A JÓSZÍVŰ ÓRIÁS

Hol volt, hol nem volt, túl mindenen, élt egyszer egy óriás. Ez az óriás olyan hatalmas volt, hogy az erdő legmagasabb fája is csak a térdéig ért, feje pedig a felhőket súrolta, ám amilyen nagy és erős volt, épp olyan szelíd és jószívű.

Egy szép tavaszi napon, amikor lent üldögélt a folyóparton, kétségbeesett sírásra lett figyelmes. Felnézett, és egy kismadarat pillantott meg az egyik nagy fűzfa ágán.

- Hát te miért sírsz itt ilyen keservesen ?

Miért van az ember szíve rejtve...

- Miért búsulsz Funo? - A kisgyerek ijedten fordította figyelmét a mögé lopódzott alakra, de ijedelme rögvest alább hagyott, mikor a vén remete barázdált vonásaira ismert.

A hóvirág... a tavasz szenvedője.

A föld meg füvetlen, barna, szomorú. Dombok szakadékaiban, az árkokban, a bokrok között még ott hevernek a zülledező tél fehér rongyai. Az erdő mintha a mesebeli szörnyetegek holt országa volna.

Álló halottak vázai. Egy bükk, mint egy átváltozott kéményseprő, aki az égnek terjeszti óriás girbe-görbe karjait, s mintha minden hajaszála egy-egy gallyacskává meredt volna, valami gyilkos borzalomtól, amit soha meg nem tud senki.

Elôször a halakra esett a választás, mivel ôk a leggyorsabbak. Fel is úsztak a víz színére, s ahogy ezüstös testükkel kiugráltak a víz fölé, pikkelyeik szivárványosan csillámlottak.

A kis csillag először körülnézett, hogy nem látja-e senki. Egész kicsi csillag volt, még nem is kapott helyet az égen, igazán nem tartotta szemmel más, csak a csillagok legfőbb bírája, a nap. De most a nap sem tartotta szemmel, hiába, ő sem tud mindenre figyelni. No meg világos nappal volt, s olyankor a csillagok alig-alig látszanak. Nemrég még esett, s a kis csillag most sóváran nézte a szivárványt. Aztán meg egyszer körülnézett, hogy nem látja-e senki, és lecsúszott a szivárványon.

Az utolsó játék

A reggeli séta alatt már más volt a kutya. Nem nézett be a bokrok alá, nem állt meg percekre egy-egy helyen szaglászni, nem maradt le nézelődni. Szorosan ment a férfi lába mellett, mintha félne, hogy lemarad, hogy elveszti gazdáját. Egy helyen azonban megállt, és minden porcikájával azt kérte, hogy másfelé menjenek tovább, mint szoktak az elmúlt tizennégy év alatt.

A férfi nem sietett, rámosolygott a kutyára, megsimogatta okos, nagy fejét, és halkan azt mondta:

Hát akkor menjünk arra

A kutya láthatóan megszaporázta lépteit.

A tanító ezt kérdezte a gyerekektől:

- "Hol lakik Isten ?"

Különböző válaszokat kapott. Ilyeneket:

- "A mennyben, a szívünkben, a templomban..."

Az egyik kis jelentkező pedig ezt mondta :

- "Isten az alvégen, a keresztutca baloldalán a sarokház mellett lakik."

Lett erre nagy kacagás.

De a tanító jól ismerte a fiút, és ezért barátságosan megkérdezte tőle :

- "Hogyan érted ezt, kisfiam ?"

A legényke komoly válasza ez volt :

- "Vasárnap édesapámmal sétáltunk.

Három fiú, miután befejezték felsőfokú tanulmányaikat, elhagyták a szülői házat, mert úgy gondolták, hogy itt az ideje, hogy saját lábukra álljanak. Kitartó munkájuknak, hozzáállásuknak köszönhetően magas fizetést kaptak, a pénz egyikőjüknek sem jelentett különösebben gondot, sőt volt, mikor azt sem tudták, mire költsék.

