Őszi versek 2. 

Tóth Árpád Őszi alkonyat

Nézem a vén napot, amely a hervadt kerten

S e csüggedt ujjakon pompás aranyszínt fen szét,

Ó, most minden dolog oly titokzatosan szép

S magános s mozdulatlan... s az illatban s a csendben

A nagyszerű és komoly fák alatt

Sötét arcát kegyetlen és szép öklére hajtván

Szunnyad a bánatom, mint este a szfinx alján

A fantasztikus és fáradt arab.

Ó, most buja mosollyal s epedve nyújtja ki

Karját jövőm felé vágyam, mint lomha szultán,

Kinek, szép háremhölgye lágy derekához nyúlván,

Remegnek parfümös és puha ujjai;

S míg fátylait lebontja alázattal s szelíden,

S táncol előttem szűzen s mezítlen a jövő,

Fényes lombok illatja, mint arany füstölő

Gőze, úgy részegít, s nehéz főm félrebillen...

S egyszerre... újra oly fáradt s levert vagyok,

És ébred a szívemben egy-egy bús, régi emlék,

Mint ketrecben a rab vad, mely lustán s súlyosan lép,

S a szeme a sötétben ijesztően ragyog...

Aztán ennek is vége... elnyúlnak a vadak,

Olykor még egynek-egynek iszonyú talpa moccan

Csendben... s én bámulok a messzeségbe hosszan,

S a vén kert körülöttem egyre homályosabb...

És hanyatt terülök a fűben, s csendesen

Tűnődöm: van-e még az éj tág tengerében

Oly nyomorú sziget, mely oly búsan s setéten

Borong az ég felé, mint most fáradt fejem?

Ó, van-e még hegy háta oly kincsrejtőn is árva,

Mint dombos homlokom, s csillognak-e tavak,

Mik finom szépségeknek tükröt úgy tartanak,

S mégis oly szomorúak, mint mély szemeim párja?

 Tóth Árpád Kecskerágó

Az égen nyári fényözön;

De minden bokrot megelőzve

A kecskerágó már az őszre

Bíborsapkásan ráköszön.

Mintha lombjain csupa kis

Tündéri pöttöm püspök ülne,

S bíbor birétumban örülne,

Hogy mily szép még meghalni is.

Ó, áldott őszi tarkaság!

Szelíden búcsúzkodó lángok!

A néma domboldalban állok,

S nézem a bölcs kis dudva-fát.

Igen, igen, vergődni kár.

A sziromtépő vén mohóság

Hiába. Meghaltak a rózsák.

Ébredj békével, drága Nyár!

Tán nem találkozom veled

Többé. Mindegy. A szél megindul,

És ajakamra fú a lombbúl

Egy első hervadt levelet.

Érintésétől áhítat

Borzong át, mintha áldozónak

Nyújt ajkára az áldozópap

Hűvös ostyát. Lement a nap.