Őszi versek 2. 

Tóth Árpád Őszi alkonyat

Nézem a vén napot, amely a hervadt kerten

S e csüggedt ujjakon pompás aranyszínt fen szét,

Ó, most minden dolog oly titokzatosan szép

S magános s mozdulatlan... s az illatban s a csendben

A nagyszerű és komoly fák alatt

Sötét arcát kegyetlen és szép öklére hajtván

Szunnyad a bánatom, mint este a szfinx alján

A fantasztikus és fáradt arab.

Ó, most buja mosollyal s epedve nyújtja ki

Karját jövőm felé vágyam, mint lomha szultán,

Kinek, szép háremhölgye lágy derekához nyúlván,

Remegnek parfümös és puha ujjai;

S míg fátylait lebontja alázattal s szelíden,

S táncol előttem szűzen s mezítlen a jövő,

Fényes lombok illatja, mint arany füstölő

Gőze, úgy részegít, s nehéz főm félrebillen...

Szuhanics Albert: Falevél keringő

Falevél keringőt játszik az ősz,

friss zenét komponál a csípős szél,

táncolva hull le a sárga levél...

merengőn bámulja rőt színű őz.

Október karmester pálcája int,

zizeg a gyönge ág, zörren avar,

őszi szél örvénylik, lombot kavar...

levéltánc kezdi a valcert megint.

Keringőt táncol a sárga levél,

körbe száll, sodorja bús őszi szél,

bágyadt fénysugárból Strauss figyel...

Az erdő énekel, suttog zenél,

két lábam megmozdul, bús táncra kél,

hangulat s egy dallam messze visz el...

József Attila: A fán a levelek...

A fán a levelek

lassan lengenek.

Már mind görbe, sárga

s konnyadt, puha.

Egy hallgatag madár

köztük föl-le jár,

mintha kalitkája

volna a fa.

Igy csinál lelkem is.

Jár-kel bennem is,

ágról-ágra lépked 

egy némaság.

Szállhatnék - nem merek.

Meghajlik, remeg

a gally, vár és lépked

a némaság.

 Wass Albert: Hulló levelek

Jártál-e már bükkerdőben akkor,

amikor több madár már nem dalolt,

mikor a hervadás már ráhajolt?

Mikor a messze-szálló nyár nyomán

rejtőzködő szelek osontak át,

s halált susogtak: dér-fehér Halált?

A lelkemen is olyan minden álom,

mint bükkerdőn a névtelen varázs,

mikor deresre sápadt már az ősz,

és hervadás jött, őszi hervadás.

És néha szél jön: könnyes, hallgatag,

nyomán a Csend ijedve megremeg...

Őszirózsák, krizantémok...

Halász István: Őszirózsa

Őszirózsa az ősz hírhozója.
Élénk szint visz a gyengülő Napba.
Fejét kénytelen-kelletlen ingatja,
mivel azt az őszi szél ringatja.

Egy percig sincsen a széltől nyugta!
Szépségét mégis töretlen nyújtja!
Szerényen húzódik meg a sarokban
több, már elnyílt virág szomszédságában.

SZILÁGYI DOMOKOS:  ŐSZIRÓZSÁK

Tegnap még szégyenlős növendéklányként
szemérmesen mosolyogtak az alig-hamvas
szilvák, barackok, riadt-kicsi almák,
hajladozó búzatáblák alig sejtették
szőkeségük élet-adó hatalmát,
a napok tüzes-arany csöndjébe
bele-belecsattant egy zápor,
a mezőn lesunyt füllel ázott a jószág,
és látod, kedves:
ma, a kert egyik zugában,
orgonabokrok szoknyája alatt
fölfedeztem néhány lapuló őszirózsát.

    Aranyosi Ervin: Őszi hangulat 

Az őszi szél a fák lombjába mar,

a föld színét festi a rőt avar.

Levetkezett fák - látom - szinte fáznak,

behódolnak az őszi elmúlásnak.

