Tizennyolc és fél évvel ezelőtt rám maradt az újszülött unokám, azóta egyedül nevelem. Végigdolgoztam az életemet, van több szakmám, végzettségem, munkatapasztalatom, de  mostanra fizikailag belerokkantam az utolsó öt évben végzett (protekcióval megkapott) irdatlan mennyiségű fizikai munkába. (58 évesen máshová nem kellettem, és nem volt már mit ennünk.) Több mint fél éve táppénzen vagyok, átestem több műtéten (nem mind sikerült), és közben kiderültek eddig nem ismert, régen meglévő betegségeim, valamint jelentkeztek újabbak is. Újabb műtétek jönnének, de az új betegségek miatt nem biztos, hogy belevághatok az orvosom szerint. Autoimmun gyanú is felmerült, most gócot kutatunk, azután lehet továbblépni, ha kiderül, hogy merre van a tovább… A lényeg, hogy fizikai munkát többé nem végezhetek, mást pedig ennyi idősen nem is remélhetek. Ez volt a bevezetés, és semmiképp nem panasz. Írnék egy kicsit az unokámról.

• az unokám általános iskolában sorra nyerte a versenyeket, több tantárgyból
• az unokám bejár Pestre egy jó hírű műszaki szakközépiskolába
• az unokám okos és szeret(ne) tanulni
• az unokám által leggyakrabban hallott szó a „nincs”
• az unokám még sohasem volt nyaralni
• az unokám egész életében mások levetett ruháit és cipőit hordta
• az unokámnak soha egy forint sincsen a zsebében, egyszer 13 évesen elaludt a vonaton hazafelé, és gyalogolt a zuhogó hóesésben majdnem két órát hazáig, mert nem volt pénze jegyet venni
• az unokám napi két szendviccsel megy el reggelente az iskolába, mert a félárú menzát sem tudjuk kifizetni
• az unokám hajnali 5-kor kel, hogy időben beérjen az iskolába, ami fél 8-kor kezdődik
• az unokám délután 3-4 óránál előbb nem ér haza, és a vonattól egyenesen az egyik helyi szupermarketbe megy dolgozni tanulás helyett (minimálbérért)
• az unokám fél 10 után ér haza, pénteken és szombaton (hála a vasárnapi tilalomnak) éjjel fél 12 körül
• az unokám havi legalább 100 órát dolgozik az iskola mellett, hogy ne haljunk éhen
• az unokám már egyáltalán nem tud tanulni, állandóan félájult a fáradtságtól, és délelőttönként sokszor elalszik az iskolában
• az unokám este hazafelé bevásárol, mert én nem cipelhetek
• az unokám, ha nagyon kutyául vagyok, lerendezi a mosást-teregetést
• az unokám ebédet és vacsorát készít, ha kell
• az unokám vigasztal, amikor sírok, mert már nem tudom nézni, hogy milyen állapotban van
• az unokám az idén nyáron már teljesítette az 50 órányi közösségi munkát is, pedig 6 nap pihenéssel, napi nyolc órában az egész nyarat végigdolgozta
• az unokám soha nem tudott egyetlen órát sem nyelvtanárhoz járni, mert nem futotta rá
• az unokám ebben a tanévben előrehozott érettségit tehet angolból
• az unokám gyönyörű, okos, érző szívű, csaknem kész felnőtt fiatalember
• az unokám sohasem panaszkodik, csak nagyon fél a nagyon közeli jövőtől, és engem kérdez, hogy „mama, mi lesz velünk?”
• az unokámnak, mióta az eszét tudja, azt tanítottam, hogy tanuljon ezerrel, mert így alapozhatja meg a felnőtt életét, és mert ha szegény, ez az egyetlen esélye
• ki gondolja azt, hogy az unokám mindezt el tudja még hinni?!
• az unokám nem fekszik le úgy esténként, hogy meg ne puszilna, és ne mondaná, hogy  „jó éjt, mamám”
• az unokám soha nem teszi úgy le a telefont, hogy azt ne mondaná „szeretlek”
• az unokám tegnap éjjel, amikor megjött a munkából, egy csokit hozott nekem, és azt mondta :

„ Mamám, tudod, ez egy LÉGY JÓL csoki…”

nagymama