Áprily Lajos: Március

A Magyar Kultúra Napja 

  "Büszke magyar vagyok én, keleten nőtt törzsöke fámnak,
Nyúgoti ég forró kebelem nem tette hideggé;
Szép s nagy az, ami hevít; szerelemmel tölti be lelkem
Honni szokás és föld, örököm kard s ősi dicsőség..."

 Kölcsey Ferenc (1790–1838)

A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.

Petőfi Sándor születésnapjára...

195 évvel ezelőtt...

Kiskőrösön született 1823. jan. 1-én. Apja Petrovics István mészárosmester, anyja a szlovák anyanyelvu Hrúz Mária. 1824-ben Kiskunfélegyházára költöztek, itt tanult meg magyarul. Jó körülmények között élt, ez lehetővé tette a gondos taníttatást. Összesen 9 iskolában tanult, ez azzal az előnnyel járt, hogy már fiatalon igen gazdag élettapasztalatokkal rendelkezett. 1835-38-ig Aszódon tanult, itt egyike volt a legjobb tanulóknak.

Kányádi Sándor:Novemberi szél

Lefonnyadt rég az áfonya,

Lecsupaszult a málnavész.

Minden toboz a földre néz.

Hályogos szemmel pillogat

olykor néhányat még a nap.

Se cirpelés, se csipogás,

hallgat minden kis muzsikás.

Csak a szél, csak a szél,

egyedül ő zenél.

Ág se moccanhat nélküle,

minden kis hang az ő műve.

A medve helyett ő morog.

Övé minden csőr és torok,

ő játszik minden furulyán,

harsonán, dobon, pikulán.

Táncoltat erdőt, bokrokat,

lebbent az égre fodrokat,

s annak, ki ellene szegül,

annak a hátán hegedül

Szilágyi Domokos:  ŐSZI SÉTA

Zsongva-nevetve remegtek a fákon a drága gyümölcsök.

Mint ódon páncélingen mikor átüt a sejlőn

meg-megcsillámló szövedéke a finom aranynak:

borzongó lombok közül úgy kacarásztak elő a

napsugarak. - Mikor elbúcsúztam egy évre tetőled,

roskadtan vajúdó s már szőkés hajkoronájú

régi gyümölcsös: künn a mezőn készült puha ágy a

megszületendő, ring-izmú élet-erőnek.

S ez az igézet gyújtja szememben a fényt, amikor most

járom a megvacogó-fogú, dért váró-fejű várost.

Szergej Jeszenyin:  Aranyos

                   levelek kavarognak

Aranyos levelek kavarognak

rózsásvizü őszi tavon.

Mint űrbeli lepkerajoknak

libegése a csillagokon.

Rokonom s szeretőm ez az este,

meg a völgy, melyen ősz rohan át.

A kamasz szél titkokat esdve

emelinti a nyír-rokolyát.

Oly hűvös a völgy, meg a lelkem!

Puhafürtü juhnyáj a homály.

Túl, túl a halószavú kerten

csengő nevető dala száll.

Ilyen őszi borús üzenettel

nem volt tele még a szivem.

Mentovics Éva: Tánc az őszi avarban 

Nézd, a hárs mily tarka már,

és nézd, a tó amott

az őszi napfény búcsújánál

lám csak, hogy ragyog!

Aranyló pendely ring emitt,

a lengő ághegyen,

úgy zsong a park, a víz mögött,

akár egy bálterem, 

hisz fürge táncba fognak ott,

s a ritmus jön velem,

s egy dalt dúdolva lépdelek

az őszi szőnyegen.

Kerengve száll a rőt levél,

majd mélán andalog,

s a nyárfák lenge ága közt

aranyló Nap ragyog.

Weöres Sándor: Ballada három                                       falevélről 

Lehullott három falevél

észrevétlen az őszi ágról.

És jött a szél, a messzi szél,

egy messzi, másik, új világból -

Elröpült három falevél

- - - - - - - - - - - - - - -

Az egyik magasba vágyott:

talált a felhők közt új világot,

emelte, emelte a szél.

A másik rohanni vágyott:

magasba hágott és mélybe szállott,

sodorta, sodorta a szél.

Harmadik szédülni vágyott:

szemét lehunyta, semmit se látott,

kavarta, kavarta a szél.

Ady Endre : Az Ősz dicsérete 

Egyszer csak, észrevétlenül 

A fa alá avarszőnyeg kerül. 

Megállsz a mélázó napsütésben, 

Gyönyörködhetsz az őszi ködben. 

Ezer színnel festett képek, 

Mind a szívedbe égnek. 

Nincs még egy évszak, 

Mely ennyi pompát rejt 

Fejedre kedvesen gesztenyét ejt. 

Nézheted a vadludak vonulását 

Ahogy őz keresi tisztáson a párját, 

Szürettől hangos a hegyoldal 

Itt, ott felcsendül egy dal. 

A kertekben érik a dió 

Hangosan kárál a szajkó. 

Este, ha begyújtasz, fával a kályhába, 

Tehetsz almát, krumplit a parázsba. 

Mesebeli illat lengi át a szobát, 

Megidézheted régi korok hangulatát. 

Forralt borral kezedben, a karosszékben, 

Gyönyörködhetsz szebbnél-szebb zenékben. 

Este a csillagos eget nézve, 

Felidézhetsz meséket, 

Amiket egykor hallottál, 

Amikor tiszta és jó voltál. 

Ne bántsd az Őszt, 

Fedezd fel inkább, 

Amit nyújt, 

Az összes titkát. 