Csalóka ez a bús, komor halál.

Színes, akár egy őszi karnevál.

Művész se tudna szebbet festeni,

harmóniája csodás, isteni.

A természet szép álmokat kíván,

altató csókja  elbűvöl talán.

Suhanó szél hűvösen búcsút int,

s várjuk a langyos, új tavaszt megint.

Szergej Jeszenyin:  Aranyos

                   levelek kavarognak

Aranyos levelek kavarognak

rózsásvizü őszi tavon.

Mint űrbeli lepkerajoknak

libegése a csillagokon.

Rokonom s szeretőm ez az este,

meg a völgy, melyen ősz rohan át.

A kamasz szél titkokat esdve

emelinti a nyír-rokolyát.

Oly hűvös a völgy, meg a lelkem!

Puhafürtü juhnyáj a homály.

Túl, túl a halószavú kerten

csengő nevető dala száll.

Ilyen őszi borús üzenettel

nem volt tele még a szivem.

Mentovics Éva: Tánc az őszi avarban 

Nézd, a hárs mily tarka már,

és nézd, a tó amott

az őszi napfény búcsújánál

lám csak, hogy ragyog!

Aranyló pendely ring emitt,

a lengő ághegyen,

úgy zsong a park, a víz mögött,

akár egy bálterem, 

hisz fürge táncba fognak ott,

s a ritmus jön velem,

s egy dalt dúdolva lépdelek

az őszi szőnyegen.

Kerengve száll a rőt levél,

majd mélán andalog,

s a nyárfák lenge ága közt

aranyló Nap ragyog.

Weöres Sándor: Ballada három                                       falevélről 

Lehullott három falevél

észrevétlen az őszi ágról.

És jött a szél, a messzi szél,

egy messzi, másik, új világból -

Elröpült három falevél

- - - - - - - - - - - - - - -

Az egyik magasba vágyott:

talált a felhők közt új világot,

emelte, emelte a szél.

A másik rohanni vágyott:

magasba hágott és mélybe szállott,

sodorta, sodorta a szél.

Harmadik szédülni vágyott:

szemét lehunyta, semmit se látott,

kavarta, kavarta a szél.

Ady Endre : Az Ősz dicsérete 

Egyszer csak, észrevétlenül 

A fa alá avarszőnyeg kerül. 

Megállsz a mélázó napsütésben, 

Gyönyörködhetsz az őszi ködben. 

Ezer színnel festett képek, 

Mind a szívedbe égnek. 

Nincs még egy évszak, 

Mely ennyi pompát rejt 

Fejedre kedvesen gesztenyét ejt. 

Nézheted a vadludak vonulását 

Ahogy őz keresi tisztáson a párját, 

Szürettől hangos a hegyoldal 

Itt, ott felcsendül egy dal. 

A kertekben érik a dió 

Hangosan kárál a szajkó. 

Este, ha begyújtasz, fával a kályhába, 

Tehetsz almát, krumplit a parázsba. 

Mesebeli illat lengi át a szobát, 

Megidézheted régi korok hangulatát. 

Forralt borral kezedben, a karosszékben, 

Gyönyörködhetsz szebbnél-szebb zenékben. 

Este a csillagos eget nézve, 

Felidézhetsz meséket, 

Amiket egykor hallottál, 

Amikor tiszta és jó voltál. 

Ne bántsd az Őszt, 

Fedezd fel inkább, 

Amit nyújt, 

Az összes titkát. 

József Attila: A fán a levelek...

A fán a levelek

lassan lengenek.

Már mind görbe, sárga

s konnyadt, puha.

Egy hallgatag madár

köztük föl-le jár,

mintha kalitkája

volna a fa.

Igy csinál lelkem is.

Jár-kel bennem is,

ágról-ágra lépked 

egy némaság.

Szállhatnék - nem merek.

Meghajlik, remeg

a gally, vár és lépked

a némaság.

