Szent Iván-éj

Szentivánéj az egyik legfontosabb ünnep az északi népeknél. A június 23-a és 24-e közötti éjjelre esik, ez az év legrövidebb és legvilágosabb éjszakája. A pogány természeti és földművelő népek számára éppen ez adta jelentőségét. Tulajdonképpen a karácsony párjának tekinthető. Fontos határpont volt a mezőgazdasági munkákban is: ekkor fejeződtek be a tavaszi munkák és kezdődtek a nyári munkák, pontosabban a szénakaszálás.

Szentivánéji tűz

Az ünnep nem kifejezetten a finnugor népekre jellemző, fontos szerepe volt a kelta, germán és szláv népeknél is. Mi több, még az ünneplés módja is hasonló vonásokat mutat: fontos szerepe van benne a máglyagyújtásnak. A szokás ma is megvan Írországban (Oiche Fheile Eoghain avagy Bonfire Night, ill. Saint John's Eve) és Skandináviában (Midsommar vagy Sankthans). Az ünnep neve az oroszoknál Иван Купала (Ivan Kupala), mely Szent Iván és a pogány szláv nyáristen, Kupala nevének összekapcsolásából keletkezett. A hiedelem szerint ilyenkor aktívabbak a tündérek, boszorkányok és hasonló lények

Szentivánéji tűzugrás

Ma Finnországban és a skandináv államokban a Szentivánéjt (Johannus) a június 20. és 26. közé eső szombaton ünneplik. Régi szokás, hogy reggel az ajtó két oldalára egy-egy nyírfacsemetét állítanak (Juhannuskoivu), este pedig vízparton vagy tavon hatalmas máglyát (Johannuskokko) gyújtanak.

Az észtek is máglyát gyújtanak, de nem olyan hatalmasakat, mint a finnek: az ünnep fontos része a máglya átugrása. Az észtek számára ma már az ünnep (Jaanipäev -- Szent Iván napja,Jaaniõhtu -- Szentivánéj) szorosan összekapcsolódik a győzelemünneppel (Võidupüha): 1919 június 23-án az észt csapatok fontos győzelmet arattak a németek felett, ami fontos lépés volt a függetlenség elnyerése felé. A törvény szerint az állami zászlókat nem vonják le erre az éjszakára.

A magyar nyelvben máig élő Szent Iván név a bizánci egyház kultikus befolyására emlékeztet. Szent Iván napja a nyári napforduló ünnepe, a szertartásos tűzgyújtás egyik jeles napja. Az egyház a középkori liturgiájába építette és megszentelte a Szent-Iván-napi tüzet. A Szent-Iván-napi tűzgyújtás a magyar nyelvterület északi (Nyitra, Hont és Bars, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyék) és déli peremvidékein maradt fenn legtovább.

A tűzrevaló zsúpszalma, rőzse, gaz és szemét lehetett, de az is előfordult, hogy erre a célra májusfákat használtak fel, hogy a tűz varázserejét fokozzák. A tűzgyújtásnak szertartásos módjai voltak. Csallóközben például egy lány háromszor körüljárta és vízzel megszentelte a tűzrevalót, majd egy legény ugyancsak háromszor körbefutotta, és égő fáklyával meggyújtotta. A tüzet rendesen négyszög alakúra rakták, mint ahogyan ezt a Nyitra megyei dalszöveg is megörökítette: "Tüzét megrakáljuk, négyszögre rakáljuk." 

A tűz átugrásának egészségvarázsló és főként szerelemvarázsló erőt tulajdonítottak. A tűz átugrálása közben házasító dalokat énekeltek, vagyis név szerint összeénekelték a párokat. Ismert szólásunk: "Hosszú, mint a Szent Iváni ének." Valóban sok versszakból állnak az énekek, de hosszú lehetett emiatt is, hogy a falu összes fiatalját összeénekelték.

Az e napon gyújtott tűzről úgy hitték, hogy megvéd a köd, a jégeső, a dögvész ellen. Gömör megyei községben tűzugrás közben ezt kiáltották: "Kezem, lábam ki ne törjön, minden csontom összeforrjék."

Szentivánéji tűzvarázs

A szent Iván-napi tűz felett különféle növényeket füstöltek (ökörfarkkórót, orgonát, ürmöt, bodzát); a Nyitra megyei Menyhén a bodzaágat daganatra tették. A tűzbe azzal a magyarázattal dobálták a gyümölcsöket, hogy akinek elhalt kisgyermeke van, így juttatja gyümölcshöz a túlvilágon. a hazai szerbeknél ma is megfigyelhetjük az úgynevezett Iván-napi koszorút, melyet Szent_Iván nap előtt vadon nőtt növényekből készítettek. Ez mindenkor a háziasszony vagy az eladólány feladata volt. A koszorúkat az esti órákban helyezik el a ház kapujára, manapság a ház hosszanti oldalára, istállóra, kutakra, ólakra. Újabban a temetőbe is visznek. Úgy hitték: a Szent Iván-napi koszorú megóvja a házat a villámcsapástól, a szélvihartól.

Háromszor kell átugrania a tüzet annak, aki kegyelmet akar nyerni a bűneire Szent Jánostól.

A Szentiván-éji tűznél füstölt gyógynövényekből és illatos füvekből kiváló nyugtató fürdő készíthető.

Ha valaki eszik a tűzbe dobott almából, elkerüli minden betegség. A tűzben hagyott almák ízét a halottak is megízlelhetik.

A Szent Iván éjszakáján leszakított páfrány képessé tesz arra, hogy beszélj az állatok nyelvén.

Mielőtt leszáll az éj, zöld ágakat kell aggatni az ajtókra, ablakokra, hogy a boszorkányok kívül maradjanak.

Ha ezen az éjszakán meztelenül indulsz gyógynövénygyűjtésre, a begyűjtött füvek különlegesen erős gyógyhatással bírnak majd.

Hajadon lányoknak körül kell táncolni a Szentiván-éji tüzet, majd ha kialszik, le kell heveredniük a legközelebbi kenderföldön. Amelyik lány után felegyenesedik a kender, annak nemsokára menyegzője lesz.

 Forrás: wikipedia.org

            bosziplaza.hu

            http://renhirek.blogspot.com/2008/06/szentivnj.html

            Babonák lexikona