Szuhanics Albert: Felsajdul az ősz

Én nem mondom el senkinek,

hogy erre van a kis liget,

hol gyakran ültem egy padon,

sok hűvös, őszi alkonyon...

Én nem mondom el senkinek,

már rajtad kívül..., csak neked,

hogy felsajdul az ősz bennem,

ha nálad nélkül kell lennem...

Én nem mondom el senkinek,

a tavasz frissen elsiet,

míg forró széllel jő a nyár,

rád árva szívem nem talál...

Én nem mondom el senkinek,

az ősz sóhaja mily hideg,

de mégis forrón ég a vágy,

ha átkarollak, s csókod lágy...

Juhász Gyula: OKTÓBER

A fény arannyal öntözi még

A szőke akác levelét,

De ez a fény, megérzem én,

Már októberi fény.

Az alkony lila fátyla alatt

Tarka tehenek hada halad,

Vígan elbődül, hisz haza tart,

De ez már őszi csapat.

A kertben tarkán égő színek,

Virágok, dúsan vérző szívek,

Rajtuk az este harmata ring,

De ez már őszi pompa mind.

Fényt, krizantémet, dalt, harmatot

Lelkemben vígan elringatok,

Megszépül lassan, ami rég volt,

De ez már októberi égbolt!

Csillagászati ősz

Az ősz egy második tavasz, amikor minden levél virággá változik.

                                       (Albert Camus)

Napéjegyenlőségnek nevezzük azt, amikor egy égitest mindkét féltekéjén a nappal és az éjszaka hossza megegyezik: ekkor a Nap 90° magasan delel az Egyenlítő felett, így a nappal és az éjszaka ezeken a napokon mindenhol ugyanannyi ideig tart. A szeptemberi napéjegyenlőség napja szeptember 22.

Itt van az ősz...

Valaki kopogtat, rázza már a fákat, 

Készíti nekik a színes, új ruhákat. 

Hatalmas ecsettel pingálja az erdőt, 

Festi a fáknak az őszi, meleg kendőt. 

De lám csak, szakadozik már az a kendő, 

Hull a földre, színes szőnyeget teremtő. 

Köd ül a hegyre, völgyre, ismerős tájra, 

Takarva szépségét, hogy senki se lássa. 

Pedig mily gyönyörű, ahogy a köd fölszáll, 

Látom, hogy a festő, színekkel előáll. 

Szélvihar közeleg, esővel jő az ősz, 

Rázza a fákat, gúnyosan, tudva, hogy győz.

Móra Ferenc: A cinege cipője

Vége van a nyárnak,

hűvös szelek járnak,

nagy bánata van a

cinegemadárnak.

Szeretne elmenni,

ő is útra kelni.

De cipőt az árva

sehol se tud venni.

Kapkod fűhöz-fához,

szalad a vargához,

fűzfahegyen lakó

Varjú Varga Pálhoz.

Azt mondja a varga,

nem ér ő most arra,

mert ő most a csizmát

nagy uraknak varrja.

Darunak, gólyának,

a bölömbikának,

kár, kár, kár, nem ilyen

akárki fiának!

Daru is, gólya is,

a bölömbika is,

útra kelt azóta

a búbos banka is.

Gárdonyi Géza: Szeptember vers

Elnémult a rigó. Az estéli csöndben

az őszi bogár szomorú pri-pri dala szól már.

A távoli szőlőkben panaszolja szüntelen:

elmúlt, odavan a nyár, a meleg nyár.

Így változik búsra az én hegedűm is:

fejemre az ősz dere, az ősz dere száll.

Gazdagon érik a szőlőm, telve a csűr is,

de pri-pri: odavan a nyár, – a nyár…

Dsida Jenő: Tavaszi ujjongás 

Tarka virágnak

Illata kábít, -

Édes a méz mit

Kelyhe kinál;

Lebben a lepke,

Röppen a méh -

Sok kicsi vándor

Kedvese ajkán

Csókra talál.

Nincs ma halál,

Él ma a földön

Mit csak az Isten

Élni teremtett; -

Harsog a himnusz,

Hangos a táj! -

Semmi se fáj,

Minden örömre,

Tűzlobogásra

Szítja a lelket...

Újra születtünk

Zöld lobogóval

Lepkefogóval

Táncra megint!

Csókot a földnek,

Csókot a fának,

Csókot a rügynek,

Mert a hatalmas

Égi Jövendő

Hírnöke mind!

Pósa Lajos: Orgonavirág

Legszebb virág az én

Orgonavirágom,

Anyám jut eszembe,

Valahányszor látom.

Édes jó anyámnak

A kedves virága,

Ezzel jár tavaszkor

Az Isten házába

Szép orgonavirág,

Nyílj csak egyre szebben,

Ott a balogvölgyi,

Balogparti kertben!

Töltsd be illatoddal

Az udvart, a házat!

Köszöntsd bólintgatva

Édes jó anyámat!

Victor Hugo: TAVASZ

Hosszabbodó napok, fény, lázak és szerelmek!

Tavasz van! Március, április ránknevethet,

május és június, hónap-barátaink!

Álmos folyók fölött jegenyék törzse ring,

oly lágyan hajlanak, mint óriási pálma;

csöndes erdők alatt madárszárny csattogása;

egy-nevetés a táj s mint zöld, víg társaság,

egymásnak verseket mondogatnak a fák.

A nap kel, homlokán szelid hajnal-füzérrel;

az este csupa vágy; s hallani olykor éjjel

az áldott ég alatt, a roppant árny felett

valami végtelen és boldog éneket.

