HA RÁD TÁMAD A NEMERE

      Kibírhatatlanul kegyetlen és hideg szél a Nemere. A Kárpát- kanyarulat réme, a csúcsokról fúj lankás területekre és a zárt fennsíkokra. Mindent seper amit ér, fákat tör derekbe, házakat fed ki, szétszórja az egybegyűjtött szénaboglyákat,, ereje a legnagyobb károkat okozza.

     Esteledett, amikor Mirigy egy kötegnyi száraz ággal lépett ki az erdőből és lassan osont a falu felé. Félt, mert már figyelmeztették, hogy az engedély nélküli szárazág gyűjtés is lopás. Tehet ö arról, hogy egyedül maradt és kell, gondoskodjon magáról és mindenről? Istenem, de szép világ és élet volt az övé!  A sátoros cigány nemzetséghez tartózott, kóborszekerekkel járták az országot és gyűjtöttek minden kelme hulladékot., külön csoportosítva, mert mindnek külön ára volt. Legmenőbb a bőr és lenvászon volt, elfogadta a gyűjtő a pamutvásznat is, de a kender már csak megtűrt portéka. Szinte ráadás. Ezt nem is gyűjtötték szeretettel, mert csak a dél-erdélyi románoknak és a csángóknak volt. Náluk volt használatos a kenderkócból készült csepű alsónemű. A harisnyát gyapjúposztóból készíttették, ugyanúgy az ujjast is. Ezek általában egy életre készültek, mert a ványolt és vastagra szőtt posztó annyira tartós volt, hogy abban nősült és abban temették, ha jól vigyázott rá.

       A legkifizetőbbek a Moldvában és Olténiában gyűjtött ingek és blúzok voltak. Ezek anyaga többnyire lenvászon, ritkán pamut, de rajta a népi motívumok, a teljes díszítés apró színes üveggyöngyből volt. És ez nekik külön haszon, mert abból népművészeti füzéreket és karkötőket készítettek, jó áron. Mirigy a csúf nevét Olténiában kapta, mert ott szeretett kóvályogni. Más nép lakta azt a vidéket, nem utálták a cigányokat, és nyáron szívesen adtak pománába görögdinnyét és zöldségeket. Csinos, szép cigánylány hírében volt és különös figurázással tudta az arab hastáncokat. Igaz a cigány nemzettségben is a csárdás mellett ez is vadító volt. A szórakoztatásért jól fizettek, mert a látványra éhes férfikanok szerették a szemüket mereszteni, amikor megjelent melltartóban és bő cigány pendellyel, úgy mozgott, mintha dróton járna a dereka. Az egyik dádé,csupa kedvességből mondta, hogy olyan mint a hidegrázás.. Itt érte a szerencse és a szerencsétlenség is.. Még táncos korában szemet vetett rá egy sötét bőrű legény. Első látásra azt hitte, hogy román, mert az oltyánok is sötétbőrűek a mediterrán áramlattól, de később kiderült, hogy cigány. Egy ideig velük tartott, kísérte útjaikon. Mirigy reményekkel telve összebújt vele, míg végül teherbe esett, s akkor a jóképű legény örökre elmaradt. Így fogant meg a nagyobbik lánya Melánia. Szép volt mint az apja, de sosem ismerte meg, hogy ki ő. A második rajkó dél-erdélyi. Fogaras mellett gyűjtögettek egy Olt menti faluban, ahol több ideig tartózkodtak. Volt ott egy válogatott cigányzenekar, hegedűs, cimbalmos és nagybőgős mellett volt egy szomorú legény, aki furulyázott. De olyan szépen, olyan keservesen tudta fújni a román dojnákat, a magyar keservest és a cigány balladákat, hogy a kőből is kicsalta a könnyet. Amikor bemutatta nekik táncos tudományát, könyörögtek, hogy lépjen fel időnként a zenekarral, mert nagyobb lesz a hírnév és a vonzalom, és ők kellően megfizetik. Jaj, dehogy kellett neki a pénz, már a bőre is bizsergett, amikor a furulyás legény közelében érezte magát. Ki a franc gondolta, hogy olyan tejfelesen már pirandája van, az is csak felcsinálta, miért is ment volna velük. Sze a cigányerkölcs is tiltotta, más nemzetség, nem keveredhet egy muzsikus egy sátorossal. Pólika már fészkelődött a méhében, vitte tovább. Persze később már nyűgös volt két purdéval, felhagyott a tánccal és csak a gyűjtésnek adta magát