Szuhanics Albert: Felsajdul az ősz

Én nem mondom el senkinek,

hogy erre van a kis liget,

hol gyakran ültem egy padon,

sok hűvös, őszi alkonyon...

Én nem mondom el senkinek,

már rajtad kívül..., csak neked,

hogy felsajdul az ősz bennem,

ha nálad nélkül kell lennem...

Én nem mondom el senkinek,

a tavasz frissen elsiet,

míg forró széllel jő a nyár,

rád árva szívem nem talál...

Én nem mondom el senkinek,

az ősz sóhaja mily hideg,

de mégis forrón ég a vágy,

ha átkarollak, s csókod lágy...

De  jó  a  dió!...

" ...talán a természet akarja úgy, hogy egy kis fáradságba kerüljön a gyümölcs megszerzése. Ott van például a dió, maga is szereti, ha felnyitják, és mégis két héjat, két páncélt vesz föl magára, egy zöldet és egy keményet, csontosat, pedig ez az utóbbi már úgy is nő meg, kétfelé osztott kagylónak, tehát akarja, hogy felnyissák, és mégse enged, szét kell feszegetni, sőt a feszegetésnek se mindig enged, össze kell néha törni.

Nagy László: Dióverés 

Elsuhogott az a füttyös

sárgarigó délre.

Sárgul az árva diófa

zöld terebélye.

Levelek lengnek, akár a

színarany rigó-szárnyak,

elszállnak ők is a szélben

puszta határnak.

Áll a diófa, és érett

kincsei válnak tőle:

szellő ha bántja az ágat,

buknak a földre.

Szaporább kopogás, csörgés

támad, ha jön az ember,

s bottal az ágak bogára

boldogan ráver.

Földre, fejekre, kosárba

kopog a dió-zápor,

burkos dióra a gyermek

kővel kopácsol.

Indián nyár...

A köztudatban inkább a vénasszonyok nyara az elterjedtebb, azonban egyre inkább használják már az indián nyár kifejezést is. Azt azonban sokan nem tudják, hogy miért is kapta akár az egyik, akár a másik nevet ez az időszak…

Az iskola kezdésével a nyarat elbúcsúztatjuk, és szépen lassan beköszönt az ősz. A nap egyre kevesebbet süt, a levelek lassan sárgulni kezdenek. Néhány napra, sőt akár egy két hétre is azonban visszakacsint még hozzánk a meleg, a nyár hangulata, amikor még utoljára feltöltődhetünk a szabadban.

Csillagászati ősz

Az ősz egy második tavasz, amikor minden levél virággá változik.

                                       (Albert Camus)

Napéjegyenlőségnek nevezzük azt, amikor egy égitest mindkét féltekéjén a nappal és az éjszaka hossza megegyezik: ekkor a Nap 90° magasan delel az Egyenlítő felett, így a nappal és az éjszaka ezeken a napokon mindenhol ugyanannyi ideig tart. A szeptemberi napéjegyenlőség napja szeptember 22.

Itt van az ősz...

Valaki kopogtat, rázza már a fákat, 

Készíti nekik a színes, új ruhákat. 

Hatalmas ecsettel pingálja az erdőt, 

Festi a fáknak az őszi, meleg kendőt. 

De lám csak, szakadozik már az a kendő, 

Hull a földre, színes szőnyeget teremtő. 

Köd ül a hegyre, völgyre, ismerős tájra, 

Takarva szépségét, hogy senki se lássa. 

Pedig mily gyönyörű, ahogy a köd fölszáll, 

Látom, hogy a festő, színekkel előáll. 

Szélvihar közeleg, esővel jő az ősz, 

Rázza a fákat, gúnyosan, tudva, hogy győz.

Móra Ferenc: A cinege cipője

Vége van a nyárnak,

hűvös szelek járnak,

nagy bánata van a

cinegemadárnak.

Szeretne elmenni,

ő is útra kelni.