Tóth Árpád :Március 

Március hónapra nem vagyok zavarban:

Ibolyadivat lesz a barna avarban,

Beljebb az uccákon s kijjebb a tereken

Ott is friss csokrait nyitja a szerelem.

Drága, szép, vad hónap, mely még hóval csapkod,

De félkézzel már a rügyek selymén kapkod,

Nyílik a kénytelen hosszú szobafogság,

S édes szájjal kurjant az ifjú Szabadság.

Petőfi hónapja! közibénk suhanva,

Bár lennél szabadság új, tündéri anyja,

Anyja szabad szónak s másnak, ami kell még,

Ne csüggednének a magyar szívek s elmék!

József Attila: Altató

Lehunyja kék szemét az ég,

lehunyja sok szemét a ház,
dunna alatt alszik a rét -
aludj el szépen, kis Balázs.

Lábára lehajtja fejét,
alszik a bogár, a darázs,
velealszik a zümmögés -
aludj el szépen, kis Balázs.

A villamos is aluszik,
- s mig szendereg a robogás -
álmában csönget egy picit -
aludj el szépen, kis Balázs.

Alszik a széken a kabát,
szunnyadozik a szakadás,
máma már nem hasad tovább -
aludj el szépen, kis Balázs.

Szabó Lőrinc: A tél szépsége

Ugye,szép a tavasz, mikor

rügy születik s madár dalol?

S ha daluk némul, szép, ugye,

nyáron a méh- s a virág- zene?

És nem szép, ha elmúlt a nyár,

hogy a levél, lehullva már,

cipőnk orránál kavarog,

vagy sarkunkban, ireg- forog?

Most tél van, beállt a patak;

sétálgatok a fák alatt:

öles hóban áll mindegyik,

odvukban mókus aluszik,

s bármily kicsiny az ág, a gally,

mindent fehér szirom takar.

Köszöntelek, tél!

Amikor az ember még csak fiatal,
nem érdekli hóvihar sem, s zivatar,
vígan tekint rá az egész világra,
hideg szél fúj, hó is esik, nem bánja.

Sziporkázik, nevetgél és azt hiszi,
rettenetes sok ideje van neki,
betegség és fájdalom még nem gyötri,
vagy ha igen, gyorsan el is felejti.

Repül gyorsan tíz,húsz,harminc, negyven év,
fordítaná vissza élet kerekét,
mivel a kerék csak előre halad,
néha megtorpan, csak az emlék marad.

Mesélő szarkalábak

Lassan felmorzsolódnak tetteim,

szavaimat komótosan őrli a kor.

Sugárzó frissesség, üde fiatalság,

csak lelkemben csapong virradatkor.

A tükörből visszaköszön az ezüst,

bár tündöklése már-már erőszakos,

a ragaszkodó, még apró szarkalábak

térképén, napról napra újabb vázlatok.

A mester dolgozik, kíváncsian nézem,

szólnék, de csöndre int alkotóereje.

Minden apró vonása jól tervezett,

s remélem hosszú még a munkaideje.

Sík Sándor: A csendességről

Ülj mellém, Uram, jöjj és fogd meg csendesen

Türelmetlen, ideges két kezem.

Szűnjenek egyszer fogni, motozni, írni, alakítani.

Kulcsolódjanak nyugalomra békén,

Legyenek egyszer magukért és érted.

Jöjj, csókold meg a szememet, hadd szűnjék egyszer nézni és kutatni,

Csukódjék nézni békén befelé,

Látni magát és téged.

Sokáig jártam sokfelé és Márta-módra sokban szorgoskodtam.

Kopogtattam a dolgokon és megmaradtak tompa némaságban.

Jószay Magdolna:

Régmúlt gyöngyszemek..

A jelenben mindig ott vannak az árnyak,

a gondok, küszködések és sötét félelmek,

mert nem tudhatjuk, mit rejt a holnap,

s a gyöngyszemet eltakarják titkos rejtelmek.

Nem tudod, hogy megoldható-e a csomó,

hogy szabad akarattal feloldható-e a görcs,

hogy pótolható-e a hiány, mit nem tölthet be semmi,

a jelent illetően úgy tűnik, nem lehetsz bölcs.

Ha visszagondolsz a múltra, előhíva az emlékeket,

akkor eszmélsz rá igazán, mikor voltál boldog,

ha már nem játszanak szerepet mellettük

az akkor kísérő, nyomasztó, fájdalmas dolgok.

Lukáts Márta

A hóvirág imája

elzárkózik a tél hidegétől én előbújok bátran,

de csöndben hófehér ruhában, a dermesztő fagyos földön át,

s mint kicsiny halvány láng hirdetem

az élet diadalát.

Az elsőbbség nem tesz kevéllyé,

inkább mélyen lehajtom fejem, hisz tudom minden erőt

Tőled kaptam Istenem.

Fogadd azért hódoló köszönetem!

Körülöttem nem röpködnek méhek,

s nincs időm örvendeni a tavasz melegének.

Ölelj meg, nem kell most a szó…

Jó ez a csend, olyan megnyugtató.

Hunyd le szemed, csitt, ne beszélj,

Ne szavakkal, a testeddel mesélj.

Hallgasd, ahogy ver a szívem,

Ereimben mint fut a vér,

Érezd bőröm rebbenését,

Mikor vállad az enyémhez ér.

Ölelj át, oly szép az este,

A Hold az eget birtokba vette.

A csend hangja lágyan dalol,

S lelked lelkemmel összehajol.

Sárhelyi Erika

Farkas Éva

A szeretet virágai

Vannak virágok, mik a szívben teremnek,

Közönséges kertben meg nem gyökereznek,

Azoknak pompáznak, kik szeretik őket,

Ápolják, gondozzák a felnövekvőket.

