Sík Sándor: A csendességről

Ülj mellém, Uram, jöjj és fogd meg csendesen

Türelmetlen, ideges két kezem.

Szűnjenek egyszer fogni, motozni, írni, alakítani.

Kulcsolódjanak nyugalomra békén,

Legyenek egyszer magukért és érted.

Jöjj, csókold meg a szememet, hadd szűnjék egyszer nézni és kutatni,

Csukódjék nézni békén befelé,

Látni magát és téged.

Sokáig jártam sokfelé és Márta-módra sokban szorgoskodtam.

Kopogtattam a dolgokon és megmaradtak tompa némaságban.

Visszhangot adtak mások, de nem nekem valót,

Nem a te hangodat.

És mind a dolgok, amiket mohó és munkás ujjaim illettek,

Elnyeltek egy-egy darabkát belőlem.

El-elhagytam magamból mindenfelé az útfelen,

A lelkem jó, nekedvaló, érőnek termett darabkáit.

Azt hittem: elhozom neked, amit lelek, és örömödre lesz,

Pedig ők emésztettek engemet,

És megmaradtak: rossz kőnek a kő, és ólomnak az ólom,

Mert nem volt ujjaimban az élet szent hatalma még,

Mert nem csókoltál még belém magadból eleget:

Én voltam még nagyon, a régi termés-durva én;

Termés-arany, mert kezedből került ki,

És csillogó, mert fényed fénylik róla szerteszét,

De szétfolyó, puha, erőtlen csillogás,

És nem született meg belőle még a drága Magisterium,

Mely amit ér, arannyá nemesít.

És mindhiába volt a jámbor járás sokfelé:

Egy-, egyfelé kell menni makacsul.

Jöjj, Uram, visszajöttem,

Jöjj és keverj belém acélt a lágy aranyba,

Fogj meg s taníts meg magamat megfogni,

És kezedet el nem bocsátani,

Akkor sem, mikor másért nyúl karom.

Vízbefúlót félkézzel menteni és téged fogni erősen a mással;

Törni követ félkézzel meredek szirtek szélén,

S kapaszkodni a másikkal kezedbe;

Könyvet lapozni, húst aprítani,

Kezet szorítani és kardot köszörülni,

Félkézzel mind: a másikat hagyni nyugodtan a te szent kezedben;

Szólni az emberekkel, hogy rólad szóljon és neked a szó;

Írni taníts betűt, hogy képedet képezze titkosan;

És lenni én, hogy légy Te én helyettem,

És hozni mást magamhoz, hogy hozzád hozzam őket,

És adni magamat, hogy téged adjalak.

Taníts, Uram, taníts, a lábadhoz ülök,

Magamra és magadra, semmi másra.