De cipőt az árva

sehol se tud venni.

Kapkod fűhöz-fához,

szalad a vargához,

fűzfahegyen lakó

Varjú Varga Pálhoz.

Azt mondja a varga,

nem ér ő most arra,

mert ő most a csizmát

nagy uraknak varrja.

Darunak, gólyának,

a bölömbikának,

kár, kár, kár, nem ilyen

akárki fiának!

Daru is, gólya is,

a bölömbika is,

útra kelt azóta

a búbos banka is.

Gárdonyi Géza: Szeptember vers

Elnémult a rigó. Az estéli csöndben

az őszi bogár szomorú pri-pri dala szól már.

A távoli szőlőkben panaszolja szüntelen:

elmúlt, odavan a nyár, a meleg nyár.

Így változik búsra az én hegedűm is:

fejemre az ősz dere, az ősz dere száll.

Gazdagon érik a szőlőm, telve a csűr is,

de pri-pri: odavan a nyár, – a nyár…

Szuhanics Albert: Felsajdul az ősz

Én nem mondom el senkinek,

hogy erre van a kis liget,

hol gyakran ültem egy padon,

sok hűvös, őszi alkonyon...

Én nem mondom el senkinek,

már rajtad kívül..., csak neked,

hogy felsajdul az ősz bennem,

ha nálad nélkül kell lennem...

Én nem mondom el senkinek,

a tavasz frissen elsiet,

míg forró széllel jő a nyár,

rád árva szívem nem talál...

Én nem mondom el senkinek,

az ősz sóhaja mily hideg,

de mégis forrón ég a vágy,

ha átkarollak, s csókod lágy...

József Attila: A fán a levelek...

A fán a levelek

lassan lengenek.

Már mind görbe, sárga

s konnyadt, puha.

Egy hallgatag madár

köztük föl-le jár,

mintha kalitkája

volna a fa.

Igy csinál lelkem is.

Jár-kel bennem is,

ágról-ágra lépked 

egy némaság.

Szállhatnék - nem merek.

Meghajlik, remeg

a gally, vár és lépked

a némaság.

 Wass Albert: Hulló levelek

Jártál-e már bükkerdőben akkor,
amikor több madár már nem dalolt,
mikor a hervadás már ráhajolt?
Mikor a messze-szálló nyár nyomán
rejtőzködő szelek osontak át,
s halált susogtak: dér-fehér Halált?
A lelkemen is olyan minden álom,
mint bükkerdőn a névtelen varázs,
mikor deresre sápadt már az ősz,
és hervadás jött, őszi hervadás.
És néha szél jön: könnyes, hallgatag,
nyomán a Csend ijedve megremeg...
aztán valami belefáj nagyon...

Szuhanics Albert: Falevél keringő

Falevél keringőt játszik az ősz,

friss zenét komponál a csípős szél,

táncolva hull le a sárga levél...

merengőn bámulja rőt színű őz.

Október karmester pálcája int,

zizeg a gyönge ág, zörren avar,

őszi szél örvénylik, lombot kavar...

levéltánc kezdi a valcert megint.

Keringőt táncol a sárga levél,

körbe száll, sodorja bús őszi szél,

bágyadt fénysugárból Strauss figyel...

Az erdő énekel, suttog zenél,

két lábam megmozdul, bús táncra kél,

hangulat s egy dallam messze visz el...

Őszirózsák, krizantémok...

Halász István: Őszirózsa

Őszirózsa az ősz hírhozója.
Élénk szint visz a gyengülő Napba.
Fejét kénytelen-kelletlen ingatja,
mivel azt az őszi szél ringatja.

Egy percig sincsen a széltől nyugta!
Szépségét mégis töretlen nyújtja!
Szerényen húzódik meg a sarokban
több, már elnyílt virág szomszédságában.