Vannak virágok, mik a lelkünkben nyílnak,

Velünk növekednek, majd velünk elmúlnak.

Szeretetünk napja sugárzik reájuk,

Ezért olyan színes a sziromruhájuk.

Az én szívemben kis versvirágok nyílnak,

Mikor boldog vagyok, csodamód virulnak,

Néha a fájdalom elhervasztja őket,

De túlélik mégis a nehéz időket.

Antal János Bálint-napi szerelmes vers!

Kis hazánkban nincs Valentin, helyette van Bálint,

Nem is értem, miért ünnep, duzzoghatnék, mármint

Igazából értem én, hogy miről szól a dolog,

Így fejet hajtok én is, nehogy én legyek, ki morog.

Sok mindent megéltünk mi már, így megérdemled néha,

Hogy emlékeztessen a férjed, szeret, és nem léha,

És bár nincs Valentin nálunk, mégis magasztal az égig,

Ünnep nélkül megérdemled a boldogságot végig.

Jeney Anna

Ha eljön a 14-e...

Ha eljön a 14-e, a szívem megdobog,

Mert épp egy éve van ma annak, hogy melletted vagyok.

Szegény vagyok, nincs ajándék, csak a verseim,

Sokadjára is így mondom el neked érzéseim.

Épp 365 napba telt, míg ilyenné lettem,

Utamon egy csodás ember kísért végig engem.

Sors lenne ez, szerencse, vagy megérzés vajon?

Kinek kellhet megköszönnöm azt, hogy itt vagyok?

Ezerszer suttogtam, csak őt el ne engedd!

Úgysem lelhetnék nála soha kedvesebbet.

Lovas Éva

Néhány szál virág a lelkednek 

Hogy szépség járja át,

Mert a virágok mosolya,

Beragyogja lelked falát.

Oly tiszták e virágok

S mind oly fájdalmasan szép,

Mint nyári égbolt zenitjén,

az azúrszínű ég.

A fáradt test csak földi árnyék,

S néha, ha a Fény teheti,

Az égről leereszkedik Hozzád,

Hogy körbefonják szívedet

A szeretet fénysugár-erei.

Az igazi nagymama,

megőszült már a haja.

Lehet rövid, lehet kontyos,

egy biztos, hogy nem bozontos.

Keresed? De nem találod?

Konyhába ha bekiáltod,

- nagyi hol vagy?!

Így felel,

- Itt vagyok én édesem.

Sose félj, hogy nem beszél,

hogy ódákat ő nem regél,

mindig tanít, karjába vesz,

arcod csókokkal halmozza el.

Rád mosolyog, szeme huncut, arca ráncos,

de ez mind-mind olyan bájos.

Unokáját mindig várja,

konyhája egy kincses bánya.

Van ott mindig fogra való,

vele lenni mámorító. 

kihűlt, éhes szívet érzéssel etetni.

Hiszen mindannyian szomjazunk a szépre,

szükségünk van hitre, éltető reményre!

Nem olyan nagy dolog szétszórni a magját,

csillapítani a világ nagy haragját,

mit a tudatlanság, szívtelenség gerjeszt,

s úgy mint ragályos kórt, emberek közt terjeszt.

Nem olyan nagy dolog őszintén szeretni,

azt, aki kopogtat végre beengedni,

kijavítani a mérgező hibákat,

s megadni a szívnek, amit csak kívánhat!

Verőfényes napsütésben ébredtem,

Ébredezik a természet köröttem.

Madarak szállnak, repkednek fölöttem,

És ennek reggel, nagyon megörültem!

Meleg napsütés süt, csupasz ágra,

Hisz’, még csak most száll a nyár a tájra.

Régen láttam már ezt a szép kék eget,

S most már hajtanak a fákon a rügyek.

Két madárka fönn’ találkozik a fán,

Csicseregnek, szerelmesek már talán.

Repkednek ide-oda, jobbra-balra,

Egyik leszáll a földön lévő kőre.

Szabó Lőrinc: Nyitnikék

Alszik a hóban

a hegy, a völgy;

hallgat az erdő,

hallgat a föld.

Mikor legutóbb

jártam itt,

nyár nyitogatta

pipacsait,

a nyár nyitogatta,

temette az ősz;

és volt, aki vesztett,

és nincs, aki győz.

Lombnak, virágnak

nyoma sehol,

fekete csontváz

a fa, a bokor,

s halotti csipke

a díszük is,

az a törékeny

tündéri dísz,

mit rájuk aggat

éjszaka

fehér kezével

a zuzmara.

Alszik a hóban

a hegy, a völgy,

hallgat az erdő,

hallgat a föld.

Berzsenyi Dániel:

Az Esthajnalhoz...

Emeld fel bíbor képedet,

Csendes Esthajnal!

Enyhítsd meg a természetet

Harmatillattal.

Hozd alá a fáradt szemnek

Kívánt álmait,

Fedezd bé a szerelemnek

Édes titkait.

Titkon nyílnak az életnek

Legszebb rózsái,

Mély titokban csörgedeznek

Legszebb órái.

Ah, nékem is van egy titkom

Szívembe rejtve!

Nem szabad azt kimondanom:

El van temetve.

Nem szabad kijelentenem,

Mely boldog vagyok;

S hogy ki az én egyetlenem,

Kiért hervadok.

Sylvester Anita:

Mesélj nekem...

- Mesélj nekem, Anya, kérlek,

milyen volt, mikor születtem?

- Lelked csillagon kóborolt,

majd emberré vált életed.

