Karácsonyi magyar szokások

Régen a karácsony elképzelhetetlen lett volna az ünnephez kapcsolódó kedves szokások nélkül. Az elmúlt évtizedekben kissé elhalványult ezen szokások jelentősége.. Mindezekből mára hagyományörző  szándékkal  felelevenített kedves emlékek maradtak. A karácsony azonban sokaknak ma is a legmeghittebb, szent ünnep, amely nem lehet teljes a templomi szertartások és szokások nélkül.

A karácsonyi asztal néphagyományaiban fontos szerepet játszott az ünnepkör. Mind az asztal díszítésének, mind az étkezésnek szigorú rendje volt. A feltálalt fogásoknak mágikus erőt tulajdonítottak. 

Mi is került a karácsonyi asztalra?

 Elsősorban egész kenyér, sőt néhol kalács is, hogy egész esztendőben legyen.

Az asztalra gabonamagvakat helyeztek el, ebből adtak a baromfiaknak, hogy jól tojjanak, az asztal alá pedig szalmát tettek, annak emlékére, hogy Jézus jászolban született. Később ezt a szalmát a jószág alá tették, hogy egészséges legyen, de volt ahol a gyümölcsfákra is kötöztek belőle, jó termést remélve.  Néhol még szerszámokat, házi eszközöket is tettek az asztal alá, hogy azokban is szerencséjük legyen a következő esztendőben.

Az asztalra helyezett ételek, melyeket általában megfelelő sorrendben fogyasztottak el, a család tagjainak az egészségét biztosították a néphit szerint. Így a szentelt ostya, mézbe mártott fokhagyma, dió, alma stb.

Az almának karácsonykor sokféle mágikus szerepet tulajdonítottak. Almával jósoltak a lányok Luca-naptól fogva; almáról mosakodtak szépség- és egészségvarázsló célzattal. Almáról itatták a jószágot is hasonló meggondolással. A családfő egy almát annyi felé vágott, ahány családtag volt, s mindenki kapott belőle, hogy összetartson a család: ha valaki eltévedne, a közösen evett almára visszagondolva hazataláljon.

A karácsonyi dióevés szinte az egész nyelvterületen ismert. Az egészséges dió egészséget, a rossz dió betegséget jósolt. Különféle magyarázattal szokás volt a diódobálás a sarkokba.
A karácsonykor fogyasztott hüvelyesek, sült tök és újabban a hal a következő év pénzbőségét kellett hogy biztosítsák.

A karácsonyi asztalon fontos szerepet tulajdonítottak az egész kenyérnek, azzal a magyarázattal, hogy egész éven át legyen majd kenyér az asztalon.
Általánosan elterjedt hiedelem szerint a karácsonyi asztaltól a gazdasszony nem állhatott fel, mert akkor a kotlósai nem lennének jó ülősek.
A karácsonyi asztal morzsáját különösen becsben tartották, többnyire mágikus és gyógyító eljárásokban használták fel. A karácsonyi maradékot, minden más szentelményt legfeljebb elégetni lehetett, ha nem használták fel egyéb célokra.

  A ma is továbbélő szokások szerint a karácsonyi asztal elképzelhetetlen hal, beigli, valamint dió és a család összetartását szimbolizáló kerek alma nélkül. Sok helyen vacsora után ma is annyi szeletre vágnak egy almát, ahányan ülnek az asztalnál, mondván: amilyen kerek az alma, olyan kerek, összetartó legyen a család a következő esztendőben.  

Karácsony napján a népszokások célja a gonosz ártó szellemek elűzése zajkeltéssel, állatbőrök, jelmezek, álarcok viselésével. Ekkor kerül sor a betlehemezésre is.

A  karácsonyi ünnepnek már régóta része ez a dramatikus játék, amelyet eredetileg a templomokban vagy azok előtt adtak elő. A játék Jézus születésének fontosabb eseményeit mutatja be a Biblia alapján. Ez a szokás idővel elszakadt a templomoktól és számos változatban népszokásként élt tovább.

