Mesélő szarkalábak
Lassan felmorzsolódnak tetteim,
szavaimat komótosan őrli a kor.
Sugárzó frissesség, üde fiatalság,
csak lelkemben csapong virradatkor.
A tükörből visszaköszön az ezüst,
bár tündöklése már-már erőszakos,
a ragaszkodó, még apró szarkalábak
térképén, napról napra újabb vázlatok.
A mester dolgozik, kíváncsian nézem,
szólnék, de csöndre int alkotóereje.
Minden apró vonása jól tervezett,
s remélem hosszú még a munkaideje.
Eltüntetni. Ugyan minek? Fölösleges,
hisz mindegyiknek külön története van.
Olyan mint fejezetek a könyvemben,
csak titkosan lapulnak, kódoltan.
Időnként olvasok közöttük, a múlt
köszön vissza általuk, emlékezem.
Van árka, melyből rég elapadt könnyem
feltör, s fájón belesajdul a szívem.
Van ám kacagó vonás is, számtalan.
Ölelő gyermek kezek történetei.
Részeit újra és újra olvasom,
mert ők életem legszebb emlékei.
Van helye a szerelemnek, még alkot,
a szelíd alkony csodája elbűvöl.
Békés nyugalommal még oltalmazón,
mosolygó szemem tükrében tündököl.
Hagyom dolgozni, hisz időm van még,
s tennivalóm is akad számtalan,
s boldog vagyok, ahogy rám nézel:
TE, aki olvasni tudsz vonásaimban.
Kapcsolódó hírek:
Szabó Lőrinc verse
A Magyar Kultúra napja
Petőfi Sándor
Kányádi Sándor: Novemberi szél