- Mesélj nekem, mondj el mindent,

hogy vajon milyen a világ?

- Együtt ébredez a nappal,

színében virul a virág.

- Mesélj nekem, milyen a vágy,

mint felkelő hajnal ragyog?

- Meleg, lüktető tején csak

sírnak-sírnak az angyalok.

- Mesélj nekem, Te tudhatod,

itt a földön mi a legszebb?

- Megsúgja azt szívem mélye,

hisz kincse, te vagy az, gyermek.

Kincsesbánya

Nem tudjátok iskolázott,

könyvolvasó emberek,

Biblia két fedele közt,

lelki kincsek rejlenek?

Biblia nagy kincsesbánya,

drága kincsekkel tele,

A koldus, herceggé válhat,

ha megleli, s él vele.

Bányatulajdonos Neve

jól ismert, mert, Alkotónk,

bár nem látjuk, de létezik,

gondviselőnk, gondozónk.

A hit bányászlámpájával,

mint bányászok, jöjjetek,

munkánkat bár nehezítik

néhol, nagy bazalt kövek.

De azokat megkerülve,

egyre mélyebbre jutunk,

felragyog az első gyémánt,

mit számunkra rejt, Urunk.

Rajzpapír

~ Zelk Zoltán ~

Óriási rajzpapír

a fehér hó arra ír,

arra rajzol képeket,

ahogy rajta lépeget,

ahogy jobbra-balra megy

ez a vidám vörösbegy.

Mellette fut a rigó,

de ha elolvad a hó,

ha megjő a kikelet,

ő rajzol majd képeket,

zöld krétával

füveket,

kopasz ágra rügyeket.

A medve töprengése

 ~ Weöres Sándor ~

Jön a tavasz, megy a tél,

barna medve üldögél:

- Kibújás, vagy bebújás?

Ez a gondom óriás!

 Ha kibújok, vacogok

ha bebújok, hortyogok;

ha kibújok, jót eszem,

ha bebújok, éhezem.

Barlangból kinézzek-e?

Fák közt szétfürkésszek-e?

lesz-e málna, odu-méz?

ez a kérdés de nehéz!

A lélek éneke

Ha minden ember lelkében szép dal szólna,

ez a világ maga a mennyország volna.

Minden ember lelke tisztán érkezik a Földre,

csak hamis lesz a dal, amit vétkei szültek.

A szép éneket a bűnös nem is hallja,

mindenki más énekét is torznak tartja.

Így lesz a világban pokol és mennyország,

a hamis dalból születő irigység és gonoszság.

Pokol-e vagy mennyország?

Mindenki maga választja a saját dallamát!

Hurt Judit

Kányádi Sándor: Nagyanyó-kenyér

Búzát vittem a malomba,
hej, de régen volt,
amikor még a Küküllőn
malom duruzsolt.

Megőröltem a búzámat,
lisztje, mint a hó,
örült neki a ház népe,
kivált nagyanyó.

Sütött is az új búzából
olyan kenyeret,
illatára odagyűltek
mind a gyerekek.

Azóta is azt kívánom:
legyen a világ
olyan, mint a búza közt
a kék búzavirág.

Mindenkinek jusson bőven
illatos-fehér,
ropogósra sütött, foszlós
nagyanyó-kenyér. 

Gyóni Géza
CSEND...

Csend. Nem zavarja semmi sem.
Árnyék suhan a kék vízen.
Bús gondolat - tévedt madár -
Rajzolta röptiben.

Bús gondolat, mely újra visszatér,
Bús gondolat, mely elgyötör, kísér:
Örök hajszában élve élni,
Harcolni semmiért.

Célt, célt, teremtő Istenem!
Célt, célt, mely ihlet, tűzz nekem.
Ne kóboroljak ebként utamon,
Megtörten, hirtelen.

Mondd: gyűrű vagyok a vízen,
Mely célodat tovább viszem
S a messze ködlő végtelenben
Eloszlik - semmi sem.

Mondd: por vagyok, mit szél vihet,
Por, melyből trónod építed.

Kicsi cica az ablakban

Tágra nyitja a szemét

Olyat lát, mit sosem látott,

S amit lát, csodaszép.

Fehér, mint a jó tejecske,

Puhán csillan, mint a hab,

S mindegyre szállong, hozza

Sok pelyhecske, kicsiny, nagy.

Ez már igen, nekem való!

Nyalja száját a cica.

Tejfel hull a nagy egekből

Jaj de jó ez a csuda!

Egyet szól és kettőt ugrik

A fehér csuda felé,

No, de mindjárt sziszeg, prüszköl

Mert nyakig zuhan belé.

Fázva fut be a szobába

S így óvja a nagy cicát

-Ki ne menjél, jó mamácska

Fagyott tejfel a világ.

 Utassy józsef: Kiscica, meg a gombolyag

Világgá gurul a gombolyag

nagymama öléből, kiscicám ugrik,

hopp! -szalad, nyakon csípi

az ágy alatt, ám fél még a sötéttől,

kukucskálgat hát kifelé,

fülét hegyezi, nézdel:

nagymama alszik, szundikál,

szunyókálgat a fényben,

így a cicáé a konyha,

ki elő is óvakodik,

picit megáll, mosakodik,

majd egy ugrással hirtelen

a gombolyag hátán terem,

és hanyatt esik ott legott,

ám azon nyomban talpra áll,

s ijesztgeti, pofozgatja,

baltázgatja a kis betyár,

sőt,  lehasal, farkat csóvál,

már-már dorombol neki,

minden csínnal, pajkossággal

fölruházza, kitünteti:

arca, szeme csupa fény, hiszen

az a gombolyag ott olyan puha,

olyan bársony, akárcsak egy kisegér.