Karácsonykor úgy döntöttek, hogy külön-külön ajándékot küldenek édesanyjuknak, de még Szenteste találkoztak egy étteremben, a családjukat is magukkal hozták, és szóba került az ajándékozás is.

A kisfiú minden hónapban meghívja vacsorázni édesanyját!

Nem fogod elhinni, hogy miért teszi mindezt!

Havonta egyszer az én 6 éves kisfiam meghív vacsorázni egy étterembe.

Kinyitja előttem az ajtót, mesél arról, hogy milyen napja volt, és megkérdi, hogy én, hogyan éreztem magam, majd miután elfogyasztottuk a finomságot, a fiam kifizeti a számlát, abból a pénzből, amiért a héten “megdolgozott”, és még borravalót is ad a pincérnek.

Mindezt azért vezettem be, hogy a fiam tanulja meg, hogy miként kell bánni egy nővel, hogyan kell tisztelni a gyengébbik nem képviselőit.

Meglátott az utcán egy reszkető, hajléktalan nőt!

Olvasd el, hogy mit tett ezután a fiatal lány!

A következő Facebook bejegyzés szíven ütötte az internetes közösséget.

Érdemes elolvasni, és továbbadni, hiszen mindannyiunk számára tanulságos lehet.

Elmentem a Chicago Bears meccsére.

          Vacsorázni mentek, hogy megünnepeljék a 35. házassági évfordulójukat, majd a férj egyszercsak elképesztő kívánsággal állt elő!

Egy 70 év körüli idős házaspár úgy döntött, hogy a 35. házassági évfordulójukat egy étteremben ünneplik meg, ahol romantikus, gyertyafényes vacsorát fognak kettesben, meghitten elfogyaszt ani.

Amint a pincérre várnak, hirtelen a semmiből megjelenik egy kis tündér, és a következőket mondja:

Mivel nagyon szeretik egymást, és mintaházaspárnak számítanak, akik őszinték voltak mindig egymással, ezért megajándékozom magukat.

Móra Ferenc:

Milyen a magyar huszár?

Mária Terézia királyasszony uralkodott akkor Magyarországon, mikor ez az eset megesett.

Alig került trónra a fiatal királyasszony, annyi ellensége támadt, hogy megolvasni is alig győzte őket.

Franciák, poroszok, bajorok, szászok szövetkeztek, hogy elszedjék tőle az országait. Azt gondolták, könnyű lesz elbánni az asszony- királlyal.

Négyen voltak egy ellen. Bizony búcsút vehetett volna Mária Terézia a koronájától, ha a magyarok nem segítik a bajban.

            Az Ember elment a Bölcshöz:

- Álmot láttam, de sehogy sem tudok rájönni, mi az értelme. Kérlek, segíts rajtam!

- Hallgatlak - bólintott a Bölcs.

- Az utcán mentem, a mi utcánkban, ahol minden nap járok.

Olyan is volt álmomban, mint egyébként; nem volt semmiféle változás rajta,

csak annyi, hogy nagy szürke göröngyökkel volt tele a járda.

Amikor megrúgtam az egyiket, rájöttem, hogy ezek nem göröngyök, hanem kövek.

Egyet zsebre vágtam, hogy megmutassam a Barátomnak, akihez indultam.

NAGYON ARANYOS TÖRTÉNET...

Egy négyéves, érzékeny, minden idegszálával figyelő, gazdagon fantáziáló kislányról, Liliről mesélt az édesanyja.

Azon a nyáron kisöccse született, Dani.

Amikor hazahozták a kórházból, Lili azt kérte, először hadd beszéljen

vele ő. Kettesben.

Bevitték az ötnapos Danit a szobába, letették egy öblös fotelbe.

Ekkor Lili odament hozzá, körbenézett, hogy valóban egyedül vannak-e, a füléhez hajolt és ezt mondta:

- Súgd meg nekem, milyen a Jóisten .

PAPPY  ÉS A CSENGETTYŰ

Pappy kedves öregember volt, akire nagyon jó volt ránézni. Mindig gondosan megfésült haja nem is lehetett volna fehérebb. Szépen tudott fütyülni, s minden nap boldogan fütyörészve tisztogatta, törölgette a zálogboltját.

