Kányádi Sándor:Novemberi szél

Lefonnyadt rég az áfonya,

Lecsupaszult a málnavész.

Minden toboz a földre néz.

Hályogos szemmel pillogat

olykor néhányat még a nap.

Se cirpelés, se csipogás,

hallgat minden kis muzsikás.

Csak a szél, csak a szél,

egyedül ő zenél.

Ág se moccanhat nélküle,

minden kis hang az ő műve.

A medve helyett ő morog.

Övé minden csőr és torok,

ő játszik minden furulyán,

harsonán, dobon, pikulán.

Táncoltat erdőt, bokrokat,

lebbent az égre fodrokat,

s annak, ki ellene szegül,

annak a hátán hegedül

Szilágyi Domokos:  ŐSZI SÉTA

Zsongva-nevetve remegtek a fákon a drága gyümölcsök.

Mint ódon páncélingen mikor átüt a sejlőn

meg-megcsillámló szövedéke a finom aranynak:

borzongó lombok közül úgy kacarásztak elő a

napsugarak. - Mikor elbúcsúztam egy évre tetőled,

roskadtan vajúdó s már szőkés hajkoronájú

régi gyümölcsös: künn a mezőn készült puha ágy a

megszületendő, ring-izmú élet-erőnek.

S ez az igézet gyújtja szememben a fényt, amikor most

járom a megvacogó-fogú, dért váró-fejű várost.

Őszi hangulat... 

Wass Albert: Őszi hangulat

Mikor a hervadás varázsa

megreszket minden őszi fán,

gyere velem a hervadásba

egy ilyen őszi délután.

Ahol az erdők holt avarján

kegyetlen őszi szél nevet,

egy itt felejtett nyár-mosollyal

szárítsuk fel a könnyeket.

Hirdessük, hogy a nyári álom

varázs-intésre visszatér,

s a vére-vesztett őszi tájon

csak délibáb-varázs a vér.

Hirdessük, hogy még kék az égbolt,

ne lásson senki felleget,

hazudjuk azt, hogy ami rég volt,

valamikor még itt lehet.

Kányádi Sándor:Novemberi szél

Lefonnyadt rég az áfonya,

Lecsupaszult a málnavész.

Minden toboz a földre néz.

Hályogos szemmel pillogat

olykor néhányat még a nap.

Se cirpelés, se csipogás,

hallgat minden kis muzsikás.

Csak a szél, csak a szél,

egyedül ő zenél.

Ág se moccanhat nélküle,

minden kis hang az ő műve.

A medve helyett ő morog.

Övé minden csőr és torok,

ő játszik minden furulyán,

harsonán, dobon, pikulán.

Táncoltat erdőt, bokrokat,

lebbent az égre fodrokat,

s annak, ki ellene szegül,

annak a hátán hegedül

Radnóti Miklós: ŐSZI VERS 

Menekülj, te szegény, most amikor 
szőllők sárgára érett fürtjeivel 
súlyosul kedved. Ilyenkor ősszel 
hagyd ott a mezőt és az erdőt, 
bársonyos fáid és a bokrok 
melyek alatt a kedvest ölelted 
meghalnak most; a hajló nagy 
fű ahová remegve csókra 
terítetted száraz és sárga. 
Hagyd ott a mezőt, az erdőt 
és gyere a házak közé, a 
városi fák hullása nem oly 
veszejtő: csak az égre és a 
tetőkre ne nézz! mert fáradt 
Madonnák ülnek a házak fölött 
és arcukról dől a szomorúság.