Dúdoló

Havazás lennék, lengőn áldó,

gyűrött arcokra, földre szálló,

vigasztaló-nagy csöndes ének,

lélegzete a mindenségnek.

Havazás lennék, mintha volna

kedvem és pénzem annyi hóra,

mellyel ember ily hitvány bőrben

havazhat egész esztendőben.

Lassún, mint akit nem is kérnek,

lennék Föld felett lengő ének,

egy szál ingben is elringatnám,

elmúlásommal sem ríkatnám.

Lennék mindenség ingecskéje,

öltözködnék a szegénységre,

ne üssön át az éjszakákon

vacogó lélek, fázó álom.

A barátságot mondhatjuk egy kertnek,

melybe sok-sok kis magot elültethetsz.

Kedvesség és nevetés a locsolás,

s a szeretet lesz a kinyíló virág.

Türelem, megértés, gyengéd figyelem,

napsütésnél jobban melegítenek,

Így nem hervad a szeretet virága,

s aki ültette, örökké csodálja.

Pataki Edit

A hóember

Hej, Hóember, Hóember,

répaorral, szénszemmel,

nem fázol meg a fagyban?

Nagyon vékony sálad van!

Begomboltad kabátod,

szemléled a világot.

Seprűnyéllel szalutálsz,

házunk előtt vártán állsz.

Piros fazék kalapod

a szél ellen fordítod.

Megvastagít hóbundád,

nem tartasz fogyókúrát.

Elvesztetted a kesztyűd?

Hogy fogod így a seprűt?

Te nem várod a tavaszt,

jól tudod, hogy elolvaszt

 Nem értem az időt

Míg ifjú voltam és bohó,

szétterült, mint lomha folyó,

ráérősen locsogott,

lassú ritmust lotyogott.

Kismutató lustán döccent,

hátam asztal fölé görnyedt,

forgattam a homokórát,

hétköznapom mankókon járt.

Kérette magát a péntek,

sóvárogtam hétvégémet,

nem piszmogtak már a percek,

kezdhettem a jövő hetet.

Mára másként megy az idő,

alig köszönt el a hétfő,

gyógyszeres adagolóm,

máris ott áll vasárnapon.

K. László Szilvia

Tizenkét hónap

     Januárral indul az év,

decemberrel vége már.

Azt, hogy éppen merre járunk,

megmutatja a naptár.

Január - jeges-havas a határ

Február - fürgén siklik ez a szán

Március - már felébredt a mókus

Április - ág mutatja rügyeit

Május - madarakról zengő kórus

Június - jókedvűen, te is fuss!

Július - játékos, napfényben dús

Augusztus - aranyló nyár, lassan múlsz

Szeptember - szőlőt szed most sok ember

Október - ólmos, szürke a reggel

November - nehéz szél jön, sereggel

December - deres lett a hóember

Mint tizenkét karcsú madár,

úgy szállnak a hónapok,

három-három együtt repül,

így telnek az évszakok.

Áprily Lajos

Hóban

Az erdőszélen lopva róka jár

s a csapás végén havas bozótba fordul.

Mint holt kastélyon bűvös mese-zár,

a hó a sí alatt halkan csikordul.

A köd mögül rekedten szól a ,,kár",

jeges bajusszal ballag a favágó;

az útnál megváltó napokra vár

s vércseppeket hullajt a kecskerágó.

Fölborzolt tollal ül a hím-pirók,

hózuzmarát szitál az ág le rája,

félálomban lát nyár-illúziót

s olyankor szól althangú fuvolája.

 Andók Veronika

Téli csend

Esteledik csendesen,

Fény suhan a réteken.

Magányosan, hó alatt

Álmos magvak alszanak.

Hószínűek most a fák,

Csendes hószín jégvilág.

Rózsaszínen nyugvó nap,

Szelíd alkonysugarak.

Csupa csend, éjek éje;

Holdsugár apró fénye,

Kicsi udvar, csöppnyi ház,

Mindmegannyi boldogság.

Alszik minden csendesen

Hűs-magányos éjjelen.

Egy búsongó hófelhő

Pihe-puha álmot sző.

Száz csillogó hómadár

Kerengve jár, szállva száll,

Leszáll egy-egy s megpihen

Álmodozó réteken.

Ha fejedet megőrzöd zavarban,

Bár csak szidás ér jóságodért.

Ha kétkedők közt bízni tudsz magadban,

De megérted a mások kételyét.

Ha várni tudsz, s a várás el nem fáraszt.

Rágalmaznak, s nem ejtesz csalfa szót,

Nem gyűlölködsz, bár a gyűlölség eláraszt,

S mégse játszod a bölcset és a jót.

Ha álmodol, de nem úr az álom rajtad,

Gondolkodol, de végcélod nem ez.

Ha balsors sújt is, megmarad nyugalmad,

S nincs oly siker, mely lábadról levesz.

ÚJÉVI KÖSZÖNTŐ 

Csákváry Zoltán: Újévi imádság 

ahogy égbe tekintnek a havasok,

bámulni lustán bele a fénybe,

elnézni szikrát, nap-labdacsot.

Egymás mellett úgy kellene lépni,

hogy megférjünk együtt a csúcsokon,

lenn a völgyben szorító fák közt

lenni ösvény, jelzőtorony.

Dunnává dagadni kellene akkor,

ha tél vacogása fogcsikorog,

egymásnak méz kamillateában,

lenni hang, ha gyúlt a torok.