Az ügyfelei többnyire visszajöttek zálogba adott holmijukért, és Pappy alig keresett az üzleten. Nem bánta, számára a bolt inkább kellemes időtöltés volt, mint megélhetési forrás.

Egyik nap, miközben újonnan összerakott lámpását fényesítgette, megszólalt a bejárat fölötti csengettyű.

Megható történet

Ma karácsonyi nagy bevásárlást csináltam. Általában utálok bevásárolni. Ma sem volt ez másképpen. Amikor végeztem, a kocsi tolom az autómhoz, és egy hajléktalan jön felém. Meg kérdezte adnák e neki tüzet. Azt nem tudtam adni, de ha éhes azon segíthetek. Mondta, hát ő tegnap este óta nem evet, most 17:10 van. Megkértem várjon, bepakolok az autómba, és meghívom a bevásárló központba enni.

Ellenkezett, hogy őt onnan ki fogják küldeni.

Karácsonyi történet

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy 10 éves kislány, aki két testvérével, apukájával és anyukájával élt együtt, egy nagyon boldog, nagy családban.

Egy szép, hóeséses téli estén együtt ülték körül a nagy ebédlőasztalt, hogy közös erővel levelet írjanak a közelgő Jézuskának.

A kislány szomorúan ült a papír felett, miközben testvére játékok nevének százait vetette a fehér lapra.

A kislány szomorkás arcára édesanyja is felfigyelt, aki megkérdezte a csöppséget, miért nem írt még egyetlen sort sem.

A napkeleti bölcsek..

Karácsony táján mindig előkerül az az evangéliumi rész, amikor a napkeleti bölcsek, ezek a titokzatos vándorok, meglátják a betlehemi csillagot, és elindulnak, követik Betlehembe. A templomokban úgy is megemlékeznek róluk, hogy kiállítják a szobraikat a jászol mellé. Ott állnak, az egyiknek a kezében az arany, másiknál a tömjén, a harmadiknál a mirha.

Kik is lehetnek ezek a királyok vagy napkeleti bölcsek, nem tudjuk pontosan.

Mese egy kicsi kézről...

"Volt egyszer egy kicsi kéz. Egyik reggel úgy döntött, hogy valami hasznos dolgot fog tenni. Segíteni fog másoknak, másokon. Már épp indulni készült, amikor a kicsi láb így szólt hozzá:

- Ne menj egyedül, várj, én majd elviszlek!

- Rám is szükségetek lesz, ha beszélni kell. – mondta a száj, és ő is menni akart.

- De hogy fogjátok meglátni a szenvedőket, ha én itthon maradok? – kérdezte a szem és ő is csatlakozott a többiekhez.

A világmindenség teremtésekor az Úristen összegyûjtötte a csillagokat. Köztük volt a mi napunk is.

Végignézett a nyüzsgõ sokaságon és beszédet intézett hozzájuk: - Figyeljetek rám! - kezdte. - Gondjaitokra bízom a teremtett világot. Mindegyikteknek adok néhány bolygót. Az lesz a feladatotok, hogy kiárasszátok a fényt, a meleget ezekre a bolygókra, s ezáltal ott élet sarjadjon. Legyenek rajtuk növények, állatok, emberek, mindenféle élõlények nagy változatosságban, gazdagságban.

A jó szó

Magányosan sétált a hóborította utcán, talpa alatt csikorgott a hó. Délutáni egészségügyi lépteit szaporította, de gondolatai nem hagyták tétlenül. Egyre az motoszkált a fejében, hogy milyen sok a magányos ember a környezetében. Az eltelt évek alatt környezete megöregedett.

Szívesen megállt egy-egy jó szóra, hiszen tudta, sok ember van akire rá sem nyitja senki sem az ajtót.

Karácsony közeledett, s ilyenkor az ember a lelkét is ünneplőbe öltözteti.

Odakint a hó apró csillagszemei, mint egy selyemfüggöny hullottak a jeges útra. Alig volt valaki az utcán, mindenki a szoba kellemes melegéből figyelte az ide-oda ingázó hatalmas pelyheket. De talán nem is meglepő hogy senki nincs az utcán. Karácsony este van.