         Ismét délen kóboroltak a Duna mellett, és itt ismerkedett meg Filimonnal. Bulgáriai cigány volt, jól beszélt románul, de biztosan a finomságát mérlegelve volt benne némi bulgár vér is. Jóravaló ember volt. Amikor az ember szó cikázott át agyán, eszébe jutott, hogy egy alkalommal gyermekkorában az apjával mentek egy kietlen félelmetes vidéken, Háromszéken. Fütyült fülük mellett a Nemere, fáztak, s amikor a messzeségben megláttak három alakot közeledni, éledt a reménység, hogy lakott településhez közelednek. Megrázta az apja ujjasát:” Ni apám, három ember!” Mikor közelebb érkeztek, dorgálóan szolt az apja: „Hülye, nem látod csak egy ember jün, a másik kettő cigány!” Gondos ember volt Filimon, nem igyekezett több puját hozni a világra és hű volt Mirigyhez.

          Mirigyet valójában Mirandának hívták, de miután felhagyott a tánccal és kellett a más jövedelmi forrás, felcsapott táltosnak, és hol kártyából,hol tenyérből jósolt a regáti naccságáknak. Könnyű volt, mert az elhízott oltyán asszonyok mindig a szerelemre vágytak, a jövendőbeliről álmodoztak. Miranda ravaszul a szemük járásából és fintoraikból kitalálta, hogy mi emészti a lelküket. Ezért ragasztotta rá a sátortábor a Mirigy nevet, mert olyan lett mint egy boszorkány.. És andalítóan nagyokat mondott, hazudott áldozatainak, mint a vízfolyás, és azok hitték és fizettek. Egy idő után cselhez folyamodott, amikor a legizgalmasabbat mondta, megállt és kérte, hogy tegyen pénzt a kezébe, mert másképpen nem tudja folytatni. Jól jött a ravaszság és a hiszékeny balekoktól gyűlt a pénz..

            Filimon nagyon kíméletesen bánt vele. Amikor a gyöngyöket borotvapengével le kellett vágni a vászonról, nem engedte, hogy vagdossa, félt, hogy elvágja a kezét.. Mirigy csak színek szerint kellett csoportosítsa. Amikor felfűzni kellett akkor is a tűt kivette a kezéből, és csak a modelleket kellett rajzolja, hogy szép népi motívumokat alkossanak. Évente kétszer- háromszor vitte el Brassóba a felvásárlóhoz, s csak ámult, hogy őt ahhoz képest mekkora ár van kitéve a vitrinben, aprópénzzel fizetik ki.. Növekedett erősödött a család, a lányok már iskolába jártak és Mirigynek nőtt a mája, amikor ünnepeken a nagyobbik táncolt és a kisebbik énekelt a műsorokban. Ilyen tehetséggel áldotta meg a Teremtő.

            Melánia, amikor már oda fejlődött, az iskola táncversenyekre is vitte, és mindig díjazták. Egy ilyen országos versenyen Brassóban megtetszett a bizottság bukaresti tagjának, amolyan vékonydongájú legényke volt amilyeneket a fogyókúrás receptekhez mellékelnek, mintegy igazolva, ilyen leszel, ha nem eszel zsírosat.

-          Elvitték szegénykémet – panaszolta Mirigy Filimonnak. – Ki tudja találkozom-e még vele? De a liányt akkor kell adni, amikor kérik!. Eleinte néhány levelet írt, de az is abba maradt.

