SZÉKELY RAPSZÓDIA 3

  Okos gondolkodók megállapították, hogy idővel benő az ember feje lágya, vagyis megfontolt komoly gondolkodású lesz. Vilmost a körülmények alakították, a kegyetlen hányattatás, szeretet nélküli sors, majd a katonafegyelem és a szigorú börtöni viszonyok. Miután ismét hazakerült a mostoha körülmények és a rideg közöny tettre serkentette. Véglegesen elköltözött a közeli városba. Minden tervét egyedül, aprólékosan fontolgatta és nősülésre szánta magát, hogy rendezett élete legyen. A Sors játéka volt? Kegyes vagy kegyetlen, még nem tudható, de ö is hegyvidéki lánynak kötötte be a fejét, és akár csak apja, sokkal, fiatalabb lánnyal költözött össze.

     Minden galádsága és a rossz befolyás ellenére szerette az apját, csupán nem adatott meg a lehetőség, hogy azt mélyebben kifejezze. Sosem élt alantas érzésekkel, benne nem tombolt a féltékenység féltestvérei iránt, hogy ők inkább Máté kiválasztottjai. Ritkábban találkoztak, de valamilyen formában mégis alakulgatott az apa-fiúi viszony.

    Nagy esemény történt a családban. Elhalálozott Valéria apja. Valamikor az idős könyvelő szerette volna egyengetni a Vilmos útját gyermekkorában, de igyekezett nem kirívó lenni. Lelke mélyén sajnálta a mellőzött gyermeket. Gyakran felvitte a hegyekre kaszálni, fogatot hajtani, juhokat ápolni, gazdálkodni tanítgatta. Igazságos volt vele és szigorú, de látva a Máté közömbösségét, mindennel felhagyott, nem szeretett volna törtető lenni. Persze az otthoni rokonság is ferde szemmel nézte, szerintük be akarják törni a gyermeket a hegyvidéki életbe, dolgoztatni és kihasználni. Ebből került is ki szócsata, tiltakoztak ellene. Most, hogy már nincs Szőcs, Vilmos is érezte az űrt, az enyhe hiányt, pedig már régebb megszakadt közöttük a kapcsolat, de tiszteletből részt akart venni a temetésén. Biztosította Mátét, hogy a vállalati kocsin az egész családot együttesen szállítsa a temetésre. A temetés után Valéria és a gyermekek maradtak még a szülői házban segíteni az utórendezésekben, De Mátét és Vilmost hívta a kötelesség, távozniuk kellett.

    Mintha szerkesztett forgatókönyv alapján történt volna, nem tudni, hogy Vilmos szándékosan, tette-e, de a temetés utáni torban már tudta, hogy apjával kettesben kelnek útra és igyekezett jó hangulatba sodorni, mindegyre itatta a fenyővizet. Már két falut maguk mögött hagytak, Vacsárcsiból Göröcsfalvára kanyarodott, amikor a gondolataiba merült apjához szólt, mert közeledtek Csíkrákoshoz.

-          Édesapám, most Isten és ember előtt csak ketten vagyunk. Megmutatná, hogy hol kérte ki az anyámat, mert tudom, hogy rákosi származású?

A fenyővíz jót tett. Máté nem ellenkezett, nem keresett kifogásokat, hanem irányította fiát a cím felé. Milyen is az élet, annyi idő után sem merült feledésbe, pedig azóta a falu arculata is változott. És megálltak a Kurta Ilka valamikori szülőháza előtt. Esteledett. A kapu nyitva volt. Hangos beszéd szűrődött ki a vasárnapi alkonyba Máté volt a jártasabb, bátrabb, hangosan bekopogott. Nyílt az ajtó és félbeszakadt minden szóbeszéd. Csend és izgalom remegett a levegőben. Két idegen állt az ajtóban és Kurta Menyhért feltette az okuláréját, hogy jobban lásson.