Mindenki a fenyőillattal körüllengett szobákban beszélget, üldögél, kinek mihez van kedve. A hatalmas masnival és szalaggal átkötött színes dobozok már a fa alatt hirdették az este közeledtét, az ajándékbontás idejét, s a másik ember megajándékozását egy kis szeretettel, amit egész évben gyűjtögettünk, hogy ezen a napon kicsit többet adjunk, mint máskor.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy csodaszép tündérbirodalom. Különleges hely volt ez, hiszen az itt élő tündérek, fiúk és lányok egyaránt, születésükkor egy különleges talizmánt kaptak, amit a nyakukban hordtak, és aminek tartalmát először a 15. születésnapjukon láthatták meg. Akkor is csak azok, akik addig türelmesen viselték. A talizmánok a tündérek egyéni életfeladatát rejtették. Méretük és súlyuk eltérő volt, de akárhogy is kíváncsiskodtak volna a tündérek, nem tudták kifürkészni a tartalmát.

A beszélgetés egy olyan üzenetet hordoz, amelyet mindenkinek ismernie kell!

Egy nap Isten úgy döntött, hogy interjút szeretne adni.

„Ha van időd, rendben van…” – válaszoltam

Isten rám mosolygott, és azt mondta:

„Nekem mindig van időm, hiszen számomra az idő örökérvényű.”

„Az első kérdésem az, hogy mi lep meg a leginkább az emberekben?”

„Az, amikor már gyerekkorukban unatkozni kezdenek, és azon törik a fejüket, hogy hogyan tudnának minél hamarább felnőni. Ha pedig ez bekövetkezik, akkor azon siránkoznak, hogy bárcsak ismét gyerekek lehetnének.

Beszélő fák

Élt egyszer egy dombtetőn három fa. Gyakran beszélgettek, elmondták egymásnak álmaikat, vágyaikat. Az első fa egyszer így szólt:

- Belőlem egy kincsesláda lesz. Megtöltenek majd arannyal, ezüsttel és sok sok drágakővel. Külsőmet is megfaragják, mindenki csodálni fogja szépségemet.

A második fa is elmondta vágyát:

- Belőlem hatalmas hajót fognak ácsolni az emberek. Császárok és királyok fognak utazni rajtam, hogy bejárják a Föld minden zeg-zugát.

Egy koldus ült az út mentén, több mint 30 éven át. Arra megy egy idegen.

- Adna egy kis aprópénzt? - motyogta a koldus, és gépiesen tartotta oda kalapját.

- Nincs mit adnom -felelte az idegen.

Majd megkérdezte:

- Min ülsz?

- Ó, ez csak egy régi láda. Amióta az eszemet tudom, ezen ücsörgök itt.

- Belenéztél már valaha is abba a ládába?

- Nem. Minek is néztem volna? Nincs benne semmi. Nézz csak bele!

A koldus nagy nehezen fölfeszítette a láda tetejét.

Vitéz Ferenc: Boldogság és annak madara

Nem biztos, hogy kék

Nem biztos, hogy madár.

Nem biztos, hogy boldogság.

De felröppen az égben, s folytatja útját a levegőben,

és a legnagyobb hiányérzet legapróbb kielégülése

is képes megteremteni ezt a

- csupán pillanatokban mérhető-szárnyalásra késztető állapotot.

A tibeti mesék között bukkanhatunk hasonlóra.

"az emberek éheztek, fáztak, és nem tudták, milyen az: boldognak lenni"

A boldogság madara énekel, hangjaival teremteni tud.

Móra Ferenc: A három pillangó

 Volt egyszer három pillangó: az egyik sárga, a

másik veres, a harmadik fehér. Vígan játszadoztak

hárman a verőfényes mezőn. Hol ezen, hol azon a

virágon táncoltak, s szinte fáradhatatlanok voltak

nagy örvendezésükben. De hirtelen nagy zápor

kerekedett.