Szellő lenni tűzsugaras nyárban,

fűszálnyi létbe lehelni enyhet,

szomjazó testedről oldani ruhád,

míg ajkamról hull a hűs-esőpermet.

Nagy Krisztina: Lelked, ha fázik ...

Ha hideg van fázol, kabátot veszel,

szabad nyakadra, meleg sálat teszel.

Dermedő ujjaid pamut kesztyű védi,

kalap a fejed, ha a szél hajadat tépi.

Viszont... ha lelked fázik, és megfagyott

hiába a test, mit az Isten rárakott

üveges, rideg lesz a tekinteted

nem veszed észre, ha a boldogság integet.

A lelket mi melegíti? - a szeretet

olyan mint a tűz, kialszik ha nem dédelgeted.

Bezárul, akkor már hiába minden, árva

fázik csak, a megváltó szeretetre várva.

Vessző Ágnes: A dér

A dér ül már a rózsaszálon,

A delelő nap még küld felé

Néhány gyengéden simogató sugarat,

S nyomán elindul

Egy kis könnypatak,

Az idő múlásának

Szelíd üzenetei ezek,

Mégis mindig találok benne valamit,

Amit nagyon kedvelek.

Megbámulom a vén diófát,

Éppen a szemem előtt

Lopja el a szél

Az utolsó falevelet,

Kopasz árvasággal várja már a telet.

Sötét kis felhők

Úsznak fölém,

Néhány hópihe is

Földet ér,

Jól esik a kabátom melege,

Kezeim zsebembe melengetem

És gyönyörködő sétám

Mára befejezem.

Mayer Eszter: Jó barát vagy

Te vagy a legkedvesebb a barátaimból!

Mindig meghallgatsz, mikor szívem, lelkem kiöntöm,

Az életben nem is lehet ennél szebb öröm!

Mindig meghallgattál, és óvtál engem,

Mint gyermekét a szerető anya,

El nem engedted már a kezem,

Így lett ez életünk aranya.

A dolgok sajnos megváltoztak,

Hisz oly messze vagy tőlem,

Meg nem érthetünk már dolgokat,

Ezt a fonalat a sors szőtte.

A szeretet érzése kell mint a fény,

A barátság érzése kell mint az éj.

Mikor két baráti kéz összefonódik,

Szívük, lelkük is összehangolódik.

Tárd ki szíved bánatát,

Ő azt is érzi, ha magányra vágysz,

S azt is, ha szükséged van rá,

Már nyújtja feléd segítő kezét egy igaz barát

Amikor nézed a csillagokat éjjel,

elgondolkozol, hogy mit is érzel.

Talán az ifjúság érzése? Vagy az indulatok végtelensége?

Csak nézed elmerengve, s visszaemlékszel, egy régi kincsre:

Ami a szívedbe lopta magát,

mert meglelted a Barátság sugarát!

Szentestén, ha egyedül vagy

Szentestén, ha egyedül vagy,

S az ajtódat már becsuktad,

Nézz a múltba, emlékezzél,

Mind veled van, kit szerettél.

Gyújts egy gyertyát azokért,

Kik nem lehetnek már veled!

A gyertyalángjába nézve

Kedves arcok köszöntenek.

Rád találnak szép emlékek,

Boldog karácsonyi esték.

Nincs már magány, egyedüllét,

Veled van mind, kit szerettél.

Gyújts egy gyertyát azokért,

Kik nem lehetnek már veled!

Zsitvay Tibor : Magyar gyermek imája

Kis Jézuska, kérve kérünk,

Tégy miértünk nagy csodát!

Rabláncot hord annyi vérünk,

És nem bírja már tovább.

Nyújtsd kezecskéd csak feléje,

Szólj csak egy szót, édeset,

S magyar népünk szerencséje

Boldogabb lesz, fényesebb!

Ünnepre Uram

Ünnepre Uram csak annyit kérek,

ne legyen könny az arcokon,

ne nyomja szívét senkinek bánat,

s mosoly legyen az arcokon.

Ne legyen harag, ne legyen bosszú!

Békét, és csöndet áhítok.

S az angyalok, melyet annyira várnak

szálljanak be az ablakon.

A kőszívet, amely jégtömbbe zárva

érzéketlenül ott dobog,

olvaszd fel! Mint a jégvirágot

a napsütötte ablakon.

Én úgy szeretném, hogy minden embernek

áldott legyen az ünnepe!

Szuhanics Albert: Karácsony ünnepén

Karácsony ünnepén felszárnyal a lélek,

mennyei szférákba, hol angyalok élnek,

és a szívünk mélyén a szeretet fénye,

ezer csillagképet küld a sötét éjbe.

Hiszen e világon világosság éltet,

szeretet, megértés tesz boldoggá téged,

melegségre vágyunk, enyhet adó napra,

szűnjék hosszú éjek sötét kárhozatja!

Ahogyan egy kisded megszületik szenten,

úgy kell hogy az Isten világot teremtsen,

világot teremtsen fenn a fényes mennyben,

szeretet, s értelem gyúljék a szívekben!

Ima a csodáért

Karácsony közeleg, csodát kéne tenni,

S kik úgy hiányoznak, őket megkeresni.

Elmondani, mit jelentenek, hogy fontosak,

Csak kapjon most erőt Istenem, a gondolat!

Talán nem is a szavak lényegesek, amit mondok,

Hanem az az érzés, mit a szívekben hagyok.

Talán nincs is helye mondatoknak e szent ünnepen,

Csak a szeretet lángja lobogjon minden tenyeren!

Hevítsen bennünket ez a belső kicsi láng,

Hogy merjen elindulni az esetlen, gyáva láb!