SZILÁGYI DOMOKOS:  ŐSZIRÓZSÁK

Tegnap még szégyenlős növendéklányként
szemérmesen mosolyogtak az alig-hamvas
szilvák, barackok, riadt-kicsi almák,
hajladozó búzatáblák alig sejtették
szőkeségük élet-adó hatalmát,
a napok tüzes-arany csöndjébe
bele-belecsattant egy zápor,
a mezőn lesunyt füllel ázott a jószág,
és látod, kedves:
ma, a kert egyik zugában,
orgonabokrok szoknyája alatt
fölfedeztem néhány lapuló őszirózsát.

Várnai Zseni: Anyám az őszben

Oly kicsire zsugorították az évek,

meggörnyesztették a szenvedések,

a háta hajlott, a szeme árkos,

s mint a fa kérge, arca ráncos.

Pompázó szépnek sohse láttam,

csak munkában, kopott ruhában,

remegni értünk, sírni, félni,

én nem láttam az anyámat élni.

Mint dús gyümölcsfa, megszedetten

áll ő kopárra szüretelten

a késő őszben, s földre hajlik,

panaszló hangja alig hallik.

Gyümölcsei már mind leértek,

magában néz elé a télnek,

a hosszú télnek, elmúlásnak,

lassan a földberoskadásnak.

 Októberi teendők...

A gyepet legkésőbb október végéig nyírhatjuk, különben megsínyli a telet. Ilyenkor gyomláljunk is. A levágott füvet gondosan gereblyézzük össze. Az így kezelt gyepfelület télen is mutatós. 

Ha erősebben elkezd hullani a lomb, három - négy naponta gereblyézzük össze. Ha a lombot a gyepen hagyjuk, a gyep kipusztulhat. 

A sziklakertben ügyeljünk arra, hogy az örökzöld évelőkre télire ne kerüljön lomb. Ha lombbal takarnánk ezeket a növényeket, alattuk a növények befüllednének, és könnyen elrothadnának.

Őszi hangulat... 

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=uhH8fMNgDuc#t=24

http://www.youtube.com/watch?v=YU98TdSLq9s

Dsida Jenő:   Őszi napok 

Tegnap virágos volt a rét, mező,

Felette egy vidáman repkedő,

Színes pillangó, zúgó méh-sereg.

Tegnap minden vidám volt és meleg. 

Ma már borult az ég, metsző a szél,

A fáról hull az elsárgult levél;

A sok virágfej búslakodva int,

A dértől vannak elhervadva mind. 

Tegnap meleg volt még a nagy határ,

Miként a forró, nyári napsugár;

Ma már a földre szemfedő borul,

S a fák felett az őszi szél dudol.

Mentovics Éva: Tánc az őszi

                            avarban

Nézd, a hárs mily tarka már,

és nézd, a tó amott

az őszi napfény búcsújánál

lám csak, hogy ragyog!

Aranyló pendely ring emitt,

a lengő ághegyen,

úgy zsong a park, a víz mögött,

akár egy bálterem, 

hisz fürge táncba fognak ott,

s a ritmus jön velem,

s egy dalt dúdolva lépdelek

az őszi szőnyegen.

Kerengve száll a rőt levél,

majd mélán andalog,

s a nyárfák lenge ága közt

aranyló Nap ragyog.

Ady Endre : Az Ősz dicsérete 

Egyszer csak, észrevétlenül 

A fa alá avarszőnyeg kerül. 

Megállsz a mélázó napsütésben, 

Gyönyörködhetsz az őszi ködben. 

Ezer színnel festett képek, 

Mind a szívedbe égnek. 

Nincs még egy évszak, 

Mely ennyi pompát rejt 

Fejedre kedvesen gesztenyét ejt. 

Nézheted a vadludak vonulását 

Ahogy őz keresi tisztáson a párját, 

Szürettől hangos a hegyoldal 

Itt, ott felcsendül egy dal. 

A kertekben érik a dió 

Hangosan kárál a szajkó. 