 Haza akartak repülni, de a ház ajtaját nem tudták

kinyitni, s az eső mind jobban s jobban szakadt.

Elvergődtek hát a sárga és veres csíkú tulipánhoz, s

így könyörögtek:

− Kis Tuli!

Horgas Béla: Madaras néni meséje

Madaras Néni Ősz Anyó barátnője, s persze láthatatlan, mint a tündérek, manók, óriások és más effélék - vagyis nagyon kell figyelnie annak, aki mégis látni akarja. Lerajzolni könnyebb, bár az sem könnyű, mert Madaras Néni furcsa néni. Elég, ha a külsejét nézed, a zöld kesztyűs kezét, amellyel kampós botot lenget (az egyikkel) és bőrtáskát lóbál (a másikkal). Kék harisnyanadrágos lábain nincs cipő.

Lev Tolsztoj: Az öreg nagyapó meg unokája

Nagyapó nagyon megöregedett. Lába rossz volt a járásra, szeme a látásra, füle a hallásra, foga már egy sem volt. És amikor evett, vissza-visszafolyt a szájából az étel. A fia és a menye nem ültették többet az asztalhoz, hanem a kemence mögött adtak neki enni.

Egyszer egy csészében adták oda neki az ebédjét. Magához akarta húzni a csészéjét, de leejtette és eltörte. A menye megszidta: mért ront el mindent a házban, mért töri el a csészéket, és kijelentette, hogy ezentúl egy fatálban fog ebédet kapni.

Kislány és kutyája

Blöki, a 14 éves kutyánk a múlt hónapban meghalt. A rákövetkező napon a 4 éves lányom, Melinda zokogott és csak arról beszélt, hogy mennyire hiányzik neki Blöki.

Megkérdezte, írhatnánk-e egy levelet Istennek, hogy amikor Blöki a Mennyországba érkezik, Isten felismerhesse.

Azt válaszoltam, hogy szerintem is így kellene tegyünk, és a lányom elkezdte diktálni a levelet:

Kedves Isten!

Megkérlek, vigyáznál a kutyámra? Tegnap halt meg és most ott van veled a Mennyországban.

Volt egyszer egy öregember

Volt egyszer egy öregember, aki egy oázis szélén üldögélt a Közel Keleten, egy város kapujában.

Egy napon, odament hozzá egy fiatalember és megkérdezte tőle:

- Soha nem jártam még itt. Milyenek e város lakói?

- Az öreg, egy kérdéssel válaszolt neki:

- Milyenek voltak annak a városnak a lakói, ahonnan te jössz?

- Egoisták és rosszak. Ezért örülök, hogy eljöttem onnan.

- Pontosan ilyenek e városnak a lakói is - válaszolt az öreg.

Egy napon a király és az ő szolgája,( aki minden körülmények között, amikor az uralkodónak rossz napja volt azt mondta, „Királyom ne legyél kedvetlen, hitetlen, mert amit Isten csinál az mindig tökéletes, hiba nélküli és jó.”) elmentek vadászni.

A vadászat során egy állat megtámadta a királyt, aki csak annak köszönheti az életét, hogy a szolgája megölte a bestiát, ezzel megmentve őt. Igen ám, de az egyik ujját elvesztette az uralkodó a harc alatt.

  Réges-régen állt egy hatalmas almafa egy házikó kertjében. A kisfiú, aki itt élt a szüleivel, minden nap kijött, hogy játszhasson alatta, körbe-körbe szaladgált, felmászott rá, letépett egy almát róla, megette és lefeküdt a fa árnyékában pihenni.

Nagyon szerette ezt a fát, szeretett vele játszani. Telt-múlt az idő, a kisfiú felcseperedett. Többé már nem rohangált, nem játszott a fa körül, nem mászott fel rá.

Egy napon a fiú visszatért a fához és látta, hogy az szomorú.

A favágó

Volt egyszer egy favágó, s annak négy fia. Négyfele húztak, nem volt olyan dolog, amiben egyettértés lett volna köztük. Mindennapos volt a veszekedés.

Egyre szegényebbek lettek. Olyannyira, hogy a falusiak már gúnyolódtak rajtuk.

