Egy hetven éves hölgy, most már nagymama, aki egész életét domináns, jangos szerepkörben élte le, vezető beosztásban otthon és a családban, most kell szembesüljön azzal, hogy az élet annál több, mint ahogy ő gondolta.

Nehéz gyerekkora volt, szinte mindent ki kellett magának és kisebb testvéreinek harcoljon, ez ki is alakította karakterét, mely férfias, jangos lett. Fiatal iskolás lányként férfias munkákat végzett, gondozta a fiatalabb testvéreket (háborús idők). Az enneagram szerinti karaktere a kettes lett.  A kettesek főleg a szeretettel foglalkoznak, főleg ezt adják a megcélzott személynek. Mindig ugrásra készen állnak, hogy segítsenek másokon, mielőtt még bárki igényelné is a segítséget. Vannak olyan emberek, akik nem bírják a kettesek túlzott önzetlenségét, segítőkészségét, bennük ellenszenvet vált ki. A kettes fejlődésében gátat jelent, hogy túlságosan beleszól a mások életébe. Túl sokat tud másokról, és hordja is a „híreket”. Énjének árnyoldala az önámítás és a mások manipulálása. Legnagyobb félelme az értéktelenség. A kettesek attól félnek, hogy nem szeretik őket csak úgy önmagukért. A kettesek úgy tesznek, mintha mások iránt megmutatkozó szeretetük, szolgálatkészségük teljesen önzetlen lenne, pedig belülről nagy elvárásaik vannak a be nem vallott érzelmi szükségletek terén. A kettesek úgy hiszik, csak akkor szeretik őket, ha előbb ők szeretnek, kiszolgálnak másokat. Manipulációs eszközük a bűntudat, igyekeznek másokban bűntudatot kelteni, hogy szeretet kapjanak.

Munkahelyén középvezető volt egész életében. A kapitányi szerepet jól játszotta, ha kellett a szeretet nevében erővel irányította a beosztottakat. Egy vélemény volt a jó, az övé. Mivel jó hajcsár volt, és jó kiszolgálója a felső vezetésnek, ezért “szerették” az igazgatók.

Ez a karakter és a munkahelyi viselkedés meghatározta a párkapcsolatot és a gyereknevelést is. Nyilván egy ilyen karakter mellett férfi nem tud sokáig megmaradni, vagy megbetegszik, vagy önvédelemből elválik. Gyerekeit tudatosan, szolgálatkészen nevelte, azonban emögött belülről nagy elvárásai voltak érzelmi téren, ha ezt nem kapta meg, akkor a bűntudattal manipulált. A gyerekei helyett mindenben döntött, mindent megoldott, ha hibáztak ő elsimította a problémákat és így engedte ki őket a nagyvilágba. Egyetlen dolgot vett el a gyerekeitől, a saját életüket. A saját döntéseiket, a döntések következményeinek a megtapasztalását. Ennek következményeként a negyven éves gyerekek nehezen találták helyüket az életben, az egyiknek a családja szétesett, a másik rokkant lett.

A rokkant gyereke akivel fizikailag együtt él, felismerte betegségének igazi okát, ami a világhoz való hozzáállás (az átadott minta alapján), az anyáról való leszakadás hiánya, hiszen még napi szinten most is mindent irányít és számon kér a nagymama, mindezt a szeretet nevében. A felismerést tett követte, és majdnem két év alatt felvállalva a konfliktusokat, sikerült “átnevelni” a hetven éves nagymamát. Ez időnként fizikai fájdalommal járt a nagymamánál, a bal oldali forgója és csípője fájt borzalmasan (lásd újmedicina), egészen addig, míg ő maga nem fogadta el a változást. Mikor ezt kezdte elfogadni, csökkent a fájdalom, majd meg is szűnt teljesen.

Senki sem fog megváltozni, azonban a kettes karakterű nagymama, aki életének nagy részét a karaktere dezintegrált állapotában töltötte, élete végére elért az integrált állapotba, mondhatjuk megértette az élet működését. Nincs jó és rossz karakter, senki nem kér rajta számon semmit, csupán meg kell tanulni, hogy minden embernek más és más a karmája (sorsa) és ennek megfelelően más és más szerepeket kell játsszon. Ha a szülőktől kapott minta nem a mi szerepünkhöz való, akkor szakítani kell a régi mintázattal és ki kell alakítsuk a sajátunkat.