   A legrégibb ismert magyar nyelvű betlehemes játék szövege a váci egyházmegyei könyvtárból került elő. Liptay István ecsegi plébános jegyezte fel 1684 és 1694 között.
Betlehemezni általában karácsony délutánján indultak a fiatalok, s késő estig sorba járták a falu portáit.
   Napjainkban kétféle betlehemező szokás ismeretes: az egyik az élő szereplőkkel, a másik bábfigurákkal játszott változat. Mindkét fajtáját hasonlóképpen játsszák, azonos szereplőkkel (pásztorok, angyalok, Mária, József). A betlehemezés fontos kelléke a kis templom, melynek belsejét a bibliai történet szereplői népesítik be, egyikből sem hiányozhat a királyokat Betlehembe vezető csillag.
   A bábtáncoltató betlehem főleg a Balaton-felvidéken szokás, ugyanazt a történetet kis bábszínpadon bábfigurákkal adják elő. A középkorban ezt a játékot az oltáron mutatták be, s mivel később világi elemek is szövődtek az előadásba, kitiltották a templomból.
   Ugyancsak a Dunántúlon terjedt el a „Szállást keres a szent család” elnevezésű szokás. Egy-egy faluban 10-15 család vesz részt a játékban, egy festett szentcsalád-képet december 15-től kezdve minden nap hangos énekszóval más-más házba kötöztetnek

Karácsony éjfelén, éjszakáján fontos szerepet kapott a víz, a tűz, a zajkeltés. A víznek gyógyító és varázserőt tulajdonítottak - még ha egyszerű kútvíz volt is. Az év bizonyos ünnepein, jeles napjain különleges italként fogyasztották vagy mosdottak benne. Hatását azzal is fokozták, hogy pénzt és piros almát dobtak bele. Karácsony éjjelén merítették az ún. aranyos vizet vagy más néven életvizet.  Ez a víz egészséget jelentett, mert hitük szerint ebben fürösztötték a Jézuskát.

A víz után a tűz a másik fontos elem, melynek különös ereje lehetett karácsony éjjelén. Egyes Vas megyei falvakban nyírfaseprű fáklyákkal vonultak az éjféli misére, miközben a pásztorok ostort durrogtattak, lövöldöztek az ártó, gonosz hatalmak elűzésére. Karácsony éjjelén az égő gyertya összefüggött a házasságvarázslással is. Például  az eladó lányoknak olyan gyertya fénye mellett kellett az éjféli misére öltözködniük, amely már egyszer lakodalomban világított a menyasszonynak.
A gonoszelhárító zajcsapás ezen az éjszakán a pásztorok feladata volt. A karácsonyi történet pásztorai miatt igen fontos szerepük volt az éjféli misén is. A pásztorok körbejárták a templomot, mialatt a mise folyt, hogy a gonosz szellemeket, boszorkányokat távol tartsák a zajjal, kürtöltek, trombitáltak, pattogtattak az ostoraikkal.

 A karácsony éjjeli időjárásból jósoltak a következő évi termésre. Például Jászdózsán úgy vélték, ha csillagos az ég az éjféli misekor, akkor sok kukorica lesz. Azt tartották, hogy az éjféli mise alatt megszólalnak az állatok és kibeszélik a gazdájukat. Ezért is végeztek különféle szertartásos cselekedeteket az állatokkal kapcsolatban. Például a Nyitra környéki falvakban a gazda karácsonyi szentelt ostyát, zöldpetrezselymet, piros almát tett az itatóvályúba, hogy a marhák egészségesek legyenek.

A karácsony mai, közismert jelképe, a feldíszített fenyő, a karácsonyfa ebben a formájában újabb keletű szokás. Az eddigi kutatások a karácsonyfa-állítást protestáns, német eredetűnek tartják, mely hazánkban a Bécsi Udvar közvetítésével először az arisztokrácia, majd a városi polgárság, a falusi értelmiség, végül a parasztság körében terjedt el. A Bécsi Udvarban német főúri családok és protestáns művészek honosították meg.  

FORRAS:NET