Az apjuk látta, hogy mindennap valami vita van köztük, egyre boldogtalanabb lett.

Sokszor próbálta elmagyarázni, hogy a veszekedés nem használ, mindhiába.

Az apai jótanács egyik fülükön be, a másikon ki.

Elment egyszer a favágó az erdőbe fát vágni.

Mindenki azt ad, ami a szívében van

Egy nap egy gazdag ember adott egy kosár szemetet egy szegény embernek. A szegény ember elmosolyodott, és elment a kosarakkal, kiürítette, megmosta és feltöltötte gyönyörű virágokkal, visszament a gazdag emberhez, és visszaadta neki.

A gazdag ember meglepődött és azt kérdezte: Miért adsz nekem szép virágokat ha én szemetet adtam neked?

A szegény ember így válaszolt:

Mindenki azt ad, ami a szívében van.

Férfi: Hol rontottam el Mester?

Mester: Mindenhol fiam!

F: Az hogy lehet, úgy érted mindent rosszul csináltam?!Az nem lehet, én megtettem mindent.

M: Nem fiam, Te tettél, de épp a "mindent" nem tetted meg!

F: Hogy érted ezt?

M:Anyát akartál, fiam, megkaptad!Mondd mit jelent szerinted az, hogy "anya"?

F: Hát, aki elvégzi a háztartást, ellátja a gyerekeket meg... ilyesmi.

M: Hát ez az látod, nem ezt jelenti!! A nőt jelenti fiam aki szerelmével táplálja a családot!!

Dr. Arbanász Zoltán: A legrövidebb ima

Egy órája sincs, hogy újból átnyálaztam a tájanatómiát, a Littmann-féle Sebészeti műtéttant. Memorizáltam a régió képleteit, hogy mit szabad és mit nem. Érdekesek a tájanatómia atlaszok. Az artériák pirosak, a vénák kékek, az idegek sárgák, az inak fehérek. Ráadásul mindegyikhez egy parányi fekete nyílvessző tart, a képlet pontos anatómiai nevével. Hát ? Persze, így könnyű ! - s majdnem nevetek.

A valóság egészen más, az állandó szívás és törlés ellenére alig látunk a vérmaszattól, s semmi sem emlékeztet az atlaszban látottakra.

Néhány évvel ezelőtt történt az egyik előkelő szálloda fényesen kivilágított termében. Egy előkelő, gazdag ifjú vacsorát adott barátai tiszteletére. Finom ételek és borok kerültek az asztalra és jó hangulat uralkodott a vendégek között. A vacsora végén felállt a vendéglátó ifjú és így szólt a jelenlevőkhöz:
Kedves barátaim! Azért hívtalak ma össze titeket, hogy elbúcsúzzam. 

Azt gondoljátok, hogy gazdag vagyok, pedig tévedtek. Alig kaptam valamit az atyai örökségből.

Mikor én iskolás gyerek voltam, de sok szép lepkét fogtam!

Egyszer valami erdőkerülő vetődött a házunkhoz. Eldicsekedtem neki egy gyönyörű pillangóval.

- Nem sokat ér ez, öcsém, míg meg nem szerzed hozzá a pillangókirályt is.

Majd kőbálvánnyá meredtem, úgy elszomorodtam.

- Milyen az a pillangókirály? Sose hallottam én ilyenről, könyvekben sincs lerajzolva.

- Hja, öcsém, nem is ösmerik ám azt a könyvcsináló urak. Én magam is csak egyszer láttam életemben, pedig én az erdőben öregedtem meg.

Hihetetlenül dühös és csalódott voltam a kiscsikó miatt, aki összegömbölyödve lapult az istálló sarkában, ahol két nappal azelőtt világot látott. A szülés rendkívül nehéz volt az anya számára, s az állat a végén az erős vérzés miatt elpusztult. Sajnáltam a kiscsikót, mert egyedül volt a világban és nem volt anyja, aki megmutathatta volna neki, miként váljon igazi lóvá. A születése után három nappal még mindig nem volt hajlandó elhagyni biztonságos fészkét.