Aztán később már cseperedett a másik is, az énekesmadár. Tűnődött a szerencséjén, de csak elment Bukarestbe, hátha a nénje protezsálja. Csak egyet nem tudhatott szegényke, azt, hogy a nénje akkora román nagyasszony lett, hogy imádkozni a Dealul Mitropoliei főtemplomba járt, ahol az ortodox egyház pátriárkája, a főpap misézett., pedig meg sem volt keresztelve. Mirigy tisztelni akarta a hagyományt, ha már ők semmilyen hiten nem voltak, s a leány apja regáti, legalább őt kereszteltesse meg az ortodox templomban. De teljesen megborzongott, amikor egy elmaradott kis olténiai faluban a templom előtt egy fogatlan vénasszonnyal találkozott és érdeklődött a hite felől, az olyanokat mondott, hogy beleszédült. Pedig arra számított, hogy ne legyen feltűnő, megkéri az öregasszonyt, kereszteltesse meg Melániát. Egy Jézusról beszélt, aki igazi román becsületes isten volt, és a zsidók keresztre feszítve megölték. Na ilyen vallás nem kell nekik, győzte meg magamagát s abbamaradt minden igyekezete.. Melániát a templomba is kíséret vitte, mert az ura annyira féltette, hogy zár alatt tartotta.

        Mikor megérkezett Pólika, a kapuban érdeklődött, mondta kit keres és várt. Kis idő múlva kinyílt egy emeleti  ablak és Melánia hangosan kiáltott le a földszintre, hogy zavarják el azt a kéregető cigánylányt, mert nincs mit adjon neki és a büdös szaga már az emeleten is érzik. Mit tehetett, ezek után lett volna mit magyarázkodni? Lekonyultan ment haza, idő kellett, amíg lelkileg helyrerázódott. Beletörődött a valóságba és többet nem is próbálkozott. Szorgalmasan ment a többiekkel a gyűjtő útra. Valahol Déva körül csellengtek és ott ismerkedett meg egy kívánatos fess legénnyel. Igazi cigány szépség volt, koromfekete hullámos haja, a szemei világítottak, mint a négereké és vastag ajka fölött vékony, cigányos harcsabajusza volt. Az úgy nyomta a szöveget, hogy ha nincs Filimon, majdhogynem Mirigyet is leveszi a lábáról. Pólika beleesett. De tehet-e arról,hogy annyira tájékozatlan? Sosem érdekelte, hogy kis korában miért hívták Hortinak, most meg miért Drakula? Nem lehetett tudni purdé korában, mivel szép hangja volt, ki tanította a hortis nótákat, de mind azt fújta, Horthí Miklos katonája vagyok én, Magyarvilág, vérpiros a reggel, meg ami még bántóbb volt a hivatalosságoknak, Tizenegy, tizenkettő, tizenhárom, reszketnek már az oláhok Kolozsváron. A milicista felpofozta, s azt mondta,hogy kivágja a nyelvét, ha még egyszer meghallja ezeket a bozgor énekeket,, s azt is elzáratja aki ezeket tanítja. Nagyobb korában elkerült, és mint Drakula tért vissza. Hiába akarta titkolni, de két asszonya is volt, de dolgozni nem szeretett. Megtöltötte a családi ágyat purdéval és igyekezett eltartatni magát. Igen ám, de az asszonyai összefogtak, már nem fenekedtek egymásra, jól elverették és elűzették a telepről.

            Pólika nagyon beleesett, első szerelem volt. Hirtelen összeköltöztek, de Drakulán nem változtatott sem a móres, sem az idő. Mikor látta, hogy nincs netovább, árulni kezdte asszonyát. Bárki szerelmeskedhetett vele egy fél liter pálinkáért, és ő végignézte.. De ráfizetett. Került egy becsületes magyar legény, aki csak megkóstolni szerette volna a cigánylányt, mert azt beszélték, hogy forró a szerelemben. Egy liter konyakot hozott és az egyezség úgy volt, addig dugja, amíg a konyak tart. Drakula hamar és jól berúgott a finom italtól és féltékenykedni kezdett, elfelejtette az üzletet és összeakaszkodott a legénnyel, hogy hagyjon békét az ő asszonyának. Addig acsarogtak, hogy verekedés lett belőle és a feldühödött cigány leszúrta a legényt. Annyi vért veszített, hogy másnap belehalt sebeibe és Drakulát húsz évre elzárták. Szegény Pólika nem mert hazamenni szégyenében, hogy egy gyilkos felesége lett, na meg a legény rokonai is zaklatták, hogy miatta halt meg ártatlanul az ember. Megijedt és eltűnt. Idővel az eltűnésére felfigyelt a Milícia is, aztán néhány hét múlva jött egy őrmester autóval, hogy Mirigy menjen vele Aradra, mert a Maros kidobott egy hullát és egyeztessék, hogy a lánya-e? És ö volt! A Mirigy szíve szakadt meg a lánya nyomorúságos életéért, de annak ellenére, hogy a bukaresti is a vére volt, letérdelt és úgy átkozta,hogy csavarodjon a vékony bele a gyomrára és a májára, amiért ilyen galád volt a húgával.

