Azt látom, hogy az emberek nem arra nevelik a gyermekeiket, hogy különlegesek legyenek. Inkább kiválóságot, eredményeket, tehetséget várnak tőlük. Sikerességet, elismertséget…
A különlegesség úgy tűnik, nem fontos szempont.
Amikor különlegességről beszélek, nem arra gondolok, hogy bárkinek is különbnek, többnek kellene lennie másoknál. A különlegesség alatt én azt értem, hogy a saját, egyedi zenénk szerint élünk. A belső nagyságunk kibontakozását jelenti ez. Azt a nagyságot, melynek egyedi, páratlan változatai minden emberben ott élnek.
Egyik sem nagyobb, jobb, több a másiknál, hisz mindegyiknek saját, másokéhoz nem mérhető fénye van.
Ezt a fényt láthatod olykor megcsillanni az emberek szemében. A párodéban, gyermekeidében, a barátod arcán, vagy épp egy idegen tekintetében. Rendszerint amikor boldogok…

Forrás: pixabay.com

Ezzel el is érkeztünk a lényeghez.
Boldogság…
Ez az állapot és a különlegesség kéz a kézben járnak.
Ezt sajnos sokan elfelejtik, vagy nem értik igazán.
A gyermekekből okos, tehetséges embereket nevelnek, sőt, kiválóságokat. Sokszor bármi áron…
Ahogy látom, egy sereg mai gyermeknek zsúfoltabb a napja, mint egy rendszeresen túlórázó, leterhelt felnőttnek. Különféle nyelvi órák, sportok, egyéb „kötelező” foglakozások, és már este is van, mire a gyermek hazaér.
Művelt, tehetséges és talán okos ember is lesz belőle.
De boldog is?
Fontos kérdés… Mégis hány szülő teheti ezt fel magának?
Nem, nem az oktatás ellen vagyok… Sőt, lehet valakinek pont egy ilyen életút lehet boldogító, a belső nagyságához illő.
Mégis azt mondom, oda kellene figyelnünk a gyermekekre. Keresni a szemükben a fényt. Ha az fakulni látszik, akkor nem biztos, hogy jó út felé tereljük őket.
Talán inkább lazítsunk, és hagyjuk, hogy megcsillanthassák ők maguk, a saját különlegességüket. Hadd vezessenek ők, miközben fogjuk a kezüket, és kísérjük őket az úton.
Úgy hiszem ez az út egy különlegesebb világ felé.