nem vagyok tökéletes, nem vagyok egy álom,

Mégsem imád nálam jobban senki a világon.

Te sem lehetsz hibátlan, hisz ettől vagy ember,

De hibák közt sem akadnak a tieidnél szebbek.

Hiszem, néha vagy te gyenge, ölelésre vágyol,

Hiszem, néha gondolsz reám, mikor éjjel fázol.

Ha életemben ezentúl már semmit el nem érek,

Már megérte megszületnem, hisz ismerhetlek téged.

Tárd ki a szíved, és ne fuss előlem,

Csak csókolj meg lassan, ölelj erősen,

Nem kívánok semmit, de mindent, amit te vágysz,

A tiédnek lenni ma, holnap, és minden nap ezután.