                    Lövés dördült és golyó süvített el Mirigy mellett. Megtorpant és kiegyenesedett. Látta messziről, hogy egy ember közeledik, és ráismert, hogy Szabó,, a vadőr.

-          Hát van neked eszed ember? - kiáltott rá a vadőrre -  Ezéé a kicsi kórhadtságéé akarsz megölni?

-          Ne haragudj Mirigy. Messziről úgy tűnt, mintha egy vaddisznó lopakodna elő az erdőből.

-          Jó szemed van, azt meg kell adni, ha  a cigánynét is vaddisznónak látod!

-          Itt egy húszas -  vette ki kezét a zsebéből a vadőr – Felejtsd el és ne szólj senkinek.

-          Hát, ha az én életem csak ennyit ér…  De te se mond, hogy láttál, mert az erdész figyel.

Mirigy tovább botladozott az erős szélben, mely csípősen szemébe verte a havat. Perelt volna az Istennel is, hogy miért hagyta őt itt egyedül Filimont is elvitte  a cigánykórság, a tüdőbaj. Nem volt mit tegyen, őt is vonzotta a szülőföld, a Háromszék, amelyből vétetett .A falutól távolabb húzódott meg, hogy ne legyen senki útjában, s mégis mindegyre rátaláltak a hivatalosok. Visszaemlékezett Pólikára, hogy milyen szép mély hangon énekelt. Dögölj meg Melánia, mert azt senki nem tudta annyira szívből énekelni, mint ő:

       „Cigány vagyok, árok partján születtem, nem ragyogott a csillag sem felettem,

          Rongy a ruhám, sátor az én palotám. Kisírt szemű cigányasszony az anyám!”

Ahányszor hallotta, vagy eszébe jutott, mindig elzokogta, és arra gondolt, hogy aki írta azt a nótát, nagyon jól kellett ismerje a cigányéletet.

            Már közeledett a házikójához, talán száz lépés, ha elválasztotta, de egy erős széllökés földhöz verte. Utálja a cigány a szelet, mert minden kis lyukat megtalál a szakadt rongyain. Nemhiába, számolta a hónapokat, január, fe-, március. A szeles időt kihagyta, mert a lelke mélyéig hatott. Elterült a hóban. Gondolta pihen egy keveset, aztán vagy a szél hagy alább, vagy erőt gyűjt és folytatja azt a falásnyi utat. Majd otthon begyújt és a pattogó tűz mellett kimegy testéből a hideg. Elhagyta az ereje. Egyszerre úgy érezte, mintha forróság öntené el, majd fokozatosan kezdett minden tagja érzéketlenné válni és lassan elaludt. Örökre.!

              Az erdész hallotta a lövést, de a vadőr nem került a látótávolságba. Figyelte és sejtette, hogy a mozgó alak Mirigy lehet, de nem akart közeledni, nehogy ráijesszen. Két nap múlva ment a kitaposott ösvényen a Mirigy kunyhója felé. A kémény nem füstölt. Mikor odaért, látta, hogy kívülről van beakasztva kampós horoggal az ajtó. Ezek szerint nincs itthon. Folytatni akarta útját és megindult a közeli hóbucka felé. Mirigy feküdt ott megfagyva a hátához erősített száraz gallyköteggel. Teljesen belepte a hó.