Erzsébet és Katalin napján...

Árpád-házi Szent Erzsébet (német nyelvterületen gyakorta Türingiai Szent Erzsébet) (Sárospatak vagy Pozsony, 1207. július 7. – Marburg, 1231. november 17.) II. András magyar király és merániai Gertrúd lánya.

Erzsébetet többnyire rózsákkal a kötényében, kosarában ábrázolják. Ennek eredete az a legenda, mely szerint férje halála után Erzsébet továbbra is gondoskodott a szegényekről. Egy alkalommal kenyereket vitt gondozottjainak, mikor sógorával, Henrikkel találkozott.

Szuhanics Albert: Falevél keringő

Falevél keringőt játszik az ősz,

friss zenét komponál a csípős szél,

táncolva hull le a sárga levél...

merengőn bámulja rőt színű őz.

Október karmester pálcája int,

zizeg a gyönge ág, zörren avar,

őszi szél örvénylik, lombot kavar...

levéltánc kezdi a valcert megint.

Keringőt táncol a sárga levél,

körbe száll, sodorja bús őszi szél,

bágyadt fénysugárból Strauss figyel...

Az erdő énekel, suttog zenél,

két lábam megmozdul, bús táncra kél,

hangulat s egy dallam messze visz el...

Kányádi Sándor:Novemberi szél

Lefonnyadt rég az áfonya,

Lecsupaszult a málnavész.

Minden toboz a földre néz.

Hályogos szemmel pillogat

olykor néhányat még a nap.

Se cirpelés, se csipogás,

hallgat minden kis muzsikás.

Csak a szél, csak a szél,

egyedül ő zenél.

Ág se moccanhat nélküle,

minden kis hang az ő műve.

A medve helyett ő morog.

Övé minden csőr és torok,

ő játszik minden furulyán,

harsonán, dobon, pikulán.

Táncoltat erdőt, bokrokat,

lebbent az égre fodrokat,

s annak, ki ellene szegül,

annak a hátán hegedül

József Attila: A fán a levelek...

A fán a levelek

lassan lengenek.

Már mind görbe, sárga

s konnyadt, puha.

Egy hallgatag madár

köztük föl-le jár,

mintha kalitkája

volna a fa.

Igy csinál lelkem is.

Jár-kel bennem is,

ágról-ágra lépked 

egy némaság.

Szállhatnék - nem merek.

Meghajlik, remeg

a gally, vár és lépked

a némaság.

Szilágyi Domokos:  ŐSZI SÉTA

Zsongva-nevetve remegtek a fákon a drága gyümölcsök.

Mint ódon páncélingen mikor átüt a sejlőn

meg-megcsillámló szövedéke a finom aranynak:

borzongó lombok közül úgy kacarásztak elő a

napsugarak. - Mikor elbúcsúztam egy évre tetőled,

roskadtan vajúdó s már szőkés hajkoronájú

régi gyümölcsös: künn a mezőn készült puha ágy a

megszületendő, ring-izmú élet-erőnek.

S ez az igézet gyújtja szememben a fényt, amikor most

járom a megvacogó-fogú, dért váró-fejű várost.

November 11-e Szent Márton napja. Mint minden ünnepnek, úgy ennek is megvannak a maga hagyományai, népszokásai, jellegzetességei. Ehhez a naphoz különösen sok babonát, szokást köt a néphagyomány. Mindemellett Márton-nap a 40-napos adventi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor a jóízű és gazdag falatozás, vigasság megengedett.

A Márton-nap története...

A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria (mai Szombathely) nevezetű városában látta meg a napvilágot 316-ban vagy 317-ben (a pontos dátum kérdéses).

 Wass Albert: Hulló levelek

Jártál-e már bükkerdőben akkor,

amikor több madár már nem dalolt,

mikor a hervadás már ráhajolt?

Mikor a messze-szálló nyár nyomán

rejtőzködő szelek osontak át,

s halált susogtak: dér-fehér Halált?

A lelkemen is olyan minden álom,

mint bükkerdőn a névtelen varázs,

mikor deresre sápadt már az ősz,

és hervadás jött, őszi hervadás.

És néha szél jön: könnyes, hallgatag,

nyomán a Csend ijedve megremeg...

Őszirózsák, krizantémok...