Este, ha begyújtasz, fával a kályhába, 

Tehetsz almát, krumplit a parázsba. 

Mesebeli illat lengi át a szobát, 

Megidézheted régi korok hangulatát. 

Forralt borral kezedben, a karosszékben, 

Gyönyörködhetsz szebbnél-szebb zenékben. 

Este a csillagos eget nézve, 

Felidézhetsz meséket, 

Amiket egykor hallottál, 

Amikor tiszta és jó voltál. 

Ne bántsd az Őszt, 

Fedezd fel inkább, 

Amit nyújt, 

Az összes titkát.

A szelídgesztenye...

A szelíd, nemes, édes, jóféle, ehető előtagokkal illetett gesztenye a bükkfafélék családjába tartozik és meglepő módon semmilyen rokoni kapcsolatban nincs sem a vadgesztenyével, sem a vizigesztenyével.

A szelídgesztenyének négy alfaja ismert:ezek az európai, kínai, japán és amerikai gesztenyefajták.

Egy fa termése egy fő teljes téli élelmezését megoldotta éhínség idején,ezért is tartották nagy becsben.

Ez az egyik leghosszabb életű fa a Földön,viszonylag idősen, kb.

Szabó Lőrinc:  Pannón ősz

Ősz van, a régi, a tavalyi ősz

s e furcsa ősz egészen megbüvölt.

Tetszik nekem. Szétnézek, látom a

roppant hervadást, de nem keserít,

és nem bánom, hol végzem utamat.

Nem értem a világot; azt hiszem,

nincs célja; - mért is volna? - és ami

értelmet magam képzelek belé,

sose több, mint maga a létezés.

Ősz van... Szép ősz... A jókedvű rigók

torkából még az augusztus rikoltoz

s itt-ott nagy lepkék villognak: olyan

egy a születés és az elmulás,

mintha csak ruhát cserélne a Föld,

mintha a csere volna csak örök...

Szergej Jeszenyin:  Aranyos

                   levelek kavarognak

Aranyos levelek kavarognak

rózsásvizü őszi tavon.

Mint űrbeli lepkerajoknak

libegése a csillagokon.

Rokonom s szeretőm ez az este,

meg a völgy, melyen ősz rohan át.

A kamasz szél titkokat esdve

emelinti a nyír-rokolyát.

Oly hűvös a völgy, meg a lelkem!

Puhafürtü juhnyáj a homály.

Túl, túl a halószavú kerten

csengő nevető dala száll.

Ilyen őszi borús üzenettel

nem volt tele még a szivem.

Történelmi várromok hazánkban

Kányádi Sándor szép meséje

Nyugtalanul aludt az éjszaka a nagy bükkfa. Nem is aludt jóformán, csak sóhajtozott. Alig várta, hogy megvirradjon, hogy szétnézhessen a tájon.

Hunyorogva nézett szembe a kelő nappal.

– Bikmakk, bikmakk! – ébredtek a mókusok is vígan ugrándozva. 

Maga alá tekintett az öreg erdő. S hát mit kell látnia: csupa makk, frissen hullott bükkmakk az avar. Annak örültek úgy a mókusok.

– Bikmakk, cseremakk, mogyoró! – ujjongták a mókusok.

De  jó  a  dió!...

" ...talán a természet akarja úgy, hogy egy kis fáradságba kerüljön a gyümölcs megszerzése. Ott van például a dió, maga is szereti, ha felnyitják, és mégis két héjat, két páncélt vesz föl magára, egy zöldet és egy keményet, csontosat, pedig ez az utóbbi már úgy is nő meg, kétfelé osztott kagylónak, tehát akarja, hogy felnyissák, és mégse enged, szét kell feszegetni, sőt a feszegetésnek se mindig enged, össze kell néha törni.

   Nagy László: Dióverés
  

Elsuhogott az a füttyös

sárgarigó délre.

Sárgul az árva diófa

zöld terebélye.