Kun Magdolna: Hiányzik valaki

Lassan itt a Karácsony,

gyertyát gyújtunk szépen,

s vacsorához ülünk

meghitt békességben.

Arcunkról majd eltűnnek

a könnyek nyomai,

bárhogy fájja szívünket,

hogy hiányzik valaki.

Valaki, aki nem ül többé közénk,

nem mosolyog ránk,

s ki nem tölti be melegséggel

a meghitt kis szobát.

Lassan itt lesznek az ünnepek,

s mi arra gondolunk,

addig a jó, amíg egymásé vagyunk,

s addig a jó, míg átölelnek,

mikor marcangolva fáj

a keserű hiány,

és az a tudat, hogy vannak,

akik már csak fentről nézhetik,

mint ég csonkjaira

pár emlékező lángú

viaszgyertyaszál.

Németi Csaba

Advent negyedik vasárnapján

Karácsonyt várok!

Karácsonyt látok.

Mihaszna elmém álmát,

csilingelő ünnepet.

Énekelnek piros ajkú kislányok s legények,

gondtalan várták a született

életet.

Várom a karácsonyt!

S látom a karácsonyt.

A vérző jelent, a gyámoltalan reményt,

ösztön és ész bilincsét.

A tébolyult világ árnyékába.

Kékült fájdalmak őgyelgését,

a sárga arcú magány helótáit.

S feszült izmú tekinteteket,

létből száműzött életeket.

Béres Andrea: A szeretet hangjai

Légy szelíd őz egy rejtelmes erdőben ,

nyíló virágszőnyeg , a végtelen mezőben.

Légy egy apró hal , a hullámzó tengerben ,

szabadság fénye egy sólyom szemében .

Légy hajnal a gyermeked szívében ,

harmattal füröszd a szeretet vizében .

Légy nyugvó nap a szürkéllő estében ,

hold fénye a sötétnek éjében .

Légy ártatlan gyermek , föld Anya ölében,

szerető kedves , kedvese szemében

Szállj, szállj magasra, szíveink reménye

Vezess el minket Jézusunk elébe,

Ragyogj előttünk fénynek oszlopával:

Szent bíztatással.

Hogy jó az Isten, ráüt a viharra,

Vidám szivárványt sző a borulatra;

Igéje napfény, az ragyog felettünk,

Mitfélne lelkünk?

Óh jó az Isten, a mi sziklavárunk,

Nem tart soká már bűnben bujdosásunk.

Az ígéretnek földjére érkezünk,

Jézus az nekünk.

Ő lesz a váltság élet-birodalma;

Változz\' örömre szívünk aggodalma.

Hóban ébred majd az ünnep,

minden percben nevet ránk.

Tud-e bármi szebbet adni,

mint a békés nagyvilág?

Körbenézel, s látsz egy arcot,

amin némán gond pihen.

Reményt adhatsz pár mosollyal,

hogy a holnap más legyen.

Jut még bárkinek

a tiszta fényből egy cseppnyi láng.

Jókedv könny helyett,

ha másod nincs is, ezt add tovább....

A RETESZ

Bajor László verse

Vad, bősz dörömbölés a szívem ajtaján!

Remegve húzódom meg... Kibírja talán

a retesz, a zár, mit Jézus szerkesztett oda?

De az sem volna már csoda,

ha betörne. Hisz annyira kopott szegény...

Annyiszor zártam már ki és be én.

Eleinte csak halkan kopogott,

beosont és csendben hallgatott

egy-egy bűn vagy egy-egy gondolat,

de minél többször járta az utat

annál követelőbb lett, s szertelen,

vad indulattal uralkodni akart a szívemen.

Egyszer talán én is Angyal lehetek,

Az égben élek majd, csillagokkal játszok,

S amikor a karácsony közeleg,

Elmegyek mindenkihez, elmegyek hozzátok.

Széthintem mindenfelé imára hívó igém,

Ünnepelem veletek Jézus születését,

Magammal viszem serlegem,

Melyből csordul majd a szeretet.

Betegeknek gyógyulást adok,

Szegényeknek ételt, takarót,

Gyermekeknek varázslatot,

Szomorúknak megváltó holnapot.

Házaitokba viszem a meleget,

Lelketeknek adom a fényt,

S hol áldott szájakon fohász sorakozik,

Ott hagyom kicsit önmagam is.

Adventi készülődés

Csak futunk, csak sietünk,

ajándékkal teli kezünk,

de ki tudja, mi van belül ?

Van-e ott csend, van-e ott béke

- amiből a legtöbb kéne ahhoz,

hogy szent legyen a karácsonyunk.

Sütünk, főzünk, hullafáradásig,

de nem vesszük észre, hogy a másik

csak arra vágyik,

ülj mellé, hallgasd nyílt szívvel,

és csendesen simogasd.

Állj meg hát végre és vedd észre,

amit semminek érzel, több talán,

mint a legszebb ajándék,

vagy csillogó dísz a fán.

Csorba Győző:

HÓ-HÍVOGATÓ

ha hó hullna halomba

ha már fű sincs levél se

betakarna a tél mindent fehérbe

Kétkarácsony utolján

ünnepnapok kihunytán

fakó végén az évnek

de jólesne kevés derű a szívnek

Hét álló nap havazna?

Ha tenné is mi haszna?

A hó alól csak-újra

az a csúf sár a hó alól kibújna

Kevés derű mi lenne?

Szépségtapasz a sebre

Alatta mint előtte

ami sajgott úgysem engesztelődne

Azért mégis ha így is

ha ez csöppet segít is

de jó volna ha volna

ha a friss hó falut-várost bevonna