Nyár
Hajadon füzek, búzabóbiták -
csupa illat és virág a világ,
csupa mosoly és csupa kedv, csupa
libegés: lányokon selyemruha -
emitt a pipacsok,
amott, az ég alatt
pisze szellő szalad,
a felhő szétszakad,
s látszik egy kék falat
égbolt - alatta terül el a nyár,
s pacsirtaszóval frissen kiabál:
- Én játszom ugyan,
de ti
vegyetek komolyan.
Szilágyi Domokos
Pillanatkép
Felhő árnyékba vonul
végig a napsütötte domboldalon,
minden más árnyékot közömbösít:
az aratók föltekintenek,
a búza ringásba kezd,
a forrás elámul,
a nyúl fölriad,
az ág moccan,
a sas megáll.
mindenki s minden viszonyul
valamiképpen a változáshoz.
Aztán folytatódik minden
ott, ahol abbamaradt
Kányádi Sándor.
Nyári zápor
Esőcsepp koppant épp lábam élé.
Felnéztem, sötétlett már a messzeség.
Felhők serege készült kiadni mérgét.
Távolból morgásnak tűnő zene
Kísérte a következő cseppet.
Azután koppanva még egy és még,
Porzott a beton ahogy földet ért.
Néztem, porvirágok mint tűnnek el,
Mint lesznek szemem előtt eggyé válva,
Beton ráncaiban gyűlő sáros erek.
Egyre erősödő égi zene
Űzte a harcoló fellegeket.
Villámfény hasította az eget,
S az eső viharrá kerekedett.
Már hömpölygő patakká gyűlt a víz,
Magával sodorva múlt napok szennyét.
Fuldoklott, nem győzte nyelni a kanális.
Ahogy jött oly lassan csendesedett,
Mint anyja ölén szipogó gyerek.
Már csupán koppanva még egy és még
Szinte nyugodt volt, ahogy földet ért.
A Nap elűzte a fellegeket.
Felfrissülten nyújtózott a természet,
Nyári eső dézsájában csodaszép lett.
Helen Bereg
Vihar előtt
Végsőt lobbant az alkonyat,
A napkorong felhőkbe csúszik,
s a fellegek felizzanak
fenségesen, mikor búcsúzik.
A ködlő távolban amott
baljós ég komorul, alatta
forognak néma viharok
jós tűz-szemükkel villogatva.
A föld csak vár dermedten, és
tompa dübörgés rázza-rázza,
s már akaratlan reszketés
ereszkedik a karcsu fákra.
Lecsap a vihar, megleli
zsákmányát villámtűz szemével,
első haragos könnyei
ideérnek az éji széllel.
Alexandr Blok
Kommentáld!