-          Máté – kiáltotta – Isten hozott negyven év után. Kerüljetek bennebb.

-          Isten áldja – köszönt Máté és kezet fogott valamikori apósával. – Elhoztam a fiamat, helyesebben a fiunkat, hogy ismerkedjen meg vérbeli őseivel. Nézzen rá, igazi Kurta ivadék!

Menyhért szemügyre vette, nézegette, könny csillant meg szemében és heves mozdulattal szorította keblére „Drága unokám” többet nem tudott mondani. Tartott a néma döbbenet és csend, aztán felbolydult a háznépe, az összegyűlt rokonság, hellyel kínálták őket, megindult az érdeklődési tere-fere, terült az asztal eredeti székely finomságokkal, kemencében sült gömbölyű házikenyér, szalonna, kolbász, sajt, orda, hagyma és bor került az asztalra. Vilmos nézelődött, ismerkedett, de nagyon felfigyelt a falon függő fényképre, mely nagyapját, Kurta Vilmost, valamikori erdőtulajdonos nagygazdát ábrázolta Úgy tűnt a hasonlatosság, mintha saját képét nézné. Éjszakába nyúló hosszas beszélgetés során megtudta, hogy édesanyja Szentgyörgyön él és lejegyezte a címét. Fogadkozások hangzottak el, hogy majd ezután… Ezután minden a maga kerékvágásában folytatódik.!

     Vilmost új érzés kerítette hatalmába és tette mindegyre nyugtalanabbá. Az anyja él! Neki is van ÉDESANYJA! Ez mindjobban fokozta a kíváncsiságát, de nem oldotta inkább feszélyezte a hangulatát. Jogában áll megismerni, aki a világra hozta. Még ha annyi év távlatából is! Határozott! Egyedül teszi meg az utat és éli át a magasztos pillanatot! Érkezéséről értesítette Ilkát.

      Külvárosi, megviselt bérház, a falakról hulló vakolat. A kapu nyitva volt. Tágas udvar virágokkal, fákkal. Látszik, hogy többen lakják. A gangon, az első ajtón díszelgett kopottan a névtábla melyen a Vass zárójelbe téve és áthúzva, de olvasható tovább kalligrafikus betűkkel KURTA ILKA. Bekopogott és nyílt az ajtó. Alacsony idősödő asszony nyitott ajtót Arcára ráfagyott a mosoly és némán nézték egymást Vilmos felmérte az erősödő ráncok mögött a valamikori szép vonásokat, a már őszülő  de természetesen göndör hajat és a megtört fáradtságot.

-          Jó napot Vilmos. – köszönt az asszony és a kezét nyújtotta. Vilmos összeomlott. Térdre hullt anyja előtt és feltört belőle az érzés, a szeretet utáni vágy. Át akarta karolni a térdeit, szorítani, érezni a hozzá tartózást. Ő is kimondhatja végre a varázsszót „ÉDESANYÁM”  De Ilka mereven állt, vonogatta a száját majd rászólt.

-          Álljon fel Vilmos! Ez nem leánykérés!

És a „gyermek” az „édes gyermek” megdöbbent a meglepetéstől. Mennyire várta a pillanatot tele izgalommal, álmából ébredt meg, és alig tudta fékezni érzéseit, hogy rohanjon az édesanyjához, aki a szíve alatt hordozta, a világra hozta. És most itt van! Hideg zuhany lett a forró érzésből és vágyból. Itt áll az anyja előtt, aki ridegen, mint egy idegent magáz.