Halász István: Őszirózsa

Őszirózsa az ősz hírhozója.
Élénk szint visz a gyengülő Napba.
Fejét kénytelen-kelletlen ingatja,
mivel azt az őszi szél ringatja.

Egy percig sincsen a széltől nyugta!
Szépségét mégis töretlen nyújtja!
Szerényen húzódik meg a sarokban
több, már elnyílt virág szomszédságában.

SZILÁGYI DOMOKOS:  ŐSZIRÓZSÁK

Tegnap még szégyenlős növendéklányként
szemérmesen mosolyogtak az alig-hamvas
szilvák, barackok, riadt-kicsi almák,
hajladozó búzatáblák alig sejtették
szőkeségük élet-adó hatalmát,
a napok tüzes-arany csöndjébe
bele-belecsattant egy zápor,
a mezőn lesunyt füllel ázott a jószág,
és látod, kedves:
ma, a kert egyik zugában,
orgonabokrok szoknyája alatt
fölfedeztem néhány lapuló őszirózsát.

    Aranyosi Ervin: Őszi hangulat 

Az őszi szél a fák lombjába mar,

a föld színét festi a rőt avar.

Levetkezett fák - látom - szinte fáznak,

behódolnak az őszi elmúlásnak.

Csalóka ez a bús, komor halál.

Színes, akár egy őszi karnevál.

Művész se tudna szebbet festeni,

harmóniája csodás, isteni.

A természet szép álmokat kíván,

altató csókja  elbűvöl talán.

Suhanó szél hűvösen búcsút int,

s várjuk a langyos, új tavaszt megint.

Emlékezés Szeretteinkre... 

Mindenszentek napja mindazon megdicsőült lelkek ünnepe, akikről megszámlálhatatlan sokaságuk miatt a kalendárium külön-külön, névszerint nem emlékezik meg.

A katolikus egyházban a Mindenszentek utáni nap  (nov. 2., ha az vasárnap, akkor nov. 3.) a tisztítótűzben szenvedő lelkek emléknapja. Ezen a napon a „küzdő egyház” tehát a „szenvedő egyházról” emlékezik meg. Általános szokás szerint az előtte való nap délutánján, a „halottak estéjén” rendbe hozzák a sírokat; virágokkal, koszorúkkal feldíszítik, és az este közeledtével gyertyákkal, mécsesekkel kivilágítják, „hogy az örök világosság fényeskedjék” az elhunytak lelkének.

Szergej Jeszenyin:  Aranyos

                   levelek kavarognak

Aranyos levelek kavarognak

rózsásvizü őszi tavon.

Mint űrbeli lepkerajoknak

libegése a csillagokon.

Rokonom s szeretőm ez az este,

meg a völgy, melyen ősz rohan át.

A kamasz szél titkokat esdve

emelinti a nyír-rokolyát.

Oly hűvös a völgy, meg a lelkem!

Puhafürtü juhnyáj a homály.

Túl, túl a halószavú kerten

csengő nevető dala száll.

Ilyen őszi borús üzenettel

nem volt tele még a szivem.

Mentovics Éva: Tánc az őszi avarban 

Nézd, a hárs mily tarka már,

és nézd, a tó amott

az őszi napfény búcsújánál

lám csak, hogy ragyog!

Aranyló pendely ring emitt,

a lengő ághegyen,

úgy zsong a park, a víz mögött,

akár egy bálterem, 

hisz fürge táncba fognak ott,

s a ritmus jön velem,

s egy dalt dúdolva lépdelek

az őszi szőnyegen.

Kerengve száll a rőt levél,

majd mélán andalog,

s a nyárfák lenge ága közt

aranyló Nap ragyog.

Weöres Sándor: Ballada három                                       falevélről 

Lehullott három falevél

észrevétlen az őszi ágról.

És jött a szél, a messzi szél,

egy messzi, másik, új világból -

Elröpült három falevél

- - - - - - - - - - - - - - -

Az egyik magasba vágyott:

talált a felhők közt új világot,

emelte, emelte a szél.

A másik rohanni vágyott:

magasba hágott és mélybe szállott,

sodorta, sodorta a szél.

Harmadik szédülni vágyott:

szemét lehunyta, semmit se látott,

kavarta, kavarta a szél.