Levelek lengnek, akár a

színarany rigó-szárnyak,

elszállnak ők is a szélben

puszta határnak.

Áll a diófa, és érett

kincsei válnak tőle:

szellő ha bántja az ágat,

buknak a földre.

Szaporább kopogás, csörgés

támad, ha jön az ember,

s bottal az ágak bogára

boldogan ráver.

Földre, fejekre, kosárba

kopog a dió-zápor,

burkos dióra a gyermek

kővel kopácsol.

Indián nyár...

       vagy vénasszonyok nyara?

A köztudatban inkább a vénasszonyok nyara az elterjedtebb, azonban egyre inkább használják már az indián nyár kifejezést is. Azt azonban sokan nem tudják, hogy miért is kapta akár az egyik, akár a másik nevet ez az időszak…

Az iskola kezdésével a nyarat elbúcsúztatjuk, és szépen lassan beköszönt az ősz. A nap egyre kevesebbet süt, a levelek lassan sárgulni kezdenek. Néhány napra, sőt akár egy két hétre is azonban visszakacsint még hozzánk a meleg, a nyár hangulata, amikor még utoljára feltöltődhetünk a szabadban.

"Ki  a   virágot   szereti..." 

 KELLEMES  NÉZELŐDÉST!

ŐSZ VIRÁGAI... 

FUKSZIA

KOKÁRDAVIRÁG 

ŐSZI KIKERICS 

ŐSZI NAPFÉNYVIRÁG

ŐSZI SISAKVIRÁG 

ŐSZIRÓZSA

TÖRPE ŐSZIRÓZSA

ŐSZIRÓZSA

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=oR75r_cj7aw

Hűvös park, őszi reggelek:

Dér-ittasan leszállingóznak

Valakire

Vörhenyes tölgyfa-levelek.

Valakinek szeme ragyog,

Szórja a levelet marokkal

S cseng a szive:

»Halleluja, szép aranyok.«

Kél a nap s irigyen nevet:

Valaki boldog. Csönd a parkban

És hullanak

Garmadával a levelek.

    Szabó Lőrinc: Őszi fák...

Láttalak, lomb, mikor születtél, fiatalon! 
Mint kívül a gesztenyefák, 
épp oly magas az ablakom: 
az ablakot a kék tavaszban 
zöld ujjongásod lengte be 
s még ráncos volt minden kis leveled, 
mint az ujszülöttek keze. 

Ráncos vagy most is, gesztenyelomb, 
ráncos megint, 
mint bőr vagy öreg papír zörögsz, 
ha a szél megráz odakint, 
de ha fele kincsed lent röpül is 
a földön ide-oda, 
még beragyogsz az ablakomon, 
gesztenyefáim aranya. 

Beragyogsz: ha kisüt a nap, 
ezer meg ezer kis kezed 
egyenkint markolja a fát 
és fölgyujtja a végső perceket: 
gyönyörű vagy!

Szilágyi Domokos:  ŐSZI SÉTA

Zsongva-nevetve remegtek a fákon a drága gyümölcsök.

Mint ódon páncélingen mikor átüt a sejlőn

meg-megcsillámló szövedéke a finom aranynak:

borzongó lombok közül úgy kacarásztak elő a

napsugarak. - Mikor elbúcsúztam egy évre tetőled,

roskadtan vajúdó s már szőkés hajkoronájú

régi gyümölcsös: künn a mezőn készült puha ágy a

megszületendő, ring-izmú élet-erőnek.

S ez az igézet gyújtja szememben a fényt, amikor most

járom a megvacogó-fogú, dért váró-fejű várost.

Kányádi Sándor: Még süt a nap…

Még süt a nap, még sütöget,
csak reggelente van hideg,
csak estelente kéldegél...
újra és újra föl a szél.
Csak az éjszakák, csak azok
hűvösek, mint a csillagok.
Napközben meleg van, meleg.
Sütkéreznek a verebek.
Duruzsolnak a darazsak.