      Fél órát tartott az ismerkedés, mert már nem bírta tovább. Teljesen megalázva és megszomorítva érezte magát. Ilkának megáradt a szava, csépelte fölöslegesen, hogy a körülmények és a rokonság űzte el és tette tönkre egész életét. Mert ő szerette Mátét, de nem volt, aki megvédje. Vilmos hirtelen körbepillantással felmérte a szobát. Öreg ódon bútorok, de kellemes illat és tisztaság. Mindenünnen apja fiatalkori képe mosolygott rá, bizonyára előkészített jó dekoráció az érzések igazolására.. Ilka kekszet, száraz cukrászdai süteményeket és üdítő italt tett az asztalra, szabadkozva, hogy nem ismeri a Vilmos ízlését és nem tudta milyen készétellel várja.  Vilmos nem időzött. Elnézést kért a zavarásért. Nem áradozott a rákosi szívélyes fogadtatásról, amikor megkapta a címét.

-          Kezét csókolom édesanyám – köszönt el, de utólag fontolgatta, hogy találóbb lett volna az Ilka néni, vagy Ilka asszony.

-          Viszont látásra Vilmos. Remélem, még találkozunk – köszönt el és a kapuig kísérte a fiát-

 Vilmos nem nézett vissza. Beindította a kocsit és falni szerette volna a kilométereket, azt a kétszázhetvenet, ami előtte állt. De igyekezett megnyugodni, lecsendesíteni a vihart a lelkében. Ideje volt, és fontolóra vette a Sorsot. Elsőnek Ilkát, az anyját elemezte. Nagyot csalódott. Mennyire vágyta, remélte az édesanyai simogatást, a meleg, kedves anyai szót, a negyven év alatt visszafojtott érzést és könnyeket. És talált egy érzéketlen rideg vénasszonyt. aki szabadkozott, érvelt, kirakatot készített az apja képeiből, de az övét, az egyetlen gyermekét ,kit a világra hozott sehol sem látta. És mire fel a szabadkozás. Ha benne élt volna az édesanyai érzés lett volna ideje megkeresni, utána járni, hisz azon az útszakaszon naponta vonatok járnak a két városon át. Ugyanazok, ugyanabban az időben. De őt nem érdekelte, iránta való üres szívvel élte életét, csupán a hidegrázós magázást tudta kinyögni fia láttára negyven év után.

      Máté, az apja lehetséges, hogy valamikor nagyon szerette Ilkát, de a csalódás, a hirtelen meggondolatlan elfordulás fásulttá tette érzéseit. Kilenc évig várt. Igazán gyűlölni csak azt lehet akit nagyon szerettünk. Most viszont felnőttként átgondolva, apjának valóban menekvés volt a második házasság, vagy következetlen, az első megismétlése, hiszen Valériát is teherbe ejtette és védte, óvta a lány becsületét. Szívet tépő kellemetlen kaland, amikor ilyennel néz szembe az ember. Vajon mérlegelte a sorsát? Átlátta-e, hogy benne csupán a talpraesett, küzdő, élni akaró és életet teremtő bábot, balekot látják?  Figyelmességből és ragaszkodásból nem csak felújította, hanem újjá építtette apósa házát. Saját költségén! És ö, Vilmos, már létezett mellette,de valójában a nagyapa gondjaira bízva. Annak ellenére, hogy saját fiát támogatta, irányította volna, tüntetve taníttatta a sógornőit,egyik tanítónő, a másik orvos lett. Férjhez adta őket, ráadásul a sógorát is megnősítette, saját házában egekig zengő lakodalmakat ültek, viszont ö amikor először nősült, a vendéglőben rendezett szűk ünnepi vacsorára, mint boldog örömapa nem jelent meg. Nem tud belelátni az apja szívébe, csak érzi, hogy abban neki nincs helye. Félresiklott életek halmaza, ami őt körülveszi. Ebbe kell beletörődnie, de szítani szívében az elhatározást, hogy ő más lesz.! Az élet mely felesége szíve alatt fogant betölti majd szívét. Azon lesz, hogy gyermekét megóvja az ilyen érzésektől, amit a Sors rámért. A szembesütő nap fényében látta a hadonászó gyermeket és hallotta a Hangot: „Én vagyok az út, az igazság és az Élet!” Minden erejével azon lesz., hogy úgy legyen!

                                                             V É G E